Forró drót
Orbán Viktor: Mi vagyunk a hangos többség, hajrá Fidesz!
Mi vagyunk a hangos többség! Hajrá Fidesz! - adta meg a hangot a Fidesz elnöke, Magyarország miniszterelnöke. Beszédet mondott Orbán Viktor az országjárásának utolsó előtti állomásán, Székesfehérváron, ahol ismét hatalmas tömeg gyűlt össze meghallgatni a kormányfőt.Joe Biden fiának korrupciós ügyeit már a New York Times sem söpri szőnyeg alá
Mint ismert, a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány hajrájában a New York Post terjedelmes cikket közölt a Biden család korrupciós ügyeiről. Úgy derült ki, hogy Hunter Biden, az (akkor még) elnökjelölt Joe Biden fia drogfüggő, hogy egy delaware-i szervizben felejtette a laptopját, amelynek a tartalmát látva a szerviz tulajdonosa átadta azt a sajtónak és a hatóságoknak. A feltárt botrányos ügyek döntő mértékben befolyásolhatták volna az elnökválasztás kimenetelét, azonban a közösségi oldalak a baloldali sajtóval és a demokratákkal összefogva maximális cenzúrát rendeltek el az ügyről, így az nem juthatott el a széles nyilvánossághoz. Most már a baloldali New York Times is elismerte, hogy a korrupciós botrány valóságos ügy, nem kitaláció – írja az origo.hu.Méghogy nem ügynökök! – A Soros-NGO-k bevételének 99 százaléka külföldi
Számos jogvédő szervezet működik az országban, amelyek közül több elvi vagy anyagi alapon kötődik Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatához. Vezetőik szerint közérdekű, minden magyar állampolgár – sőt, tágabban minden ember, például a menekültek – szempontjából is fontos munkát végeznek. Az adatRADAR gyűjtése szerint ugyanakkor a liberális NGO-k társadalmi megbecsültsége alacsony, bevételeik elenyésző része származik belföldi forrásokból. A külföldi kitettségük, és az a tény, hogy minden fórumon kritizálják a magyar kormányt, sokakban felkelti a gyanút, hogy politikai érdekeket (is) szolgálnak.Már a momentumos Berg Dániel is fegyvereket küldene Ukrajnába
A Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal ismertebb szereplői egymás után szállnak be a háborús propaganda terjesztésébe, köztük a momentumos Berg Dániel is – írja az Origo. A Momentum az ultraliberális Renew Europe európai pártcsalád tagja, és ennek alelnöke Berg. Ennek megfelelően terjeszti pártcsaládja követeléseit – így katonák és fegyverek küldését Ukrajnába.Belgiumban autó hajtott egy karneváli felvonulásba, legalább hat halottja van az esetnek
Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a dél-belgiumi La Louvière városában, hatan meghaltak, több mint harmincan megsebesültek – jelentette be a város polgármestere, Jacques Gobert.Bús Balázst méltatta Szabó Tímea (videó!)
