Forró drót
A baloldal ismét elszabadítaná a rezsiárakat
A baloldal ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat – jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese az MTI-hez szerdán eljuttatott videonyilatkozatában. Böröcz László a videóban felhívta a figyelmet: bár a magyar emberek a rezsicsökkentésnek köszönhetően nem érzik, az energiaárak elszabadulása egyre súlyosabb problémát okoz Európában. A LIBE jött, látott és elmondta, hogy nem volt tisztességes a jövő évi választás
Óvatosnak kell lenniük a brüsszeli lottószámhúzóknak, ugyanis komoly fenyegetés leselkedik rájuk a LIBE magyarországi vizsgálóbizottságának liberális tagjainak személyében. A bizottság tagjai csupán három napig tartózkodtak Budapesten, de már előre megszakértették, hogy a jövőre tartandó választások nem lesznek "valóban tisztességesek", kivéve persze, ha valamilyen csoda folytán a baloldal nyer, mert akkor mégis. Fekete-Győr András szerint még van esélye Fekete-Győr Andrásnak a Momentum élén maradni
A valóság azonban egészen mást mutat. A HVG360-nak adott interjúban Fegyőr arról beszél, hogy "fifty-fifty" az esélye annak, hogy a Momentum elnöke marad. Ez azonban legalábbis kétséges, hiszen a párt női tagozata évek óta belső ellenzékként viselkedik, a pártelnök pedig a párt elsőszámú bohócaként, amit jól bizonyít az is, hogy még ott sem nyerte meg a miniszterelnök-jelölti versenyt, ahol egyébként a pártjának színeiben induló politikus kapta a legtöbb szavazatot az ellenzéki előválasztáson. Tisztelet a hősöknek! – Az aradi vértanúkra emlékezett Orbán Viktor
„Gloria victis” – írta a nemzeti gyásznapról megemlékező bejegyzésében Orbán Viktor, amelyben egy képet is megosztott a tizenhárom aradi vértanúról. A bejegyzéssel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, valamint az aradi vértanúk emléknapja előtt tisztelgett a miniszterelnök. Elhunyt 7 beteg, 629 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Hét beteg meghalt és újabb 629 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 900 019 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 665 141-en a második, 833 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 825 799-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 253-ra, a gyógyultaké 787 230-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 8316. Kórházban 574 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 79-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 6097-en vannak, a mintavételek száma 7 000 417. Novák: minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot ad a kormány idén
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kap idén a 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Novák Katalin emlékeztetett: a nyugdíjprémiumot 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés esetén fizeti a kormány, hogy éreztesse a nyugdíjasokkal, az ő munkájuk is benne van a javuló gazdasági mutatókban.
Nemcsák Károly a Pesti Riporterben: Feladatunk, hogy Trianonról beszéljünk
Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója is a Pesti Riporter vendége volt, akit az október 13-án esedékes, Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című színművének bemutatójáról és a darab jelentőségéről kérdeztünk. Ferkó Dániellel továbbá arra keresték a választ, hogy ma Magyarországon milyen a jobboldali kötődésű színházigazgatók helyzete, és hogy Nemcsák hogyan látja a fővárosi, illetve az állami fenntartású színházak jövőjét. Íródik az új múlt: Dobrev szerint "nem volt rendben", hogy a baloldal közelít a Jobbikhoz, majd beolvasztotta Jakabékat
Nincs rendben a közös páholy – üzente meg Schiffer András a DK-nak, miután közösségi oldalán megosztott egy 2014-es bejegyzést, amelyben éppen a Jakab Pétert ledomináló Dobrev Klára filozofálgatott arról, mennyire van rendben, hogy az LMP és a Jobbik közeledik egymáshoz. Azóta a Dobrev–Jakab-románc már a valóság, és javában alakul az új múlt. Kína hamarosan képes lehet megszállni Tajvant?
A tajvani védelmi miniszter szerint ez csak néhány év kérdése, az pedig különösen aggasztó, hogy több évtizedes mélypontra jutottak a tajvani–kínai kapcsolatok. Cseu Kuo-cseng szerint a kommunista rezsim hadserege 2025-re képes lesz széleskörű inváziót indítani Tajvan ellen, amelyet a szárazföldi Kína szakadár államnak, így tehát saját területének tekint. Oltásellenesek rongálták meg a Karikó Katalinról készült tűzfalfestményt
Oltásellenes szlogeneket firkáltak ismeretlenek az I. kerületi Krisztina körúton található óriási festményre, amelyet a Brain Bar megbízásából a Színes Város Csoport készített a koronavírus-járvány megfékezésében jelentős szerepet játszó mRNS alapú vakcina kifejlesztője, Karikó Katalin tiszteletére. Volt alkalmazottja rántotta le a leplet a Facebookról a kongresszusi meghallgatáson
A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben – mondta kedden a szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán a vállalat korábbi termékmenedzsere, kongresszusi fellépést sürgetve. Országszerte tartanak megemlékezéseket a nemzeti gyásznapon
Országszerte és a határon túl is megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk kivégzésének 172. évfordulója, október 6. alkalmából. A központi megemlékezés szerda reggel – a hagyományoknak megfelelően – az Országház előtt kezdődik. A Kossuth Lajos téren reggel 8 órakor felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját.
Orbán: Brüsszel ne emelje az energiaárakat! (videóval)
A miniszterelnök kedd este Szlovéniából, az európai csúcsról töltött fel videót közösségi oldalára, amelyben arról beszél: Brüsszelnek az a titkos terve, hogy a ház- és lakástulajdonosokat megadóztassa, klímavédelem címszó alatt. A magyar kormányfő azt ígérte, hogy a csehek, a lengyelek és a magyarok együtt fognak tiltakozni az ilyen javaslatok ellen az uniós csúcstalálkozón. Most meglepődtünk: a Medián szerint Dobrev tartja első helyét, Márki-Zay beelőzte Karácsonyt
Az előválasztás előtti erőmérések és az eredmények tükrében mondhatnánk akár azt is, hogy Karácsony Gergely köszöni szépen, de megvan. Mivel azonban sejthető, hogy mi a lapok leosztása, inkább azt mondjuk: "meglepődtünk". A Medián legfrissebb felmérése szerint ugyanis a Gyurcsány-show epizódszereplői közül a Feleség tartja az előnyt, a Balek viszont – hűen karakteréhez – a harmadik helyre csúszott vissza a versengésben. Nem lennénk meglepve, ha hamarosan arról készülne felmérés, hogy már a főpolgármesterség is elúszott, nemhogy a miniszterelnöki álmok. Itthon sikerült megvédeni a rezsicsökkentés eredményeit, nyugaton lassan megfizethetetlen lesz a fűtésszámla
Miközben Magyarországon továbbra is érezhető a rezsicsökkentési program eredménye, nyugaton elszállni látszanak az energiaárak, amelyet természetesen az adófizetők szenvednek meg. A bármiféle megfontolás nélküli zöldítés úgy tűnik, mégsem jött be, most pedig az ATV híradója szerint új stratégiai gáztározót hozhat létre az Európai Unió, amiről az Európai Bizottság elnöke is beszélt a tegnapi nap során. A megoldásra azért van szükség, mert csúcsot döntött a földgáz és az áram ára, miután az orosz Gazprom visszafogta az Európába irányuló gázszállítást, az európai energiatermelés pedig látszólag elégtelen a saját igények kielégítésére is. Az EU önállóságának erősítéséről beszélt az uniós Tanács elnöke
A közelmúlt nemzetközi válságainak egyik tanulsága az, hogy az Európai Uniónak növelnie kell képességét az önálló cselekvésre, hogy hatékonyabb lehessen a nemzetközi politikai színtéren – állapította meg Charles Michel, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke kedd éjjel, miután véget ért az uniós tagállamok vezetőinek munkavacsorája a szlovéniai Brdóban. Kövér László: átlépik a büntetőjog határát, akik egyszerű többséggel változtatnák meg az alaptörvényt
Az Országgyűlés elnöke szerint átlépik a büntetőjog határát azok, akik szerint egyszerű parlamenti többséggel is megváltoztatható az alaptörvény. Kövér László kedden az InfoRádió Aréna című műsorában közölte azt is, hogy a kormányoldal még nem tárgyal az államfői posztról. Karácsony legújabb találós kérdése: Unicummal nyomatta le Gyurcsányt vagy könyörgéssel (videó)
Karácsony emlékezetpolitikája legalább olyan zavaros, mint egyetemi oktatói múltja vagy a nyelvvizsgája. 2014-ben még azt mondta, meg kellett innia néhány Unicumot, hogy bevegyék Gyurcsányt és a DK-t az ellenzéki összefogásba, a hétvégén pedig azt bizonygatta, hogy egyenesen könyörgött Gyurcsány Ferencért. Márki-Zay a DK-t és a Jobbikot hibáztatja, mert nem indulhat párban Karácsonnyal
Márki-Zay Péter kiakadt, mert nem indulhat párosban Karácsony Gergellyel. A hódmezővásárhelyi polgármester a Jobbikot és a DK-t hibáztatja azért, hogy a második fordulóban nem indulhat közösen Karácsonnyal. Elveszítette a kártérítési pert a vörösiszap-katasztrófa két sérültje
Elvesztette a Mal Zrt.-vel szemben a kártérítési pert a vörösiszap-katasztrófa két sérültje. A két idős asszony maradandó sérüléséket szenvedett, egyikük a lábát is elvesztette. Összeférhetetlenségi eljárás indul a karlendítő ózdi alpolgármesterrel szemben
Úgy tűnik, mégsem jött be a "megváltoztak" védelem: a karlendítős képéről elhíresült Farkas Péter Barnabás ellen összeférhetetlenségi eljárást indít az ózdi önkormányzat. Magyarország huszonnégymillió adag oltóanyagot rendelt az uniós beszerzésből, csupán kétharmada érkezett meg eddig
Magyarország összesen huszonnégymillió adag oltóanyagot rendelt az uniós beszerzésből, eddig ennek kétharmada (hatvanhat százalék) érkezett meg; a legtöbb vakcinát – kilenc és fél millió adagot – a Pfizer szállította. Mráz Ágoston Sámuel: Karácsony és Márki-Zay megállapodása viccnek is rossz
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter összefogása a baloldalon is kivert néhány biztosítékot. A furcsa páros együttműködése kapcsán fejtette ki véleményét Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpontok blogon. Cicaharc a ballib médiában – A Telex végezheti ki a 444-et?
A jelek szerint nem csupán a baloldali pártok keveredtek cicaharcba egymással, hanem a balliberális média két zászlóshajója is egymásnak esett, ha máshol nem is, de a színfalak mögött. A Telex és a 444 az utóbbi időben éles versenybe keveredett egymással, aminek a jelei már a felszínen is kezdenek megmutatkozni. Mi már csak egy kávét kérünk. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike