Kövér László: a keresztény egyházak szerepe nem elhanyagolható Forró drót szeptember 13. Kövér: egy közösség megtartásának fontos előfeltétele, hogy a közélet szereplői a lehetőségükhöz mérten mindent megtegyenek, de egy közösség lelkét ezer éve mindig a keresztény egyházak adták.
Menczer Tamás: harcolnunk kell az igazságért Forró drót szeptember 13. Menczer: minden eddigi időszaknál indokoltabb az, amit a Harcosok Klubjában mondunk, harcolnunk kell az igazságért és a hazugság ellen -
Az életüket féltik a bécsiekPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 3. Nem hiszem el, hogy ilyen meg történhet, féltjük az életünket – nyilatkozta a CNN-nek egy bécsi férfi a tegnapi terrortámadást követően. A férfi, aki egy a lövöldözéshez közeli étteremben dolgozik szemtanúja volt az eseményeknek, elmondása szerint legalább 15 lövés hangzott el, az emberek pedig mindenfelé menekültek.
Tíz év után végre lezárhatja a vörösiszap-katasztrófa perét a Kúria Magyar ugar 2020 november 3. Kétnapos nyilvános ülésen, november 3-án és 10-én tárgyalja a Kúria tanácsa a vörösiszap-ügyet. Az ajkai timföldgyár egyik vörösiszap tározókazettájának gátja éppen tíz éve, 2010 október 4-én tört át, elöntve Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. A példátlan ipari katasztrófában tíz ember veszítette életét, 150-en megsebesültek, 307 házat le kellett bontani – ennyi család veszítette el otthonát, élete munkáját. A mentesítésre, újjáépítésre, károk felszámolására, illetve károsultak kártalanítására, kárenyhítésre a kormány nagyságrendileg negyvenmilliárd forintot fizetett ki. A MAL vezetői és felelős beosztottjai először 2012 januárjában álltak bíróság elé, halált előidéző gondatlan közveszélyokozás, különösen nagy vagyoni hátrányt meghaladó vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette vádjával.
Amerikai elnökválasztás - New Hampshire két kistelepülésén ismertté váltak az első eredményekPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 3. Az egyesült államokbeli New Hampshire két kistelepülésén szerdára virradóra ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények: az egyikben a hivatalban lévő elnök, Donald Trump, a másikban pedig demokrata párti kihívója, Joe Biden győzött.
Áder János is részvétét fejezte ki a bécsi terrortámadásban elhunytak hozzátartozóinakPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 3. Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a hétfő esti bécsi merénylet áldozatai hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánt az Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnöknek kedden írt levelében. Áder János elvetemült támadásnak nevezte az összehangolt terrorista akciót, melynek a legfrissebb információk szerint már négy halálos áldozata és tizenhat sebesültje van, közülük legkevesebb hat ember állapota súlyos.
A bécsi terrortámadás több gyanúsítottját is letartóztattákPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 3. Az osztrák rendőrség több házkutatást tartott és többeket letartóztatott kedd reggel Bécs belvárosában "az (egyik) elkövető környezetében" – közölte az osztrák belügyminisztérium az APA hírügynökséggel.
Donald Trump Bécsről: Meg kell állítanunk a radikális iszlám terrorját!PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 3. Donald Trump elnök a Twitteren ítélte el a bécsi terrortámadásokat az amerikai elnökválasztás előestéjén. Rövid posztjában hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok az elmúlt napokban terrortámadást ért európai országok mellett áll, és meg kell állítani az esztelen és gonosz támadásokat, melyekért a radikális iszlám terroristák a felelősek.
Bécsi terror - Szijjártó: Itt az ideje ébresztőt fújni, osztrák barátaink mellett állunk, számíthatnak ránkPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 3. A magyar kormány részéről legelőször Szijjártó Péter reagált közösségi oldalán a Bécsben több ponton, egyidőben indított terrortámadásokra, melynek már most több halálos áldozata van. A külgazdasági és külügyminiszter éppen Kambodzsában landolt az ottani külügyminiszterrel tervezett tárgyalására érkezve, amikor értesült a bécsi eseményekről. A politikus hangsúlyozta, észre kell venni, hogy az európai életforma áll támadás alatt és elérkezett az idő, hogy megálljt parancsoljunk az esztelen erőszaknak.
