Forró drót
Évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített legfrissebb tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól – írja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a PestiSrácok.hu-nak elküldött közleményében. A Hamisítás Elleni Világnap célja éppen a fogyasztói tudatosság növelése, a hamisítványok, illegális kereskedelem gazdasági, egészségügyi következményeinek bemutatása.Rusvai Miklós elmondta, mit kell tudni az indiai variánsról
Indiában rekordokat döntött a fertőzöttek száma az elmúlt hetekben, miközben a kórházak megteltek és rengeteg ember vesztette életét. A koronavírus indiai mutánsa azóta már több országban, köztük hazánkban is megjelent. Az eddigi variánsoknál hozzávetőleg negyven százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése. A Ripost felkereste Rusvai Miklós virológust, aki elmondta, még mit érdemes tudni az indiai variánsról.Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki tizennégy megyére a zivatarok miatt
Csütörtökön a hajnali órákban képződött zivatarok délelőttre lecsengenek – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ezt követően a sok napsütés mellett ismét gomolyfelhők képződnek, amelyekből délután elsősorban az ország középső harmadában várható elszórtan komolyabb esőzés. A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki tizennégy megyére.Akár tíz évet is kaphat a terrorcselekményekre készülő V. Kende
Akár öngyilkos merényletre is hajlandónak mutatkozott V. Kende, a terrorcselekmények előkészítésének alapos gyanújával elfogott kecskeméti férfi. Mint kiderült, a gyanúsított internetes csevegéseket folytatott iszlamistákkal csőbombás robbantásokról és arról, hogy gépjárművel fog tömegbe hajtani. Bizonyítottság esetén akár tíz évet is kaphat.Új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Johnson és Biden
A nyolc évtizede aláírt hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök – közölte csütörtökön Johnson hivatala. Biden szerda este érkezett Nagy-Britanniába, ahol részt vesz a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) pénteken kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján. Az amerikai elnök csütörtökön, a csúcs délnyugat-angliai helyszínén kétoldalú megbeszélést tart a vendéglátó brit kormányfővel, és a két vezető a Downing Street tájékoztatása szerint elsősorban egy új Atlanti Charta megfogalmazásáról kíván egyezségre jutni.Akár 1,6 milliót is visszakaphatnak a családok az szja-visszatérítéssel
Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója az M1 szerda esti műsorában részletezte a miniszterelnök által bejelentett, a gyereket nevelő szülőknek járó szja-visszatérítést, amely 2022 elején lesz esedékes, a tavaszi parlamenti választások előtt, ha 5,5 százalék felett lesz a GDP növekedése – írja a Portfolio. Az esti műsorból kiderült, hogy másfélmillió kereső dolgozót érint a lépés, és jövedelemtől függetlenül mindenkinek jár ez a pénz jövőre, de a visszatérítés mértékének van egy felső határa, amely nyolcszázezer forint fejenként.Amerika leggazdagabbjai nem, vagy alig fizetnek adót – Köztük van Soros is
Volt olyan év, amikor az amerikai szupergazdagok közül egyesek – köztük Jeff Bezos, az Amazon alapítója, Elon Musk, a Tesla alapítója, Michael Bloomberg volt New York-i polgármester, vagy Carl Icahn és Soros György milliárdos befektetők nem fizettek jövedelemadót – adta hírül kedden este a ProPublica nevű amerikai oknyomozó portál.Nagy-Britanniába érkezett az Egyesült Államok elnöke
Megérkezett szerda este Nagy-Britanniába Joe Biden amerikai elnök, aki a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) angliai csúcstalálkozóján vesz részt. A G7-csoport soros elnöki tisztségét Nagy-Britannia tölti be.A spanyol jobboldali Néppárt korábbi elnöke látogatta meg Orbán Viktort
José María Aznar, Spanyolország korábbi miniszterelnökének fogadásáról egy képet is közölt a magyar kormányfő a közösségi oldalán.Putyin: a nácizmusra emlékeztet a tősgyökeres népekről rendelkező ukrán törvénytervezet
A náci Németország eszméire emlékeztet az az ukrán törvénytervezet, amely tősgyökeres és nem tősgyökeres népekre osztja Ukrajna lakosságát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Rosszija 1 és a Rosszija 24 televízióban szerda este bemutatott interjúban.Ezrek menekültek el a haiti fővárosból az erőszakos cselekmények miatt
Ezrek kényszerültek elmenekülni június eleje óta a haiti fővárost, Port-au-Prince-t sújtó erőszakos cselekmények miatt – közölte szerdán az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA).Végső búcsút vettek Puhl Sándortól
A Szent István-bazilikában végső búcsút vettek Puhl Sándortól, a világ egykori legjobb játékvezetőjétől, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnökétől.Karácsony szerint Orbán játszotta el az emberek bizalmát
Karácsony Gergely az Index Kibeszélő című műsorának adott interjújában beszélt többek között miniszterelnök-jelöltségéről, a Fudan Egyetemhez fűződő gondolatairól, de arról is, hogy mennyi ideje van a nyelvtanulásra „számos elfoglaltsága” mellett. Az interjú legizgalmasabb része mégis az volt, amikor kijelentette, hogy „Orbán Viktor mindannyiunkat cserbenhagyott”.A Klubrádió miatt indít újabb kötelezettségszegési eljárást Brüsszel
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a Klubrádió ügyében – derült ki a bizottság honlapján szerdán közzétett bejelentésből. Az EB azzal érvel, hogy a rádió esetében az arányosság és diszkriminációmentesség elvei sérültek a magyar médiatörvény alkalmazásakor.Szálljon ki a kocsiból és menjen gyalog – Ezt üzeni Karácsony a budapestieknek
Hát szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog – ezt üzente Karácsony Gergely azoknak az autósoknak, akiknek nem tetszik, hogy a koncepció nélküli lezárások miatt lassan lehetetlen kocsival haladni a fővárosban. Egy pillanatra visszatértek a 2010 előtti idők, akkor volt jellemző ez a stílus. Gyurcsány Ferenc stílusa.Ezúttal a Momentum nyolcadik kerületi jelöltje mutatta meg a párt szellemi szintjét
Új csillag ragyog az égen a Momentum égboltján. A párt józsefvárosi országgyűlési képviselő-jelöltje beleállt Kocsis Mátéba azért, mert szerinte a kerület országgyűlési képviselője hiába az egyik legbefolyásosabb kormánypárti politikus, nem intézte el sem Józsefvárosnak, sem Ferencvárosnak, hogy útfelújítási támogatást kapjon. A momentumos jelölt csak azt nem vette figyelembe, hogy útfelújítási támogatást azok a kerületek kaptak, ahol van földút, a VIII. kerületben viszont ilyet keresve sem fog találni.Novák Katalin: a magyarok újra élvezik a szabadságot
A magyar emberek a koronavírus-járvány tetőzése után újra élvezik a szabadságot, az életet – jelentette ki Novák Katalin, a Fidesz alelnöke egy angol nyelvű rádiós beszélgetésben, amelyet a saját Facebook-oldalán tettek közzé szerdán.A Fidelitas Írországba küldené Niedermüller Pétert a foci-Eb idejére
A Fidelitas Írországba küldené Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármestert a 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság idejére, hogy ne zavarja a magyar emberek szurkolását – mondta az ifjúsági szervezet kerületi elnöke szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.Továbbra is a CDU/CSU a legnagyobb támogatottságú politikai erő Németországban
Továbbra is a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a legnagyobb választói támogatottsággal rendelkező politikai erő Németországban – mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.Szijjártó: Magyarország és Marokkó az oltási kampány élén áll
Magyarország Európában, Marokkó pedig Afrikában a koronavírus elleni oltási kampány élén áll; ennek oka, hogy egyik ország sem volt hajlandó sem ideológiai, sem geopolitikai vonatkozásban megközelíteni az oltások ügyét, Nyugatról és Keletről is vásárolt oltóanyagot – jelentette ki szerdán, a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.Hidvéghi: az Európai Parlament politikai rendőrséget játszik
Az Európai Parlament (EP) baloldali, bevándorláspárti képviselői politikai rendőrséget játszanak, durván támadják azokat a nemzeti kormányokat és országokat, amelyek nemet mondanak az illegális migrációra, az erőltetett gender-ideológiára, és arra, hogy Brüsszelben döntsék el, miről mit lehet gondolni és mondani – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő szerdán, Strasbourgban.Drogbandát füleltek le Kecskeméten
Tizenkét drogkereskedő letartóztatását rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság. A hálózat tagjai a gyanú szerint Kecskeméten, Szolnokon és Jászkarajenőn hosszabb ideje, szervezetten árulták a kábítószert – közölte szerdán a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője.Újabb módosítással bővülhet a pedofilellenes törvényjavaslat
A pedofilellenes törvényjavaslat egy, a gyermekek védelmét erősítő módosítással bővülhet, amelynek keretében betilthatják, hogy a tizennyolc éven aluliak szexuális tartalomhoz jussanak.Az Európai Parlament megszavazta az uniós Covid-igazolványt
Július 1-jétől bevezetik az egységes uniós digitális Covid-igazolványokat, amelyeknek használata megkönnyíti az utazást, és segít fokozatosan, összehangoltan feloldani a korlátozásokat is. Az új uniós igazolást az összes tagállam elismeri az Európai Parlament közleménye szerint – írja a Euronews.Ajánljuk még
































