Forró drót
Törölte a Facebook Kásler Miklós Böjte Csabáról szóló bejegyzését
Ahogyan portálunk is beszámolt róla, Nobel-békedíjra terjesztette fel Böjte Csabát az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Kásler Miklós erről szóló bejegyzését azonban a Facebook ismeretlen okokból eltávolította. Orbán Viktor: ezt a választást meg kell, és meg is fogjuk nyerni! (Videó)
Orbán Viktor a Békemeneten elmondott beszédéből kiemelt idézettel üzent a választás előtt. A kormányfő a kampányhajrában ismét kijelentette: ezt a választást meg kell és meg is fogjuk nyerni! Idaho kormányzója aláírta az abortusz szigorítását elfogadó jogszabályt
Idaho kormányzója szerdán aláírta azt a tagállami jogszabályt, amely a Texas államban korábban elfogadott törvényhez hasonlóan a várandósság hatodik hetét követően megtiltja a művi terhesség-megszakítást, és lehetővé teszi a jogszabály bírósági peres eljárásban történő kikényszerítését az alkotmánybírósági fellebbezés elkerülése érdekében. Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel fogadta el az orosz hadművelet leállítását sürgető határozatát
Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel fogadta el csütörtökön az ukrajnai orosz hadműveletek leállítását sürgető határozatát. A világszervezet közgyűlésének százkilencvenhárom tagjából száznegyven szavazott az Ukrajna által beterjesztett határozat elfogadására, amely – ellentétben az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntéseivel – nem bír kötelező erővel, de politikai nyomásgyakorlás eszköze lehet. Harmincnyolc ország – köztük Irán, Kína és India – tartózkodott és mindössze öt – Oroszország, Szíria, Fehéroroszország, Észak-Korea és Eritrea – szavazott nemmel a voksoláson. Kezdetét vette az EU-tagállami vezetők csúcstalálkozója, középpontjában az Ukrajna elleni orosz támadás áll
Megkezdődött az uniós tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója, amelynek középpontjában az Oroszország Ukrajna elleni támadására adható válaszok, az európai biztonság és a védelem helyzete, az energiaügyi és gazdasági kérdések, valamint a koronavírus okozta világjárvány hatásai állnak. Az ülés első munkanapján Joe Biden amerikai elnök is bekapcsolódik az uniós vezetők megbeszélésébe, hogy közösen vitassák meg az Ukrajnának nyújtott és nyújtani tervezett támogatást, valamint a transzatlanti együttműködés megerősítésének lehetőségeit az orosz agresszióra válaszul. Terrorizmus miatt börtönbüntetésre ítéltek Németországban egy Szíriából visszatért nőt
Hat és fél év börtönbüntetésre ítéltek terrorizmus vádjával egy Szíriából visszatért nőt Németországban csütörtökön. A hamburgi tartományi bíróság állambiztonsági kamarája az ítéletében megállapította: a schleswig-holsteini Bad Oldesloe településéről származó, most negyvennégy éves nő 2016 nyarán a gyermekével együtt követte palesztin származású férjét Szíriába. A férj már korábban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadistáihoz. A nő állítólag megengedte, hogy tizennégy éves fiát, aki egyébként 2018-ban egy pokolgépes merényletben vesztette életét, szintén iszlamista harcosnak képezzék ki.
