Forró drót
Csalók élnek vissza Kásler Miklós nevével és fényképével
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Facebookon közzétett bejegyzésében arról ír, hogy a nevével és fényképeivel tévesztik meg csalók a közösségi média felületein az embereket. Letartóztattak egy dorogi és egy esztergomi kábítószer-kereskedőt
Letartóztatott az Esztergomi Járásbíróság egy dorogi és egy esztergom-kertvárosi férfit, akik kábítószert értékesítettek 2019-2020-ban – közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész kedden. Reszl Ildikó közleménye szerint a dorogi férfi és az élettársa az albérletében marihuánát és amfetamint értékesített. A férfi 2019-ben arra kérte a nőt, hogy az érkező vevőknek adja át az előre összekészített csomagot és vegye át azok árát. Érvénytelen TAJ-szám esetén is ingyenesen jár az oltás és a favipiravir hazánkban
Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek. Minnesotai lövöldözés – Sokkoló helyett véletlenül a fegyverét használta a rendőr
A sokkolója helyet véletlenül a lőfegyverét használta vasárnap az a rendőr, aki egy igazoltatást követően lelőtt egy fekete bőrű fiatalt Minnesotában – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Tim Gannon, a minneapolisi Brooklyn Center rendőrfőkapitánya. Ősztől a gyerekeket is beoltanák az Egyesült Államokban
Már kora ősszel rendelkezésre állhat a koronavírus elleni védőoltás az Egyesült Államokban a tizenkét és tizenöt év közötti fiatalok számára, és valószínűleg a gyermekorvosok fogják beadni – mondta hétfői virtuális sajtótájékoztatóján Andy Slavitt, a Fehér Ház vezető Covid-19-tanácsadója. Álhírt terjeszt a 168 Óra, a közmédia nem forgat filmet az őszödi beszédről
A közmédia jelenleg semmilyen játék- vagy dokumentumfilmet nem forgat, és ilyen szerződése sincs egyetlen produkciós céggel sem – közölte hétfő este az MTVA Sajtó és Marketing Irodája a 168 Órának arra a cikkére reagálva, amely szerint már forgatja a közmédia az őszödi beszédről szóló filmet.
Írországban csak a hatvanévesnél idősebbeket oltják majd be az AstraZeneca vakcinájával
Írországban is változtatnak hétfőtől a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájának használatán. Az ír egészségügyi hatóságok javaslata szerint egyelőre csak a 60 évesnél idősebbeket oltják majd be a készítménnyel, ami újabb kihívást jelent az ország oltási kampányában. A NIAC azt ajánlja, hogy azok a 60 év alatti emberek, akik már megkapták az AstraZeneca védőoltás első dózisát és nincsen olyan egészségügyi problémájuk, ami őket a magas kockázati csoportba tenné, lehetőség szerint a mostani 12 hét helyett 16 hetet várjanak a második adag beadásáig, több időt biztosítva ezzel az egészségügyi hatóságoknak a helyzet kiértékelésére. Szijjártó: a keleti oltóanyagok nélkül több százezer magyar lenne védtelen a koronavírussal szemben
Meg kell nyerni a vírus elleni háborút, és ebben egyedül a vakcinák jelentik a megoldást – hangsúlyozta a külgazdasági-és külügyminiszter hétfőn az ATV-ben. Szijjártó Péter kiemelte továbbá, hogy az oltás fontosságáról nincs szakmai vita, a baloldal viszont mindennel szemben, ami Keletről jön, legyen az export, import, vagy tudás, bizonytalanságot próbál kelteni. Romániában hárman meghaltak, mert leállt a lélegeztetőgép
Oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg, három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt. A rendőrség emberölés bűntette miatt nyomoz. Irán több téren leállítja az együttműködést az EU-val a szankciók kiterjesztése miatt
Irán több területen is felfüggeszti az együttműködést az Európai Unióval az ellene érvényben volt uniós szankciók meghosszabbítása, illetve kiterjesztése miatt – közölte a teheráni külügyminisztérium. Hatalmas tűz tört ki egy szentpétervári gyárépületben
Hatalmas tűz ütött ki egy szentpétervári történelmi gyárépületben, egy tűzoltó életét vesztette, két társa megsérült, egy dolgozó eltűnt – közölték a katasztrófavédelmi hatóságok. Tarlós István szerint nem Karácsony Gergely fogja eldönteni, hogy miniszterelnök-jelölt lesz-e
Budapest volt főpolgármestere az Infórádióban beszélt arról, hogy szerinte nem csak Karácsony Gergely döntése, hogy indulhat-e a miniszterelnöki székért, de az egyórás interjúban szó esett a Lánchíd felújításáról, a hármas metróról, és arról is, hogy a baloldali vezetésű Főváros Önkormányzat nem tart Budapestinfót, így kerülve ki az esetleges kellemetlen kérdéseket.
