Forró drót
Rendőr lőtt agyon egy 17 éves fiatalt Párizsban (Videó)
Emberölés miatt nyomoznak egy francia rendőr ellen, aki Párizs Nanterre külvárosában halálos lövést adott le egy 17 éves fiúra, miután nem tett eleget az autója megállítására vonatkozó felszólításnak – közölte a helyi ügyészség. A rendőr rálőtt a fiúra, aki később belehalt sérüléseibe. A közösségi médiában megosztott videón két rendőr látható az autó, egy Mercedes AMG mellett, akik közül az egyik tüzet nyit, miközben a sofőr elhajt a helyszínről – számolt be a Guardian. Gyurcsány Ferenc alkalmi testőre lehet a baloldal csepeli polgármesterjelöltje
Paál Géza, a DK csepeli elnöke és csepeli-soroksári választókerületi elnöke lesz pártja polgármesterjelöltje – jelentette be kedden délután a Demokratikus Koalíció. Most még úgy tűnik, hogy a korábban Gyurcsány Ferenc alkalmi testőreként vitézkedő politikuson kívül is lesz választék a balliberális oldalon, a Momentum és az MSZP ugyanis már bejelentette jelöltjeit, azonban szinte biztosan Paál lesz a befutó jelölt, mivel a csepel.info értesülései szerint a DK a Momentummal és az MSZP-vel nagy vonalakban már megegyezett erről. Hogyan fizethetett be több, mint félmilliárd forintot Perjés Gábor Karácsony kampányába?
Mikroadományokkal magyarázta Karácsony Gergely, honnan került több mint félmilliárd forint az általa alapított 99 Mozgalomhoz. Ez az érvelés azonban elég nehezen hihető, ugyanis az összeg nagyrészt valutában, euróban és fontban érkezett, de más körülmények is azt támasztják alá, hogy mikroadományokról szó sincs. Tény: 19 tételben, 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között kizárólag Perjés Gábor, Karácsony Gergely párttársa fizetett be a mozgalom számlájára. A Magyar Nemzet éppen ezért górcső alá vette a politikus vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján egyértelműen kizárható, hogy Perjés a saját vagyonából állta volna a kampányt. Donáth Anna megfejtette, miért mondott le Varga Judit
Az igazságügyi miniszter lemondásának hírére a Momentum üdvöskéje, Donáth Anna reagált közösségi oldalán. A korrupciós botrányoktól hemzsegő Európai Parlament lelkes képviselője mindezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "az EP-ben százszor szigorúbb felügyeletre számíthat". Módosul a kötelező akcióztatás: tíz helyett tizenöt százalékkal olcsóbban kell adniuk a boltoknak bizonyos termékeket
2023. június elsején vezette be a kormány a kiskereskedelmi üzletekre vonatkozó kötelező akcióztatást, amelynek értelmében 20 termékkategóriában minimum egy terméket legalább 10 százalékkal olcsóbban kell adniuk a boltoknak, mint az előző 30 napban. Az árak további visszaszorítása érdekében augusztus elsejétől úgy döntött a kormány, hogy a tíz százalékot tizenötre emeli, így ennyivel kell minmum olcsóbban adni bizonyos termékeket – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Alapjogokért Központ: Sorosék rövid pórázán a háborúpárti baloldal
A Gyurcsány-koalíció – kiegészülve a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalommal – egy előre kidolgozott, globális-nemzetközi finanszírozási rendszerrel a háta mögött készült a 2022-es országgyűlési választásokra.
Karácsony Google-fordítós képességeivel próbálta kiforgatni Orbán szavait
Orbán Viktor nagyinterjút adott a német Bildnek, amelyben ismét a béke megkötésének fontosságát hangsúlyozta. A miniszterelnök a beszélgetésben úgy fogalmazott: számunkra a magyar szempont a legfontosabb, Magyarország érdekét kell tehát néznünk, a mi érdekünk pedig a harcok befejezése. A hiperpasszív nagyvad pedig valószínűleg gyorsan felvett még öt tanácsadót, hogy forgassák ki a miniszterelnök szavait, Karácsony szerint ugyanis Orbán Viktor azt mondta, hogy "háborúban állunk". Éljen a hiperpasszív német nyelvtudás. Charles Michel: fokozni kell az Európai Unió védelmét
Az Európai Tanács elnöke az uniós csúcstalálkozóra szóló, a tagállami vezetőknek küldött meghívólevelében azt írta: fokozni kell az Európai Unió védelmét. Charles Michel a kétnaposra tervezett, csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcsra szóló, és az interneten is közzétett meghívólevelében közölte: az "orosz háború" könyörtelenül folytatódik Ukrajnában. Orosz hadihajókat észleltek Tajvan partjainál
Tajvan kedden két orosz hadihajót észlelt keleti partjainál, repülőgépeket és hajókat küldött a megfigyelésükre - közölte a sziget védelmi minisztériuma. A minisztérium kedden késő este kiadott közleményében azt írta, hogy a két fregatt északi irányban hajózott Tajvan keleti partjainál, majd "elhagyta a válaszzónát" délkeleti irányban Suao kikötővárosnál, ahol egy jelentős tajvani haditengerészeti bázis található – közölte a Reuters. Három arab férfit agyonlőttek Izraelben
Három arab nemzetiségű férfit lőttek agyon a bűnözők közti alvilági leszámolásokban szerdára virradó éjszaka Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet szerda reggel. Sfaramban, Kafr Kánában és Rahatban szedtek újabb áldozatokat az izraeli arab kisebbség körében dúló maffiaháborúk. Mellettük öten megsebesültek, ketten súlyosan, hárman közepesen az éjszakai lövöldözésekben, erőszakos összecsapásokban. Így érkeztek meg az új Bahart-hajók a Sió-csatornán a Balatonra (VIDEÓ)
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új személyszállító hajói érkeznek a Sió-csatornán. A csatorna a Balaton szükséges mértékű vízeresztésével vált hajózhatóvá. A hajók június 21-én délelőtt indultak útnak a komáromi hajógyárból a Dunán. A Sió torkolatáig 272 kilométert tettek meg, majd a Sió-csatornán 121 kilométert megtéve érik el a Balatont. Fülöp-szigetekről érkező munkavállalókat támogat a VDSZ
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmában Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) támogatni fogja a Magyarországra érkező Fülöp-szigeteki munkavállalókat - közölte Székely Tamás, a VDSZ elnöke kedden.
Meghalt Várkonyi Balázs újságíró
Meghalt Várkonyi Balázs újságíró, szerkesztő, akinek munkáját többször ismerték el rádiós és televíziós nívódíjjal – írta meg a Magyar Nemzet, hozzátéve, megkülönböztetett figyelemmel kezelt témája a nemzeti-kulturális önazonosság kérdése volt. A NAV elnöke lett az Adóigazgatások Európai Szervezetének soros elnöke
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke tölti be az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) elnöki tisztségét a 2023-2024-es ciklusban - közölte az adóhatóság kedden. Babišék felszólították a cseh kormányt, hogy ne támogassák tovább az EU migrációs csomagját
Újra a cseh Képviselőház elé viszi az uniós migrációs rendszer reformjának kérdését az ellenzéki ANO mozgalom. Andrej Babis, az ANO elnöke hivatalosan felszólítja Petr Fiala miniszterelnököt, hogy az Európai Tanács következő ülésén változtassa meg Csehország álláspontját a kérdésben - közölte Alena Schillerová, az ANO képviselőházi frakcióvezetője keddi prágai sajtótájékoztatóján. Gyöngyösi állítja, a Jobbik nem kapott a guruló dollárokból – Nyilvános vitára hívta a számvevőszék vezetőjét
Nyilvános vitára hívja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetőjét Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke, európai parlamenti képviselője, hogy így tisztázza: pártja nem érintett illegális pártfinanszírozásban. Soroksár független polgármesterének sem tetszik a kerületébe tervezett vegyianyag-elosztóközpont
Magam is csak a sajtóból értesültem arról, hogy Soroksáron vegyianyag-elosztóközpontot terveznek kiépíteni. Ez számtalan kérdést, esetleges kockázatot felvet - írta közösségi oldalán Soroksár független polgármestere, Bese Ferenc, kiemelte, hogy ezt nem fogják hagyni. Karácsony szerint a kormány kínai méreglerakatot akar csinálni Budapestből
Nem kell Budapestnek az, hogy a kínai méreglerakatok helyszíne legyen - hangoztatta a főpolgármester kedden rendkívüli online sajtótájékoztatóján. Történelmi emlékhely lett Vörösmarty Mihály szülőháza Kápolnásnyéken
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslatára, Magyarország kormányának döntése alapján történelmi emlékhely lett a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékház - olvasható a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) közleményében. Katonai tiszteletadással fogadták a helikopter-baleset áldozatainak koporsóit Szolnokon
Katonai tiszteletadással fogadták a Horvátországban, kiképzés közben helikopter-balesetben meghalt magyar katonák földi maradványait kedden Szolnokon. Szijjártó: célunk megtartani azt a pozíciónkat, hogy Közép-Európában mi vagyunk a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja
Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben, és a kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben. Gyurcsányék Paál Gézát indítják Csepel polgármesterjelöltjeként
A DK csepeli választókerületi elnökét, Paál Gézát indítja Csepel polgármesterjelöltjeként a 2024-es önkormányzati választásokon – írja a párt keddi közleményében. Soltész Miklós szerint néhány év nem teheti tönkre az évezredes lengyel-magyar együttműködést
Két nép között néhány év nem teheti tönkre egy évezred csodálatos együttműködését - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a magyar-lengyel kapcsolatokra utalva kedden Balatonbogláron, az Országos Lengyel Önkormányzat képzőközpontjának átadásán. Orbán: a legfontosabb, hogy elérjünk egy tűzszünetet és valahogyan békét teremtsünk
Orbán Viktor nagyinterjút adott a német Bildnek, amelyben ismét a béke megkötésének fontosságát hangsúlyozta. A miniszterelnök a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy számunkra a magyar szempont a legfontosabb, Magyarország érdekét kell tehát néznünk, a mi érdekünk pedig a harcok befejezése. A szombati események kapcsán pedig úgy fogalmazott, Prigozsin puccsa pedig jelentéktelen. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.