Tucker Carlsont is letiltotta a Twitter
A Twitter újabb jobboldali médiaszemélyre adta ki a parancsot: "végleg eltörölni". Ezúttal Tucker Carlson esett a cancel culture áldozatául, aki többször is kiállt Donald Trump, utóbb pedig a magyar kormány mellett. A népszerű konzervatív műsorvezető bűne ezúttal az volt, hogy megosztott pár viccet a Biden-adminisztráció egészségügyi miniszter-helyettesével kapcsolatban. Nem mondott igazat a baloldal jereváni rádiója – Újabb uniós pénzek jönnek Magyarországra
Háromszázmillió euró uniós forrás nyílhat meg rövidesen Magyarország számára; Orbán Viktornak az Európai Bizottság elnökéhez címzett levele nyomán a testület lehetővé tette, hogy hazánk előleget kapjon az EU egyik újjáépítési alapjából – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Brüsszelben Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Orbán: a NATO-csúcson sikerült a magyar érdekeket érvényesíteni (Galéria + videó)
A brüsszeli NATO-csúcsot követő videóbejelentkezésében Orbán Viktor bejelentette, hogy a tárgyalások során sikerült érvényesíteni a magyar érdekeket. A kormányfő kijelentette, hogy Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem pedig fegyvereket Ukrajnába. Szijjártó: öt ország jelezte eddig a magyar zászlóalj-harccsoporthoz való csatlakozási szándékát (Videó)
Szijjártó Péter a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcs után a közösségi oldalán közzétett videóbejegyzésében jelentette be, hogy nyolc zászlóalj harccsoport jön létre a szövetség keleti szárnyán, ezek egyike lesz a magyar vezetés alatt már felállított egység, amelyhez eddig öt ország jelezte csatlakozási szándékát. Összefüggésbe hozta az orosz védelmi minisztérium Hunter Biden befektetési alapját az ukrajnai biolaboratóriumokkal
Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegy- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka arról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy Joe Biden amerikai elnök fiának, Hunter Bidennek a befektetési alapja, a Seneca Thornton, részt vett az ukrajnai biolaboratóriumok finanszírozásában, amelyek Moszkva szerint részesei voltak a Pentagon ukrajnai biofegyver-programjának. Hillary Clinton elkapta a koronavírust
Hillary Clinton is elkapta a koronavírust. A hírt a volt amerikai elnökjelölt, egykori külügyminiszter közölte kedden Twitter-üzenetben. A hetvennégy éves demokrata párti politikusnak jelenleg enyhe, megfázásszerű tünetei vannak, de jól érzi magát.
Láng Zsolték nem hagyták szó nélkül, hogy Karácsony döntése egymilliárd forintos kárt okozott a BKV-nak
Közel egymilliárd forint kár érte és éri 2019 óta a Fővárosi Önkormányzat közlekedési vállalatát Karácsony Gergely szabálytalan döntésének köszöngetően, ami miatt még 120 millió forintos bírságot is meg kellett fizetni a Közbeszerzési Hatóságnak - olvasható a Fidesz Budapest közösségi oldalán. A bejegyzésben kérdésként felvetik, hogy vajon milyen kapcsolat van a főpolgármester és a baloldalhoz erősen kötődő Patek Gábor között, aki közel kilencvenszázalékos kedvezményben részesített reklámfelületet a Párbeszéd és Karácsony Gergely számára. A Városháza-ügy koronatanúja szerint még a választások előtt eladhatták volna az épületet
Csák Imre, a Városháza-ügy koronatanúja nevét és arcát vállalva nyilatkozott a botrány részleteiről. Mint mondta, a fővárosi önkormányzat „jutalékos embere”, Berki Zsolt az ő kapcsolatrendszerét felhasználva próbált vevőt találni a budapesti Városháza épületegyüttesére. A Csák által hozott amerikai és arab befektetőkkel való tárgyaláson Berki előre kétmilliárd forintnyi jutalékot, vagyis korrupciós pénzt kért az ügylet tető alá hozásáért, ami miatt a potenciális vevők inkább elálltak az üzlettől. A koronatanú szerint Berki azt mondta, hogy ő közvetlenül Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének dolgozik, amit vissza is igazoltak. Stoltenberg: a NATO megerősítette egységét Ukrajna támogatása mellett
Jens Stoltenberg szerint a NATO tagállamai megerősítették egységüket Oroszországgal szemben és Ukrajna további támogatása mellett. Az észak-atlanti szövetség főtitkára a brüsszeli csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy a NATO megerősíti a szövetség keleti szárnyát, és új, többnemzetiségű harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába. Orbán Viktor: Megvédjük Magyarország érdekeit!
Orbán Viktor részvételével elkezdődött csütörtökön a brüsszeli NATO-csúcs, ezt követően délután az európai uniós országok vezetőinek csúcsértekezletére kerül majd sor. Mindkét esemény fókuszában az egy hónapja kirobbant orosz-ukrán háború és annak következményei állnak. Idegállapotba kerültek Jakab barátai és nekiestek a némán demonstráló romáknak (Videó!)