Bús Balázs, aki a kormánypártok színeiben indul Óbuda–Békásmegyer országgyűlési képviselőjének az idei választásokon, nem akárhonnan kapott méltatást. Egy 2016-os felvételen ugyanis Szabó Tímea, a térség jelenlegi országgyűlési képviselője ismerte el az akkor a III. kerületet vezető Bús munkáját és személyét. Úgy tűnik, hogy ha nem éppen kampány van, akkor még Szabó Tímea is tud igazad mondani, néha...Amerikai sajtó: az Árja Testvériség nevű neonáci bűnszervezetet védelmezi a jobbikos Szilágyi György
A neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériség (Aryan Army) nevű bűnszervezetet védelmezi egy most előkerült videón Szilágyi György, a Jobbik alelnöke, aki nem mellesleg a Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt vezette közös listán is előkelő helyen szerepel – írja a magyarnemzet.hu.Bohár Dániel: Puzsér Róbertnek is elege van Márki-Zayból
Úgy tűnik, hogy Márki-Zayt már az utolsó hívei sem tudják jóérzéssel támogatni. Puzsér Róbertről köztudott volt, hogy a hódmezővásárhelyi polgármestert favorizálja az ellenzéki táboron belüli megmérettetés óta. Mára azonban úgy tűnik, hogy a publicista is elvesztette a hitét a leginkább saját magát messiásnak képzelő kapitányban.Gulyás: ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba – erről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A miniszter kijelentette: amíg Magyarországon polgári kormány van, addig ebben a konfliktusban hazánk nem fog fegyvert szállítani, hiába buzdítanak erre az ellenzéki pártok.Lánczi Tamás: nem most van itt az ideje, hogy valaki lelkes amatőrként magát miniszterelnökként kipróbálja
Nem most van itt az ideje annak, hogy valaki lelkes amatőrként a magyar közéletben bukdácsoljon és magát miniszterelnökként kipróbálja – értékelte Lánczi Tamás politológus a baloldal kormányfő-jelöltjének Magyarország ukrajnai katonai szerepvállalására vonatkozó kijelentéseit a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az elemző arról is beszélt, hogy a Békemenet nemcsak Magyarországon brand és fogalom, hanem nemzetközi szinten is.Kikötők híján Záhonyon keresztül hozzák az ukrán gabonát az unióba
Miután a fontos Fekete-tenger menti kikötőket a harcok miatt lezárták, Ukrajna vasúton juttathatja el jelentős gabonakészleteit az uniós piacokra. Záhony képes rá, hogy megkettőzze vasúti átrakóinak a teljesítményét – írja a magyarnemzet.hu.Rövidesen megkezdődik a hadiipari termelés Kaposváron
Rövidesen megkezdődik negyven Gidrán típusú, Törökországban gyártott harcjármű rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel történő felszerelése Kaposváron, később pedig további száz példányhoz helyben gyártanak alkatrészeket is – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen szombaton.Bombafenyegetés miatt szálltak fel a Gripenek
Riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit március 19-én, az éjszakai órákban egy Grúziából Lengyelországba tartó civil Airbus A-321-es repülőgép miatt.A kormány negyven környezetbarát buszt helyez forgalomba
A Buda környéki régió lakosságszámának növekedése kihívás a közlekedés számára is; a kormány egyebek mellett 40 kényelmes és környezetbarát busz forgalomba helyezésével segít megoldást találni a problémákra – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Pest megye 2-es választókerületének parlamenti képviselőjelöltje sajtótájékoztatón, Budapesten, szombaton.Vona Gábor szerint az ellenzéknek a választásig hátralévő két hétben el kellene rejtenie Márki-Zayt (Videó)
Az ellenzéki megmondóembereknek is elegük van a baloldal önjelölt messiásából. Vona Gábor szerint a kampány utolsó napjaira el kéne inkább dugnia az ellenzéknek a nyilvánosság elől Márki-Zayt, mert a miniszterelnök-jelölt minden megnyilvánulása az ő esélyeiket rontja.Bakondi: aki menekül, azt megvédjük, de a bevándorlásellenes politikát is fenntartjuk
Magyarország mindenkit megvéd, aki a háború elől menekül, de a határok megvédésével fenntartja az ország belső biztonságát is, ezért folytatni fogják a migráció- és bevándorlásellenes politikát a jövőben is – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.Kövér László: minden józan megfontolás a Fidesz mellett szól
Kövér László Egerben, egy választási fórum előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy amennyiben biztonságban és békében szeretnénk leélni a következő négy esztendőt Magyarországon, minden józan megfontolás a Fidesz mellett szól.Hetek óta bujkál a nyilvánosság elől Mártha Imre strómanja (Videó)