Terrorizmus Ausztriában: legalább egy támadó továbbra is szökésben van, emelkedett a halottak számaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 3. Legalább egy feltételezett elkövető továbbra is szökésben van a hétfő esti bécsi terrortámadást követően – jelentette be késő éjszakai sajtótájékoztatóján az osztrák belügyminiszter. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek. A hatóságok terrortámadásként kezelik a történteket, a civil halálos áldozatok száma a hivatalos információk szerint közben kettőre nőtt.
Mirkóczki: a kilépők csúnyán becsapták az egri választókatPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Nagyon csúnyán becsapta az egri választókat az Egységben a Városért Egyesület (EVE) frakciójából kilépő két önkormányzati képviselő. Jó lett volna, ha Fekete-Győr András legalább a telefont felemeli, mielőtt egy megyeszékhelyen megszünteti a közgyűlési biztonságot adó többséget – mondta Mirkóczki Ádám polgármester hétfő este, az M1 aktuális csatornán.
Jakab Péter akkora bunkó, hogy emberként is megbukott Nacsa Lőrinc szerintPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Jakab Péter akkora bunkó, hogy ma felrúgta azt a 30 éves szokást, hogy egy új képviselőnek a frakcióvezetők gratulálnak. Ő (és egyébként senki a Jobbikból) ezt nem tette meg, amikor Koncz Zsófia pár perce letette az esküt – számolt be a Jobbik parlamenti hagyományokat felrúgó, méltatlan viselkedéséről közösségi oldalán Nacsa Lőrinc.
Trump: A republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voksPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. A republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voks – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az észak-karolinai Fayetteville-ben, négy tagállamot érintő kampánykörútjának első állomásán, hétfőn.
Az egészségügyi szakszervezetekkel tárgyalt az EMMIPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Ismét tárgyalóasztalhoz ültek az Emmi és a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ), valamint a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) ágazati reprezentatív szakszervezet képviselői. A minisztériumot Latorcai Csaba közigazgatási és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, az MSZ EDDSZ-t Cser Ágnes, a MÖSZ-t pedig Toma Lajos elnökök képviselték.
Trump és Biden is nagy létszámú jogászcsapattal készül a választási eredmények megvizsgálásáraPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Az ország 46. elnökét választják meg kedden az Egyesült Államokban. Az elnökválasztás mellett szövetségi képviselőket, szenátorokat, több tagállamban a helyi törvényhozás tagjait, kormányzót is választanak. Szintén több tagállamban népszavazást is tartanak. Teljes egészében megújítják a szövetségi törvényhozás, a washingtoni kongresszus alsóházát, a 435 tagú képviselőházat és a felsőház, a 100 fős szenátus egyharmadát. A szenátusban 35 hely következő "tulajdonosáról" döntenek. Az Egyesült Államok 11 tagállamában és két tengeren túli területén kormányzót is választanak, több tagállamban helyi törvényhozási választásokon is döntenek, és 32 tagállamban referendumot is tartanak összesen 124, az adott tagállamban fontosnak tartott témáról.
Novák Katalin a járványügyi helyzetről: minden tavaszi intézkedés lehetőségét mérlegeli a kormányPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. A kormány minden olyan intézkedés ismételt bevezetésének a lehetőségét mérlegeli a koronavírus-járvány elleni védekezésben, amellyel tavasszal már élt – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, Budapesten, az Idősek Tanácsának ülésén.
Gulyás Gergely: újabb szigorításokról dönt a héten a kormányPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy a kormány kétnapos kormányülést tart a héten, ahol újabb szigorításról döntenek, mert a járványterjedés miatt nyilvánvaló, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek – számolt be róla a portfolio.hu.
A katolikus egyház továbbra is elfogadhatatlannak tartja a melegházasságotPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Ferenc pápának az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatára, valamint a meleg családokra vonatkozó megjegyzését kiragadták a szövegkörnyezetből, és az nem jelenti a római katolikus egyház ezzel kapcsolatos álláspontjának a változását – áll a Vatikán államtitkársága által a nunciatúrákra küldött jegyzetben, amelyet a Szentszék mexikói nunciusa közzétett a Facebookon.
Merkel: a járvány a legnagyobb megpróbáltatás a II. világháború utáni német történelembenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Nem lehet csak a hatósági szigorra és a büntetésre építeni járványügyi védekezést, egy demokráciában hinni kell a belátás és a felelősségvállalás erejében – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn, Berlinben, a koronavírus-járvány lassítását szolgáló újabb korlátozások bevezetése alkalmából tartott tájékoztatóján.
