Forró drót
Fekete-Győr András eddig sem tudta, mennyibe kerül a tej, de szerinte másoknak is itt kellene tartaniuk
A Momentum „szülői szabadságon” lévő volt elnöke közösségi oldalán osztotta meg magvas gondolatát azzal kapcsolatban, hogy a magyar embereknek már kvázi olyan színvonalon kellene élniük, hogy meg sem nézik, hogy mennyibe kerül a tej, a cukor, az olaj vagy a csirke, mivel már 17 éve az EU tagjai vagyunk, 32 éve pedig rendszert váltottunk. Fekete-Győr András azonban már rég így él, hiszen korábban csúnyán felsült azzal, hogy fogalma sem volt arról, mennyibe is kerül egy liter tej. Ő ezt a színvonalat már rég elérte.Pesti Riporter – Márki-Zay nem talált kivetnivalót a „fideszes zsidók” számontartásában, majd elmondta, kit tart zsidónak (Videó!)
Szembesítettük MZP-t korábbi kijelentésével, amelyben arról beszélt: „igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi, vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében”. A baloldal miniszterelnök-jelöltje azonban természetesen mindent tagadott, hiszen az újmúlt szerint ő ilyet sosem mondott. Ezek után a saját elfogadóságáról regélt és kifejtette: nagyon elfogadja a fideszes zsidókat – miután kiderült, hogy gyakorlatilag listázza őket –, és még ennél is jobban elfogadja a fideszes melegeket. Majd kétszer nevezte aberráltnak Szájer Józsefet, annak vélt vagy valós szexuális orientációja miatt. Ahogy ebben, úgy a múltkori zsidózásában sem talált kivetnivalót, sőt – bizonyítandó, hogy milyen elfogadó – még azt is elárulta, hogy kit tart zsidónak a Fideszen belül. Az esemény fényét pedig az emelte, hogy a függetlenobjektív RTL-nek Karácsony sajtósa készített riportot MZP-vel.Orbán: Brüsszelben nem a józan ész az uralkodó irányzat, hanem a piaci dogmák
Ha nincs is vége a járványnak, az eszköz a kezünkben van a védekezéshez – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő aláhúzta: az oltás üti mind az omikron, mind a delta variánst, ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy mindenki – beleértve a gyermekeket – megkapja az oltást. Utóbbi az oktatásban is jelentőséggel fog rendelkezni. A kormányfő ismertette: a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul február 15-től. A hatósági árszabályozásról Orbán Viktor kifejtette: jó lenne az inflációt az országhatáron megállítani, ez azonban nem lehetséges. Véleménye szerint ezért kell összegszerűen szabályozni az árakat, a másik oldalon pedig több pénzt juttatni az emberekhez. Orbán Viktor a gyermekvédelmi népszavazásról azt mondta, hogy ha valami nem tetszik Sorosnak, akkor Dunja Mijatovic szokott megszólalni.Jelentkezőket várnak a szavazatszámláló bizottságokba
Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 3-ai országgyűlési választás és az azzal egy időben rendezett országos népszavazás szavazatszámláló bizottságaiba. A számlálásért jutattás is jár, valamint szabadnap. Ezen felül viszont néhány kritériumnak is meg kell felelni.Politikai Hobbista – Hiába mondták a „szakértők”, hogy lehetetlen, mégis lett egymillió új munkahely (Videó!)
