Pesti Srácok

Forró drót

Szijjártó: Magyarország és Szerbia történelmi barátságot kötött egymással

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
Az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Közép-Európában, ezért is lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt, barátsággá tudta alakítani – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, Belgrádban.

Szabadon engedték Bojko Boriszovot – De Márki-Zay szerint már/még börtönben van, és reszkessen Orbán

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
Portálunk is beszámolt arról, hogy csütörtökön őrizetbe vették a volt bolgár miniszterelnököt, azonban sajtóértesülések szerint Bojko Boriszovot rövid időn belül, vádemelés nélkül szabadon engedték. A baloldal mindig kicsit késő kapitánya viszont éppen a hír megjelenését követően fejtette ki véleményét hangzatos élő bejelentkezésében – valahonnan az útszélről. Tehát már előre beígérte, hogy Boriszov, aki szerinte természetesen Orbán kebelbarátja, már börtönben van és legalább 12 évet ül az elmúlt 12 évért. Tudják: korrupció, lopás, nyomor stb.

Kálomista szívesen látja Ferencet az Elk*rtuk-perben – "Gyurcsány Ferenc is ott ül majd a tanúk padján, de legalább már a bíróságon"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
A Medián függetlenségét éppen most bizonyítja be az igazgatója, Hann Endre ugyanis március tizedikén adott be keresetet a bírósághoz a Megafilm Kft. tavaly októberben bemutatott, az Elk*rtuk címet viselő produkciója ellen. Kálomista Gábor szerint filmjük fikciós, de örül a pernek, mert mint mondta, így Gyurcsány Ferenc is megjelenthet a bíróságon, méghozzá a tanúk padján, ahol nem hazudhat.

Politikai Hobbista – Magyarországon bukkant fel a halálkultusz túlélője (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 19.
A Politikai Hobbista felidézte minden idők egyik legijesztőbb szektája, a Heaven’s Gate kult történetét (videónkon), amelynek 39 tagja követett el 1997-ben rituális öngyilkosságot azért, hogy ily módon megszabadulva emberi mivoltuktól, felszállhassanak az akkor Nap- és Földközelben lévő Hale–Bopp-üstökös mögött rejtőző űrhajóra, és az elvigye őket a létezésnek arra a “következő szintjére”, amit évtizedek óta ígért nekik a szektavezér. Az emberi mivoltukat már korábban, itt, a Földön is igyekeztek meghaladni; azáltal, hogy androgén, aszexuális lényekké váltak. A szekta néhány tagja végül nem vett részt az “elragadtatásban”, olyannyira, hogy az egyik ilyen aszexuális, androgén lény Magyarországon rejtőzött el, de a Hobbista csapatának sikerült egy friss fotót szereznie róla. Hogy ki az, kiderül az adásból...

Soltész: háborús helyzetben felértékelődik a kisebb nemzetek együttműködése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 18.
Magyarország a szomszéd országokkal, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával, Szlovákiával és Romániával is nagyszerű kapcsolatot tudott kialakítani az elmúlt években, és ebben szerepe volt a magyarországi nemzetiségekkel ápolt jó kapcsolatnak is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, Gárdonyban.

Közös imádsággal és asszonymenettel tiltakoznak Budaházyék bebörtönzése ellen

Forró drót 2022 március 18.
Szolidaritási istentiszteletre, majd csendes asszonymenetre hívja vasárnap a Budaházy család mindazokat, akiket felháborít Budaházy György és társai extrém, gyilkosoknak kijáró ítélete. Mint ismert, a radikális jobboldal vezéralakját, Budaházy Györgyöt a minap 17 év fegyházbüntetésre ítélték terrorcselekmények vádjával, továbbá a Hunnia-mozgalom több tagja kapott 10 éven felüli letöltendőt első fokon. Mivel az 5 éven felüli szabadságvesztés esetén fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye, az ítélet hiába nem jogerős, Budaházy Györgyöt és társait az ítélethirdetést követően azonnal őrizetbe vették, kéz- és lábbilincsben vezették el a tárgyalóteremből. Az ítélet miatt óriási a felháborodás, sokan Budaházy mellett kiálló profilképpel tiltakoznak. Budaházy György testvére, Budaházy Edda pénteken közleményt adott ki, amelyben ezt írja: "Nem adjuk fel. A magunk eszközeivel küzdeni fogunk a bíróságon tovább, minden fórumon, minden pillanatban, minden lélegzetvétellel azért, hogy ez a gyalázatos igazságtalanság megszűnjön."

A magyar örökség hónapjává fogja nyilvánítani az októbert egy kanadai tartomány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 18.
A kanadai Ontario tartomány kormánya várhatóan még húsvét előtt elfogadja azt a jogszabályt, amely októbert a magyar örökség hónapjává fogja nyilvánítani – jelentette be pénteken Mátrai Márta, a magyar Országgyűlés háznagya a közmédiának adott telefonos interjúban. Ez a gesztus is azt tükrözi, hogy a tartományi kormány elismeri az évszázadok során bevándorolt magyarok hozzájárulását Ontario társadalmi és gazdasági fejlődéséhez – fogalmazott több mint egyhetes kanadai látogatásának utolsó napján a politikus.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ összeszedte a baloldal háborúpárti nyilatkozatait

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 18.
Ezek a nyilatkozatok egyértelműen bizonyítják, hogy Márki-Zay Péter és a baloldal fegyvereket és katonákat küldene a háborúba. Felelőtlen viselkedésük veszélyes, mert belesodorhatják a háborúba Magyarországot – írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében, amelyben felsorolják a baloldal nyilatkozatait a háborúval kapcsolatban.

Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely mellébeszél Z. Kárpát karlendítésével kapcsolatban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 18.
Karácsony Gergely mellébeszél, vagy azt se tudja, mit mond, ha a jobbikos szövetségeseiről van szó. A magát szilárd demokratának tartó, értékrendjére oly büszke főpolgármester újra és újra puha gerinccel hajol el szövetségesei szélsőjobboldali megnyilvánulásai elől – írja bejegyzésében a budapesti Fidesz. Mint ismert, Bohár Dániel, a Pesti TV riportere tegnap szembesítette Karácsony Gergelyt a napokban megjelent, Z. Kárpát Dánielt karlendítés közben ábrázoló videóval.

Farkas Félix: határolódjanak el az ellenzéki összefogástól a roma baloldali képviselőjelöltek!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 18.
Az ellenzéki összefogástól való elhatárolódásra szólítja fel a baloldali roma képviselőjelölteket az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólója, Farkas Félix, aki szerint, ha ezt nem teszik meg, akkor az azt is jelenti, hogy egyetértenek Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnökének zsidókról és cigányokról vallott nézeteivel.

Biden: Meglehet, ír vagyok, de attól még nem vagyok hülye

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 18.
Meglehet, ír vagyok, de attól még nem vagyok hülye − mondta Joe Biden amerikai elnök azon az ünnepi gálán, amelyet Írország védőszentje, Szent Patrik ünnepe alkalmából rendeztek csütörtökön, Washingtonban. A Capitoliumon évente megtartott ünnepséget az ír nemzeti ünnep alkalmából a Friends of Ireland (Írország Barátai) nevű kongresszusi szervezet rendezte. A díszebéd vendéglátója ezúttal Nancy Pelosi demokrata párti házelnök volt.

Nacsa Lőrinc: a baloldal továbbra is azon dolgozik, hogy belesodorja Magyarországot a háborúba

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 18.
A baloldal továbbra is azon dolgozik, hogy belesodorja hazánkat az Ukrajnában zajló háborúba – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője pénteken, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában. Mint portálunk megírta, Márki-Zay Péter és Potocskáné Kőrösi Anita után Demeter Márta is azért lobbizik, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnába.
Ajánljuk még