Forró drót
Kiss László egy helyben rostokol, de még mindig kap polgármesteri fizetést és útiköltséget
Óbuda börtönben ülő DK-s polgármestere annak ellenére, hogy a hűvösről nem tudja ellátni feladatát, mégis kap fizetést, sőt útiköltséget is, ami egészen elképesztő. A Mi Hazánk Mozgalom képviselője ezért azt szeretné, ha nem küldenének Kissnek több pénzt, hiszen a börtönben a kerület számára hasztalan.Összehangoltan folytat droglegalizációs kampánytevékenységet a három külföldről finanszírozott civilszervezet
Nagy István Magyar Péternek: a tököt én termesztem, te meg csak faragod és vakarod
Mondhatni tök jó poént osztott meg az agrárminiszter a Facebookon, amiben nem tökölt válaszolni Magyar Péter vádjaira, aki újabban a gazdák pénztárcáját csorbítaná. Nagy István visszatekintett a múltra és felhomályosította Magyart, hogy mit tettek a balosok a gazdákért és mit tett a mostani kormány. Bejegyzését azzal zárta: Péter, az a különbség kettőnk között, hogy a tököt én termesztem, te meg csak faragod és vakarod.Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint az Átlátszó súlyos politikai, gazdasági és társadalmi károkat okoz
Egyértelművé vált, hogy az Átlátszó - külföldi finanszírozás bevonásával - az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenységet folytat, Magyarország számára súlyos politikai, gazdasági és társadalmi károkat okoz - közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) hétfőn az MTI-vel.Exbarátnők féltékeny stílusával esett Vonának Magyar, a gaz csábító pedig Hajdú Péter volt
Komoly kis cicaharc alakult ki Magyar Péter és Vona Gábor között azért, mert utóbbi részt vett a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban. Itt a Jobbik egykori elnöke magáról mesélt, kapott egy kis rivaldafényt, amire Magyar Péter berágott. A műsorvezetők ugyanis csak rá legyenek kíváncsiak, aki pedig másképp cselekcsik az a Tóni barátja. Így működik Péterünk kicsiny logikája.Volt jobbikosok és szélsőbalos aktivista-újságírók - íme Magyarék médiájának propagandistái
Nemrég a teljes baloldali médiát bejárta a hír, hogy Magyar Péter testvére médiacéget hoz létre. Természetesen az ilyenkor szokásos kérdéseket most valamiért nem tették fel Magyarnak, történetesen, hogy miből és kikkel? Ezért a Tűzfalcsoport megnézte, hogy kikből is áll a Kontroll, Magyar új médiaprojektje.Fejfájást és szívfájdalmat is okoztunk Vera Jourovának
Hamarosan végső búcsút vehet bársonyszékétől Vera Jourová, aki eddig az Európai Bizottság alelnöki pozícióját töltötte be és aki a teljes ciklusa alatt azon dolgozott, hogy keresztbe tegyen a magyaroknak. Meglepő, sőt már-már hihetetlen azonban, amit az utolsó szó jogán mondott az Euroactivnak. Kiderült ugyanis, hogy végig érzett irántunk valami különöset.A legmegbízhatóbb intézet szerint szó sincs a TISZA előretöréséről
A Fidesz–KDNP továbbra is stabilan vezeti a pártok rangsorát, számolt be a legfrissebb pártpreferencia-kutatása alapján a Századvég, amely két évtizede (a választási eredmények tükrében) a legmegbízhatóbb felméréseket készíti.Nézze meg a hatalmas őrtüzeket, melyekkel a székely autonómiáért gyújtottak meg szerte a történelmi Magyarországon (galéria)
Magyarországon és Erdélyben is égtek az őrtüzek a Székely Autonómia Napján tegnap. Mint köztudott, minden évben október utolsó vasárnapján tisztelgünk a székely szabadság iránti törekvések előtt. Az őrtüzek ezt a szabadságvágyat hivatottak szimbolizálni. A máglyákat a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére eredetileg az autonómia és Székelyföld határait kijelölve rakták meg, de ma már szolidaritásként és néma tüntetés gyanánt szerte a történelmi Magyarország területén meggyújtják azokat.Összecsapott Orbán Viktor és Szentkirályi Alexandra (VIDEÓ)
Na persze nem kell komolyan venni, a videó arról szól, hogy ki tud többet Budapestről. A kérdések között szerepel például, hogy melyik szobrunkat hívják sörnyitónak vagy, hogy hol lehet enni a legnagyobb rántott húst a fővárosban.Őrtüzek gyúltak a székely autonómiáért
Ma van a székely autonómia napja, így Budafok-Tétényben idén is fellobbant a székely szolidaritás lángja – írta weboldalán a XXII. kerület Önkormányzata.Elsöprő győzelmet aratott a szuverenista kormány Georgiában
