Pesti Srácok

Forró drót

A demokraták Trump mellé akarják állítani az LMBTQ-közösséget

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 november 2.
Az amerikai elnökök kimondatlan szabálya, hogy az alelnökük szellemi szintje soha ne haladja meg az övéket. Ehhez Kennedy óta szigorúan tartják magukat, mert nem szeretnék a feleségük blúzán találni az agyvelőjüket. Kamala Harrisnek ebben nehéz dolga van, mert ő még a demokrata tábor fiókjában sem a legélesebb kés, a baloldalt azonban soha nem kell félteni, ha ostobasági versenyt tartanak, most Tim Walz is bizonyította, hogy rá számíthat Harris.

Románia már most, még a világháború kitörése előtt átállt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 november 2.
Ha a világháborúk folyamatábráit vizsgáljuk egy valamit könnyű felfedezni: amikor Románia oldalt vált, akkor közel a végük. Napjaink legnagyobb európai konfliktusa ennek a szabálynak az alapján talán mégsem fejlődik globális összecsapássá, és talán már reménykedhetünk a gyors befejezésben is, ugyanis a románok már átálltak, egy bírósági döntésben Oroszország mellé álltak Ukrajnával szemben.

Ahogyan az lenni szokott az amerikai színészek és énekesek a Demokratáknak kampányolnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 november 1.
Mint mindenhol a világon úgy Amerikában is hírességekkel próbálják eladni a politikát, amiben partnere lelnek az egyébként is szerepeket játszó színészek között a hataloméhes politikusok. Ezúttal Julia Roberts magyarázza el a vetítőn, hogy ő a babaharapdáló, gyerekeket szaglászó, lépcsőről zakozó Biden vonalat szeretné viszontlátni az ország élén, de elmaradhatatlan az is, hogy abortuszpártiak, ezért azok a nők is szavazzanak Kamala Harrisre, akiknek a férje egyébként Donald Trumpra volsol. Magyarul, ha van józan ész a családban, azt mindenképp komenzálni kell.

A Trump-szazókat arról homályosította fel a Politico, hogy miért éreznék jól magukat Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 november 1.
A Politico úgy ír a magyarországi helyzetről, mintha az maga lenne a Mars a normális emberek számára. Olvasva soraikat viszont nem az ugrik be a normálisan gondolkodóknak, mintha ez egy szörnyű hely lenne, sőt ugye ők maguk is megjegyzik, hogy a Trump-szavazóknak kiváló. Hogy miért? Mert van munka, nincs LMBTQ, a Balaton csodálatos a pálinka meg ütős. Mi kell még a dolce vitahoz?

Magyar Péter szerint a DK együtt szavazott a Fidesszel, de az szóra sem érdemes, hogy ők eddig ezt számos alkalommal megtették

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 november 1.
A komcsi módszer egyike, hogy vádold azzal az ellenfeled, amit te teszel. Ezt jól megjegyezte Magyar Péter is, aki egy videójában arról értekezett, hogy a Fidesz a szerdai Közgyűlésen együtt szavazott Gyurcsányékkal, de arról nem számol be a közönségének, hogy ezt ők is párszor már megtették. Tanulság: az a komcsi, aki a DK-val szavaz.

Egy rózsaszín hajú komcsi kirúgatta az Erdészeti Hatóság vezetőit, mert azok nem bőrszín vagy szexuális identitás alapján alkalmaztak embereket.

Dezse Balázs Forró drót 2024 november 1.
Elképesztő botrány alakult ki az USA-ban: kiderült, hogy az állami Erdészeti Hatóságnál annak alapján veszik fel az embereket, hogy értenek-e ahhoz, ami a munkájuk lenne, és a jelentkezőket nem részesítik előnyben bőrszínük, vallásuk, nemük vagy szexuális identitásuk alapján. Skandalum! Erre egy bizonyos Megan Donecker, a hatóság “sokszínűségi és egyenlőségi igazgatója” hívta fel a figyelmet. Köszönet neki az áldozatos munkájáért.