A szakemberhiány a gazdaságpolitikusokat és elemzőket is súlyosan érinti. Egyszerűen az ellenzék nem tud olyat felmutatni, aki bármit is eltalált volna az elmúlt 12 évben. Pedig mindig megírták, mindig lenyilatkozták, hogy nem fenntartható, megbukott, nem működik, továbbá lehetetlen. Matolcsy, Varga kakukk. Aztán mégis minden fenntartható lett, működött, megvalósult. Az egymillió új munkahely egy olyan történet, amivel tökéletesen lehet illusztrálni a saját maguk disztópikus jóslatai hatása alá került Független-Objektív Sajtó (FOS) és a Független-Alapos Szakemberek (a rövidítést a nézőkre bízzuk) sikerességi mutatóját. Az elmúlt három kormányzati ciklusban mást sem csináltak, mint tévedhetetlen magabiztossággal újra meg újra hülyeségekkel, később hamisnak bizonyuló jövendölésekkel mérgezték a közéletet.Nem vártunk mást: Karácsony Gergely szerint nem megoldás az élelmiszerárstop
Nyilván, ha a főpolgármester úrnak pattant volna ki a fejéből, akkor megoldást jelenthetne az élelmiszerárstop, de mivel a fővárosnak nem szokása az emberek életét megkönnyíteni, sőt, attól sem riadnak vissza, hogy nehéz időkben embereket tegyenek az utcára, nem csoda, hogy kínosan, nevetgélve csak annyit tudott mondani Karácsony a kormány lépésére, hogy „nem old meg semmit”. Mindeközben a baloldali újságírók a termékek körének bővítéséről érdeklődtek a Kormányinfón.Háromszorosára ugrott az áram ára a svédeknél
Nem kíméli az energiaválság a svédeket sem: az áram ára például háromszorosára nőtt, ami azt jelenti, hogy egy 130 négyzetméteres ingatan kifűtése több mint ezer euróba kerül. A kormány ezért most elkülönített 590 millió eurót annak érdekében, hogy a legkiszolgáltatottabb háztartásokat segítse. Sokan pedig alternatív rezsicsökkentő megoldásokat keresnek, például a háznak csak egy részét fűtik, lezárnak szobákat vagy fűtési eszközként inkább a fát választják.Szijjártó: a magyar gyerekek szexuális nevelése a szülők kizárólagos joga
A magyar gyerekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése a magyar szülők kizárólagos joga – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt írta, hogy ma egy újabb nemzetközi bürokrata, Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa állt be a Magyarországot támadó nemzetközi LMBT-kórusba. Dunja Mijatovic kiábrándítónak tartja a gyermekvédelmi törvény elfogadását és sajnálatosnak azt, hogy népszavazás lesz a törvénnyel kapcsolatban – tette hozzá.A párhuzamos valóságban élő Karácsony szerint belobbant az ellenzék népszavazási kezdeményezése
Nagyon belobbant az ellenzék népszavazási kezdeményezése – hangoztatta nagy mellénnyel az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön Karácsony Gergely, aki szerint, ha mégis kudarcba torkollna a baloldali kezdeményezés, azért csakis a Fidesz lehet a hibás, még véletlenül sem az ellenzék, amelynek tagjai a viccpárton kívül eddig nem vették komolyan az aláírásgyűjtést.Töretlen a horvát–magyar barátság
Harminc évvel ezelőtt Magyarország az elsők között hozta létre a diplomáciai kapcsolatot Horvátországgal – írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtök este.Parádés show-val kezdődött a férfi kézilabda Európa-bajnokság Budapesten (Galériával!)
Csütörtök délután sokan álltak sorban a Groupama Arénánál a kézilabda Eb-re való bejutáshoz szükséges karszalagért – ehhez védettségi igazolványt vagy PCR-tesztet kellett bemutatni –, de a tömeg és a hideg ellenére türelmesen, fegyelmezetten várakozott mindenki. A néhány tíz fős holland drukkersereg éneklése időnként felharsant, de gyorsan elnyomták a próbálkozást a magyar szurkolók már az utcán is.Tavaly befektetési rekordot döntött meg az ország
A külügyminisztériumhoz tartozó befektetési ügynökség tavaly négyszázhuszonkét olyan projektet menedzselt, amelynél pozitív befektetési döntés született, rekordmértékű, összesen 5,9 milliárd euró értékben – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán megtekinthető videoüzenetében, csütörtökön.Börtönbüntetést kapott a húsz migránst szállító román embercsempész
Három év tíz hónap börtönbüntetésre ítélt első fokon a Szolnoki Járásbíróság egy román embercsempészt, aki tavaly januárban húsz szír migránst próbált teherautójában átjuttatni a magyar–osztrák határon. Az ítélet nem jogerős. A Szolnoki Törvényszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a bíróság szerdai ítéletében a börtönbüntetés mellett hét év nyolc hónapra kiutasította Magyarország területéről a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű román férfit.Erdoğan: Törökország nem kapott érdemi támogatást az EU-tól a migránsválságban
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtökön, Ankarában kijelentette, hogy országa nem kapott érdemi támogatást az Európai Uniótól a migránsválság elleni küzdelemben. A török államfő az uniós tagállamok törökországi nagykövetei előtt beszélt erről; szavait a sajtó idézte.Kásler Miklós: 2010-hez képest kétszeresére nőtt az egészségügy támogatása
Az egészségügy támogatása kétszeresére nőtt 2010-hez képest, és azóta nagyszabású fejlesztések indultak – mondta az emberi erőforrások minisztere a Polgári Orvoskör tagjainak tartott előadásában csütörtökön, Budapesten.Ferenc pápa odavan Elvis Presley és Édith Piaf dalaiért
Ferenc pápa több mint ezerhétszáz hanglemezzel bővítette Vatikánváros lemezgyűjteményét, és a klasszikus zene mellett Elvis Presley és Édith Piaf slágereit is hallgatja – hozta nyilvánosságra Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke csütörtökön, miután az egyházfőt lencsevégre kapták egy római lemezboltból történt távozásakor.Harminc év óta nem állt ilyen közel a háborúhoz az EBESZ térsége a lengyel külügyminiszter szerint
Harminc év óta most van a legközelebb a háborúhoz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) térsége – figyelmeztetett az EBESZ Állandó Tanácsának bécsi ülésén Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter, kiemelve az ukrán válságot és a kazahsztáni zavargásokat. Az EBESZ soros elnöki tisztét betöltő tárcavezető azt mondta, Kelet-Európában hetek óta növekszik a katonai feszültség jelentette fenyegetés.A baloldal fájlalja, hogy túl kevés a migráns Magyarországon (Videók!)
