Pesti Srácok

Forró drót

"A rakéta repeszei szinte szétszaggatták a testét" – Szívszorító interjút adott a háromgyermekes kárpátaljai katona özvegye

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
"Február 26-án vagy 27-én, nem emlékszem pontosan, már a hadkiegészítő ajtajában állt. Nem egyeztetett előre velünk, azt mondta, nem akart fájdalmat okozni nekünk. Elmagyarázta, ez az ő döntése, mert meg kell védeni a hazát. Már 2014-ben az ATO övezetébe (a szakadárok elleni „terrorellenes” művelet neve – a szerk.) akart menni, de mivel kicsik voltak a gyerekek, sikerült lebeszélnünk róla. Most viszont azt mondta, a gyerekek már elég nagyok, neki segítenie kell Ukrajnát"– idézte fel a Kárpáti Igaz Szónak a nemrégiben elhunyt munkácsi Dmitro Havasi özvegye, férje hogyan állt katonának - írja a Magyar Nemzet. Elárulta azt is, a 41 esztendős férfinek három gyermeke volt: az első házasságából egy, tőle pedig kettő – kisfiuk most 11, kislányuk 9 éves.

Ennyi volt: kifulladóban a BLM mozgalom

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Mélypontjára zuhant a Black Lives Matter (BLM, A fekete életek számítanak) mozgalom támogatottsága – derül ki a Pew Research Center felméréséből. Az eredmények azt mutatják, hogy az amerikai felnőttek mintegy 51 százaléka támogatja a szélsőséges mozgalmat, ami öt százalékpontos csökkenés a tavalyi évhez képest, amikor még 56 százalékos volt a népszerűségük - írja a Magyar Nemzet. A 2013-ban alapított BLM mozgalom támogatottsága George Floyd halála után, 2020-ban volt a legmagasabb, amikor még az amerikai felnőttek kétharmada szimpatizált velük. Ezt követően támogatottságuk 55-56% körül mozgott.

Navracsics Tibor: az ajkai kórház az egészségügy élvonalába kerül a fejlesztések révén

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Az ajkai kórház az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a magyar és az európai egészségügy élvonalába kerül - hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter Ajkán pénteken. Navracsics Tibor 80 új elektromos kórházi ágy átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy az új ágyak mellett jelentős beruházás a kórház fertőzőosztályának teljes felújítása. A június végén átadandó beruházás összértéke 3 milliárd forint - fűzte hozzá. Azt mondta, ezzel a tavaly tett ígéretét váltja valóra, amikor a városnak szövetséget ajánlva elköteleződött egyebek mellett az egészségügyi beruházás támogatása mellett.

Ott rúgta meg a biztonsági őrt, ahol a legjobban fáj egy férfinak (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Még május 20-án, délután történt, hogy egy XI. kerületi élelmiszerboltban különböző élelmiszereket, alkoholt, valamint kozmetikai terméket rejtett két nő egy táskába azért, hogy azokat ellopják – írja a Magyar Nemzet, a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján. A nők a kasszasort megkerülve, a táskába pakolt termékek kifizetése nélkül akarták elhagyni az üzletet, amikor azonban az áruház lopást észlelő biztonsági őre eléjük lépett, hogy őket feltartóztassa, a nők nem hagyták magukat, a biztonsági őrt megkerülve újra megpróbálták elhagyni az üzletet. Dulakodni kezdtek, és az üzlet kijárata előtti részen a vádlott megrúgta a biztonsági őrt, aki ennek hatására végül elengedte a táskát, és ezt kihasználva az elkövetők elmenekültek.

Putyin: Moszkva majd megfontolja, mikor és miről tárgyaljon a Nyugattal, ha az mégis hajlandó lesz erre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Oroszország majd megfontolja, hogy mikor és miről legyen szó, ha a Nyugat, amely elutasította a tárgyalásokat, majd mégis akarni fogja a párbeszédet - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén. "Megismétlem: mi nem utasítottuk el a párbeszédet. Ők azok, akik úgy döntöttek, hogy megszakítják velünk ezt a párbeszédet. Ha nem akarnak velünk beszélni, nem is kell, majd akarni fognak. És majd mi meglátjuk, hogy melyik pillanatban és miről tudunk beszélni velük" - mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO védelmi miniszterek pénteki brüsszeli találkozóját követően az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. A magyar tárcavezető elmondta: a brüsszeli találkozó legfontosabb célja az utolsó simítás volt az észak-atlanti szervezet új stratégiájának előkészítésében a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előtt. Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt Madridban döntés született a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, és új időszámítás kezdődött az elrettentés és a kollektív védelem terén is. Magyarország e tekintetben jól teljesített, a területén létrejött többnemzetiségű harccsoport, és a Székesfehérvárra telepített többnemzetiségű hadosztály-parancsnokság is jelzi az ország elkötelezettségét a szövetség mellett - húzta alá.

Kitudódott, hogy milyen arányban támogatják a magyarok a melegházasságot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
A Pew Research Center 24 országban végzett új felmérést, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogyan vélekednek az emberek az azonos neműek házasságáról - számol be a Mandiner.hu. A megkérdezett országok közül Svédországban a legmagasabb a támogatottsága a melegházasságnak. Ott a felnőttek 92 százaléka a támogatja azt, Nigériában viszont a lakosság mindössze 2 százaléka. Érdekes helyzet állt elő az Egyesült Államokban, ahol 2015-től már engedélyezve van az azonos neműek házassága. Az országban a felnőttek 63 százaléka támogatja, 34 százaléka viszont ellenzi azt. A felmérésből kiderül, hogy Európában Lengyelországban a felnőttek mindössze 41, míg

A nyugati fegyverek és az orosz drónok pusztító találkozása − videókon az ukrán ellentámadás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Lassan egy hete annak, hogy az ukrán haderő megkezdte régóta várt ellenoffenzíváját - írja a Magyar Nemzet. A legtöbb információ és szakértői elemzés szerint a támadásnak három fő iránya van: a hónapokig ostrom alatt tartott Bahmut városától északra és északnyugatra, valamint a donyecki és zaporizzsjai területeken. Az ukrán erők több kisebb települést is visszafoglaltak, azonban a média és a közösségi oldalak nem ettől hangosak. A reflektorfény sokkal inkább az oroszok által kilőtt vagy éppen megkaparintott nyugati harckocsikra, harcjárművekre és más hadi eszközökre irányul.

A németek többsége szerint hazájukat túlterheli a menekültek beáramlása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
A németek többsége szerint a menekültek beáramlása túlterheli az országot - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés - számol be az MTI. A ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából készített közvélemény-kutatás eredménye szerint a lakosság 52 százaléka úgy érzi, hogy az ország nem birkózik meg a válságövezetekből érkező sok menekülttel, és kisebbségi, 45 százalékos az a vélemény, hogy Németország elviseli a menekültek érkezésével járó terheket. Az adatok a közhangulat változását jelzik. Alig két hónappal korábban, márciusban még 51 százalék úgy látta, hogy az ország képes megbirkózni a menekültügyi kihívásokkal, és 46 százalék érzékelt túlterhelést.

Obstrukció van készülőben az Országgyűlésben, ami a pedagóguséletpálya-törvény mellett a termőföld adóztatásának tilalmát is tárgyalja (GALÉRIA!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetésére emlékezett pénteken az Országgyűlés, ezzel megkezdve a mai munkát. A megemlékezés után, a napirend előtt szó volt a recski természeti katasztrófáról és a pedagógusok helyzetéről is. De az áremelkedésekről, a foglalkoztatáspolitikáról, a banki megtakarításokra kivetett adóról és az oktatásról is szó esett. Természetesen a kötelező migránskvótáról és a háborúról is értekeztek a képviselők, valamint a nemzetiségek jogairól szóló, valamint a választási eljárásról szóló törvény módosítását is megvitatták. Összefoglalónkban a legerősebb felszólalásokat és véleményeket gyűjtöttük össze.

Százmillió forintot érő kábítószert foglalt le a rendőrség Szigetszentmiklóson

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Százmillió forintot érő kábítószert foglalt le a rendőrség Szigetszentmiklóson - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken. Azt írták, hogy még hétfőn rontottak be felderítők egy faházba, amelyben többféle drogot találtak egy 36 éves férfinál. Lefoglaltak csaknem 40 kilogramm fehér port (a szakértő szerint amfetamint), közel 6,5 kiló zöld növényi törmeléket (marihuánát), valamint csaknem negyed kilogramm fehér rögös anyagot (kokaint). A gyanúsított csepeli lakásában a rendőrség 2 millió forintot, több százezer forintot érő eurót és dollárt, valamint egy quadot is lefoglalt. A férfit közben letartóztatták, ellene kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság - olvasható a közleményben.

Húsz évet kapott Portik első fokon a Gyüre-gyilkosság ügyében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
A Gyüre-gyilkosság pénteki tárgyalásán 20 év börtönt kapott Portik József a Gyüre-gyilkosság ügyében. Gyüre József kezdetektől Portik köreihez tartozott, már a telefonfülkéket fosztogató időszak óta, de benne volt a keze az olajszőkítésben is. Úgy tudni, Portik és Gyüre viszonya később annyira megromlott, hogy Portik két "katonáját küldte", hogy végezzenek vele.

Orbán Viktor: Európa fekete bárányként kezel, mert a szabadságot és a békét képviselem

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
A magyar kormány demokratikus és a nép akarata szerint cselekszik, Brüsszelből szovjet típusú vezetés utasít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Libero című olasz napilapban pénteken megjelent interjúban. A kormányfő kijelentette, az Európai Unió számára "fekete bárányok vagyunk, de ez nekünk magyaroknak nem jelent problémát. Mindig is a kóruson kívül álltunk, akkor is, amikor a vasfüggöny mögött voltunk a Szovjetunió idején, és elsőként harcoltunk a szabadságért". Orbán Viktor a volt olasz miniszterelnök, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke, Silvio Berlusconi szerdai temetése alkalmából nyilatkozott a napilapnak. Kijelentette, az interjúval barátját akarja megvédeni a Berlusconit halála után is támadó baloldaltól.

Latorcai Csaba: a kormány célja az, hogy Magyarország 2030-ra az unió öt legélhetőbb országainak egyikévé váljék

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Magyarország kormányának célja az, hogy az ország 2030-ra váljék az Európai Unió (EU) öt legélhetőbb országának egyikévé, egyben egy olyan országgá, ahol nincs különbség a városi és a vidéki létforma között – jelentette ki a miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára pénteken, Füzéren.

Ismét kikerült a Városházára a szivárványos zászló

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
A főpolgármester szerint magától értetődő, hogy a ma kezdődő Budapest Pride egy örömünnep. Emellett Karácsony Gergely szerint egyértelmű az is, hogy az LMBTQ-zászlót kitűzzék a Városháza épületére évről évre - írja a Magyar Nemzet. „Magától értetődő, hogy a Pride örömünnep, a szeretet ünnepe, a szabadság ünnepe” – fogalmazott Karácsony Gergely a Facebook-oldalán, miután köszöntötte a 28. Budapest Pride fesztiválon résztvevőket. A főpolgármester a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Budapest elfogadó és szabad város, és „büszke minden egyes polgárára, aki kiáll a saját és mások szabadságáért”. Hozzátette, a „szeretet, a szerelem szabadsága a legalapvetőbb jog, amit tűzön-vízen át védenünk kell”.

Uniós ügynökség: egyre többféle új tiltott kábítószer terjed Európában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Egyre többféle új tiltott kábítószer jelenik meg Európában az utóbbi időben, ami tovább súlyosbít olyan komplex problémákat, mint a hajléktalanság vagy a fiatalkori bűnözés - hívta fel a figyelmet a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) pénteki jelentésében. A lisszaboni székhelyű szervezet szerint erőteljesebb politikai intézkedésekre és az egészségügyi, illetve kábítószerügyi szolgáltatások megerősítésére lenne szükség az olyan új pszichoaktív drogok miatt, amelyek akár mérgezéshez vagy halálhoz is vezethetnek.

Szijjártó Péter: az idei év végéig az első tárgyalási fejezeteket meg kell nyitni Albániával (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Fontos, hogy minden államnak azonos feltételeket kelljen teljesítenie az európai uniós csatlakozáshoz, ne legyenek gyorsítósávok, ehelyett világos és tisztességes szempontrendszerre van szükség - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában. A tárcavezető az albán kollégájával, Olta Xhackával folytatott tanácskozását követően arról számolt be, hogy európai integrációs együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek alapján Magyarország két szakértőt küld Albániába az "elfogadhatatlanul lassú" EU-csatlakozási folyamat gyorsítása érdekében.

Több mint tízezer orosz katona kapott eddig jutalmat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Több mint tízezer orosz katona kapott jutalmat ellenséges haditechnikai eszköz megsemmisítéséért vagy elfogásáért az ukrajnai „különleges hadművelet” kezdete óta – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A tárca beszámolója szerint tavaly 7064 katonát jutalmaztak 11 586 ukrán és nyugati haditechnikai eszköz megsemmisítéséért, az idei év öt hónapjában pedig 3193-at 4145-ért.

Megépülhet az új híd a Dunán, miután Lázár János rábólintott a projektre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Mohácsnál egy újabb híd épülhet a Dunán. Lázár János építési és közlekedési miniszter nemrég engedélyezte, hogy kiírják a tendert a beruházásra. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlése szerint a projekt már rendelkezik a feltételes kivitelezési közbeszerzési eljárás megindításához szükséges miniszteri döntéssel.

Vádat emeltek a titkos katonai iratokat megosztó 21 éves férfi ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 16.
Nemzetvédelmi információ továbbadása és szándékos visszatartása miatt emeltek vádat csütörtökön az amerikai nemzeti gárda tagja, Jack Teixeira ellen. A férfit hat rendbeli szövetségi bűncselekménnyel vádolják, amely egyenként tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható – írta meg a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet, a Nemzeti Gárda Massachusetts-i légiegységének 21 éves adatelemzőjét áprilisban tartóztatták le, miután az általa megosztott, többi között az ukrajnai háborúval összefüggő katonai dokumentumok nyilvánosságra kerültek.