A Momentum szerint, ha nem gyűlöletkeltő Donáth Anna meg nem születéséről fantáziálni, akkor a Médiatanács fideszes

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 november 1.
Bár valóban kissé erősre sikeredett Ungváry Zsolt cikke a Demokratában arról, hogy mi lett volna, ha Donáth Anna anyja úgy dönt 1986-ban, hogy nem hozza világra lányát, hanem inkább az abortusz mellett dönt, a Médiatanács szerint ez nem kirekesztés és nem is gyűlöletkeltés. A Momemtum persze ezen felháborodik, miközben állandóan a nők abortuszhoz való jogáról beszélnek és a sürgösségi fogamzásgátlás vény nélküli elérhetőségéről. Ebben az esetben pedig miért ne lehetett volna arról írni, hogy mi lenne, ha xy nem születik meg.

A baloldal szerint Kamala Harris házasságtörő és erőszakos férje a férfiasság mintapéldája

Dezse Balázs Forró drót 2024 október 31.
Alexandria Ocasio-Cortez szerint Kamala Harris férje, Doug Emhoff testesíti meg a férfiasság ideálját, és azt mondja: „büszkének kellene lennünk rá.” Ezt egy baloldali politikus mondta, akik az elmúlt években szisztematikus támadást indítottak a férfiak és a férfiasság ellen, depresszióba taszítva ezzel tömegeket, főleg fiatal férfiakat, különösen akkor, ha fehérek. Most azonban mégis, egy fehér középkorú férfi lett a woke kommunisták férfiideálja – valaki, aki megcsalta a feleségét, teherbe ejtette a dadát, és rendszeres szexista megjegyzéseket tett női munkatársaira, illetve lelkileg bántalmazta őket. Úgy tűnik, ez az igazi baloldali férfi. Mondjuk nincs itt semmi meglepő.

Minszkben és Lavrovval is tárgyalt ma Szijjártó Péter, ezek a témák voltak a külügyminiszter fókuszában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 31.
A nemzetközi közösségnek a hidak felégetése helyett a hidak építésére kellene váltania, s vissza kellene térni az eurázsiai együttműködéshez, amelyből minden fél sokat profitálhat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben. A miniszter a mai nap során emellett beszélt a kínai elektromos autókra kivetett uniós büntetővámokról és az "ésszerű" magyar-orosz együttműködésről is.

Így nyerít egy igazi demokrata - letesztelték, hogy ki meddig bírja elviselni Kamala Harris fülsértő vihogását (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 31.
Néhány nap van már csak hátra az amerikai elnökválasztásig, a verseny rendkívül szoros, komoly csata várható a kampány legvégén is. Ami kevésbé komolyan vehető az Kamala Harris fület sértő nyihogása, amelyről a New York Post készített nemrég egy rövid összeállítást. Az amerikai lap ezután megkérte Trump támogatóit, hogy hallgassák meg a demokrata elnökjelölt nyerítését. Majd letesztelték, hogy ki meddig bírja elviselni Harris röhögését . Volt akit a hányinger kerülgetett, de volt olyan aki csak annyival kommentálta a nyugalom megzavarására alkalmas összeállítást: továbbra is imádkozni fogok Kamaláért. Részletek a videóban.

Péter és Weber már együtt, kéz a kézben kapaszkodnak a mentelmi jogukba

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 31.
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán követte meg Magyar Pétert, nem tudta ugyanis, hogy nemcsak Magyar Péternek, de Manfred Webernek is hirtelen fontos lett a mentelmi joga. Menczer minden bizonnyal arra utal, hogy a Magyar Péter által oly' lángolva vágyott Európai Ügyészség (EPPO) most az ő nagy barátját, Manfred Webert vizsgálja, korrupciós vádak miatt.