Forró drót
Egy éve érkezett meg a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra
Egy éve érkezett meg a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra – mondta a kormány közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. György István a videóban elmondta: még aznap, hogy az első szállítmányok megérkeztek, megkezdték az oltások beadását, és azóta már több mint tizenötmillió vakcinát adtak be Magyarországon.OKF: huszonhét épülettűzhöz vonultak a tűzoltók karácsony első napján
Karácsony első napján 123 helyszínen dolgoztak a tűzoltók, a közúti balesetek mellett lakástüzeket, kigyulladt melléképületeket, égő kazánházakat oltottak, összesen 27 épület égett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.Elfáradt rablás közben, a rendőrök ébresztették fel a budapesti betörőt
A budapesti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki egy családi házból akart lopni, de a hálószobában elnyomta az álom – közölte a rendőrség.Bántalmazott kutyát vett magához és képez ki robbanóanyag-kereső kutyává a Magyar Honvédség
Egy bántalmazott, az állatvédők által megmentett kutyát vett magához és képez ki robbanóanyag-kereső kutyává a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede, amely a Facebook-oldalán osztotta meg Logan karácsonyi történetét. A belga juhászkutya körülbelül másfél éve született egy magyarországi szaporítónál. Az állat egy Nógrád megyei településre került egy olyan gazdához, aki bántalmazta. Az egyik állatvédő alapítvány munkatársai nyáron vitték a helyszínről a rossz állapotban lévő kutyát.Már 30 ezer 5–11 éves gyerek kapta meg a járvány elleni oltást
A szervi gyulladásokat és a posztcovid-tüneteket szeretné elkerülni a legtöbb szülő, aki kéri a gyerekének a koronavírus elleni oltást – mondta az RTL Híradónak egy pécsi gyermekorvos.Fokozták a készültséget, a legsúlyosabb riasztást adták ki az ónos eső miatt
Ónos eső veszélye miatt több déli megyében a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnalban. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint előbb Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád, majd nem sokkal később Békés megyében adtak ki harmadfokú (piros) riasztást; ezeken a területeken a következő órákban tartós és jelentős mennyiségű ónos eső várható. Emellett Baranya és Békés megyében másodfokú (narancs), többfelé elsőfokú (citrom) riasztások vannak érvényben.A fertőzöttek száma 279,4 millió, a halálos áldozatoké több mint 5,396 millió a világon
A világon 279 468 752 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 396 662 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban világon 278 884 214 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 392 403 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.Évi félmillió eurós fizetésért dolgozhat Kaliforniában Sebastian Kurz
Február elején kezdi meg új munkáját egy globális vállalatnál a Szilícium-völgyben. A szerződést már aláírták, és az elkötelezettséget hamarosan nyilvánosságra kell hozni – számolt be a Kronen Zeitung a lemondatott Sebastian Kurz volt osztrák kancellár jövőjéről. A volt kormányfő ellen nem sokkal azután hoztak fel azóta bizonyítatlan korrupciós vádakat, hogy nyíltan kiállt a tömeges bevándorlás ellen és a magyar migrációs politika mellett.Többeket agyonlőttek egy brazíliai focipályán
Agyonlőttek hat embert és ötöt megsebesítettek a brazíliai Fortaleza városának egyik focipályáján – közölték Ceará állam közbiztonsági hatóságai szombaton.Másodfokú riasztásokat is kiadtak ónos eső miatt
Másodfokú riasztásokat is kiadott ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra virradó éjjel. A veszélyjelzés szerint először Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Tolna megyében adták ki ezeket, de további másodfokú riasztások várhatók még Baranya és Somogy megye területén.Öngyilkos merénylő robbantott egy étteremben a Kongói Demokratikus Köztársaságban
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát szombat este egy étteremben a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. A támadásnak több halálos áldozata van. Az országban az utóbbi időben több katolikus és más keresztény templom közelében hajtottak végre merényletkísérleteket, így valószínűleg nem véletlen, hogy az újabb robbantást is karácsonyra időzítették."Transzúszónő" miatt mondott le az amerikai úszók szövetségének egyik bírója
Az amerikai úszók szövetségének egyik bírója azért adta be lemondását, mert nem ért egyet az erőszakos LMBTQ-propagandával. Cynthia Millen számára az jelentette az utolsó cseppet a pohárban, hogy a Pennsylvaniai Egyetem úszója, Lia Thomas három évig férfiként versenyzett, mielőtt átment volna a női úszók közé, ahol természetesen fölényesen nyert a mezőny többi tagja fölött.Felbocsátották a valaha tervezett legnagyobb űrteleszkópot
Többszöri halasztás után felbocsátották szombaton a James Webb-űrteleszkópot az Európai Űrügynökségnek (ESA) a Francia Guyana-i Kourouban lévő indítóállomásáról egy Ariane–5 rakéta fedélzetén. A rakéta indítását a Le Monde francia napilap honlapján élőben közvetítette. Az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal, a NASA második igazgatójáról elnevezett James Webb a valaha tervezett legnagyobb űrteleszkóp.Férjéről emlékezett meg karácsonyi üzenetében a brit uralkodó
Tavasszal elhunyt férjéről, Fülöp edinburghi hercegről emlékezett meg szombaton közvetített, a szokásosnál sokkal személyesebb hangvételű karácsonyi üzenetében a brit uralkodó. II. Erzsébet királynő pár hónap múlva ünnepli trónra kerülésének hetvenedik évfordulóját; ezzel ő az Egyesült Királyság történetében a leghosszabb, a világon pedig a tizenegyedik leghosszabb ideje hatalmon lévő uralkodó.Orbán Viktor: a sorrend a fontos!