Teszthamisítókra csaptak le Romániában
Nemzetközi személyszállító cégeknél tartott házkutatást hétfőn a román rendőrség, mert a gyanú szerint hamisított negatív koronavírusteszteket árultak utasaiknak. Ebben az évben akár több száz vagy ezer hamis negatív tesztet értékesíthettek. Nem ez az első alkalom, hogy hamis koronavírusteszttel próbálkoznak a románok átjutni a határokon. Bécsben is meghosszabbítják a teljes zárlatot
Bécs további két héttel, május 2-áig meghosszabbítja a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett teljes zárlatot – jelentette be Michael Ludwig polgármester hétfő délután újságíróknak. Ennek értelmében az üzletek zárva maradnak és számos szolgáltatást szüneteltetnek, az iskolákba pedig legkorábban április végén mehetnek vissza a diákok. Az Európa Tanács elnökségére készülve Szijjártó Péter Monacóval egyeztetett
Májustól Magyarország lesz az Európa Tanács elnöke, erre készülve azon európai országokkal is fontos egyeztetni, melyekkel általában nincs túl aktív együttműködése, ilyen Monaco is – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Monaco és Magyarország hasonló álláspontot képvisel a környezetvédelem és a digitalizáció fontosságával kapcsolatban. BKK: gyakrabban indulnak a járatok este nyolc óra után is
A járványügyi intézkedésekhez igazodva este 8 óra után is gyakrabban indítja járatait a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Mostantól a világnak vírusfertőzésekkel kell együtt élnie
Átadta a koronavírussal kapcsolatos részletes kutatási programját az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, melyben azt tanácsolják a kormánynak, hogy indítson kutatás-fejlesztési programot – közölte a tanács elnöke az M1 aktuális csatornán hozzátéve: mostantól különböző vírusfertőzések járványok formájában üthetik fel a fejüket. Június közepéig zárlat alá kerülhet Németország
Akár június közepéig is eltarthat az új típusú koronavírus (SARS-COV-2) terjedésének lassítását szolgáló következő járványügyi zárlat Németországban a kancellária számításai szerint – jelentette hétfőn a Der Tagesspiegel című berlini lap. A szabályok ugyan azok lesznek, mint az első hullámban, például csak az élelmiszerboltok lehetnek nyitva, nem lehet baráti összejövetelt tartani és kijárási korlátozást vezetnek be. A korábbitól eltérően most egységes szabályozást terveznek. Holnap jön az újabb adag Szputnyik vakcinaszállítmány
Kedden 140 ezer második dózis Szputnyik-vakcina érkezik Magyarországra – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, miután fogadta Jevgenyij Sztanyiszlavov új orosz nagykövetet. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy órákon belül elérhetjük a hárommillió beoltott embert, ami megnyitja a lehetőséget arra, hogy mindenki előtt nyissunk. Kocsis Máté bizonyítéka arra, hogy a baloldal nem csak korábban volt oltásellenes, most is az
A baloldal soha nem vonta vissza az oltásellenes parlamenti javaslatait, mert most is így gondolkodnak - közölte Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. A kormánypárti politikus kétszínűségnek nevezte, hogy a baloldal próbálja letagadni a korábbi oltásellenes mondatait, miközben két határozati javaslatban is az oltásokat támadta. A baloldal nem csak korábban volt oltásellenes, most is az - hangoztatta. Turisztikai startup program indul a szektor fellendítéséért
Közös programot indít a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Startup Campus, hogy támogassák a turisztikai startup szektort, és segítsék a koronavírus-járvány hatásaira reagáló megoldások kifejlesztését – közölték a szervezetek. Életkortól és földrajzi helytől függetlenül bárki jelentkezhet, a szervezők pedig kiemelten várják a többi között azokat az ötleteket, amelyek lehetővé teszik a kontaktmentes élményeket. A baloldal országgyűlési határozatban követeli a kínai és orosz vakcinák használatának felfüggesztését
A baloldal Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vezetésével ma is országgyűlési határozatban követeli a kínai és orosz vakcinák használatának felfüggesztését – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). Hatvan éve repült először ember az űrbe (videó)
A világ első űrhajósa, Jurij Gagarin 1961. április 12-én startolt el Bajkonurból a Vosztok-1 fedélzetén. Száznyolc perces repülésének évfordulóját az űrhajózás napjaként ünneplik meg Oroszországban. Jurij Gagarin, a fémmunkásból pilótává lett, örökösen mosolygó, optimista népi hőssé vált kozmonauta első űrutazását Moszkvában annak idején nagy győzelemként értékelték a világűr meghódításáért az Egyesült Államokkal folytatott versenyben. Az asztronauta 1968-ban máig tisztázatlan körülmények közötti hunyt el repülőbalesetben. Kétszáz üldözött szír család térhetett haza Magyarország segítségével
Köszönetét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar népnek Szíriából Jean Abdo Arbach homszi érsek azért a támogatásért, melynek nyomán kétszáz menekült szír család térhetett vissza otthonába – tájékoztatta a sajtót Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Mint ismert, Magyarország a Hungary Helps Program keresztül, az elmúlt közel négy évben, mintegy százezer válságövezetben élő ember számára tette lehetővé a szülőföldön való megmaradást, vagy teremtette meg a migrációból történő visszatérés lehetőségét. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike