Pesti Srácok

Forró drót

Botka: Sokan vagyunk, elegünk van, megnyerjük a 2018-as választást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint megélhetési minimum bevezetésére van szükség. Botka László pártja május 1-jei rendezvényén azt mondta, "itt az idő, hogy elzavarjuk a kormányt!", "Orbán országlásának legyen végre vége, szüntessük meg a nemzeti nyomor rendszerét!" – hangsúlyozta. Molnár Gyula beszédében kifejtette, migránsozásból nem lesznek munkahelyek, sorosozástól nem lesz kisebb a szegénység.

A Fidesz szerint az ellenzéknek csak majálisi szónoklatokra futja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
A Fidesz szerint az ellenzéki pártoknak mindig fontosabbak a saját hatalmi érdekei, mint a munkából élő családok, ha a dolgozókról van szó, akkor csak „majálisi szónoklatokra" képesek. A KDNP Gyurcsány Ferenc hétfői beszédét úgy kommentálta, „most úgy szónokol európai értékekről, ízlésekről és az ő nyugatos kultúrájáról, mintha azt a bizonyos őszödi beszédet nem úgy és nem olyan formában mondta volna el, ahogyan elmondta”.

Vona Gábor gyönyörű piros pulcsiban majálisozott (Képekkel!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
Egy szabadabb és igazságosabb Magyarország felépítése mellett foglalt állást Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt május 1-jei budapesti rendezvényén, a Hajógyári-szigeten. Ami beszédénél is nagyobb feltűnést keltett, az csodálatos piros pulcsija volt. Eleddig leginkább a balliberális pártok prominensei mutatkoztak ilyen rikító vörös felszerelésekben, de a balliberális szavazatokra hajtó egykori radikális pártvezér láthatóan mindent bevet a cél érdekében. Cikkünk végén bemutatunk néhány politikust, akik korábban hasonló szerelésben pompáztak, mint a Jobbik elnöke.

Az LMP nevű zöldpárt megakadályozná, hogy zöldebb legyen a Városliget

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
Az LMP szerint egy közparkban nincs helye gigantikus betonépületeknek, az ellenzéki párt ezért meg fogja akadályozni (legalábbis próbálják) a Városliget beépítését – jelentette ki a párt két fővárosi, kerületi önkormányzati képviselője hétfőn, a május 1-jei városligeti rendezvényükön. Úgy tűnik tehát, hogy a valóság továbbra sem zavarja az ellenzéki pártot: például, hogy a Liget-projektnek köszönhetően a jelenlegi 60-ról 65 százalékra nő a zöldfelület aránya, miközben csökken a lebetonozott részeké. Az sem érdekli őket, hogy a beruházás bekerült a világ legjobb nagyprojektjei közé.

Szerencsére lesznek Gyurcsány-mentes programok is május elsején

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
Nehogy már a ballibek kisajátítsák május elsejét, a munka ünnepét! Például az a Gyurcsány Ferenc, aki – mióta pártja kivonult az Országgyűlésből – lassan már csak hírből ismeri a munkát, hiszen csak egy-egy konferencián, évértékelőn hallat magáról. Ha szeretné nagy ívben elkerülni Gyurcsányt és a többi hasonszőrű balos okoskodót május elsején, számos program közül választhat. Íme néhány!

Gyürk András: Láthatóvá vált George Soros hálózata

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
Soros és a vele szövetséges globális balliberális politikai erők Magyarország elleni politikai hecckampányának valódi célja a migránsok Európai Unióba juttatásának útjában álló legkomolyabb akadály, a magyar határ védelmének a megszüntetése – mondta Gyürk András a 888.hu-nak. A fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint a bevándorlás támogatói azt tervezik, hogy nyáron az Európai Tanács egy olyan döntést hoz majd kvótaügyben, ami felső létszámkorlát nélkül kötelezne minden tagállamot a migránsok befogadására.

Szanyi kapitány ünnepi üzenete: Ne tűrjük, hogy „az orbáni galeri” „barna mocskot” kenjen a képünkre (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
Harcos közleményt adott ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője, a párt képzeletbeli proletár tagozatának elnöke. Ebben „orbáni galeriről”, barna mocsokról”, „tolvajkapitalizmusról” ír – csak hogy ne teljen unalmasan az ünnepünk. A fenti videón a Mandiner klasszikusát, Szanyi kapitányt tekinthetik meg 2010-ből, ami így, egy évvel a választások előtt még mindig aktuálisnak tűnik.

Ennek nem örül majd a Jobbik: napirenden a „Lex Simicska”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
A paksi atomerőmű-bővítésért felelős tárca nélküli miniszter eskütételével kezdődik és a köztársasági elnöki tisztségben újraválasztott Áder János esküjével ér véget az Országgyűlés következő, ötnapos ülése. A képviselők kedden megkezdik a vitát a „Lex Simicskáról”, amely véget vethet annak, hogy az oligarcha trükkös módszerekkel segítse legújabb kedvenc pártját.