Forró drót
A Fidesz szerint hazudnak a holland kereszténydemokraták
A Fidesz visszautasítja a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) hazugságait és felfüggeszt vele minden kapcsolatot, valamint megvonja támogatását a párt jelöltjeitől, amíg nem kérnek bocsánatot – közölte a magyar kormánypárt hétfőn az MTI-vel. Macron korrupcióval megvádolt belsős embere mossa kezeit
Vizsgálatot indítottak hétfőn a francia elnöki hivatal vezetője ellen összeférhetetlenség gyanújával, miszerint Alexis Kohler korábban a pénzügy-, illetve gazdasági minisztériumnak, később pedig annak az olasz-svájci magáncégnek az egyik tisztségviselője volt, amely üzleti ügyben tárgyalt a francia állammal, és amelynek tulajdonosaihoz rokoni kapcsolatok fűzik - közölte az illetékes ügyészi hivatal. Az MSZP besértődött, hogy kihagyják a "Stop Soros" törvénycsomag bulijából
Az MSZP-frakció jelenlegi formájában nem támogatja sem az alaptörvény-módosítást, sem a "Stop Soros" törvénycsomagot. Az alkotmány módosításának parlamenti vitájában a szocialisták csak a vezérszónoki körben vesznek részt - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Gyurcsány Junckerék farzsebéből kilóra megvett osztalékcége, az Altus lassú haláltusáját vívja
"Dobrev Klára majdnem 2 millió forintot keres az Altus Befektetési Zrt. vezérigazgatójaként" - állítja a Menedzsment Fórum. A törvényi kötelezettségeknek megfelelően a Gyurcsány-család érdekeltségébe tartozó vállalkozás, az Altus Befektetési Zrt. is közzétette a 2017-es évről szóló üzleti jelentését, amelyet most revideált a lap újságírója. Az elemzés szerint Fletóék szerény évet zártak, a korábbi forgalom és bevétel tizedére zsugorodtak eredményeik. A Trianon utáni és a mai Magyarországnak is van mibe kapaszkodnia
A mai ésszel felfoghatatlan trianoni veszteség mellett arra is emlékezni kell a nemzeti összetartozás napján, hogy "az akkori és a mai Magyarország is meg tudott kapaszkodni, talpra tudott állni" - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn. Új olasz belügyminiszter: Szicília nem lesz Európa menekülttábora, lehet csomagolni
Matteo Salvini, az új olasz kormány belügyminisztere vasárnap Szicíliába utazott, és azt mondta, "elég volt abból, hogy a sziget Európa menekülttábora". A cataniai kikötőben tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, "nem fog tétlenül állni, miközben újabb és újabb hajók érkeznek", és ígéretet tett rá: kitoloncolási központokat fog létrehozni.
A bolgár elnökség a brüsszeli elit végrehajtója
Tóth Norbert egyetemi docens, az Alapjogokért Központ kutatója szerint akkor születhet uniós kompromisszum a migráció kezeléséről, ha a nyugat-európai tagállamok engednek "nagyon merev kvótapárti álláspontjukból". Szijjártó: elutasítunk minden Izraellel szembeni elfogult kritikát, ez a jövőben is így marad
Magyarország támogatja, hogy az ENSZ-közgyűlés következő elnöke az ecuadori külügyminiszter legyen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban az MTI-nek. Osztrák alkancellár: az EU-nak el kell törölnie az orosz szankciókat
Heinz-Christian Strache, az osztrák alkancellár szerint itt az ideje, hogy normalizálódjon az Európai Unió politikai és gazdasági viszonya Oroszországgal. Az ember, aki ott se volt: a Stop Sorosnak semmi köze a migrációs válsághoz, a civil társadalom ellen szól
A héten megkezdődik a Stop Soros-törvény vitája a parlamentben és alig telt el nehány ólomnehéz óra Iván Júlia futása óta, de az objektivitásáról hírhedt Guardian összefoglaló-jellegű propaganda-riportot közölt a déli határ borzalmairól (Tilos a bejárás: Magyarország megtorolja a segítséget). A cikkben - természetesen - megszólal a messiásszindrómában szenvedő Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi sztárpolgármester, aki kijelentette: Június 4-én nem a "Trianon átkára" emlékezünk, hanem a nemzeti összetartozásért állunk ki
Országszerte megemlékezéseket tartanak ma a nemzeti összetartozás napja, június 4. alkalmából. Háznagy: hiszünk a nemzeti megmaradás erejében és az összefogás sikerében
A magyar nemzet jelképesen egy olyan ezeréves fa törzse, amelyből egymással összefonódva hasonló ágak nőnek; amelyből egymást védő, összehajló lombok terebélyesednek, mégis ugyanolyan rajta minden ág, levél és virág - jelentette ki az Országgyűlés háznagya Budapesten, a Parlamentben vasárnap, a nemzeti összetartozás napja ünnepi koncertjén.
