Forró drót
Mezőgazdasági munkára fognák Olaszországban a migránsokat
Tartózkodási engedéllyel és egészségügyi ellátással készül rendezni az illegális bevándorlók olaszországi tartózkodását a római kormány, legalább mintegy 300 ezer emberrel számolva, elsősorban a mezőgazdasági munkások pótlására a járványhelyzet közepette, mert a déli és az északi gyümölcsültetvényeken nyolcmillió mázsa termény vár leszedésre. Négyszázezer forintért vásárolt és prostitúcióra kényszerített két fiatal lányt egy győri nő
Vádat emeltek Győrben három ember ellen emberkereskedelem miatt, kettőt közülük prostitúció elősegítésével is vádol a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. A vád szerint az egyik férfi vádlott azzal az indokkal csalta Győrbe a két nőt 2018 tavaszán az ország keleti részéből, hogy háztartást kellene vezetniük. Ehelyett azonban fejenként kétszázezer forintért "eladta" őket egy nőnek. aki prostitúcióra kényszerítette a fiatal lányokat. Erősödött a Fidesz-KDNP, több ellenzéki párt viszont be sem jutna a parlamentbe, ha most lennének a választások
A Fidesz-KDNP népszerűségére is pozitívan hatott a kormány iránti magas bizalom, így a biztos szavazók körében elérte az 55 százalékot – derül ki a Nézőpont Intézet múlt heti telefonos kutatásából. A kijárási korlátozás sikere, hogy tízből hatan nem találkoztak a háztartásukban élőkön kívül senki mással. Az ellenzék esetében nincs nyertese, csak vesztese az elmúlt másfél hónapnak. Vesztesnek elsősorban az MSZP-Párbeszéd közös lista (3 százalék), valamint az LMP (1 százalék) tekinthető, mivel mindketten a bejutási küszöb alatt végeznének, ha most vasárnap lennének választások. Magyarországon, de Európában sincs olyan híd, amilyen a tiszaugi lesz
Az új tiszaugi Tisza-híd olyan egyedülálló szerkezet lesz, amelyből egyetlen sincs Európában, és a világon is csak pár darab hasonló van. Éppen ezért Magyarországon és Európában is úttörőnek számít a beruházás. A híd teljes hossza 556 méter, amelyből a 307 méter hosszú mederhídszakasz biztosítja a folyó feletti közlekedést. Az építkezés az ütemtervnek megfelelően folyik – adta hírül a Baon. 17 gyerekét fertőzte meg egy anya az új koronavírussal
New York államban egy 18 gyermekes édesanya fertőződött meg és vitte haza otthonába az új koronavírust. Egy gyermeke már elhagyta a családi fészket, a többiek, mind a 17-elkapták a vírust. Mára mindannyian felépültek, viszont nagyon nehéz hónapokon vannak túl - írja az indirekt.hu. Leszúrta a férjét egy tokodi asszony, a rendőrök elfogták
A nyomozók elfogták azt az 54 éves nőt, aki előzetes szóváltást követően megszúrta a férjét Tokodon. A gyanú szerint egy házaspár 2020. április 19-én délután tokodi otthonukban előzetes szóváltásba keveredett, melyet követően az 54 éves nő megszúrta férjét, aki a helyszínen életét vesztette- olvasható a rendőrség oldalán.
Több ezer ember tüntetett Netanjahu ellen
A koronavírus-járvány miatti szigorú távolságtartartási szabályokat betartva, egymástól két méterre állva tiltakozott vasárnap este mintegy kétezer ember Tel-Avivban Benjámin Netanjahu miniszterelnöki megbízatása ellen. Az izraeli koronavírus-rendszabályok engedélyezik a tüntetést, amennyiben a résztvevők betartják az egymás között megkövetelt kétméteres távolságot, és maszkot viselnek. 68 új esettel 2000 közelében a koronavírus fertőzöttek száma
Hétfőre 68 új koronavírusos beteget regisztráltak, ezzel a fertőzöttek száma 1984-re nőtt hazánkban. Elhunyt újabb 10 idős krónikus beteg. Ezzel 199 főre emelkedett az elhunytak száma, 267-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból - derül ki a kormányzati tájékoztató portál legfrissebb adataiból. 2,4 millió felett a koronavírusos betegek száma a világban
A John Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint 2,4 millió fölé emelkedett az új koronavírussal fertőzött betegek száma a világban. Az USA-ban a regisztrált betegek száma már közel a 600 ezerhez. Ennek a harmada, csaknem 200 ezer a beteg Spanyolországban. Az elhunytak száma globálisan 23.660-ra, a gyógyultaké 624 698-re nőtt. Mutatjuk a friss, hétfő reggeli adatokat. Ausztrália ki akarja kényszeríteni, hogy a Google és a Facebook fizessen az átvett hírekért
Az ausztrál kormány rá akarja kényszeríteni a Google-t és a Facebook-ot, hogy fizessen a felületein megjelenő, sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, amit hírügynökségek azzal hoznak összefüggésbe, hogy a koronavírus okozta járvány miatt csökkentek a sajtóorgánumok reklámbevételei. Josh Frydenberg, kincstárnok közölte hétfőn, hogy az ausztrál versenyhivatal (ACCC) július végére elkészül azokkal a jogszabálytervezetekkel, amelyek előírják a Google internetes keresőnek és a Facebook közösségi oldalnak, hogy méltányos kompenzációt fizessen a hírközlő médiából átvett újságírói tartalmakért. Biztató jelek Amerikában: egyes nagyvárosi gócpontokban csökkenőben az új fertőzések száma
Egyes nagyvárosi gócpontokban csökkenőben az új fertőzések száma - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap este a Fehér Házban, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján. Az elnök példaként említette a texasi Houstont és a washingtoni Seattle városát, ahol a járvány visszaszorulóban van. Adatokat sorolt: eddig 4,18 millió amerikain végeztek vírustesztet, és a múlt héten több milliónyi, kenetvételhez szükséges vattapálcát szállíttattak a tagállamokba. Trump hozzátette: a Védelmi Termelési Törvényt igénybe véve, megállapodás van születőben két amerikai vállalattal is orvosi vattapálcák gyártásáról, egyikük a termelését teljes egészében ennek gyártására állítja át. Tíznél több halottja van az új-skóciai ámokfutásnak
Tíznél több embert megölt egy férfi több helyszínen a délkelet-kanadai Új-Skócia tartományban a hét végén, fél napon át tartó ámokfutása során - közölte a rendőrség, amely egyelőre azt sem tudja pontosan, hogy a férfi a 12 órán át tartó vérengzése alatt hány embert ölt meg. A nyomozás még tart, és nem kizárt, hogy több áldozatra derül fény.
