Forró drót
Felcsuti Péter, a Tisza gazdasái ideológusa már tényként beszél róla, hogy eltörlik a rezsicsökkentést, és a többi fideszes ostobaságot
Vannak azok a bizonyos fideszes ostobaságok, amiket el kell törölni, mihamarabb. Legalábbis Felcsuti Péter a Tisza gazdasági ideológusa szerint. Ezek az ostobaságok a következők: rezsicsökkentés, anyák SZJA-mentessége, 14. havi nyugdíjVigyázat, Karácsonyéknál lopnak! - Tízmillió forintnyi BKV-bérletet emeltek el a Városházáról
Lopás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen a Főpolgármesteri Hivatal feljelentése alapján, mert nagy mennyiségű éves bérlet tűnt el az ezek őrzésére szolgáló helyiségből – írta meg a Blikk.Több mint hatszáz menekültnek segítettek pénteken
Az ukrajnai háború elől pénteken 620 ember, köztük 255 gyermek érkezett Budapestre vonattal – olvasható a rendőrség oldalán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.Egy politikai pamflet Brüsszelből - Sorosék diktálták az EU levelét
A héten kapta meg Magyarország az Európai Bizottságtól a jogállamisági eljárás megindításáról szóló levelet, ami a Magyar Nemzet birtokába került információk szerint valójában egy politikai pamflet, amiben felsorolták hazánkkal szemben ugyanazokat a vádakat, amiket a Soros Györgyhöz köthető szervezetek évek óta harsognak.Gulyás Gergely: az ország megítélésében a magyar bornak kiemelkedő szerepe van
A magyar mezőgazdaságnak és ezen belül a magyar bornak kiemelkedő szerepe van az ország megítélésében – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Borászok Borásza 2022 díjátadóján pénteken Budapesten.Ungár Péter: Ideülünk, odaülünk, jaj, de nehéz nekünk - Bajnai, Márki-Zay, Karácsony: ezek az emberek egyszerűen képtelenek biológiailag az önreflexióra
Az ellenzéki politika: egy önmagáról szóló picsogás, az önsajnáltatásról és önmagáról szól, pedig azokról kéne, akik ezt finanszírozzák – fejtette ki Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője az Indexnek.Tordai Bencét választotta frakcióvezetőnek a Párbeszéd
Megalakult a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselőcsoportja pénteken – közölte az ellenzéki párt frakciója az MTI-vel. Közleményük szerint a frakció Szabó Tímea társelnök javaslatára – a feladatok hatékony megosztásáért – a párt következő tisztújításáig Tordai Bencét választotta frakcióvezetőnek; a frakcióvezető-helyettesi pozíciót Szabó Tímea (eddigi frakcióvezető) tölti be.Fellebbezett a George Floyd meggyilkolása miatt elítélt rendőrtiszt
Fellebbezett a gyilkossági ítélete ellen Derek Chauvin korábbi minneapolisi rendőrtiszt, akit George Floyd megölése miatt ítélt el a Minnesota állambeli bíróság huszonkét és fél évre. A Minnesota állami fellebbviteli bíróságra benyújtott dokumentum a nyilvánosság előítéletével, az esküdtszék megfélemlítésével és a folyamatos tiltakozások okozta ítélethozatali nyomással érvel. A héten benyújtott indítvány az ítélet és döntés megváltoztatása mellett új tárgyalás kiírását kéri, új helyszínen.Meghalt a Szabad Európa egyik újságírója a kijevi légicsapásban
Vira Hirics, a Szabad Európa (RFE/RL) ukrán munkatársa életét vesztette Kijevben, miután csütörtökön orosz légicsapás érte a házat, ahol lakott – olvasható a Szabad Európa cikkében. A portálon azt írják: az újságírónő holttestét péntek reggel találták meg az épület romjai alatt.Szánthó Miklós: Gázimport rubelért? Az EU csak kicselezi saját szankcióit!