Elsöprő győzelmet aratott a georgiai parlamenti választáson az országot 12 éve kormányzó Grúz Álom párt. A példátlanul heves kampányidőszakban a Nyugat össztüze, európai és amerikai szankciók zúdultak a kormánypártra, amiért LMBTQ-propaganda-ellenes és szuverenitásvédelmi reformokat hajtott végre. A külföldi beavatkozás azonban nem járt sikerrel, a grúzok közel kétharmados felhatalmazást adtak a konzervatív, békepárti kormány kezébe - olvasható a Magyar Nemzet összefoglalójában.Orbán Viktor Georgiában tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatást tesz Georgiában (Grúzia) október 28-29-én - erősítette meg vasárnap az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a tbiliszi kormány tájékoztatására hivatkozó georgiai sajtóhíreket.Magyar Nemzet: szenzitív adatokat továbbít az Átlátszó amerikai szerverekre
Külföldi befolyásolási hálózat számára szolgáltatta ki magyar vállalkozások és magánszemélyek adatait az Átlátszó – értesüléseink szerint egyebek mellett erre jutott a Szuverenitásvédelmi Hivatal a portál tevékenységét vizsgálva. A Magyar Nemzet információi szerint több ezer, szenzitív információkat tartalmazó dokumentum kerülhetett a hálózat amerikai központi szervezetéhez az Átlátszón keresztül. A napokban megjelenő, véglegesítés alatt álló jelentés a portál finanszírozásával kapcsolatban is súlyos szabálytalanságokra bukkant - írja a Magyar Nemzet.A lakhatást érintő kérdésekről is szól a hétfőn induló nemzeti konzultáció (videó)
Jön az új nemzeti konzultáció, részleteket árult el Hidvéghi Balázs.Menczer felháborodott: Weber gazdi megszorította a pórázt, a Tisza képviselői máris támogatták a Migrációs Paktumot
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy néhány napja az Európai Parlamentben a Tisza Párt képviselői szavazatukkal támogatták, hogy Brüsszel vezesse be, és több pénzt költsön a migrációs paktumra, de azt ellenezték, hogy Magyarország kapjon végre pénzt a határvédelemre - figyelmeztetett Menczer Tamás, a Fidesz-frakció szóvivője. A politikus szerint a bevándorlásra kizárólag a magyar modell a jó válasz, vagyis hogy ide senki sem jöhet be.Ez már nem poénkodás: A kutyapárti többség azonnal elvonta az egyházak támogatását Hegyvidéken
A XII. kerület kutyapárti többséggel működő képviselő-testülete csütörtökön úgy döntött, hogy megvonja a helyben működő egyházak, egyházi szervezetek és cserkészcsapatok támogatását segítő önálló pályázati lehetőséget. A Kovács Gergely (MKKP) vezette önkormányzatnak ez volt az egyik első érdemi döntése, ami jelzi, mennyire fontos volt számukra, hogy elvegyék ezt a támogatási formát az egyházi közösségektől - írja a Magyar Nemzet.Tűz ütött ki a Városmajori kórházban
Tűz keletkezett a XII. kerületi Városmajori kórház alagsorában - közölte honlapján a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.Feltették a kérdést a civilek: miért hiányoznak a közterületeinkről az 56-os hőseink nevei?
A rendszerváltozás után 34 évvel még mindig tucatjával találhatóak régi kommunista vezérekről elnevezve utcák, közterek Budapesten és más városainkban. Hol vannak az 56-os hőseink nevei a közterületeken? A fővárosi posztkommunista-globalista vezetés nemcsak a városvezetéshez nem ért, hanem irtózik mindentől ami nemzeti, ami a magyar történelmi öntudatunkat ápolná, erősítené - olvasható a "Budapest a mi városunk" című civil oldalon, Barabás Géza bejegyzésében.Idén is Magyarországra látogat a finn Mikulás
A Mikulásgyár meghívására idén is eljön Magyarországra c, a finn Mikulás - közölte a Mikulásgyár Alapítvány vasárnap az MTI-vel.Buszmegállóban várakozók közé hajtott egy kamion Izraelben
Több tucat, egy katonai támaszpont közelében fekvő buszmegállóban várakozót megsebesített meg egy a gyanú szerint szándékosan gázoló kamion sofőrje Izraelben vasárnap délelőtt – jelentette a mentőszolgálat.Ezúttal is fontos kérdésekben mondhatjuk el majd a véleményünket a nemzeti konzultációban
A nemzeti konzultáció egy rendkívül fontos eszköz a kormány kezében arra, hogy egyetértési pontokat teremtsen a magyarokkal - mondta Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Jelezte: október 28-án kezdődik a kérdőívek kézbesítése és december 20-ig lehet visszaküldeni azokat.A miniszter szerint Magyar Péterék legújabb állásfoglalásukkal a vidéket árulják el
Elképedve nézem, hogy Magyar Péterék kijelentik, el kell vonni a gabonatermeléstől az európai uniós támogatást, majd hogy csak a zöldség-gyümölcs termesztést lehet támogatni – mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában Nagy István agrárminiszter, aki szerint ez a vidék elárulása, és olyan fokú drágulást jelentene az élelmiszeriparban, amihez nincs fogható.Ursula az összes pénzt és hatalmat akarja - döntésével hazánk is rosszul járna
Az Európai Bizottság szigorúbb szabályokat vezetne be, illetve magához ragadna több jogkört is az uniós költségvetés kifizetéseivel kapcsolatban. A reformterv jelentős konfliktust váltott ki az uniós intézményekben és a tagállamok körében – írja a Politico.Ajánljuk még

