Ungár Péter is kiakadt Bruck Gábor irományán
A vidéki Magyarországon élőket sértegeti a Népszavában közölt írásában Bruck Gábor, Demszky Gábor és az SZDSZ egykori kampányfőnöke, a megdöbbentő stílusban gyalázkodó írásra portálunk itt válaszolt. Ám Ungár Péter (LMP) sem hagyta szó nélkül a penetráns cikket, aki szerint az iromány tulajdonképpen felfogható egy liberális értelmiség stílusparódiaként. Íme: Pszichológus: őrizzük meg a korábbi napi rituálékat!
Amennyire csak lehet, mindenki őrizze meg a korábbi rutinjait, a napi rituálékat a koronavírus-járvány idején is - tanácsolta Knapek Éva klinikai szakpszichológus az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. New York kormányzója: a járvány elleni harcnak még csak a közepén járunk
A járvány elleni harcnak még csak a közepén járunk - jelentette ki vasárnap Andrew Cuomo, New York állam kormányzója. Napi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a járványt még korántsem győzték le, ezért még nincsenek tervek az állam gazdasági és mindennapi életének újraindítására. Emlék 2006-ból: Gyurcsány beöltözött és a kamerák elé lépett (videóval!)
Vadai Ágnes legutóbbi nagy dobása az volt, amikor szóvá tette, micsoda pazarlás a miniszterelnöknek védőfelszerelést adni ahhoz, hogy végigjárja a járványkórházakat. A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese arra azonban nem akart válaszolni, hogy Gyurcsány Ferenc madárinfluenza alatt viselt védőruhája is felesleges volt-e. Megszökött egy ebolás beteg az egyik kongói kórházból, félő, hogy újra támad a járvány
Megszökött egy ebolafertőzött Kongóban egy klinikáról, és félő, hogy újra elszabadulhat a járvány - adta hírül vasárnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Varga Judit: elvárhatjuk, hogy a magyar jogállamiságért éjjel-nappal aggódók állítsák le azt a nemzetközi dezinformációs kampányt!
Az igazságügyi miniszter arra reagált, hogy vasárnap Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában elmondta, hogy nem aggódik, hiszen Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel. Kifejtette, a járvány kapcsán az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot. Leszögezte, hogy neki, mint európai uniós vezetőnek hideg fejjel kell szemlélnie, elemeznie ezeket a dolgokat, s ez Magyarországra is vonatkozik. Összefogásra van szükség, nem uszításra! - Kásler Miklós nyílt levele Kincses Gyulának
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt levelet adott ki vasárnap este, amelyben Prof. Dr. Kásler Miklós nyílt levélben kéri dr. Kincses Gyulát, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét arra, hogy a Kamara működjön együtt a járvány terjedésének lassítása és az emberek egészségének megvédése érdekében. A nyílt levelet alább teljes terjedelmében közöljük! Megtámadtak öt falut és megöltek csaknem félszáz embert fegyveres csoportok Nigériában
Fegyveres csoportok megtámadtak öt falut és megöltek csaknem félszáz embert Nigéria északnyugati részén - adta hírül vasárnap a nigériai rendőrség. Holttestet találtak Hódmezővásárhelyen
Egy holttestet találtak vasárnap valamivel 14 óra előtt Hódmezővásárhelyen, a porcelángyár környékén, a halál okát vizsgálják. Francia miniszterelnök: a helyzet javul, de a válságnak még nincs vége
A franciák valószínűleg még hosszú ideig nem élhetnek úgy, mint korábban - mondta vasárnap Edouard Philippe francia miniszterelnök azoknak a koronavírus-járvány miatt várható hosszú távú intézkedéseknek az előkészítéséről tartott sajtótájékoztatóján, amelyek a jelenlegi szigorú kijárási korlátozásokat váltják fel május 11-én, miközben a betegség halálos áldozatainak száma a legfrissebb adatok szerint megközelítette a 20 ezret. Olaszországban ötszáz alatt a halottak és az újonnan diagnosztizáltak száma egy nap alatt
Második napja ötszáz alatt van a koronavírus-fertőzés huszonnégy óra alatt mért halálos áldozatainak száma, amely elérte a 23 660-t Olaszországban - közölte vasárnap este az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 486-ra csökkent az egy nappal ezelőtti több, mint nyolcszázról. Az orosz hadsereg kipróbálta az Armata tankot Szíriában
Az orosz hadsereg Szíriában tesztelte a T-14-es Armata harckocsit - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter a Rosszija 1 televízió egyik vasárnapi műsorában. Manturov szerint az új tankokat azért vezényelték át Szíriába, hogy harci körülmények között mérlegeljenek minden részletet, ami elősegíti majd a külalak végső kialakítását. A miniszter kijelentette, a harckocsi sorozatszállítása a hadsereg számára jövőre kezdődik meg. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike