Pesti Srácok

Forró drót

Nem fognak össze Gyurcsánnyal, de egyszer úgyis bukik a NER, ők készen állnak – Négy éves szöveggel kampányol Donáth Anna

Forró drót 2023 február 4.
Újabb messiást talált magának a baloldal, persze egyelőre még nem az egyesült baloldal, hiszen ahogyan tizenkét éve mindig, úgy most ismét eszükbe jutott, hogy nem működik ez az összefogósdi, de szerkesztőségünk egy Márki-Zay Péter kapitánysága alatt álló, enyhén lyukas papírhajót tesz rá, hogy négy év múlva a Momentum is kijelenti, hogy csakis együtt sikerülhet leváltani az Orbánt. Donáth Anna évértékelője ugyanis semmi újdonságot nem mondott: újra meghallgathattuk, hogy a NER majd jól megdől, ő bizony nem ígér változást, nem szabad összefogni, de dolgozik. Jegyezzük fel, és várjuk meg a következő országgyűlési választást, hogy összevethessük, mennyi mindenen képes változtatni négy év.

Nemzetközi sajtótájékoztató a kárpátaljai magyarok elleni jogsértésekről (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 4.
Nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertették a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a PestiSrácok gondozásában elkészült jelentést és dokumentumfilmet a kárpátaljai magyarok elleni jogsértésekről. A Magyarok a prés alatt Kárpátalján tavaly decemberi bemutatása után honfitársaink helyzete sajnos csak tovább romlott, sőt, miután az atrocitások híre bejárta a magyarországi médiát, nemcsak a sajtó munkatársait, de az őket segítő forrásokat is támadások érték.

Dömötör Csaba: két igazán súlyos pont van az EP orosz–ukrán háborúról szóló határozatában (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 4.
Két igazán súlyos pont van az Európai Parlament a héten elfogadott, az orosz–ukrán háborúról szóló határozatában – jelezte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton, a közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében. Dömötör Csaba kiemelte: a határozat hetedik pontja szerint növelni és gyorsítani kell a fegyverszállításokat Ukrajna irányába.

Rákellenes világnap: a szűrésekre és az elhízás veszélyeire hívta fel a figyelmet a Magyar Rákellenes Liga

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 4.
A február 4-i rákellenes világnap alkalmából a szűrések fontosságára és az elhízásnak a daganatos megbetegedésekben betöltött szerepére hívta fel a figyelmet a Magyar Rákellenes Liga pénteken, az általa szervezett, sajtótájékoztatóval egybekötött konferencián, a Semmelweis Egyetemen. A sajtótájékoztatón bemutatták a Nemzetközi Rákkutató Ügynökségnek (IARC) a rák megelőzésével foglalkozó ingyenes online tananyagát, amely már magyar nyelven is olvasható. A tananyag magyar verziójának elkészítésében a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége vett részt.

Az LMP a kongresszusán is elkeseredetten támadta a hazai akkumulátorgyártást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 4.
Az akkumulátorgyárak létesítése ellen most kell küzdeni, jövőre már késő lesz, mert ha megvalósulnak a tervezett beruházások, azok a kormányzati ciklus végére helyrehozhatatlan pusztítást okoznak – mondta az LMP szombati kongresszusán a párt társelnöke. Ungár Péter szerint a zöldek feladata megvédeni a természetet, más nem is képes erre. Szerinte azonban nemcsak az szemfényvesztés, hogy az akkumulátorgyár-beruházások megoldják a magyar gazdaság bajait, hanem zsákutca az az 1990 óta uralkodó gazdasági konszenzus is, amely a külföldi tőke idecsábításában és a számára megfelelő környezet kialakításában látja a megoldást, mert „ebben több pénz nincs”.

Magyar Nemzet: a dollárbaloldal szereplői Münchenben gyűltek össze, ahol Soros György fia is felbukkant

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 4.
A dollárbaloldal intézője, Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester néhány nappal az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt konferencián vett részt Münchenben Alex Sorossal, a milliárdos spekuláns Soros György fiával. Egy panelbeszélgetésről készült videón bárki megnézheti Karácsony nevetséges szereplését. A német városban egyébként a rendezvény után felbukkant Márki-Zay Péter, a baloldal volt kormányfőjelöltje is, bár állítása szerint a konferencián részt vevők közül senkivel nem találkozott – írja a Magyar Nemzet.

Bűncselekmény lesz az EU-ban a női nemi szervek megcsonkítása, kivéve persze...

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 4.
A női nemi szervek megcsonkításával szembeni zéró tolerancia február 6-án esedékes nemzetközi napját megelőzően az Európai Bizottság a gyakorlat felszámolását sürgette és hangsúlyozta: mindez bűncselekmény, és sérti az emberi jogokat. Mondjuk az nem teljesen világos, hogy korábban ez miért nem számított bűncselekménynek? Normális helyeken bizonyosan az volt idáig is. Ha pedig lefordítjuk emberi nyelvre a liberálisul megfogalmazott szöveget, a következőt kapjuk: kulturális okból tilos lesz a nők megcsonkítása (nagyon-nagyon helyesen), de ideológiai okokból nemcsak szabad lesz továbbra is, hanem ez egyenesen kiemelt projektje az EU-nak. Tessék oszolni, nincs itt semmiféle logikai ellentmondás.

Energiaügyi Minisztérium: Újabb szankciók veszélyeztetik az európai ellátásbiztonságot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 4.
Vasárnap lép életbe az az újabb brüsszeli szankció, amelynek értelmében orosz eredetű feldolgozott kőolajtermékek (például benzin, dízel) behozatala és reexportja a jövőben nem engedélyezett a kontinensen. Magyarországon a kormány által kiharcolt mentességen túl is több forrás erősíti az ellátás biztonságát. Az újabb szankció európai piacon várható következményei azonban hosszabb távon hazánkra is hathatnak. Változatlanul azon az állásponton vagyunk, hogy a brüsszeli szankciók károsak, nem vetettek véget a háborúnak, és nagy kárt okoznak Európának. Brüsszelnek nem újabb szankciók életbe léptetésével kellene foglalkoznia, hanem inkább a béketeremtésen kellene dolgoznia – áll az Energiaügyi Minisztérium portálunknak küldött közleményében.

Meloni Berlinben: támogatásra méltó a legális bevándorlási kvóták gondolata

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 3.
Az olasz kormány egyetért a német kormánnyal abban, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelemben együtt kell működni a származási országokkal, és legális bevándorlási kvótákat kell felajánlani az illegális migrációval szembeni fellépésért cserébe – jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pénteken, Berlinben, Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.

Kövér László: az energetikai függés megoldása nem vezethet egy másik egyoldalú függés kialakulásához

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 február 3.
Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban, a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken. A pozsonyi házelnöki találkozón központi témaként a régió biztonsági helyzete, az ukrajnai háború, valamint az energiaválság és az illegális migráció volt terítéken.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.