Forró drót
Az LMP a kongresszusán is elkeseredetten támadta a hazai akkumulátorgyártást
Az akkumulátorgyárak létesítése ellen most kell küzdeni, jövőre már késő lesz, mert ha megvalósulnak a tervezett beruházások, azok a kormányzati ciklus végére helyrehozhatatlan pusztítást okoznak – mondta az LMP szombati kongresszusán a párt társelnöke. Ungár Péter szerint a zöldek feladata megvédeni a természetet, más nem is képes erre. Szerinte azonban nemcsak az szemfényvesztés, hogy az akkumulátorgyár-beruházások megoldják a magyar gazdaság bajait, hanem zsákutca az az 1990 óta uralkodó gazdasági konszenzus is, amely a külföldi tőke idecsábításában és a számára megfelelő környezet kialakításában látja a megoldást, mert „ebben több pénz nincs”.Magyar Nemzet: a dollárbaloldal szereplői Münchenben gyűltek össze, ahol Soros György fia is felbukkant
A dollárbaloldal intézője, Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester néhány nappal az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt konferencián vett részt Münchenben Alex Sorossal, a milliárdos spekuláns Soros György fiával. Egy panelbeszélgetésről készült videón bárki megnézheti Karácsony nevetséges szereplését. A német városban egyébként a rendezvény után felbukkant Márki-Zay Péter, a baloldal volt kormányfőjelöltje is, bár állítása szerint a konferencián részt vevők közül senkivel nem találkozott – írja a Magyar Nemzet.A tomboló szél miatt lezárták a Normafát
A viharos időjárás miatt a Normafapark igazgatósága szombat délelőtt lezárta a Normafát – közölte a XII. kerületi önkormányzat sajtófőnöke az MTI-vel.Szijjártó: az akkumulátorgyárakért nemzetközi verseny folyik, mert ez lesz a jövő meghatározó iparága
Az akkumulátorgyárakhoz hasonló beruházásokért óriási nemzetközi verseny van, ugyanis ez lesz a jövő meghatározó iparága – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában.Kína szerint tovább mélyült a kölcsönös politikai bizalom Oroszországgal
Tovább mélyült a kölcsönös politikai bizalom Oroszországgal azt követően, hogy Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes a héten az országba látogatott és találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel – jelentették be Pekingben szombaton.Bűncselekmény lesz az EU-ban a női nemi szervek megcsonkítása, kivéve persze...
A női nemi szervek megcsonkításával szembeni zéró tolerancia február 6-án esedékes nemzetközi napját megelőzően az Európai Bizottság a gyakorlat felszámolását sürgette és hangsúlyozta: mindez bűncselekmény, és sérti az emberi jogokat. Mondjuk az nem teljesen világos, hogy korábban ez miért nem számított bűncselekménynek? Normális helyeken bizonyosan az volt idáig is. Ha pedig lefordítjuk emberi nyelvre a liberálisul megfogalmazott szöveget, a következőt kapjuk: kulturális okból tilos lesz a nők megcsonkítása (nagyon-nagyon helyesen), de ideológiai okokból nemcsak szabad lesz továbbra is, hanem ez egyenesen kiemelt projektje az EU-nak. Tessék oszolni, nincs itt semmiféle logikai ellentmondás.Energiaügyi Minisztérium: Újabb szankciók veszélyeztetik az európai ellátásbiztonságot
Vasárnap lép életbe az az újabb brüsszeli szankció, amelynek értelmében orosz eredetű feldolgozott kőolajtermékek (például benzin, dízel) behozatala és reexportja a jövőben nem engedélyezett a kontinensen. Magyarországon a kormány által kiharcolt mentességen túl is több forrás erősíti az ellátás biztonságát. Az újabb szankció európai piacon várható következményei azonban hosszabb távon hazánkra is hathatnak. Változatlanul azon az állásponton vagyunk, hogy a brüsszeli szankciók károsak, nem vetettek véget a háborúnak, és nagy kárt okoznak Európának. Brüsszelnek nem újabb szankciók életbe léptetésével kellene foglalkoznia, hanem inkább a béketeremtésen kellene dolgoznia – áll az Energiaügyi Minisztérium portálunknak küldött közleményében.Prostituáltakat futtatott a kijevi rendőrkapitányság
Újabb botrány robbant ki Ukrajnában: az Ukrán Belbiztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezte, hogy az úgynevezett Migrációs Rendőrkapitányság (a rendőrség alá tartozó, migrációs ügyekkel foglalkozó részleg) vezetősége prostituáltak futtatását fedezte a fővárosban és az ország más megyéiben – írja a Magyar Nemzet.Meloni Berlinben: támogatásra méltó a legális bevándorlási kvóták gondolata
Az olasz kormány egyetért a német kormánnyal abban, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelemben együtt kell működni a származási országokkal, és legális bevándorlási kvótákat kell felajánlani az illegális migrációval szembeni fellépésért cserébe – jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pénteken, Berlinben, Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.Kövér László: az energetikai függés megoldása nem vezethet egy másik egyoldalú függés kialakulásához
Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban, a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken. A pozsonyi házelnöki találkozón központi témaként a régió biztonsági helyzete, az ukrajnai háború, valamint az energiaválság és az illegális migráció volt terítéken.A Wikipédia betiltásával fenyegetőzik Pakisztán "istenkáromló" tartalom miatt
Pakisztán kilátásba helyezte, hogy betiltja a területén a Wikipédiát, ha egy általa "istenkáromlónak" ítélt tartalmat az internetes interaktív enciklopédia nem von vissza péntekig. A muzulmán országban, ahol az istenkáromlás rendkívül kényes kérdés, hasonló okból korábban már blokkolták a hozzáférést a Facebook és a YouTube közösségi portálokhoz.Baloldali fordulat szükségességéről beszéltek a baloldaliak, mert szerintük a baloldal csak baloldalról nyerhet választást
A Fordulat Magyarországnak című rendezvényen – amelyet az MSZP Facebook-oldalán online lehetett követni – Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke úgy értékelt, hogy az elmúlt tíz év elvesztegetett évtized volt az országnak, továbbá beszélt az alacsony bérekről és a magas inflációról.Orbán Viktor: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!
