Forró drót
Menekülés közben okozott autóbalesetet az embercsempész, heten sérültek meg
Összeütközött két autó az 5-ös úton az M0-ás lehajtónál, a balesetben heten megsérültek. A balesetet egy illegális bevándorlókat szállító autó sofőrje okozta – közölte a rendőrség szerdán a police.hu oldalon. Nagy lendülettel indult újra a belföldi turizmus
A gyors és összehangolt kormányzati intézkedéseknek köszönhetően májusban újraindult a 2020-as turisztikai szezon belföldön, és az eddigi adatok alapján az éves belföldi forgalom meghaladhatja a korábbi évekét – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Nemzeti Adatszolgáltató Központ (NTAK) legfrissebb adatai alapján szerdán. Elgázolt egy embert a vonat az újpesti vasúti hídon
Halálra gázolt egy embert a Piliscsabára tartó vonat az újpesti vasúti hídon, szerdán – közölte a Mávinform az internetes oldalán. Keménymag – Az amerikai zavargások nem a feketékről szólnak
Több fekete rendőr és civil is az Amerika-szerte fosztogató csürhe áldozatává vált. Tragikus sorsukról azonban szinte egy szó sem esik a mainstream médiában. Vajon az ő életük nem számít? Az ő meggyilkolásuk is bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban kitört zavargások nem a feketékről szólnak – hangzott el a Hír TV Keménymag c. műsorában. Karácsony nem nyugszik: továbbra is hajléktalanszállót akar kialakítani a belváros közepén
A főpolgármester ismét klaviatúrát ragadott: a közösségi oldalán közölt bejegyzés szerint nem hatottak rá a kormányhivatal által megfogalmazott józan érvek. Karácsony a járvány ürügyén hajléktalanszállóvá züllesztené a műemléknek számító Városháza épületét, fittyet hányva arra is, hogy őrült ötletével jelentősen csökkentené a most még patinás környék turisztikai vonzerejét. Operatív törzs: Idén a belföldi nyaralás a legbiztonságosabb (VISSZANÉZHETŐ)
Újabb 10 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést; ezzel 4027 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. A fertőzésben elhunyt egy 37 éves férfi, akiknek az eddigi információk szerint nem volt ismert alapbetegsége. Müller Cecília elmondta, hogy az eset sajnálatos és szomorú; már megkezdődött a kontaktkutatás a fiatal elhunyt környezetében. A tisztifőorvos továbbá arra bíztat, hogy idén inkább itthon nyaraljunk. Elmondta azt is, hogy az aktív koronavírus-fertőzöttek száma jelentősen és folyamatosan csökken.
Annyira lefoglalják az amerikai rendőröket a tüntetések, hogy hatvan éve nem látott mennyiségű gyilkosság történt Chicagóban
A George Floyd halálát követő zavargások mellett a rendőröknek sok helyen nem marad arra kapacitásuk, hogy a szokásos mederben üldözzék a bűnt, így nem nagyon meglepő módon megugrott a bűnesetek száma, sajnos a gyilkosságoké is. Fürjes Balázs: A Lánchíd gazdája a Főváros, a felújítás az ő feladata
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Twitter-oldalán reagált arra, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros nem akarja felújítani az egyre rosszabb állapotban lévő Lánchidat. Civileken is teszteli a koronavírus elleni vakcinát az orosz hadsereg
Civil önkénteseket is elkezdett felkészíteni a Covid-19 elleni vakcina klinikai tesztelésére az orosz hadsereg – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. Egyre olcsóbbak az elektromos autók
Több kereskedő és gyártó is csökkentette az elektromos autók árát, hogy beleessenek a 11 millió forintos felső határú támogatási kategóriába – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán. Ujhelyi István asszisztense, egy volt népszabadságos újságíró csinálta az álmentős kamuvideót
Szalay Tamás Lajos volt az, aki felvette Korózs Lajossal és Németh Athinával a riportot, amiről kiderült, hogy tele van valótlanságokkal. Mint arról beszámoltunk, már belső vizsgálat indul az MSZP-ben a párt Facebook-oldalára felkerült pánikkeltő videó miatt, amelyben egy magát mentősnek kiadó nő beszélget a szocialista képviselővel. Németh Athináról azóta kiderült, hogy soha sem alkalmazták a mentőszolgálatnál és még csak nem is egészségügyi dolgozó. Németh Szilárd: Katonák nélkül nem ment volna a járvány elleni védekezés
Katonák nélkül nem ment volna a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon sem; a honvédség és tartalékosai jelentős részt vállaltak a feladatokból – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Nagykanizsán.
Debrecenbe kerül át a Természettudományi Múzeum
A kormány jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden, a helyi Kölcsey-központban, a programbemutató sajtóeseményen. A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés. Ukrajnában megugrott a fertőzöttek száma
Ukrajnában ismét kiugróan magas napi növekedést jegyeztek fel szerdára a koronavírusos fertőzöttek számában; egy nap alatt 525 új esetet regisztráltak, így az azonosított megbetegedettek létszáma 28 381 – derült ki az egészségügyi minisztérium által közzétett adatokból. New York-i rendőrségi vezető: Mindenki meg akar szégyeníteni minket, a törvényhozók és a sajtó is
Rendkívül kiakadt a New York-i rendőrségi szakszervezet vezetője, Mike O’Meara, aki szerint hajtóvadászat folyik a rendőrök ellen jelenleg, mindenki a fejüket követeli. Parragh László: Elérték a céljukat a gazdaságvédelmi intézkedések
Elérték céljukat a koronavírus-járvány miatt hozott gazdaságvédelmi intézkedések, sikerült velük minimalizálni a károkat. Sokan éltek a munkahelyek megvédését, a versenyképesség megőrzését célzó programokkal – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán, az M1 aktuális csatornán. Az MSZP szerint Korózsnak nem kell lemondania az országos botrányt okozó álhírgyártás miatt
Belső vizsgálat indul az MSZP-ben a párt Facebook-oldalára felkerült pánikkeltő videó miatt, amelyben egy magát mentősnek kiadó nő beszélget Korózs Lajos szocialista képviselővel. Németh Athináról azóta kiderült, hogy soha sem alkalmazták a mentőszolgálatnál és még csak nem is egészségügyi dolgozó. Az ATV Start című műsorában Szakács László, az MSZP elnökhelyettese elmondta, hogy az MSZP-ben egy kommunikációs stáb döntött a videó elkészítéséről. Megvan, de már húsz éve halott Olof Palme volt svéd miniszterelnök gyilkosa
A svéd legfőbb ügyészség már napokkal ezelőtt jelezte: megoldódhat a múlt század egyik legnagyobb rejtélye, mégpedig, hogy ki ölte meg Olof Palme volt svéd miniszterelnököt 1986-ban. Míg az első információk arról szóltak, hogy megvan a gyilkos fegyver, addig mostanra már az elkövetőt is megnevezték a svéd hatóságok, ám elítélni nem tudják, ugyanis már nem él. Közel kétmillió a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban
Világszerte 7 238 768 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 411 279, a gyógyultaké pedig 3 371 823 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 7 119 736 volt, a halálos áldozatoké 406 542, a gyógyultaké pedig 3 293 975. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen. Főzelékbe dugta a nála lévő drogot, amikor elkapták
A 36 éves férfit kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával gyanúsítottként hallgatták ki. Elhunyt egy 37 éves férfi koronavírus-fertőzésben
Mindössze 10 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); ezzel 4027 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 37 éves férfi, akinek az eddig rendelkezésre álló információk szerint nem volt ismert alapbetegsége; ezzel 551 főre emelkedett az elhunytak száma, 2355-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1121 fő. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 47%-a budapesti. 344 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen – derül ki a kormányzati oldal friss bejegyzéséből. Országgyűlés – Szabó Tímea oktatott magyargyűlöletből és rákos fideszesekről fantáziált (Frissítve)
Az Országgyűlés ma reggel kezdte tárgyalni a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatát. A Ház aktuális ülésének harmadik napja reggel nyolc órakor kezdődött az ügyészség napjára, valamint a magyar haditengerészekre való megemlékezéssel. A program, úgy tűnik, nem volt elég szaftos az ellenzéknek, az ülés elején teljesen üresen maradt a Ház bal patkója. A vezérszónoki felszólalásra megérkező jobbikosok aztán elkezdték az összeesküvés-elméleteiket prédikálni a költségvetés kapcsán, elmagyarázva, hogy a gazdasági stabilitás pusztán egy burzsoá trükk. Bár Potocskáné Kőrösi Anita arról beszélt, hogy a költségvetés bünteti a magyar embereket, felszólalását hallgatva egészen más vélemény fogalmazódhat meg a hallgatóban arról, hogy mi is az igazi büntetés. A bohózatot aztán egészen új szintre emelte Gyurcsány, aki nemcsak megszakértette az összes válságot, de még egy magyarországi polgárháborúról szóló vágyvezérelt vízióját is megosztotta a plénummal. A hírhedten magyargyűlölő Szabó Tímea sem akart lemaradni az ellenzéki nagyotmondó versenyben, ezért bedobta: Orbán és kormánya a "lopás" költségével bizonyította, hogy nem szereti a magyar embereket. Szijjártó Péter: Megnyílik a magyar-horvát határ is péntektől (videó)
Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, közösségi oldalán. Dombrádi gyilkosság: a hároméves lány születésnapján verte halálra L. Csaba a gyermek anyját
A múlt heti brutális gyilkosság gyanúsítottja, a 23 éves L. Csaba barátnője gyermekének harmadik születésnapján verte halálra D. Nórát. Ajánljuk még
A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni. Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték. Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek. Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.