Forró drót
Reagált a váci zsidó hitközség a baloldali képviselők antiszemita megnyilvánulásaira
A Váci Zsidó Hitközség 1600 elhurcolt, minden vagyonától megfosztott, meggyilkolt volt váci polgár emléke nevében tiltakozik Tótváradi-Nagy Bence váci önkormányzati képviselő magatartása ellen, aki mosolygós Hitler-képpel és azon lévő „Jaj te kis huncut” felirattal jelezte azt, hogy kedveli Fehér Zsolt képviselőtársa rohamsisakos posztját az interneten, aki szintén a fasiszta jelképek meggyőződéses megjelenítője – számolt be a vaconline.hu. A baloldal országgyűlési képviselő-jelöltje azonban védelmébe vette szövetségeseit, Inotay Gergely szerint ugyanis csupán lejáratásról van szó. Szijjártó Péter: a kormány célja, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen Magyarországon
A külgazdasági és külügyminiszter a a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház megújult szülészeti osztályának átadóján szólalt fel, ahol a jelenlegi kormány demográfiai eredményeit méltatta. Szijjártó Péter szerint a kormány egyik legfőbb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen Magyarországon. Gyűlöletkeltés miatt ítélték pénzbüntetésre Éric Zemmourt
Gyűlöletkeltés vádjával tízezer eurós pénzbüntetésre ítélte Éric Zemmour francia jobboldali publicistát, elnökjelöltet hétfőn a párizsi büntetőbíróság. Zemmourt egy 2020 szeptemberében, a CNews hírtelevízióban elhangzott kijelentése miatt ítélték el, mikor egy tévévitában a publicista azt mondta a kísérő nélkül érkező kiskorú illegális bevándorlókról, hogy "nincs helyük itt, tolvajok, gyilkosok, nőket erőszakolnak meg, ezek ők, vissza kell őket küldeni, és nem is szabadna engedni, hogy idejöjjenek". Az újságíró fellebbez a döntés ellen. Gattyán György: az ellenzéknek csak akkor vagyok „jó fej milliárdos”, ha fizetek nekik
Mióta tudjuk, hogy mindenki, aki nem kér a Gyurcsányékkal való összefogásból az vagy "fideszes áruló", vagy ostoba, azóta nehéz helyzetben vannak a baloldal kritikus hangjai. Az első áldozat Schiffer András volt, aki bár korántsem szimpatizált a kormánnyal, közellenség lett az ellenzék soraiban. Márki-Zay Péter még a saját szövetségeseit sem kíméli a hasonló kijelentéseivel, de az utóbbi időben Gattyán György is kedvenc céltáblája az összefogás toleráns és elfogadó tagjainak. Mióta a Digitális Magyarország Mozgalom vezetője bejelentette indulását a választáson "jó fej milliárdosból" hirtelen "pornómágnássá" változott. Mindez annak tükrében különösen érdekes, hogy mikor Fekete-Győr Andrásnak magyar sikerekről kellett beszélnie egy évvel ezelőtt, valahogy csak az ő sikerei ugrottak be neki. Hollik: a baloldal támadja az inflációcsökkentő intézkedéseket
Hollik István hétfői nyilatkozatában reagált a baloldali ferdítésekre. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal támadja az inflációcsökkentő intézkedéseket, míg a kormánypártok továbbra is azért küzdenek, hogy megvédjék a magyar embereket az infláció káros hatásaitól. A "hidegháborús mentalitás" ellen is felszólalt a kínai elnök a Világgazdasági Fórumon
A koronavírus-járvány és az éghajlatváltozás elleni nagyobb nemzetközi összefogást sürgetett Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) virtuálisan elmondott megnyitóbeszédében, amelyben a "hidegháborús mentalitás" okozta károkra is kitért.
