Forró drót
KiberPajzsot kovácsolnak a pénzügyi fogyasztók védelmére, a digitális bűnözők ellen
KiberPajzs néven közös oktatási és kommunikációs együttműködésről döntött az MNB, a Magyar Bankszövetség, az NMHH, az NBSZ-NKI, illetve az ORFK. A digitális pénzügyi bűnözők ma elsősorban a fogyasztók érzelmi manipulálásával, illetve megtévesztésével támadnak. Így a KiberPajzs szervezői a lakossági ügyfelek pénzügyi tudatosságának erősítése, a kiberkockázatok minél hatékonyabb kezelése érdekében fognak össze.Rétvári Bence szerint a határon nem menekülőhelyzet, hanem csatahelyzet alakul ki
Idén eddig több mint 235 ezer illegális átlépési kísérletet akadályoztak meg a rendőrök és a határvadászok – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. Arról is beszélt, hogy az illegális határátlépési kísérletek egyre erőszakosabbak: a szerb oldalról már szinte mindennap hallani lövéseket, a migránsok gyakran fenyegetik vagy kővel dobálják a rendőröket.A TEK bevonásával fogták el az ötszörösen körözött bűnözőt Gödön (Videó!)
Összehangolt akció keretein belül kaptak el a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai egy ötszörösen körözött bűnözőt – számolt be a police.hu. A terrorelhárítókat azért vonták be a műveletbe, mert felmerült a gyanú, hogy a 42 éves H. Péternél fegyver is lehet. A több bűncselekmény miatt is körözött férfit a búvóhelyén fogták el; Gödön bérelt egy családi házat, ahol november 2-án a kora esti órákban csaptak le rá a rendőrök.Szijjártó a Közép-Európai Kezdeményezés külügyminiszteri találkozóján is a békét sürgeti
A magyar külügyminiszter a Közép-Európai Kezdeményezés külügyminiszteri találkozójára tart. A közösségi médiában posztolta is, milyen témát tesz az asztalra.Bocsánatot kért és következményeket ígért a halloweeni tragédia miatt a dél-koreai elnök
Bocsánatot kért, és egyben a felelősök megbüntetését és a biztonsági intézkedések felülvizsgálatát ígérte hétfőn Jun Szogjol dél-koreai elnök a halloweenkor történt, 156 ember halálát okozó szöuli tragédia miatt. Október 29-én éjjel többnyire fiatalok haltak meg, és 197-en megsérültek, amikor az emberek a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldását követő első nyilvános halloweeni estén elözönlötték Szöul Ithevon kerületének szűk sikátorait.Afganisztánban a tálibok feloldották Omár molla sírhelyének titkosságát
Nyilvánosságra hozták a tálibok a mozgalom 2013-ban meghalt alapítója és első vezetője, Omár molla Afganisztán keleti részén található sírjának pontos helyét, amelyet eddig biztonsági okokra hivatkozva nem árultak el.Észak-Korea határozott választ ígért az amerikai–dél-koreai hadgyakorlatokra
Észak-Korea hadserege tartós, határozott és elsöprő erejű intézkedéseket ígért hétfőn, válaszul az előző héten tartott amerikai–dél-koreai légi hadgyakorlatokra. Az észak-koreai néphadsereg vezérkara szerint a közös katonai manőver valójában nyílt provokáció, amelynek célja a feszültség szándékos fokozása a térségben, közvetlen célpontja Észak-Korea.Az első szabad november 7- Semmi sem úgy történt, ahogy évtizedeken át tanították
54 éve hunyt el Hamvas Béla
Musk a másokat megszemélyesítő fiókok azonnali kitiltását ígéri a Twitterről
Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója vasárnapi tweetjében azt ígérte, hogy figyelmeztetés nélkül örökre felfüggesztik azokat a fiókokat, amelyek anélkül személyesítenek meg valaki mást, hogy világosan jeleznék, parodizálási szándékkal teszik ezt.Ukrán származású nő lehet a NATO következő főtitkára
Az amerikai külügyi adminisztráció vonalvezetését követő New York Times azt pedzegeti, hogy Chrystia Freeland, Kanada ukrán felmenőkkel rendelkező miniszterelnök-helyettese követheti Jens Stoltenberget a NATO élén.Az iráni parlament az őrizetbe vett tüntetők kemény megbüntetését követeli
Az iráni parlament elsöprő többséggel elfogadott nyilatkozatban követelt súlyos büntetéseket az ország igazságszolgáltatásától az őrizetbe vett tüntetőkre - közölte vasárnap a helyi sajtó.Kövér László: a kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is