Az új olasz belügyminiszter újratárgyalná az európai migrációs dossziét
Szicília nem válhat Európa menekülttáborává, európai válasz kell a migrációs helyzet megoldására - mondta Matteo Salvini olasz belügyminiszter a szicíliai Pozzallóban működő regisztrációs központban vasárnap, ahol bejelentette, hogy az új római kormány újra akarja tárgyalni az európai migrációs dossziét. Morvai: a Jobbik hozzácsatolódott azokhoz, amelyek ellen létrejött
A jelenlegi Jobbikra egyetlen dolog jellemző, a dühös Fidesz-gyűlölet, ebben próbálják meg „überelni” a balliberális pártokat – mondta a Vasárnapi Újságnak Morvai Krisztina Európai Parlamenti képviselő. A jobboldal győzött a szlovén választásokon
A Janez Jansa volt miniszterelnök vezette ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) áll győzelemre a vasárnapi szlovéniai előre hozott parlamenti választásokon az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint. Orbán Viktor Kötcsén: az EU-n belül képzeljük el a jövőnket, de Magyarország az első
A soron következő, 2019-es európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, és itt nagyon sok mindent lehet veszíteni - erről is beszélt a 17. kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint. Szövetségesei nem értenek egyet Amerikával a védővámok ügyében
Magára maradt az Egyesült Államok a G7-ek pénzügyminisztereinek szombaton zárult kanadai ülésén az acélra és az alumíniumra egyoldalúan kivetett vámok ügyében. A tagállamok ugyanis egyhangúlag jelezték: csalódottak az egyoldalúan elrendelt vámok miatt, és mindent megtesznek a kereskedelmi háború elkerülése érdekében. Lövöldözés volt a berlini dómnál (Frissítve!)
Rálőtt egy rendőr egy késsel randalírozó férfira vasárnap a berlini dómban, terrorizmusra vagy iszlamista háttérre utaló jeleket nem tártak fel az ügyben - közölte a német főváros rendőrsége. Ha kell, Horvátország is lezárja határait
Ha a migrációs útvonalon Horvátországtól nyugatra fekvő országok lezárják határaikat a migránsok előtt, Horvátország nem lesz gyűjtő- és elosztóközpont (hot-spot) - jelentette ki újságíróknak Davor Bozinovic horvát belügyminiszter vasárnap. Már saját emberei is otthagyják Vonáékat
Szabó Ákos nagykátai elnök Facebookon jelezte, lemond tisztségéről és otthagyja a Jobbikot, mert nem tetszik neki, hogy a párt kiszolgálója lett Brüsszelnek és a CEU-nak. Pedig Szabó 2017 márciusában lett a Jobbik nagykátai elnöke, akkor, amikor Vona Gábor és Szabó Gábor párigazgató már keményen szűrte a számukra elfogadható kádereket - írta meg az Origo. A szlovén Orbán Viktor válthatja a szlovén Bajnait
Orbán Viktor miniszterelnök és a „populista hullám” befolyásáról írnak a nyugati hírügynökségek a vasárnap sorra kerülő szlovén parlamenti választások kapcsán - olvasható a Magyar Idők oldalán. A portál hozzáteszi: déli szomszédunknál nagy a kiábrándultság a politikai elitből, a szavazók egyre nagyobb hányada ért egyet azzal, hogy az illegális bevándorlás jelenti az egyik legnagyobb problémát az ország számára. Budapesten fogadta az Európai Parlament elnökét Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt az Országházban fogadta Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét - tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Merkel nem tud leállni, közös európai menekültügyi rendszert akar
Nem biztos, hogy sikerül megállapodni az Európai Unió (EU) menekültpolitikájáról a tagországok vezetőinek június végén tartandó tanácskozásáig - mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi interjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy valamennyi tagállam részvételére és a feladatok rugalmas megosztására épülő rendszert kell felépíteni. Magyargyalázó falragaszok jelentek meg Nagyváradon
Magyargyalázó falragaszok jelentek meg Nagyváradon - közölte a Varadinum.ma nevű nagyváradi híroldal a Facebook-oldalán. A bejegyzéshez román nyelvű kommentárok is érkeztek, a hozzászólók többsége elítélte az akciót.