A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz! – írta Orbán Viktor miniszterelnök pénteki Facebook-bejegyzésben, Ursula von der Leyen és Manfred Weber határvédelemmel kapcsolatos megnyilatkozásaira reagálva.Martos Levente Balázs lett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye új segédpüspöke
Ferenc pápa elfogadta Cserháti Ferenc segédpüspök lemondását, egyúttal Martos Levente Balázs rektort az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. Miután betöltötte hetvenötödik életévét, 2023. február 3-án Ferenc pápa elfogadta Cserháti Ferenc centuriai címzetes püspök úr lemondását az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöki tisztségéről. Ezzel egyidőben, Ferenc pápa Főtisztelendő Martos Levente Balázst, a Központi Papnevelő Intézet rektorát trebai címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki.Katari egészségügyi minisztérium: a rovarok nem tartoznak az iszlám által megengedett élelmiszerek közé
A rovaralapú termékek nem felelnek meg az iszlám által megengedett (halal) étkezés szabályainak, ezért tilos azok fogyasztása – írta csütörtök esti közleményében a katari egészségügyi minisztérium.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: fontos az őszinte és nyílt párbeszéd a szomszédos országokkal
Fontos, hogy a szomszédos országok a nemzetközi szervezeteken túl is szoros, közvetlen, őszinte és nyílt párbeszédet folytassanak egymással – hangoztatta a honvédelmi miniszter pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón, miután szlovén kollégájával tárgyalt.Háromnapos kormányülés lesz Sopronban a jövő héten
A miniszterelnök háromnapos stratégiai kormányülést hívott össze Sopronba a jövő hétre – értesült az Origo.hu.Zelenszkij nyitott rá, hogy a betiltott ellenzéki párt képviselőit megfosszák a mandátumuktól
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felkérte Ruszlan Sztefancsuk parlamenti elnököt, vizsgálja meg azt az állampolgári javaslatot, hogy a törvényhozás vegye napirendre a betiltott Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) ellenzéki párt képviselőinek mandátumuktól való megfosztását.Elhunyt Béky László
Béky László természetgyógyász, életének 84. évében, példamutató méltósággal viselt betegség után tegnap este Teremtőjéhez költözött – írja a Magyar Hírlap a család közlése nyomán.Szijjártó: ideje, hogy Brüsszel finanszírozza a szükséges infrastruktúrafejlesztéseket Délkelet-Európában
Az Európai Bizottságnak is el kell végeznie a házi feladatát, hogy a diverzifikáció ne csak álom maradjon; a közösségnek az energiabiztonság garantálása érdekében támogatást kell nyújtania a délkelet-európai infrastruktúra fejlesztéséhez – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Azerbajdzsánban.Magyar Nemzet: Korányi még Karácsony tanácsadójaként, közpénzen utazgatott Washingtonba
Bár a Főpolgármesteri Hivatalba főnökei felmentésével egy idő után szinte egyáltalán nem járt be Korányi Dávid, a dollárbaloldal intézőjének több útját így is a fővárosi adófizetők állták – írja a Magyar Nemzet. A korábbi főpolgármesteri főtanácsadó hivatalos útjainak fele Washingtonba vezetett.Deutsch: bebizonyosodott, hogy Magyarországot politikai okokból támadják Brüsszelben
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint azért nem akarnak Brüsszelben reagálni a magyar kezdeményezésre, és átvenni a magyar vagyonnyilatkozati rendszert, mert jelen pillanatban az Európai Unió története legsúlyosabb korrupciós ügyének, a rendszerszintű politikai befolyásvásárlás korrupt rendszerének a feltárásában is "restek". A kormánypárti politikus a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken rámutatott: nem belső vizsgálatokból derülnek ki újabb és újabb információk arról, ki hogyan érintett, hanem a belga bűnügyi hatósági nyomozati anyagából, miközben az érintett uniós intézmények hallgatnak.Az amerikaiak szerint kínai kémléggömböt észleltek az Egyesült Államok légtere fölött
Magasan repülő megfigyelő léggömböt észlelt az amerikai légtérben az Egyesült Államok légvédelme a Pentagon csütörtöki bejelentése szerint. A léggömböt több magas rangú politikus, köztük Marco Rubio republikánus szenátor, a Szenátus hírszerzési különbizottságának alelnöke kínai kémléggömbnek minősítette.Csintalan Sándor szerint Nagy-Magyarország nem létezett soha
Bő egy héttel a téma felszínre kerülése után a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában is szóba került a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon döntése, hogy az UEFA és a FIFA szabályainak értelmezése alapján kitiltja a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat, zászlókat és drapériákat a magyar válogatott meccseiről – szúrta ki a Mandiner.Ajánljuk még

































