Forró drót
Bulgária is felmentést kért a kőolajembargó alól
Csütörtökön Bulgária is jelezte, hogy más európai uniós tagországokhoz, köztük Magyarországhoz és Szlovákiához hasonlóan ideiglenesen felmentést kér az Európai Bizottság javaslata alapján az orosz kőolajra kivetni tervezett EU-embargó alól. Jogerősen tizenhét év fegyházat kapott a családjára támadó biatorbágyi férfi
Jogerősen tizenhét év fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a biatorbágyi fiatalembert, aki leszúrta a húgát és rátámadt az édesanyjára is. A Budapest Környéki Törvényszék tavaly októberben hozta meg az ügyben az elsőfokú, nem jogerős ítéletet, ami ellen a védő akkor fellebbezett, ezt az ítéletet erősítette most meg a táblabíróság. Matteo Salvini szerint Ukrajna felfegyverzése nem segíti a békét
A józanul gondolkodó politikusok Nyugat-Európában is a magyar állásponton állnak. A Matteo Salvini vezette Liga és a Giuseppe Conte irányította Öt Csillag Mozgalom (M5S) is nemet mondott Ukrajna további felfegyverzésére, miután az olasz védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy Róma az orosz tüzérségi állásokat hatástalanító fegyvereket ad Kijevnek. Brüsszel olajembargós javaslatáról tanácskoztak a Karmelita kolostorban
Iparági egyeztetést hívott össze Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délutánra a Karmelita kolostorba, amelyen Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak Brüsszel tervezett orosz olajembargója kapcsán – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Dobbantott a Momentum korábbi alelnöke – Körömi szerint Fekete-Győrék nem méltók arra, hogy országgyűlési képviselők legyenek
Kilépett a pártból a Momentum korábbi alelnöke. Körömi Attila szerint Fekete-Győrék nem méltók arra, hogy országgyűlési képviselők legyenek, sőt, a politikus választási csalással vádolta a pártot, szerinte ugyanis tisztességtelen volt a nemrégiben megrendezett tisztújítás, amit a Momentum vezetése megpróbált eltussolni. A nagy brüsszeli boszorkányper: az EP hatékonyabb uniós fellépést vár Magyarországgal és Lengyelországgal szemben
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalásában felszólította az Európai Unió Tanácsát és az Európai Bizottságot, hogy tegyen többet az uniós értékek magyarországi és lengyelországi "romlása" ellen, valamint arra, hogy ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alap forrásainak lehívását lehetővé tevő nemzeti tervekeit, amig nincs javulás a jogállamiság helyzetet terén.
Kiakadt az Autóklub a rakpart lezárása miatt
Karácsony Gergely legújabb autóellenes intézkedése hatalmas felháborodást keltett. A Magyar Autóklub szerint a pesti rakpartszakasz lezárásáról eddig szó sem volt. Budapest észak–déli összeköttetése jelentős kárt szenved, ha elvágják egyik fontos fő közlekedési útvonalát, de a környéken lakók is – az átterelt forgalom miatt – rosszul járhatnak. A szervezet jogos felháborodásán a főpolgármester kabinetfőnökének rendkívül cinikus reakciója sem segített, annyit válaszolt ugyanis, hogy "egy város mindennapjai nem szólhatnak csupán a közlekedésről". Az ukrajnai helyzetről tárgyalt Varsóban Szijjártó Péter (Videó)
Az ukrajnai válságról tárgyalt Varsóban Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a lengyelországi konferencián felsorolta a Magyarország által nyújtott támogatásokat, egyúttal cáfolta azt is, hogy hazánk Ukrajnával ellenséges külpolitikát folytatna. Nyomoz a rendőrség a Bajnaihoz köthető DatAdat-csoport tömeges adatlopása miatt