A Baranya megyei Kozármislenyben tartott utcafórumot a Jobbik Jakab Péter és feltehetően a pártelnököt folyton őrző verőlegények részvételével. Jakab beszéde alatt roma férfiak és nők tartottak „nácikkal nincs alku” típusú feliratokat tartalmazó papírlapokat a kezükben, így tiltakoztak Z. Kárpát Dániel és Szilágyi György közfelháborodást keltő náci karlendítései ellen. Varga Judit: Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres
Varga Judit is részt vett a Heves megyei Kápolna-Tenk összekötő út csütörtöki átadásán. A eseményen az igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres, hiszen az ország ereje a vidékben rejlik, mint fogalmazott, ez akár a nemzeti konzervatív kormány védjegyének is tekinthető, különösen figyelembe véve azt, hogy milyen utat járt be a magyar vidék a történelemben. Válságban csak Orbánra lehet számítani a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint
A XXI. Század Intézet elemzése szerint míg a baloldalra válsághelyzetben sem lehet számítani, belesodornák hazánkat az ukrajnai háborúba, addig az Orbán-kormány Magyarország békéjének és biztonságának megőrzésén dolgozik. Deák Dániel elemzésében rámutatott, hogy a miniszterelnök számos lokális és globális krízishelyzettel vette már fel sikeresen a küzdelmet az elmúlt években, válságkezelő politikája több esetben is iránymutatóvá vált Európában. Orbán Viktor részvételével kezdődött meg a NATO-csúcstalálkozó
Csütörtök délelőtt elkezdődött a NATO csúcstalálkozója Brüsszelben, Orbán Viktor röviddel tíz óra előtt érkezett meg a katonai szövetség székházába. A miniszterelnök a NATO rendkívüli találkozóját követően, délutántól az európai uniós országok vezetőinek csúcsértekezletén vesz részt. Mindkét esemény fókuszában az egy hónapja kirobbant orosz–ukrán háború és annak következményei állnak. Az EU-csúcsra Brüsszelben tárgyaló amerikai elnök, Joe Biden is hivatalos. A G7-országcsoport vezetői ugyancsak összeülnek a belga fővárosban csütörtökön - írja összefoglaló cikkében a Magyar Nemzet. Több mint tízmilliárd forint uniós forrás jutott kórházak energetikai korszerűsítésére
Több mint tízmilliárd forint európai uniós forrás jutott budapesti kórházak energetikai korszerűsítésére; hat intézmény tíz telephelyén valósulnak meg fejlesztések – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós beszámolt arról, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) a kórházak energetikai fejlesztése a végéhez közeledik, kivéve a Szent Margit Kórházat, ahol a legnagyobb korszerűsítést hajtják végre. Novák Katalin: magyar szívre van szükségünk ahhoz, hogy a békét meg tudjuk őrizni
Magyarország szíve most a magyar-ukrán határ mentén dobog, és mindannyiunk szíve együtt dobban azokért, akik menekülni kényszerülnek Ukrajnából – jelentette ki a megválasztott köztársasági elnök Beregdarócon, sajtótájékoztatón csütörtökön. Betyárbecsülete sincs a baloldali összeborulás biciklitolvajként ismert balmazújvárosi jelöltjének
Nem a tisztesség a legerősebb tulajdonsága Hegedüs Péternek, az ellenzéki összeborulás balmazújvárosi képviselőjelöltjének. Hegedűs még ifjú korában elcsent egy női Csepel kerékpárt, amelynek tulajdonosa megkegyelmezett neki, nem tett feljelentést, nehogy derékba törje a feltörekvő fiatal férfi karrierjét, ám évtizedek múlva, mikor a pitiáner tolvajból polgármester lett, azonnal eltávolíttatta Béresnét a balmazújvárosi idősek otthona éléről – derül ki a Balmazért nevű helyi lap cikkéből. Szijjártó: az Ukrajna feletti légtérzár légi háborúhoz vezetne (Videó!)
Az Ukrajna feletti légtérzár légi háborút jelentene az észak-atlanti szövetség (NATO) és Oroszország között – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön. Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Oroszország és a NATO közötti háborút mindenképpen el kell kerülni.