Bejgli nélkül nincs karácsony. Orbán Viktor közösségi oldalán megosztott legújabb bejegyzésében egy huszárvágással oldotta meg az örök kérdést: diós vagy mákos?Ferenc pápa a pandémia okozta társadalmi és politikai válságban a párbeszéd útját jelölte meg megoldásként
A vatikáni sajtóközpont közleménye szerint az eső ellenére is mintegy húszezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, amelyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy, mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában. Beszédében a pápa a Föld védelmét és olyan megállapodásokat sürgetett, amelyek a következő generációk számára biztosítják, hogy az életet tiszteletben tartó környezetben élhessenek.Beugratták Joe Bident – Ő is csatlakozott a Let's go Brandon "mozgalomhoz" (Videó!)
Hagyományos karácsonyi programján vett részt az amerikai elnök, amelynek során élőben válaszol betelefonáló gyerekek kérdéseire. Azonban idén egy telefonbetyár is felhívta Joe Bident, akinek sikerült beugratnia a "szabad világ vezetőjét".Több mint tízezer orosz katona tér vissza Ukrajna mellől állandó támaszpontjára
Az Interfax orosz hírügynökség értesülései szerint több mint tízezer orosz katona tér vissza az Ukrajna közelében tartott egyhónapos hadgyakorlat után az állandó támaszpontjára. A hadgyakorlatokat több, Ukrajnához – közötte az Oroszország által 2014-ben bekebelezett dél-ukrajnai Krím-félszigethez – közeli területen, illetve a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu és Kubány térségében tartották.Kaczyński szerint Németország negyedik birodalommá alakítaná az EU-t
Jarosław Kaczyński a lengyel GPC napilapnak adott interjújában fejtette ki véleményét, miszerint Németország azon mesterkedik, hogy egyfajta föderalista negyedik birodalommá alakítsa az Európai Uniót. A Jog és Igazságosság Párt (PiS) vezetője hozzátette, hogy ezzel nem Adolf Hitler náci rezsimjéhez akarja hasonlítani Berlin mostani politikáját, sokkal inkább az első birodalommal (tehát a Német-római Birodalommal) lát párhuzamot.Őrizetbe vehetik a volt ukrán elnököt
Az Ukrajinszka Pravda hírportál értesülései szerint az ukrán főügyészi hivatal kérelmezte Petro Porosenko korábbi ukrán elnök letartóztatását, az illetékes kijevi Pecserszk kerületi bíróság pedig el is rendelte őrizetbe vételét, hogy bíróság elé állítsák, ahol döntenek majd erről.Balog Zoltán: ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szombaton, az M1 Ma reggel című műsorában beszélt a karácsony üzenetéről a járvány árnyékában. A volt miniszter szerint szellemi és kulturális küzdelem zajlik a világban, de ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket.Karácsonyra megnyitották a felújítás alatt levő kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot
Karácsonyra megnyitották a hívek előtt a Kolozsvár főterén álló – felújítás miatt több mint három éve bezárt – Szent Mihály római katolikus plébániatemplomot. A felújítás ugyan nem fejeződött még be, de vasárnaponként és az egyházi ünnepeken már miséznek a Kolozsvár jelképének számító templomban, hétköznapokon pedig tovább folytatódik a beltéri felújítási munka.Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a Születés templomát az éjféli misén
A Szentföldön élő keresztények gyülekeztek szentestén a Születés Templománál, hogy részt vehessenek az éjféli misén. Az ünnep alkalmával karácsonyi vásárral, valamint ünnepi díszítéssel és kivilágítással fogadta az érdeklődőket a város önkormányzata. Sokan hangot adtak azonban csalódásuknak, hiszen a járványügyi korlátozások és a palesztin hatóságok rendeletei miatt idén jóval kevesebben vehettek részt a megemlékezésen.Idén besegített a Mikulás, hogy a karácsonykor szolgálatot teljesítő rendőrök láthassák szeretteiket (Videó!))
Csodák márpedig léteznek – megható videót adott közre a Police.hu a karácsonykor szolgálatot teljesítő rendőrökről, akik a Mikulás közbenjárásának köszönhetően mégis együtt ünnepelhettek szeretteikkel.Ajánljuk még
