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) személyes adattal való visszaélés miatt rendelt el nyomozást a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő DatAdat-csoport közreműködésével végrehajtott tömeges adatlopás miatt. A baloldal kampányát is lebonyolító vállalkozások illegálisan beszerzett adatbázisból, milliós számban küldtek SMS-eket és indítottak hívásokat a választási kampány finisében. A történtek miatt a rendőrség mellett az adatvédelmi hatóság is vizsgálódik – olvasható az Origo cikkében. Most már Hadházy is szeretne esküt tenni, különben nem kapna fizetést
Hiába korábbi ellenállása és lázadása, most már mégis letenné képviselői esküjét Hadházy Ákos. Ezt a politikus már jelezte is a parlament házvezetésének. A botránypolitikus volt az egyetlen, aki bojkottálta a parlament hétfői alakuló ülését, amikor a többi képviselő letette az esküt, helyette fogadóórát tartott a Kossuth téren – idézte felé a Hír TV. Bangladesi sziámi ikrek-ügy: meggyanúsította a rendőrség Szász János filmrendező operatőrét
Információs rendszer vagy adat megsértésével gyanúsította meg a rendőrség a bangladesi sziámi ikrek ügye miatt reflektorfénybe került Szász János filmrendező operatőrét – értesült a PestiSrácok.hu. A férfi szabadlábon védekezik. Az operatőrt lényegében Szász János fia buktatta le egy közzétett fotóval. Közfelháborodást okozott a szarvaskői alpolgármester, aki saját telkére vezette a Margit-forrás vizét
Nahóczki László erdészként és Szarvaskő alpolgármesterként lett volna felelős a természetvédelmi területért. A településvezető egy házilag eszkábált csőrendszerrel egyszerűen elvezette a saját telkére a természetvédelmi területen lévő Margit-forrás vizét, mindezt ráadásul úgy, hogy még a műanyag csöveket is az önkormányzattól emelte el – állítja az „Egri Ügyek” nevű oldal.
Még nem mondott le alpolgármesteri jövedelméről Orosz Anna, aki már parlamenti képviselőként is fizetést kap
Jakab hullarészeg volt, amikor párttársa a Jobbik alelnökének párját próbálta megerőszakolni a mosdóban
Majdnem megerőszakolták a párt egyik alelnökének feleségét egy szabolcsi jobbikos buliban, ahol Jakab Péter a Bors beszámolója szerint olyan részeg volt, hogy még a testőrei sem tudták talpra állítani. Jakab és mamuszos kabinetfőnöke próbálta ugyan eltussolni a párt számára kellemetlen esetet, ám a sértett nem hagyta annyiban a történteket, hanem a hatóságokhoz fordult. Magyar igazságszolgáltatás: a bíróváltás miatt akár évekig is várhatunk az ítéletre a Quaestor-ügyben (Frissítve!)
Bombaként robbant kedden az a hír, hogy lecserélték a bírót az eddigi legnagyobb brókerbotrányban, a Quaestor-ügyben. A Fővárosi Törvényszék közleményében ugyan azt írta, hogy az új bíró már el is kezdte a felkészülést, ráadásul az ügyet nem kell teljesen elölről kezdeni, de ne legyenek illúzióink, a bíróváltás jócskán elhúzhatja a már így is hét éve tartó eljárást, ami a több évtizedes szabadságvesztéssel fenyegetett vádlottaknak kedvezhet. FRISSÍTÉS: az OBH közleményéből kiderül, hogy a bírónő saját maga döntött úgy még áprilisban, hogy visszalép az ügytől. Nagy kérdés, miért, hiszen a perben egy éven belül ítéletet hozhattak volna. Szijjártó: nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdek a paksi atomerőmű bővítése
Magyarország nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítése, a Roszatom pedig képes a beruházás végrehajtására–mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek, miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Isztambulban. Varga Judit: nemet mondunk az európai birodalomra!
Portálunk is beszámolt róla, hogy Mario Draghi olasz miniszterelnök, az Európai Központi Bank egykori elnöke a vétójog eltörlésével szűkíteni szeretné az unió külpolitikai kérdéseiben a demokratikus mozgásteret. Varga Judit a közösségi oldalán reagált Draghi ötletére, az igazságügyi miniszter rámutatott, hogy a vétójog eltörlésével ellehetetlenítenék a szuverén országok akaratát. Biden szerint a magyar harcosok amerikai páncéltörő rakétákkal állítják meg az orosz csapatokat
A New York Post beszámolója szerint ismét belezavarodott beszédébe az amerikai elnök, aki a Javelin páncéltörő rakétákat készítő alabamai gyárban történő felszólalása során arról anekdotázott, hogy a magyarok Javelin rakétákkal állították meg az orosz csapatokat. Tíz év börtönt kapott az a pedofil, aki két kislányt bántalmazott szexuálisan
Jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki három évvel ezelőtt két kiskorú lányt is szexuálisan bántalmazott. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azt közölte csütörtökön, hogy másodfokú ügyészségként sikeresen indítványozta a szexuális erőszakot elkövető szentesi férfival szemben kiszabott büntetés súlyosítását: jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélték. Elütöttek egy medvét Szeben megyében, a gázoló cserbenhagyta az út szélén agonizáló vadállatot
Elütött egy medvét csütörtök reggel egy gépkocsi az országúton a Szeben megyei Alsóárpás közelében. A megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője elmondta, hogy a medve nem pusztult el, de az út szélén agonizál, állatorvos is jelen van a helyszínen – adta hírül az Agerpres román állami hírügynökségre hivatkozva a 24.hu. Szűkítené a demokratikus mozgásteret az EU külpolitikai döntéseinél Draghi
Mario Draghi olasz miniszterelnök felszólította az EU-t, hogy hagyjon fel a konszenzusos döntéshozatallal a külügyi kérdésekben – írja az Euobserver. Ehhez az alapszerződést kéne módosítani, amelyhez minden tagállamnak hozzá kell járulnia. Kérdés, hogy a vétó eszközével gyakran élő tagállamok (például Magyarország) támogatnak-e egy ilyen döntést, ezzel ugyanis megkerülhetők lennének az uniós döntéshozatalban, miközben a döntések rájuk is vonatkoznának – írja a Mandiner. Hat embercsempészt is elkaptak a több száz illegális bevándorlót feltartóztató rendőrök kedden
A szolgálatot teljesítő rendőrök május 4-én összesen háromszázharminchárom határsértőt tartóztattak fel és háromszáznegyvenkét főt akadályoztak meg az illegális határátlépésben. A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során afgán, indiai, iraki, marokkói, pakisztáni, palesztin, szír, török és tunéziai állampolgárnak vallották magukat. Személyazonosságukat, itt tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz – olvasható a rendőrség oldalán. Megőrült Európa az oroszok szerint, több tagállam gazdaságát romba döntené az olajembargó
Portálunk is beszámolt arról, hogy Ursula von der Leyen szerdán bejelentette az Oroszország elleni szankciók hatodik csomagjával kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság hat hónapon belül teljes embargót javasol az összes fajta orosz olajra, év végéig pedig betiltaná a finomított orosz kőolajtermékek behozatalát. A kormány mivel nem lát garanciát hazánk energiaellátásának biztosítására, nem támogatja a csomagot. Az EP-képviselőket is megosztja a kérdés. Egyes orosz politikusok szerint pedig Európa megőrült, hiszen az embargó ellenére is ugyanazt az orosz kőolajat fogja megvásárolni egy harmadik ország beiktatásával, csak drágábban – olvasható a Magyar Nemzet cikkében. Orbán Balázs: a szankciók elfogadása felérne a gazdasági öngyilkossággal
Úgy tudtam, a szankciókat azért hozzák, hogy Oroszország gazdaságát lehetetlenítsék el, nem Kelet- és Közép-Európáét, de úgy tűnik inkább az utóbbi az igaz – mutatott rá közösségi oldalán Orbán Balázs, aki felidézte: Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy Brüsszel fél éven belül beszüntetné az EU kőolaj vásárlását Oroszországból. Ajánljuk még
Trump: ez nem az én háborúm, hanem Joe Bidené
Jelzésértékű volt, hogy az elnök csak Zelenszkijt fogadta személyesen, a többi európai vezetőt, mint Merzet, Macront, Melonit, Starmert és a finn elnököt Stubbot már nem. Amerikai béketerv, orosz nyugalom és német őrület - GEOrgPOLITIKA
Churchill a tárgyalás helyett a háborút választotta, ez pedig Oroszország ellen nem lenne túl elmés megoldás. A német történelem ezt egyszer már ékesen bizonyította. Orbán Viktor: Ukrajna elvesztette a háborút
Az orosz-ukrán háború kapcsán úgy beszélnek, mintha ez egy nyitottvégű háborús helyzet lenne, de nem az. Miért éppen Alaszka?
Kaja Kallas hétfőre online-meetingre hívta az Unió külügyminiszereit, mivel szerinte Ukrajna és az Unió nélkül nem születhet megállapodás.