Forró drót
Oroszország komoly haderőt csoportosított át az ukrán határhoz
Oroszország nemrég a közelgő "Nyugat 2021" elnevezésű hadgyakorlat leple alatt komoly haderőt csoportosított át az ukrán határ közelébe, a brjanszki és a voronyezsi területekre, valamint az általa ideiglenesen megszállt Krím félszigetre – mondta Ruszlan Homcsak vezérkari főnök kedden a kijevi parlament rendkívüli ülésén, amelyet a Donyec-medencei válság megvitatásának szenteltek. Az EP működése lesz a budapesti magyar-lengyel-olasz találkozó egyik témája
Az Európai Parlament (EP) működése lesz az Orbán Viktor meghívására Budapesten rendezendő magyar-lengyel-olasz egyeztetés egyik témája – közölte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Gazdasági és kulturális kapcsolatépítésről tárgyalt Orbán Viktor Üzbegisztánban
A kétoldalú kapcsolatok stratégiai partnerség szintjére emeléséről írt alá közös nyilatkozatot Savkat Mirzijojev üzbég államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Taskentben az üzbég elnöki hivatal közlése szerint. Alapjogokért Központ: Egykor még nácik voltak, ma már demokraták lettek
Egykor még nácik voltak, ma már demokraták lettek – című videójában mutatta be az Alapjogokért Központ a jelenlegi „ellenzéki összefogás” egykori, a Jobbik kapcsán mutatott kifejtett véleményét. Gazdasági robbanás előtt állnak a Visegrádi Együttműködés országai
A visegrádi országokat dicséri a német liberális lap, a Der Tagesspiegel egyik március végi cikke. A cikk szerzője, Christoph von Marschall A robbanás előtt álló régió a küszöbünk előtt áll (Die Boomregion liegt vor der Haustür) című cikkében a Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia együttműködésével létrejött Visegrádi Együttműködésben lévő gazdasági lehetőségeket latolgatja, azokat Kínával összevetve. Magyar rendőrök segítenek a határőrizetben Észak-Macedóniában és Szerbiában
Újabb magyar rendőri kontingensek indultak Észak-Macedóniába és Szerbiába, hogy segítsék a határőrizeti tevékenységet – közölte a rendőrség a honlapján kedden.
Kásler Miklós felkeresi az ellátórendszer legmegterheltebb egységeit
Az emberi erőforrások minisztere felkeresi az egészségügyi ellátórendszer legmegterheltebb egységeit. Erről Kásler Miklós a Facebook-oldalára feltöltött videóban adott hírt, ahol azt mondta: az egészségügyi ellátórendszer legnagyobb megterhelésnek kitett egységeit és a frontvonalban helytálló egészségügyi dolgozókat keresi fel. Látogatásának célja, hogy a koronavírus-járvánnyal szembeni egészségügyi védekezés legkritikusabb időszakában közvetlen tapasztalatokat szerezzen. Orbán Viktor: átlépte a kétmilliót a beoltottak száma
Orbán Viktor közösségi oldalán bejelentette, hogy átlépte a kétmilliót a Magyarországon beoltottak száma. 2.000.000 honfitársunk beoltva. Még egy lépés előre – fűzte hozzá a közzétett videóhoz Orbán Viktor. Jansa lemondásra szólította fel Sophie in 't Veld holland liberális EP-képviselőt
Janez Jansa szlovén kormányfő lemondásra szólította Sophie in 't Veld holland liberális EP-képviselőt az Európai Palament (EP) demokráciafigyelő csoportjának éléről, mert az nem tette lehetővé, hogy levetítsenek egy videóösszeállítást a szlovén médiahelyzettel kapcsolatos parlamenti vitában. Tűzfalcsoport: Sorosék mindent elkövettek azért, hogy a keleti vakcinák ellen hergeljék az embereket