Napi szinten hallunk olyan nyilatkozatokat, amelyek egyértelművé teszik, hogy a baloldal lebontaná a magyar nemzeti szuverenitást szavatoló déli határzárat. Legutóbb Vajda Zoltán, a baloldal országgyűlési képviselőjelöltje, XVI. kerületi önkormányzati képviselő úgy vélekedett: országunkban kevés a bevándorló. A héten Niedermüller Péter, a DK politikusa is kiállt az illegális migránsok befogadása mellett, vasárnap pedig a baloldal vezetője és kizárólagos főnöke, Gyurcsány Ferenc foglalt állást a migráció pártján. A magyar kormány álláspontja világos: nem a migrációt, hanem a családokat kell kiemelten támogatni – mutatott rá cikkében az Origo.Szijjártó Péter: azt szorgalmazzuk, hogy az EU támogassa az amerikai–orosz tárgyalásokat
Az Európai Uniónak nem kizárólag a szankciókra, hanem a párbeszédre, az együttműködésre kellene alapoznia a külpolitikáját, máskülönben Európa biztonságáról mások fognak dönteni, az európaiak nélkül – mondta csütörtökön a külgazdasági és külügyminiszter a franciaországi Brestben.Századvég: ha Márki-Zayon múlna, a jelenleginél ötször magasabb lenne a magyarok rezsije
A baloldali miniszterelnök-jelölt rezsipolitikája háztartások százezreinek okozna fűtési nehézségeket. Ha Márki-Zay Péteren múlna, a jelenleginél ötször magasabb rezsiszámlák érkeznének a napokban, hiszen Hódmezővásárhely polgármestere a rezsicsökkentett hatósági árak helyett piaci árakat vezetne be – világított rá friss elemzésében a Századvég.Külföldről pénzelt álcivilek folytatnak LMBTQ-propagandát magyar iskolákban
A gyermekvédelmi törvény rendelkezéseinek megkerülésével folytatnák az LMBTQ-szervezetek az iskolákban folytatott genderpropagandájukat, amellyel az utóbbi években kiskorúak ezreit érzékenyítették az LMBTQ-propaganda iránt – számolt be az Origo. Az álcivil szervezetek rendszeres külföldi pénzügyi támogatással működnek, egyebek mellett a Norvég Civil Támogatási Alaptól és Brüsszeltől, az Európai Bizottságtól kapott pénzből.Gattyán György szerint érthetetlen, hogy miért szapulja egymást az ellenzék
Gattyán György a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában beszélt többek között az ellenzék jelenlegi állapotáról. Leszögezte: az nem tárgyalási alap, hogy csak a pénzét akarják a pártok. Nem látszik, hogy stabil összefogás lenne az ellenzéki oldalon; a legnagyobb gond, hogy nincs megfelelő vezetés – mondta a Megoldás Mozgalom alapító elnöke.Közös álom a végjátékban való szereplés a férfi kézilabda Európa-bajnokságon – Rajt előtti beszélgetés Gulyás István szövetségi kapitánnyal (PS-exkluzív!)
Túlzás nélkül állítható, hogy sporttörténelmi esemény előtt állunk: hazánk még sosem volt házigazdája a férfi kézilabdázók kontinenstornájának. Most, hogy Szlovákiával közösen mi rendezzük az Eb-t, amelyen válogatottunk valamennyi mérkőzését hazai környezetben, az újonnan épült MVM Dome Arénában vívhatja majd meg, portálunk Gulyás István szövetségi kapitánnyal tekintette át a mögöttünk hagyott felkészülési időszakot, elemezte az ellenfeleket, és a szakvezetőt természetesen kifaggattuk a célokról is.Kásler: idén is folytatódnak a kórházfejlesztések
Idén is folytatódnak a nagy értékű, jelentős kórházfejlesztések az Egészséges Budapest Programban (EBP) – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten. Kásler Miklós annak kapcsán beszélt erről sajtótájékoztatón, hogy laborautomata rendszert helyeztek üzembe a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai Intézetben.Ajánljuk még

































