Forró drót
Őrizetbe vették a szentpétervári ukrán konzult
Őrizetbe vette a szentpétervári ukrán konzult az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azzal a gyanúval, hogy zárt információkhoz jutott orosz államvédelmi szervek és az FSZB adatbázisából – közölte szombaton az FSZB sajtóosztálya a TASZSZ hírügynökséggel. Gyurcsány embere elvesztette a fonalat – Saját magát cáfolta meg a legutóbbi oltásellenes hergeléssel
Újabb oltásellenes kirohanást produkált az ATV-n Gyurcsány Ferenc egészségügyi politikusa, Komáromi Zoltán háziorvos. Komáromi még egy zavaros összeesküvés-elméletbe is belebonyolódott, de végül saját magát hazudtolta meg. Kiderült az is, hogy hiába próbálja meg elbizonytalanítani a pácienseit, végül minden kínai és orosz oltóanyag elfogy – vagyis az emberek egyáltalán nem hisznek Gyurcsányék oltásellenes hergelésének. Koronavírus – Közel egymillió-négyszázezren már a második oltást is megkapták
Meghalt 217, többségében idős krónikus beteg, és újabb 4604 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton. Kínában meg lehet bízni, rátettek egy lapáttal – Egymillió adag vakcina érkezik április végéig a kieső nyugati vakcinák pótlására
Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes négyszázezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a közösségi oldalára feltöltött videóban. Biztonságiak próbáltak bejutni a Dunaferr gyárába, nagy volt a rendőri készültség Dunaújvárosban
Hatalmas volt a rendőrségi készültség Dunaújvárosban, a Vasmű környékén péntek este. A pletykák szerint az ukrán tulajdonosok próbáltak bejutni, miközben bentről a dolgozókat nem engedték ki. A dunaujvaros.com hatalmas rendőri készültségről írt. A lap nem hivatalos információi szerint a Dunaferr társaságcsoport tulajdonlása miatti jogvita eszkalálódott ma délután. A rendőri készültséget a város bevezető útjain és a Vasmű téri főkapunál észlelték. A jövő egyetemét építi a Pázmány Budapest belvárosában
A jelenleg több városban működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) összevont campust hoz létre a Józsefvárosban, amely becslések szerint 2027-ben nyithatja meg kapuit – írta szombaton a Magyar Nemzet, amelynek Becker Pál, a PPKE fejlesztési főigazgatója nyilatkozott a témáról.
Jövőre több mint duplájára nő az árvaellátás minimuma
Több mint duplájára, 50 ezer forintra nő január elsejétől az árvaellátás minimuma – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiával. Drogbandát fogott a nyugat-dunántúli rendőrség (Videó!)
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hónapos felderítő munka után göngyölítette fel azt a hálózatot, amely Szlovákiából származó drogot értékesített Komáromban, Győrben és Pápán. A terjesztett drog a Szlovákiában népszerű pikó fantázianevű amfetamin volt. Koronavírus – Közel száznegyvenmilló a fertőzött világszerte
A világon 139 696 311 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 997 367 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adatai szerint, 79 558 790-en meggyógyultak. Egy nappal korábban 138 890 681 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 985 407 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. Elégtétel: felfüggesztett börtönbüntetést kapott a fideszes országgyűlési képviselő Koncz Ferenc balesetének okozója
A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki arra a vádlottra, aki 2020. július 10-én, Bekecsen gépkocsijával halálos motorbalesetet okozott – közölte a Miskolci Törvényszék. A bírósági közlemény nem jelöli meg, hogy a baleset sértettje Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő volt, de a politikus azon a napon, ugyanazon a helyszínen vesztette életét közlekedési balesetben. Biden: Washington garantálja Japán biztonságát, szükség esetén atomfegyverekkel is
Az Egyesült Államok megújította biztonsági garanciáját Japánnak; ez szükség esetén atomfegyverek bevetésére is vonatkozik – derül ki a Joe Biden amerikai elnök és Szuga Josihide japán miniszterelnök pénteki washingtoni találkozóját követően közzétett közös nyilatkozatból. Bejelentette lemondását Raúl Castro kubai pártelnök
Raúl Castro, a Kubai Kommunista Párt elnöke a párt 8. kongresszusának pénteki nyitónapján bejelentette, hogy lemond tisztségéről és átadja a vezetést egy fiatalabb generációnak. A nyolcvankilenc éves politikusnak a zárt körű eseményen mondott felszólalásából a televízió idézett.
Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást
Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást, tehát egy időben nyitnak majd meg a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is – jelentette be Sebastian Kurz kancellár péntek délután. Jakab Péter megmagyarázta a Gyurcsánnyal való együttműködést
„Nem volt könnyű leülni és arról beszélgetni, hogy mi a közös bennünk, amire lehet építeni” – nyilatkozta Jakab Péter a Magyar Narancsnak adott interjújában arra a kérdésre válaszolva, mennyire volt egyszerű félretenni az ellenérzéseket és tárgyalóasztalhoz ülni Gyurcsány Ferenccel. A Jobbik elnöke két pozitívumot is lát Gyurcsányban: az egyik, hogy leült a Jobbikkal, a másik, hogy megmutatta a kompromisszumkészségét. Szívszorító hangfelvétel került elő Törőcsik Maritól
Soha korábban nem hallott hangfelvételt osztott meg Törőcsik Maritól a közösségi oldalán Kárász Róbert. A Törőcsik Mariról szóló megemlékezések reggel óta árasztották el a közösségi médiát, többen megtörten nyilatkoztak a sajnálatos hír kapcsán, előkerültek régi felvételek és fotók, de most egy olyan hangfelvétel is felkerült az Instagramra, amely szintén a legendás színésznőhöz köthető – írta meg a Blikk. Zelenszkij: Ukrajna kész négyoldalú béketárgyalásokra Oroszországgal
Ukrajna kész a négyoldalú – ukrán, orosz, francia, német – béketárgyalásokra Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a növekvő feszültségről, amelyet az ukrán határon tapasztalt orosz katonai erősítés okozott – jelentette ki pénteken a Párizsba látogató Volodimir Zelenszkij ukrán államfő, miután találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel, és később videón keresztül tárgyalt Angela Merkel német kancellárral is. Leváltott romániai egészségügyi miniszter: politikai alapon történik a járványkezelés, a halottak száma sem valós
Drámai képet festett a romániai egészségügyi rendszer állapotáról leváltása utáni első, pénteki sajtótájékoztatóján Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter. A menesztett tárcavezető szerint Florin Cîțu kormányfő a legnagyobb epidemiológusnak hiszi magát a kormányban és nem egyeztetett a minisztériummal a járványhelyzetről. Ennek kezelése a politikai érdekek mentén történik, és még a Covid–19-betegségben elhunytak száma sem a valós helyzetet tükrözi – írta meg a kronikaonline.ro hírportál. Varga-Bíró Tamás karanténkoncertet adott az R56 Sörözőből
A járványügyi korlátozások ellenére sem maradt el Varga-Bíró Tamás pénteki koncertje a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben: a másfél órás koncert online volt követhető a PestiSrácok.hu Facebook-oldalán, illetve ebben a posztban vissza tudják nézni. Nézőpont: a lakosság többsége szerint a kormány megfelelően kezelte a járványhelyzetet
A magyarok több mint fele nem ért egyet a baloldali politikusok véleményével, hogy meg kellett volna várni a magyar hatóságok után az Európai Unió engedélyét is a kínai és orosz vakcinák felhasználásáig – írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Nézőpont Intézet országos, reprezentatív kutatásának eredményeit ismertetve. Letiltotta a Twitter a CNN manipulációit is leleplező jobboldali portál alapítójának fiókját
A Twitter mikroblog-szolgáltató véglegesen letiltotta James O'Keefe, a Project Veritas jobboldali oknyomozó portál alapítójának fiókját csütörtökön, mindössze egy nappal azután, hogy leleplező videofelvételeket tettek közzé a CNN amerikai hírtelevízió műszaki igazgatójáról – jelentette több amerikai lap. A Breitbart News hírportál azt írta: a Twitter a Project Veritas hivatalos fiókját szintén felfüggesztette. Gőgös Zoltán volt szocialista politikus szerint is hatásos a kínai vakcina
Úgy tűnik, a visszavonult baloldali politikusok józanabbak, mint akik még aktívak. A hangulatkeltő ellenzéki felszólalókkal szemben Gőgös Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő úgy véli, a kínai vakcina véd, és hasznos azt kérni. A WHO szerint újabb csúcs felé közelít a járvány
A koronavírus-világjárvány eddig nem látott csúcs felé közelít a fertőzöttek számát tekintve – figyelmeztetett pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Moszkva elküldi az amerikai nagykövetet és tíz diplomatáját
Válaszul az amerikai szankciókra – amelyekről csütörtökön mi is beszámoltunk – Oroszország tükörintézkedéssel azt tanácsolta az amerikai nagykövetnek, hogy utazzon haza konzultációra, továbbá kiutasít tíz amerikai diplomatát – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak pénteken, Moszkvában. Így búcsúznak el Törőcsik Maritól a Nemzeti Színháznál (PS-galéria!)
Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban elhunyt. A színésznőt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a színésznő halálával kapcsolatban elmondta, hogy a színház előtti, úgynevezett hajóorrban emlékhelyet alakítottak ki Törőcsik Mari fényképével, míg az előcsarnokban bárki leírhatja gondolatait és emlékeit az ott kihelyezett emlékkönyvben. Kollégánk, Horváth Péter Gyula az emlékhelyről készített fotógalériáját alább nézhetik meg! Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.