Huszonnyolc évesen a koronavírus áldozata lett egy józsefvárosi képviselő, az ismert roma aktivista, Balogh Lajos PaciPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Huszonnyolc éves korában a koronavírus okozta szövődmények következtében elhunyt Balogh Lajos „Paci”, ismert roma folklórzenész, emberi jogi aktivista és VIII. kerületi önkormányzati képviselő – közölte hétfői Facebook-bejegyzésében a Roma Sajtóközpont – Roma Press Center. A fiatalember mindössze néhány napja került kórházba a fertőzés miatt, állapota azonban gyorsan súlyosbodott, majd lélegeztetőgépre került.
Csak friss negatív koronavírus-teszttel lehet belépni SzlovákiábaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Szlovákia határai továbbra is nyitva maradnak, de hétfőtől csak friss negatív koronavírus-teszttel lehet belépni az országba – erősítette meg Martin Klus, szlovák külügyi államtitkár a kormány korábban hozott rendeletét hétfőn, Pozsonyban. A beutazókat szúrópróbaszerűen ellenőrzik.
Helyreállították az abortuszpárti vandálok által megrongált varsói magyar emlékművetPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Helyreállították és megkoszorúzták azt a varsói magyar emlékművet, amelyek a hét végén, az abortusztilalmat szigorító alkotmánybírósági döntés elleni tüntetések idején ismeretlen tettesek megrongáltak – közölte hétfőn az MTI-vel a varsói magyar nagykövetség.
Szijjártó: Magyarország szívesen segít Görögországnak a határőrizetbenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. A magyar és a görög álláspont szerint az illegális migrációt meg kell állítani, mégpedig a külső határokon vagy lehetőleg messzebb, ezért szívesen segítünk görög barátainknak, hogy minél hatékonyabban tudják őrizni és védeni a határukat – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Fidesz: a baloldal a saját hatalmi játékaival, kamuvideók és álhírek gyártásával van elfoglalvaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Ha a baloldalon múlik, akkor semmiféle védelme nem lenne a magyar gazdaságnak és a munkahelyeknek a járvány ellen, ugyanis a baloldal még a járvány közepette sem segít az országnak, nem szavazta meg az egészségügyi és gazdasági védekezéshez szükséges törvényeket. A baloldal a járvány kezdete óta csak a saját hatalmi játékaival, kamuvideók és álhírek gyártásával van elfoglalva – így reagált a Fidesz Varjú László és az MSZP nyilatkozataira.
A Fidesz-KDNP törvényességi eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás miatt EgerbenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. Az egri közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás ügyében – jelentette be a frakció egyik tagja a témában tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Tűzfalcsoport: elődjén keresztül gyakorolnak nyomást az új főbíróra?PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 2. 2011. december 13-án titkos szavazással megválasztotta az Országgyűlés Darák Pétert a Kúria, Handó Tündét pedig az Országos Bírói Hivatal elnökévé. A szavazás eredménye jól mutatja, hogy a kormánypártok jelöltjei az ellenzéki oldal egyöntetű támogatását finoman szólva nem élvezték – a Kúria elnökét 275 igen, 83 nem és 4 érvénytelen vokssal választották meg. Ez idő tájt a Fidesz-KDNP frakciószövetség 263 képviselővel rendelkezett a parlamentben, így az eredményekből jól látható, hogy Darákot hét ellenzéki szavazat segíthette, amely kapcsán tudni kell, hogy az MSZP 59, a Jobbik 47, a szakadás előtti LMP pedig 16 mandátummal rendelkezett – idézte fel a Tűzfalcsoport. Ehhez képest a balliberális sajtó a megválasztásának pillanatától a tenyerén hordozta a legfőbb bírói fórum távozó vezetőjét. Darák felmagasztalásának valódi célja egyértelműen az új főbíró ellehetetlenítése. Darákkal szemben Varga Zsolt András nemzetközi hírű jogász, aki vélhetőleg nem fog visszarettenni azoktól a változtatásoktól, amit Daráknak kilenc éves működése alatt meg kellett volna tennie – olvasható a Tűzfalcsoport legfrissebb bejegyzésében.
A tiszások halk segélykiáltásai Vezércikk szeptember 10. A Való Tiszavilágban tényleg a lét a tét. Itt tényleg csak egy maradhat a végén, a különbség csak annyi, hogy az elején, és egész végig csak egy ember volt: Magyar Péter
Ezért lehet utálni Amerikát! Vezércikk szeptember 11. Néha jó felnőni. Különösen akkor, ha abban a buborékban élt vagy él az ember fiatalkorában, ahol azzal etetik: Amerika „a lehetőségek földje.” Pedig valójában csak a fogyasztás szülőhazája.