Soros lapjai szinte az első perctől a kínai és az orosz, tehát a keleti vakcinák ellen hergelték az embereket, szerte a világban. Ha az időben visszakövetjük, akkor jól kirajzolódik a minta, hogy miképp is néz ki az a globális médiahálózat, amelyen keresztül emberek millióit befolyásolják a hatalom és a pénz érdekében Sorosék. A kínai vakcinával szembeni hiteltelenítés célja elsősorban geopolitikai természetű, tehát nem az orvoslásról, a hatékonyságról, hanem a nagyhatalmi játszmákról, a befolyásszerzésről és természetesen a pénzről szól – írja a Tűzfalcsoport. XXI. Század Intézet: A felvidéki magyarság megmaradásának kulcsa lehet a Szövetség
Hosszú tárgyalási folyamat után a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd, valamint az Összefogás elnökei közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy egy pártban egyesülve, Szövetség: Magyarok, Nemzetiségek, Régiók (Aliancia) néven folytatják a közös munkát a jövőben. A három párt elnöke még tavaly augusztus 20-án írt alá közös szándéknyilatkozatot egy egységes képviselet megalkotásáról, az elmúlt hónapokban azonban több alkalommal is megakadtak a hárompárti egyeztetések, egy decemberi botrányos sajtótájékoztatót követően pedig csupán jelentős kompromisszumok árán valósult meg a pártok összefogása. Bár az egységes magyar párt megszületése új lendületet adhat a felvidéki magyar érdekképviseletnek, az elmúlt évek ellentétei nyomán kialakult törésvonalak várhatóan még a következő hónapokban is jelen lesznek a magyar egység létrehozását szkeptikusan fogadó választópolgárok körében. Az új párt vezetése előtt tehát komoly munka áll az emberek bizalmának visszaszerzését illetően, aminek sikerességét a 2022-es önkormányzati és megyei választások eredménye mutatja majd meg – áll a XXI. Század Intézet lapunknak eljuttatott elemzésében. Palkovics László: a kormány továbbra sem engedi el az ózdiak kezét
Ahogy a tavalyi gyárbezárás után eredményesen segítettek a borsodi város lakóin, úgy ezúttal is mindent megtesznek a helyi foglalkoztatás szinten tartása, a munkavállalók és családjaik érdekében – hangsúlyozta közleményében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Johnson Electric Hungary Kft. bejelentésére reagálva kedden.
Koronavírus – Ideiglenesen bezárnak a zuglói bölcsődék
Rendkívüli szünetet rendelt el április 1. és április 16. között a fertőzési gócpontok kialakulásának megelőzése érdekében a Zuglói Egyesített Bölcsődék tagintézményeiben Horváth Csaba, a városrész polgármestere. A Zuglói Egyesített Bölcsődék tizenkét tagintézményéből egy jelenleg is zárva tart, a többi tagintézményben a beíratott 865 gyermekből 389 veszi igénybe az alapellátást. Újabb kötelező győzelem előtt a magyar válogatott
Szerdán Andorra vendégeként folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, amelynek kötelező begyűjtenie a három pontot, hogy ne kerüljön lépéshátrányba riválisaival szemben. A San Marinóban aratott háromgólos győzelem után ezúttal várhatóan nehezebb dolga lesz Marco Rossi együttesének, mert egyrészt a pireneusi miniállam csapata jobb, mint a világranglista utolsó helyezettje, másrészt a pályája igencsak kis méretű és műfüves, előbbi nagyban segíti a betömörülő védekezést, utóbbi pedig a játékosok többsége számára szokatlan lehet. Illegális cigarettagyárat számoltak fel Budapesten (Videóval!)
Illegális cigarettagyáron ütettek rajta a NAV nyomozói a XXIII. kerületben. Az üzemben több mint hatmillió szál cigarettát foglaltak le. A vád szerint a gyár üzemeltetői összesen csaknem 1,3 milliárd forint vagyoni kárt okoztak a magyar költségvetésnek. Szijjártó: magyar vállalatok modernizálhatnak stratégiai ágazatokat Üzbegisztánban
Kilenc megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, és ezek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt Üzbegisztánban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek adott nyilatkozatában. Az örökség miatt ölhette meg apját egy ajkai férfi, majd öngyilkos lett
Egy 80 és egy 60 év körüli férfi halt meg Ajkán egy családi házban vasárnap reggel. Elvágta apja torkát, majd felakasztotta magát a férfi. A Blikk úgy tudja, a férfi az örökség miatt végzett apjával. Az áldozat felesége három éve meghalt, az özvegyen maradt idős férfi mindhárom fiát kihagyta az örökségből. Ez bántotta az egyik kisemmizett fiút, ami utóbb a gyilkossághoz vezetett, de a lap információi szerint a férfi pszichés beteg is volt, és lehet, hogy nem szedte a gyógyszereit. Charles Michel: az EU mindent megtesz az oltóanyagok gyártásának növelésére
Az Európai Unió mindent megtesz, hogy finanszírozást biztosítson a koronavírus elleni oltóanyagok gyártásának globális növelésére – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával közösen tartott online sajtótájékoztatóján. Erre bezzeg van idejük: az Európa tanácsi biztos szerint Magyarországnak helyre kell állítania a média szabadságát
A politikailag vezérelt médiaszabályozó-hatóság és a médiapiacon megjelenő, torzító hatású állami beavatkozás együttes hatása kikezdte a média pluralizmusát és a véleménynyilvánítás szabadságát Magyarországon, ezért legfőbb ideje, hogy az országban helyreállítsák az újságírói és a médiaszabadságot – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa kedden. Keményen kiosztotta a Lampé Ágnest kirúgó Klubrádiót Szalay-Berzeviczy Attila
Bár a sorozatos jogsértések miatt a Klubrádió elvesztette frekvenciáját, nem tanultak az esetből: méltatlan módon lehetetlenítették el egyik műsorvezetőjüket, Lampé Ágnest. A jogtalanságot kiáltó rádió ügye azóta komoly visszhangot kapott, az ügyben pedig most megszólalt Szalay- Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom elnöke is, aki személyesen is érintett az ügyben. A korábbi tőzsdeelnök szerint ugyanis a klubrádiós Arató Andrásnak a jogszerűség és a becsület csak akkor lényeges kategóriák, amikor azok saját érdekeit szolgálják. Koronavírus - Itt vannak az új adatok: meghalt 274 beteg, négyezer-hatszáz fővel nőtt a fertőzöttek száma
Meghalt 274, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4609 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: ezekben az órákban haladhatja meg a kétmillió főt a beoltottak száma Magyarországon. Láng Zsolt: reális a BKV szakszervezeteinek béremelési igénye
Reális a BKV szakszervezeteinek hatszázalékos béremelési igénye, amellyel a társaság reálbéreinek csökkenését kívánják elkerülni – mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerdán a Kossuth rádiónak nyilatkozva. Láng Zsolt nem tartja jó tárgyalási technikának, hogy a főváros nem is próbál forrást találni a BKV dolgozóinak követelésre, miközben Karácsony Gergelyék és Gy. Németh Erzsébeték ellenzékben mindig vadul kiálltak a szakszervezetek mellett, sőt néha irreális béremeléseket követeltek. Idén nem lesz szondás razzia a közutakon húsvétkor
Elmarad idén húsvétkor a közutakon szinte hagyománynak számító szondás razzia. A rendőrök így jutalmazzák a szokásosnál nagyobb önfegyelmet gyakorló közlekedőket, akiknek köszönhetően látványosan javultak a baleseti mutatók. Rendőrök azonban így is szép számmal lesznek kint, és az övhasználatot ellenőrzik, a drónok pedig sebességet mérhetnek. Szlávik: még legalább két-három hétig óriási nyomás lesz a kórházakon
A betegség lassú lefolyása is hozzájárul ahhoz, hogy egyelőre nem látszanak a korlátozó intézkedések hatásai – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. A betegség nagyon lassú lefolyású, sok időt töltenek a betegek a kórházban, sokszor hetek telnek el a gyógyulásig, ezért két-három hetes trendeket kell nézni – mondta Szlávik János a Hír TV-ben.