Újra nemet mondtak Márki-Zay kérésére az ellenzéki pártok
Újra kikosarazták a baloldali miniszterelnök-jelöltet a az őt "támogató" pártok. A döntés ismét a közös lista összeállítása kapcsán született, ezúttal a hódmezővásárhelyi polgármester "roma kvótára" vonatkozó kérését utasították el. A három roma nemzetiségű képviselőt listás helyen bejuttató javaslattal Márki-Zay azután állt elő, hogy saját frakcióra vonatkozó kérését megtagadták a pártvezetők. Elbarikádozta magát egy fegyveres migráns az osztrák határnál
Elbarikádozta magát a szentpéterfai régi határőrlaktanyában magát egy illegális bevándorló, a fegyveres férfi rálőtt egy osztrák határőrre. A Terrorelhárítási Központ emberei körülvették az épületet, Ausztriából pedig drónokkal segítik a műveletet. Karácsony ismét a buszsávot használta
Nem megy ez a KRESZ Karácsony Gergelyéknek. Portálunk éppen tegnap számolt be arról, hogy a főpolgármester szolgálati kocsija tilosban parkolt, nemrégiben pedig nagy felháborodást keltett, hogy a buszsávban közlekedett, bár állítása szerint "nem volt éber állapotban". Akkor úgy kívánta megoldani az ügyet, hogy fegyelmit adott a sofőrjének, ami láthatólag nem használt, az incidens ugyanis megismétlődött. Szijjártó: Magyarország teljesen önellátó lesz a villamos energia terén
Magyarország a paksi atomerőmű bővítésével és a napenergia-beruházások megvalósulásával teljes mértékben önellátóvá fog válni a villamos energia terén, amit kevés ország mondhat el magáról - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint a Paksi Atomerőben. A tárcavezető a paksi nukleáris létesítményben tett látogatásán leszögezte, hogy itt a világ egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb erőműve működik, ami garantálja az áramellátás folytonosságát, és hatalmas versenyelőnyt jelent a gazdaság számára. Deutsch Tamás: amit Brüsszel Magyarországgal és Lengyelországgal játszik, az nettó zsarolás
Létező és jelenleg sajnos leküzdhetetlen jelenségnek nevezte a kettős mércét az Európai Unióban (EU) Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő hétfőn egy budapesti rendezvényen. A Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítványnak A válságok kora - Az Európa Projekt kutatás eredményei 2021-ben című konferenciáján a politikus úgy fogalmazott, hogy teljes személyes és politikai idiotizmus húzódik meg a kettős mérce mögött. A Kutyapárt elnöke szerint nem járt jól az ellenzék Márki-Zay Péterrel
Nehezen idomíthatóak a Kétfarkú Kutyák. Márki-Zay Péter verbális ámokfutása már a liberális viccpárt soraiban is felháborodást keltett. Kovács Gergely már többször is kifejezte nemtetszését az ellenzéki jelölttel kapcsolatban, legutóbb pedig a Telexnek adott interjújában fejtette ki véleményét a hódmezővásárhelyi polgármesterről. Márki-Zay egyébként többször is a viccpárt ellen kampányolt, majd nagyvonalúan felajánlott nekik egy listás helyet, amennyiben mellé állnak, mindezt azután, hogy kiderült: a Kutyapárt akár saját frakcióval is rendelkezhet a választások után. Ez az igazi politikai "bravúr" meglehetős visszatetszést keltett Kovács pártjában.
Németh Zsolt: rozsdaövezetből luxus lakóövezetté fog átalakulni a dél-budai Duna-part
A beépítések miatt veszélyben van a dél-budai Duna-part, ezért a megmentésére kezdeményezés is indult – hangsúlyozta hétfőn az MTI-nek Németh Zsolt, aki elmondta, hogy a Rákóczi hídtól délre eső tizenkét kilométeres szakaszon már megkezdődött a beépítés, és néhány éven belül rozsdaövezetből egy luxus lakóövezetté fog átalakulni a Duna-part. A Jobbik egri szervezete feloszlatta magát, mert nem kíván "biodíszletként" részt venni az összellenzéki jelölt kampányában
Nemrég adtunk arról hírt, hogy immár második alkalommal rúgták ki Berecz Mátyást az egyesült ellenzék egri országgyűlési képviselőjelöltjét a Dobó István Vármúzeumból, mert ritkán és csak igen rövid időre fáradt be a munkahelyére. Nem csak a munkáltatójának lett elege a gyurcsányista politikusból, hanem a Jobbiknak is, melynek egri szervezete kamikaze akció keretein belül felszámolta magát, annak érdekében, hogy ne asszisztáljon biodíszletként a DK-s jelölt kampányához. Rasszista és antiszemita csoportokból áll a magyar baloldal a cseh államfő szerint
Milos Zeman szerint a Képviselőház elnökének magyar ellenzéket támogató kijelentései ártottak a cseh külpolitikának. A cseh államfő nincs jó véleménnyel a magyar baloldalról, szerinte ugyanis az ellenzéki összeborulás rasszista, antiszemita és nacionalista csoportokból áll – számolt be róla a Lidové noviny című cseh lap cikkét szemléző Mandiner. Csattanós választ kapott Hollik Istvántól a szerepzavarban szenvedő Márki-Zay
Mindenki tudja, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök. Beosztottal pedig nincs értelme vitatkozni - így reagált Hollik István a közösségi oldalán arra, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter vitázni szeretne Orbán Viktorral. Szijjártó: Brüsszel azokat az országokat tartja demokráciának, ahol a férfiak is szülhetnek (Videó!)
Az Európai Unió egyetlen tagországában sem kérik ki olyan gyakran az állampolgárok véleményét, mint teszi azt a magyar kormány, ami hiteltelenné teszi a demokrácia helyzetét érő bírálatokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint a Századvég Alapítvány hétfői rendezvényén. A tárcavezető „Válságok kora - Az Európa Projekt kutatás eredményei 2021-ben” című konferencián hangsúlyozta, hogy a kormány a legfontosabb kérdésekben rendre társadalmi konzultációt hirdet, és annak eredményét be is építi a döntéshozatalba. Kiemelte: az EU-ban elnehezülni látszik az egymás közötti kommunikáció, nincsen érdemi párbeszéd, általában csak kioktatás, leckéztetés zajlik, aminek egyik oka az lehet, hogy a felek eltérő jelentést tulajdonítanak egy-egy alapvető kifejezésnek. Már lehet fogadni Orbán Viktor győzelmére
Az Unibet oldalán vasárnaptól kezdve már lehet fogadni arra, hogy ki nyeri hazánkban a 2022-es választást. Az Unibet oddsai szerint jó nagy esély van arra, hogy a választás után is Orbán Viktor marad Magyarország miniszterelnöke – szúrta ki a Mandiner. Nagy István: az élelmiszerárak befagyasztása különösen az időseket és a családokat védi (Videó!)
Az élelmiszerárak befagyasztása különösen az időseket és a gyermekes családokat védi – fogalmazott hétfői videóüzenetében az agrárminiszter. Nagy István szerint havonta több ezer forint megtakarítást jelenthet a magyar embereknek, hogy februártól az október közepi szintre csökken az étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirkefarhát, a 2,8 százalékos tehéntej, a búzaliszt, és a kristálycukor ára. Megduplázták vagyonukat a pandémia alatt a világ leggazdagabb emberei
Míg a világ népességének kilencvenkilenc százaléka szegényebb lett, addig kétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ tíz leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta – írta hétfőn a The Guardian online kiadása. Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona megkétszereződött, vagyis 118 milliárdra ugrott, Bill Gatesé 31 százalékkal gyarapodott, most mintegy 137 milliárdra rúg. Hajtóvadászatot indított a rendőrség a XVI. kerületben késelő férfi ellen
Halálra késeltek egy férfit Budapesten, a XVI. kerületben vasárnap este, a tettes ellen hajtóvadászatot indított a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. A negyedik rakétakísérletét hajtotta végre egy hónapon belül Észak-Korea
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre – közölte hétfőn a szomszédos Dél-Korea hadserege. A tájékoztatás szerint két rakétát bocsátottak fel a Japán-tenger irányába az észak-koreai főváros, Phenjan egyik repülőteréről hétfőn. A dél-koreai fegyveres erők vezérkara úgy vélekedett, hogy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákról van szó. Azt nem lehetett tudni, hogy milyen messzire repültek. Az ENSZ határozatai megtiltják Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákat teszteljen, amelyek egyes típusai nukleáris robbanófej hordozására is alkalmasak. Ismét a határvédők életére törtek az embercsempészek
Ismét fegyvert kellett használni a déli határaink mentén járőrökre támadó embercsempész ellen. Szombaton hajnalban Ruzsa térségében kíséreltek meg a katonák feltartóztatni egy gépkocsit, amelyet feltehetően embercsempészek használtak. Az autó a katonák jelzésére nem állt meg, sőt vezetője a járőr felé kormányozta a járművet. A katona félreugrott, majd több célzott lövést adott le a gépkocsi kerekeire, amely felborult - írta a Magyar Nemzet hétfőn. Több száz határsértőt tartóztattak fel a magyar rendőrök
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. január 16-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen száznyolcvanhat határsértőt tartóztattak fel és kétszázhatvanöt főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során szír, indiai, szudáni, marokkói, afgán, tunéziai és líbiai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Ajánljuk még
Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni. Ki akarta söpörni a Tisza pártból a mocskot, erre őt dobták ki
Nyaralása alatt zárták ki a Tiszából Leel-Őssy Dánielt, aki pedig csak el akarta volna távolítani a Tisza pártból a nemkívánatos embereket. Majka, a kisstílű mártír!