A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is - fogalmazott a verbőci református gyülekezetnek a temploma felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke, újra megerősítve, hogy a kárpátaljai magyarok "mindig és mindenben" számíthatnak Magyarország és a magyar nemzet támogatására.Az EU 18 milliárd euróval támogatná Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteit
Az Európai Bizottság havi 1,5 milliárd eurós, összesen legfeljebb 18 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot javasol Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap.Egyre rosszabb a helyzet: válságtanácskoznak a németek
Válságtanácskozást tartott több német tartomány képviselője, mert a keleti országrészben egyre többször tüntetnek az elszabaduló infláció és a magas energiaárak ellen. Attól tartanak ugyanis, hogy a mostaniaknál radikálisabbá válhatnak a tiltakozások. Közben egy friss felmérés kimutatta: 29-ről 40 százalékra nőtt azoknak a németeknek az aránya, akik szerint a háború valójában Oroszország válasza volt a NATO provokációjára. Amit a sajtó egy része és a felmérés készítői az orosz propaganda terjedésével magyaráznak – számolt be az M1 Híradó.Nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az EU-ba a brit Munkáspárt vezetője
Nagy-Britannia a Munkáspárt kormányzása alatt sem lépne vissza az Európai Unióba - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője.Szijjártó: nem fogadunk el a magyar érdekeket veszélyeztető uniós szankciókat
Magyarország nem fogad el olyan uniós szankciós csomagokat, amelyek veszélyeztetik az ország érdekeit, például az energiabiztonságát - erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az orosz-ukrán háború kitörése utáni napokban az első Oroszország elleni szankciós csomag előkészítésekor Brüsszelben arról beszéltek, hogy ennek két eredménye is lehet: egyrészt térdre kényszeríti az orosz gazdaságot, másrészt gyorsan véget vet a háborúnak.A háború azonban már nyolc hónapja tart és brutálisabb, mint bármikor, az európai gazdaság pedig nehézségekkel küzd, a szankciós infláció miatt egyre kevesebbet ér az emberek pénze.Republikánus képviselő: Ha nyerünk a félidős választásokon, Ukrajna egy fillért sem kap
Amennyiben a republikánusok nyernek a félidős választásokon „Ukrajna egy fillért sem fog kapni” – mondta Marjorie Taylor Greene képviselő, a képviselőház republikánus párti tagja Sioux Cityben a választókhoz szólva a The Hill szerint.Olaszország engedélyezte egy migránsokat szállító mentőhajó kikötését
Olaszország engedélyezte, hogy vasárnap kora reggel egy humanitárius mentőhajó 179 migránssal a fedélzetén befusson egy szicíliai kikötőbe, és megkezdje a kiskorúak partra szállítását, miközben elutasította három másik, további 900 embert szállító hajó biztonságos kikötésre vonatkozó kérését a közeli vizeken. A német zászló alatt hajózó Humanity1 nevű hajó Cataniában ért partot.Feljelentették a péntek este a közmédiánál tüntetőket
Bejelentéssel fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz és a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez Tényi István, aki a péntek esti MTVA székház előtti tüntetés kapcsán garázdaság vétsége miatt ismeretlen tettes ellen tett bejelentést.A Twitter alapítója bocsánatot kért az új tulajdonos, Elon Musk miatt
A Twitter alapítója személyes felelősséget vállalt azért, hogy a közösségi médiacégnél olyan helyzet alakult ki, hogy az új tulajdonos a dolgozók felétől kénytelen megválni. Jack Dorsey nyilvánosan is több bírálatot kapott, hogy nem szólalt meg azután, hogy Elon Musk átvette a technológiai vállalkozást.Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovason polgármestert, Máriakéménden pedig önkormányzati képviselőket választanak.A koszovói szerbek kivonulnak a koszovói intézményekből
A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai úgy döntöttek szombaton, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték a Szerbia által kiadott rendszámtáblák koszovóira történő cseréjét.A tél beálltára ezerre emelkedhet a határvadászok létszáma
A tél beálltára akár az ezret is elérheti a határvadászok létszáma – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.Ajánljuk még

