Bár gondosan titkolt telefonszámát és budai irodáját is megtalálták a Metropol munkatársai, hetek óta hiába próbálják elérni az ügyvédi kamara bejegyzett tagját. Elvben továbbra is ügyvédként dolgozik, de úgy próbál tenni, mintha nem is létezne. Ebben szerepet játszhat, hogy a fővárosi közművezér által jegyzett, minden bizonnyal törvénytelen strómanszerződés ügyében már rendőrségi feljelentés is született.Áldatlan állapotok a fővárosi temetőkben – Nem jött be "a nagy terv", a Stadtwerke program
Egészen döbbenetes látvány fogadja a temetőbe látogatókat Budapest több kegyeleti helyszínén. A Fővárosi Önkormányzat nemcsak a közterületein nem készült fel a "váratlan" márciusi tavaszra, de a budapesti kegyeleti helyeinken sem tud normális állapotokat fenntartani. A Fidesz Budapest közösségi oldalán az áldatlan állapotokat megörökítő fotókat is közzétettek.Budai Gyula: Hadházy megzsarolta Karácsony Gergelyt
Budai Gyula szerint Hadházy Ákos tudott a zuglói parkolási botrányról, és nemcsak Tóth Csabát, de akár Karácsony Gergelyt is zsarolhatta az üggyel, akinek a kerület egykori polgármestereként szintén tudnia kellett a mutyiról.Szerb elnök: amikor mindenki más lehajtott fejjel hallgat, Magyarország felemeli a szavát Szerbiáért
Amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaink felemelik hangjukat Szerbia védelmében – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb államfő szombaton Újvidéken, ahová Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen érkezett. A szerb államfő köszönetet mondott a magyar kormányfőnek azért a támogatásért, amelyet Budapest évek óta Belgrádnak nyújt.Márki-Zay kampányútján mentőautót adott az ukrán nagykövetségnek – A nagykövet pedig megköszönte a kormánynak és minden magyar embernek
A baloldal nagyon profi a segítségnyújtásban: Dobrev Klára húsz maszkkal akarta megállítani a járványt, Márki-Zay Péter pedig egy mentőautóval az orosz hadsereget. Ami a kormány és az ellenzék segítségnyújtásának a súlyát a legjobban jellemzi mégis, az az volt, amikor az ukrán nagykövet megköszönte a kormánynak a békéért tett lépéseit.Pilhál Tamás: Kegyelmet Budaházynak! (és egy poszt utóélete)
Budaházy Györgyöt tizenhét év fegyházra ítélték a héten bűnszervezetben elkövetett „terrorcselekményekért”. Pilhál Tamás Facebook-oldalán megjelent írásában azonban felhívja a figyelmet: ha Budaházy „terrorcselekményeket” követett el, akkor mi volt, amikor Gyurcsány Ferenc és bűnszervezete gumilövedékes vadászpuskával szemeket lőtt vagy lövetett ki 2006. október 23-án, vagy amikor egy MSZP–SZDSZ-kormánynak hívott bűnszervezet élén szisztematikusan eladósította, kifosztotta, külföldi érdekköröknek kiárusította Magyarországot, hazudott reggel, éjjel meg este? Mindezeket az állami terrorcselekményeket és maffia-gazemberségeket nem Budaházy György követte el, hanem Gyurcsány Ferenc és bűnszervezete. Ám ezek az elkövetők nemhogy büntetést nem kaptak, hanem egyik részük kitüntetést vett át, másik részük kiemelt nyugdíjjal éldegél, mint Marci Hevesen. Maga a főbűnös, a 2006 őszi rendőrterror feltételezett kitervelője, a Hibbant Néró pedig senkitől sem zavartatva éppen arra készül, hogy április 3-án visszatérjen a kormányrúdhoz, és ott folytassa ámokfutását, ahol a 2006 őszi vérfürdőkor vagy az IMF-hitel fölvételekor abbahagyta. Pilhál Tamás írását változtatás nélkül, a szerző engedélyével közöljük.Orbán: meg fogjuk őrizni a békét (videóval frissítve)
Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb–magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – mondta Orbán Viktor szombaton, Újvidéken. A Budapest–Belgrád vasútvonal Belgrád–Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán, az újvidéki vasútállomáson a kormányfő beszédében kiemelte: "itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik".Itt valami elgurult: Márki-Zay Deák Dánielnek panaszkodott a Telexre
Nem tudjuk, hogy mi játszódhat a baloldal miniszterelnök-jelöltjének fejében, de kezdünk aggódni az egészségért. A kapitány ugyanis magántelefonszámáról hívta fel ma délelőtt Deák Dánielt, és kijelentette az elemzőnek, hogy a Telex hazudik! Mindezt egy olyan cikk kapcsán, amelyben a portál véletlenül igazat mondott.Ajánljuk még

































