Forró drót
Prágában drágább lett az albérlet, mint Bécsben
A környező országok fővárosai közül a legmagasabb ingatlanbérleti díjakat idén nyáron Prágában mérték, ahol egy kétszobás belvárosi lakásért átlagosan 18 ezer cseh koronát, átszámítva 380 ezer forintot kell fizetni havonta; ezzel a cseh főváros megelőzte a hagyományosan a legdrágábbnak számító Bécset – közölte az Otthon Centrum (OC) a numbeo.com adatai alapján hétfőn az MTI-vel. Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés
A kormánypártok távolléte miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés az ellenzék által kezdeményezett hétfői rendkívüli ülése, így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el. A mintegy háromnegyed órás ülésen a kormány képviselői sem vettek részt. Román abszurd: a kórház előtti járdán kellet megszülnie a gyermekét egy nőnek
A városi kórház előtti járdán szülte meg harmadik, a jelek szerint egészséges gyermekét egy 24 éves nő Romániában a Bukaresttől 60 kilométernyire lévő Urziceniben hétfő hajnalban. GFM: augusztustól 650 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya kedvezményes kerete és élelmiszerre is felhasználható lesz
Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését. A kormány által nyújtott adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni – közölte a tárca az MTI-vel hétfőn. Kiderült, hogy miért támadja a Momentum a magyarországi beruházásokat
Miközben a Momentum lelkesen támadja a hazai akkumulátorgyárak építését és későbbi sikeres működését, kenyéradójuk Franciaországban kőkemény lobbit folytat, hogy a kínaiak náluk fektessenek be. Meglepődni azonban most sem sikerült. A Momentum tovább gyalázza a magyar nemzetet a hazaárulásával. A magyarok rendszeresen esznek virslit, mégsem tudják, miből van
A magyar lakosság 95 százaléka rendszeresen fogyaszt virslit, negyedük viszont egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy miből készül – ez derült ki a PICK Szeged Zrt. az MTI-nek küldött reprezentatív kutatásából.
Szijjártó Péter: közös sikertörténeteket kell építeni Szlovákiával
Minél jobb a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között, annál jobb az élethelyzete a felvidéki magyarságnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Danubia Televíziónak adott interjújában. A tárcavezető Ipolydamásdon, a Károly Róbert híd minapi felavatása után nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a két ország közös sikertörténeteket épít, akkor a nehéz ügyekre is megoldást talál. Lezuhant egy felhőkarcolóról a francia pókember
Lezuhant egy felhőkarcoló lakóépületről és meghalt egy francia állampolgár múlt héten Hongkongban – közölte a rendőrség hétfőn. A helyi média tudni véli, hogy Remi Lucidi francia "pókemberről", vagyis az épületekre mindenfajta biztosítás nélkül felmászó fenegyerekről van szó. Átvette a Theodor Boveri-díjat Würzburgban Karikó Katalin
Az orvosbiológia területén új lehetőségeket nyitó kutatásai elismeréseként átvette a Theodor Boveri-díjat, a würzburgi Julius-Maximilians Egyetem legmagasabb élettudományi elismerést Karikó Katalin – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t. Újabb arculcsapás a baloldali hazugságkampánynak – Töretlen a magyarok belföldi utazási kedve
Töretlen a magyarok utazási kedve, az elmúlt hetek kedvező időjárása élénkítette a foglalási kedvet; ez a júliusi telítettségen is látszott és hatással volt az augusztusi előfoglalásokra – közölte a Szallas.hu portál. EM: Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlését követeli, de a kormány nem enged
A rezsivédelem a továbbiakban is változatlan formában és feltételekkel garantálja Európa legalacsonyabb áram- és gázárait a magyar családok számára. Hiába követeli Brüsszel és a baloldal az intézkedés eltörlését, a kormány nem enged, megőrzi a rezsivédelem vívmányait az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfői közleménye szerint. Rekordszámú fehérgólya-fiókát gyűrűztek idén az állatvédők
Rekordszámú, több mint ezerháromszáz fehérgólya-fiókát gyűrűztek meg idén az állatvédők az ország 17 vármegyéjében. A 248 településen, 443 fészekben megjelölt madárhoz még hozzáadódnak majd a menhelyekre bekerült, a közeljövőben szabadon bocsátható mentett fiókák – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Ezerkétszáz migráns ostromolta a határt a hétvégén
A rendőrök 1201 határsértővel szemben intézkedtek péntektől vasárnapig – írta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn. Augusztus 1-től 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke
A kormány folytatja az inflációcsökkentő intézkedéseket. Augusztus 1-jétől 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Vizsgálat helyett erőszakosan fogdosta betegét egy fővárosi orvos
A fővárosi nyomozók befejezték az eljárást egy háziorvos ellen, aki a gyanú szerint hatalmi helyzetével visszaélt egy betege kárára – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján, hétfőn. SZENZÁCIÓ: Újabb "hírezsenber" szégyelli a magyarságát | The Fair Right (videó)
A Reaktor legújabb részében a fehérvári Adrian Cronauer, ismertebb nevén Schéda Zoltán bitorolta Vincze Emília helyét, akivel első körben a budapesti és vidéki közlekedés sötét oldalát feszegettük. Ezt követően áttértünk a legújabb "hírezsenberünkre", aki egy interjúban elárulta: külföldön szégyelli a magyarságát. Ezzel szemben a "külföld" jobb, ha a saját dolgával foglalkozik, mint például az új Hófehérke élőszereplős változatával, ami annyira szélsőséges, hogy már a törpeszínészeket is kiakasztotta. A beszélgetés végén szóba került a bizonyára független, senki által sem koordinált egyetemisták Libri előtti magánakciója, amikor is szerintük illegális, befóliázatlan könyveket osztogattak a járókelőknek. Az utolsó pár percben pedig rátértünk a bécsiek legújabb agymenésére, amit a Soros-blog (444.hu) csak "izgalmas osztrák kísérletnek" nevezett. Holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak – Varga Judittól búcsúzik az államfő
Köszönet Varga Juditnak a szolgálatért, erőt, kitartást a folytatáshoz neki és utódainak is. A nőkre is szükség van a magyar közéletben! – írta Novák Katalin köztársasági elnök az igazságügyi miniszteri posztról távozó Varga Juditról a Facebookon. Szorul a hurok Biden fia körül
A szövetségi ügyészek Hunter Biden csalás miatt elítélt korábbi üzlettársa börtönbüntetésének megkezdésére vonatkozó időpont kitűzését kérték a bíróságtól a hétvégén, két nappal azelőtt, hogy a férfit a kongresszus vizsgálóbizottsága meghallgatná. Eddig tisztázatlan, miért Bajnai Ausztriában bejegyzett cégcsoportjához vándoroltak először a guruló dollárok
A nemrégiben nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentésből kiderült: lényegében minden külföldi kampánytámogatás a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat cégcsoportnál landolt, de még a Karácsony Gergely 99 Mozgalmához tisztázatlan forrásból befizetett félmilliárd forint is a szóban forgó vállalkozásoknál kötött ki – írja a Magyar Nemzet. Több mint tizenhétezren érkeztek Ukrajnából vasárnap
Az ukrán–magyar határszakaszon 7510-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 9805-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – írta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn. A Momentum miatt összehívta az Országgyűlést a házelnök
Ellenzéki kezdeményezésre összehívta hétfőre az Országgyűlés ülését Kövér László házelnök. A rendkívüli parlamenti ülést a Momentum kezdeményezte, miután a júliusi, vilniusi NATO-csúcson kiderült: Törökország hozzájárul, hogy Svédország is tagja legyen a katonai szervezetnek. Szijjártó Péter: Afrika biztonsága, azon belül a Száheli-övezet biztonsága szorosan összefügg az európai biztonsággal
Határozottan kiállunk a demokratikusan megválasztott nigeri elnök mellett és támogatjuk a hivatalába történő visszatérését – írta hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, miután telefonon egyeztetett Hadja Lahbib belga külügyminiszterrel. Közel kilencven "cigoda" tornyosul Bánffyhunyadon
A Kalotaszeg térsége már régen híres "cigodáiról"; ezek azok a cigány paloták, amelyeket a bánffyhunyadi romák azért építenek, mert mint mondják, büszkék indiai eredetükre, és ezekkel az őshaza építészetét szeretnék utánozni. A kilencvenes években elindított építkezési hullám már közel kilencven cigodánál jár, és a helyiek szerint a trend még közel sincs a végéhez. Halál és vér – Felvételeken a pakisztáni robbanás (18+)
Legkevesebb harmincöt ember életét követelte vasárnap egy politikai rendezvényen elkövetett robbantás Pakisztán északnyugati részén, a forrongó Hajber-Pahtunva tartományban – közölte a helyi rendőrség. A hatóságok mindemellett jóval magasabb áldozatszámtól tartanak. Nem sokkal korábban még harminc halottról lehetett tudni. Legalább 150-en megsebesültek a pokolgépes merényletben. A hatóságok mindemellett jóval magasabb áldozatszámtól tartanak.