Pesti Srácok

Forró drót

Szijjártó Péter állami kitüntetést adott át Vang Ji kínai külügyminiszternek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magas állami kitüntetést adott át kínai kollégájának, Vang Jinek hétfőn a távol-keleti ország Kujcsou tartományában. A ceremónián Szijjártó kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg.

Varga Mihály: az ország változatlanul az uniós élmezőnyben szerepel

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
A magyar beruházási ráta ismét 27 százalék felett alakult, ezzel az ország változatlanul az uniós élmezőnyben szerepel – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, első negyedéves adatairól. Hozzátette: a növekedést az állami fejlesztések és a családok beruházásai is húzták. Az egészségügy beruházásai 45 százalékkal, a közigazgatásé 33 százalékkal, az oktatásé 31 százalékkal, míg az ingatlanberuházások 12 százalékkal erősödtek.

Ezermilliárd forint jut jövőre a Honvédségnek (Videóval!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Eddig sosem látott, történelmi mértékű forrás jut a Honvédség fejlesztésére- jelentette be a magyar kormány Facebook-oldalán közzétett videóban Benkő Tibor honvédelmi miniszter. A tárcavezető elmondta, a 2022-es évben történelmi mértékű keretösszeg, több mint 1000 milliárd forint fog a Honvédség rendelkezésére állni, amelynek mintegy felét infrastrukturális és hadiipari fejlesztésre fogják felhasználni.

Orbán Viktor: Hámori József tudós polihisztora volt a magyar kultúrának

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Levélben fejezte ki együttérzését a gyászoló családnak Orbán Viktor miniszterelnök Hámori József professzor, korábbi kulturális miniszter halála kapcsán - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Az életének 89. évében elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas biológust hétfőn helyezik örök nyugalomra Budapesten.

Kínában újra engedélyezik a három gyermek vállalását családonként

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Kínában engedélyezik a három gyermek vállalását családonként, eltörölve az eddig érvényben lévő korlátozást, amelynek értelmében a népesség jelentős részét alkotó han kínai szülőpároknak csak két gyerekük lehetett. A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az országot irányító Kínai Kommunista Párt végrehajtó testületének központi bizottsága a Hszi Csin-ping kínai elnök vezette, hétfői ülésén hozta meg a harmadik gyermek vállalását támogató határozatot. A döntést azzal indokolták, hogy a megfelelő támogató intézkedések mellett ez hozzájárul majd a kínai népesség összetételének javításához, választ ad az öregedő társadalom problémájára és ennek köszönhetően az ország megőrzi az emberi erőforrás terén élvezett előnyeit.

Dánia segítségével hallgathatták le Merkelt az amerikaiak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
A DR forrásai szerint Dánia segítségével hallgatták le Angela Merkelt az amerikaiak - legalábbis erre a megállapításra jutottak egy belső vizsgálatban, amely az NSA szerepét vizsgálta az együttműködésben. Hivatalosan a dán szolgálat nem erősítette meg a közléseket. A 2012-től 2014-ig tartó időszakot felölelő vizsgálat szerint az NSA dán információs csatornákat használt fel arra, hogy magas rangú svéd, norvég, francia és német tisztségviselők, köztük Frank-Walter Steinmeier akkori német külügyminiszter és Peer Steinbrück korábbi német ellenzéki vezető után kémkedjen.

Orbán Viktor az osztrák törvényhozás elnökét fogadta a Karmelita kolostorban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Wolfgang Sobotkát, az osztrák törvényhozás, a Nemzeti Tanács elnökét, akivel a koronavírus-járvány elleni sikeres magyarországi és ausztriai védekezésről, valamint az újra erősödő illegális migrációról is tárgyaltak – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Benkő Tibor: Erős Magyarország nem létezhet erős honvédség nélkül (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Erős Magyarország nem létezhet erős honvédség nélkül, amely mindenkor kész és képes garantálni hazánk, honfitársaink és szeretteink biztonságát. 2022-ben tovább haladunk a haderőfejlesztés megkezdett útján, történelmi pillanathoz érkezünk, hiszen a haza védelmére fordítható összeg jövőre átlépi a soha nem látott 1000 milliárd forintot – jelentette be a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban Benkő Tibor.

Elégedett a járványkezeléssel a magyarok kétharmada

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint hazánkban az emberek majdnem kétharmada elégedett a kormány védelmi intézkedéseivel. A kormánypárti válaszadók elégedettsége kevésbé meglepő, 89 százalékuk a járványkezelésben sem talált kivetnivalót. A 2022-es választás szempontjából azonban fontosabb, hogy a kormányellenesek 26, az ismeretlen preferenciájúak 45 százaléka is elégedett a kormány teljesítményével (69, illetve 27 százalékuk elégedetlen). Rossz hír a baloldal számára, hogy idén még nem volt ilyen magas a kormány járványkezelésével való elégedettsége potenciális szavazóik körében.

Egész életünk során szükségünk van megfelelő mennyiségű D-vitaminra a dietetikusok szerint

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Az egész élet folyamán szükség van megfelelő mennyiségű D-vitaminra, mert az szinte minden életműködésben szerepet játszik – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Tudatta, hogy a gyerekeknek kortól függően 400-1000, a felnőtteknek 2000-2500 nemzetközi egység bevitele javasolt naponta, de például az elhízottaknak és az időseknek ennél is többre lehet szükségük. Az étrendkiegészítők mellett a D-vitamin bevihető bizonyos ételekkel is – például halakkal, tojássárgájával, D-vitaminnal dúsított joghurtokkal, margarinokkal -, de pólóban és rövidnadrágban 10-15 perc napon töltött idő is elegendő.

Merkely Béla szerint Magyarországon is lesz lehetőség a 12-16 éves gyermekek oltására

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Való igaz, hogy a tizenkét-tizenhat év közötti fiatalok az esetek túlnyomó többségében nem betegszenek meg nagyon, de vektorként tudnak működni. Tehát az úgynevezett fészekimmunitásban fontos a szerepük. Én azt tudom mondani, hogy a szülők gondolják ezt végig. Amennyiben úgy gondolják, hogy 12-16 éves gyermeküket elhoznák oltani, akkor szerintem erre Magyarországon is lesz lehetőség – mondta Merkely a Mokkában, a TV2 reggeli műsorában, melyet a liner.hu szemlézett.

Hatalmas középkori ágyúgolyókat találtak a Dunában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
A Lánchíd felújítása kapcsán folytatott előkészítés részeként merültek a Dunába a búvárok, akik régészeti értékekre is leltek. Eddig két kőből faragott ágyúgolyóra sikerült rábukkanni, amelyek közül az egyik olyan hatalmas, hogy nem tudták még a felszínre hozni. A lövedékek feltehetően késő középkoriak lehetnek, s mivel az állapotuk nagyon jó, valószínűleg nem lőtték ki őket soha, rakodás közben eshettek a vízbe a budai oldalon – olvasható a regeszet.aquincum.hu oldalon.

Lecsengőben a járvány, egyre biztatóbbak az adatok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint 156 az új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt huszonnégy órában a járvány kezdete óta összesen 804 538 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 idős beteg, így az elhunytak száma 29 733 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 700 236 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 74 569 főre csökkent. 981 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 110-en vannak lélegeztetőgépen. Átoltottság tekintetében Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság ötvenhárom százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós harminchét százalékos átlaggal. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns.

Ezerötszáz cég a bértámogatásnak köszönhetően tudta megtartani mérnökeit és informatikusait

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Csaknem 30 milliárd forinttal segítette a magasan képzett szakemberek munkahelyeinek megőrzését a kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása, a kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programjának köszönhetően mintegy 1500 cég tarthatta meg mérnökeit és informatikusait a járványhelyzetben. A bértámogatás lehetővé teszi, hogy lendületvesztés nélkül folytatódjon a bővülés a Magyarország jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben – értékelte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a hétfőn záruló programot.

Több ezer migránst fogtak el a katonák és rendőrök az elmúlt hetek során

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
Négyszázötvenhárom határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken százharmincnyolc, szombaton száznegyven, vasárnap százötvennégy jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

Kedden tárgyal a parlament a pedofilok szigorúbb büntetéséről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31.
A házelnök napirendi javaslata alapján a kétnaposra tervezett ülés tizenhárom órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit várhatóan interpellációk, majd azonnali kérdések követnek egy-egy órában. A képviselők dönthetnek a kormány energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvénymódosító javaslatáról. Kedden pedig arról az előterjesztésről is vitáznak a képviselők, amely minden eddiginél jobban szigorítaná a pedofilokra kiszabható büntetést.