Ismét csak az történt, hogy az európai progresszívok előadták a hattyú halálát – írja Szánthó Miklós azzal kapcsolatban, hogy miután Magyarországot ismét fűnek-fának elmondták – ezúttal amiatt, mert elvileg akár rubelben is hajlandóak lennénk fizetni az orosz gázért –, az Európai Bizottság csak megtalálta a módját annak, hogy éppen az EU által javasolt szankciókat kicselezve az európai gázimportőrök rubelben fizethessenek a Gazpromnak az energiahordozóért – írja Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ igazgatója. Kicsit nyakatekert megoldásra jutottak, de az orosz gázóriás számláin így is rubelben jelenik meg az összeg.Börtönbüntetésre ítélték Boris Beckert
Két és fél év szabadságvesztésre ítélte egy londoni bíróság Boris Becker egykori teniszcsillagot. A hatszoros német Grand Slam-győztes szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt.Orbán Viktor: A veszélyek évtizede az, ami előttünk áll
Önök is látják, hogy milyen állapotok és milyen helyzet van Európában. Más természetű évtized áll előttünk, mint a mögöttünk hagyott évtized volt. A veszélyek évtizede az, ami előttünk áll – írja Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán.Azbej Tristan: a magyar kormány továbbra is támogatja a karitatív és segélyezési programokat Kárpátalján és Ukrajnában
A magyar kormány újabb kétszázmillió forinttal támogatja az ukrajnai belső menekültek és a kárpátaljai rászorulók megsegítésére indított egytálétel-akcióját és tovább bővíti a humanitárius támogatást – jelentette be Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár pénteken, kárpátaljai látogatásán.Oroszországhoz hasonlította Magyarországot egy ukrán menekült a BBC-n
A BBC beszélt egy Magyarországra került ukrán nővel, Polinával, aki szerint a magyarok nem nagyon tudják, mit gondoljanak az orosz–ukrán háborúról. Itt korlátozott az információ elérhetősége, csakúgy, mint Oroszországban – vélekedett a menekült.Nem ül be a Momentum frakciójába Hadházy Ákos
Hadházy Ákossal a jövőben nem egy frakcióban fogunk a NER lebontásán dolgozni, de közösen szeretnénk értékalapon, ügyek mentén továbbra is együttműködni, ahogyan ezt tettük az elmúlt években – írta a Momentum sajtóosztálya az Alfahírnek.Szentkirályi Alexandra: Mindenkit megillet a kérdezés lehetősége (Videó)
A Kormányinfó egy olyan fórum az újságírók és a kormányzat között, ahol a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormányszóvivő rendszeresen a sajtó rendelkezésére áll, ahol azok munkatársai bármilyen témában kérdezhetnek – közölte Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, arra reagálva, hogy a tegnapi kormányinfón az RTL Klub riportere nem vette figyelembe a sajtótájékozató időbeli kereteit.Vitályos Eszter: Az ellenzék konkrét javaslat nélkül érkezett a parlament megalakulását előkészítő tárgyalásokra
Az ellenzéki pártok konkrét javaslat, elképzelés nélkül érkezetek a parlament megalakulását előkészítő tárgyalásokra; a kormányoldaltól várták, hogy tegyen ajánlatokat – mondta Vitályos Eszter, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 műsorában.Retteghet Orbán: Jakab szerint rossz hír a Fidesznek, hogy megalakult a Jobbik tíz fős frakciója
Megalakult a Jobbik új országgyűlési képviselőcsoportja, amelynek Jakab Péter maradt a frakcióvezetője. Ezt közösségi oldalán jelentette be a párt elnöke. Megköszönte Jakab képviselőtársai bizalmát; azt ígérte, további munkával igyekszik azt megszolgálni, illetve szerinte rossz hírt jelent a Fidesz számára, hogy ismét vezetői szerepet fog betölteni a következő időszakban.Hollik István: A következő négy év munkájával háláljuk meg aktivistáink és segítőink bizalmát
Hollik István a Magyar Nemzetnek nyilatkozva mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a kormánypártok történelmi sikeréhez. Mint fogalmazott, ezt a mértékű felhatalmazást biztosan nem tudtuk volna megkapni aktivistáink, segítőink és támogatóink segítsége nélkül.Orbán Viktor: Köszönöm a bizalmat! Folytatjuk! (Videó)
Köszönöm a bizalmat! Folytatjuk! címen tett közzé videót Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök arról, hogy Áder János felkérte a kormányalakításra.Az autósok szerint ellehetetleníti az életet a rakpart végleges lezárása
A Magyar Autóklub (MAK) elutasítja az észak-déli közlekedési folyosóként használt pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom elterelését.Szijjártó: Magyarországon történelmi jelentőségű parlamenti választás zajlott
Magyarországon történelmi jelentőségű parlamenti választás zajlott, és ha az egész nemzet jövőjéről döntünk, akkor indokoltnak tartjuk azt, hogy a nemzet minden tagja megkapja a lehetőséget arra, hogy ebben a közös döntésben részt vegyen – hangsúlyozta Szijjártó Péter pénteken, a szlovéniai Lendván. A külgazdasági és külügyminiszter Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnökével tartott közös sajtótájékoztatót.Kárpátaljai nők tiltakoznak fiaik és férjeik kényszersorozása ellen (Videó)
A jelenlegi ukrán rendelkezések értelmében a területvédelmi egységekhez (Teroborona) csatlakozókat nem vihetik frontszolgálatra, azonban a hatóságok a jelek szerint nem tartják be a szabályozásokat. Míg a belső-ukrajnai menekültek megússzák a sorozást, a kárpátaljai védelmi szolgálatra jelentkezőket felszerelés nélkül küldik a harcmezőre.Azonosították a bucsai mészárlások elkövetőit
Elindult a nemzetközi vizsgálat a Kijev melletti Bucsában történt háborús bűnök felderítésére. Oroszország tagadja, hogy a településen népirtást hajtottak volna végre, az ukrán főügyészség azonban több mint nyolcezer rendbéli háborús bűncselekményről tett jelentést.Jogerősen is életfogytiglant kaphat az anyját halálra kínzó mohácsi férfi (Videó)
Jogerősen is életfogytig tartó szabadságvesztésre számíthat az a tolmács, aki egészen horrorisztikus módon végzett az édesanyjával 2019 nyarán Mohácson. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a Pécsi Törvényszék februári ítéletét, amely szerint F. Péter huszonöt év múlva múlva bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen.Ajánljuk még

































