Forró drót
Ötvennyolc illegális bevándorlót fogtak el egyetlen óra alatt Csongrád-Csanád megyében
Három csoportban ötvennyolc határsértőt tartóztattak fel a rendőrök és katonák egy órán belül Szeged és Mórahalom külterületén szombat reggel – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Azért gazdátlan a főváros Láng Zsolt szerint, mert Karácsony az előválasztási színjátékra fókuszál
Gőzerővel beindult a baloldali előválasztásnak nevezett színjáték, a kampányoló főpolgármesternek már nyáron se nagyon volt ideje a fővárosra. Ez meg is látszik Budapest utcáin: a közlekedés katasztrofális, dugók mindenhol, a közterületek elhanyagoltak és szemetesek – nyilatkozta Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek. A napilap szombati számában megjelent interjúban Láng Zsolt úgy vélekedett: a főpolgármester elkényelmesedett a járványidőszakban. Karácsony Gergelynek megtetszett, hogy a veszélyhelyzet alatt egyszemélyben dönthetett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egy nappal a rendkívüli jogrend megszüntetése előtt, az utolsó pillanatot kihasználva a közgyűlés nélkül döntött számos fontos kérdésben, például a használt, klíma nélküli frankfurti villamosok beszerzéséről, hétmilliárd forintért. Gulyás Gergely megnyitotta a Budafoki Bornapokat
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyitotta a Budafoki Bornapokat Budapesten pénteken este. A fideszes politikus megnyitójában kiemelte, milyen sokkal járult hozzá a városrész a magyar gasztronómia, azon belül is a bor és pezsgő hagyományához. Politikai Hobbista – Joggal fütyüljük ki újra és újra a meccs előtti térdelést (videó)
A Puskás Arénában játszott csütörtöki magyar–angol világbajnoki selejtezőmérkőzéssel kapcsolatos sajtóhisztéria hátterét is boncolgatták a Politikai Hobbista legutóbbi adásában, amelyben Jeszenszky Zsolt és vendégei rávilágítottak, hogy a nyári eseményekhez hasonlóan ismét beférkőzött a politika a futballpályákra. Kösz, Joe! – A kormánynak ismét meg kellett hosszabbítania a bevándorlás okozta válsághelyzetet
A kormány ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken. A közlemény szerint a magyar határon érzékelhető egyre növekvő migrációs nyomás és az afganisztáni események miatt várható újabb migrációs hullám miatt a kormány fél évvel ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben – tették hozzá. Fizetnie kell Márki-Zaynak a fröcsögésért
Visszautasította a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármester az őt elmarasztaló bírósági ítélettel és az ellene indult eljárással kapcsolatos kijelentéseit.
Már meg sem lepődünk... – Fegyelmi eljárást indított a FIFA az angol meccs miatt
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteki közlése szerint a szervezet fegyelmi eljárást indított a csütörtök esti magyar-angol (0–4) világbajnoki selejtezőn tapasztalt állítólagos rasszista szurkolói incidensek miatt. A FIFA azt is közölte, hogy változatlanul zéró toleranciát tanúsít a rasszizmussal szemben. A nemzetközi szövetség előírásai szerint pontlevonással, zárt kapus mérkőzésekkel, sőt, kizárással is büntethetik a magyar csapatot. Schmidt Mária Boris Johnsonnak: maga egy kis, széteső ország élén áll, söprögessen a saját háza táján
Az EB-döntőn a britek, ahogy évtizedek óta mindig, csürheként viselkedtek. Megvertek több szurkolót, 11-est hibázó feketebőrű focistáikat rasszista támadások érték. A meccsen jelenlevő Vilmos herceg és Ön sem gratulált a győztes olasz köztársasági elnöknek, ami igazán bunkó dolog. Ahogy az olasz himnusz kifütyülése is – sorolta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, hogyan is viselkednek az angolok EB-döntőkön. Schmidt Mária pénteki Facebook-posztjában a brit miniszterelnök kijelentéseire reagált, amelyben rasszizmussal vádolta meg a magyar szurkolókat. Századvég: Orbán húsz százalékkal vezet Karácsony előtt, akit a választók nem igazán látnak határozott politikusnak
Orbán Viktort a magyar felnőtt lakosság 54 százaléka látná szívesen miniszterelnöki pozícióban, Karácsony Gergely ezzel szemben csak 34 százalékon áll – ez derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásából. A 2021. augusztus végén telefonos (CATI) módszerrel ezer fős mintán készült vizsgálat szerint a válaszadók többsége egyértelmű kapcsolatot lát Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc között: a megkérdezettek 63 százaléka vélekedik úgy, hogy a baloldal esélyes miniszterelnök-jelöltje szorosan együttműködne Gyurcsány Ferenccel. Vasárnap kezdődik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
Vasárnap kezdődik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. A katolikus világesemény záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist jövő vasárnap, szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. Magyarország 1938 után másodszor ad otthont a rendezvénynek. Az eredetileg 2020-ra tervezett kongresszust a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani egy évvel. Az előadásokat, szentmiséket, szentségimádásokat, körmenetet, és számos más lelki és kulturális programot felvonultató világesemény célja az eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítése. Dániel Péter bejelentkezett, mint „Az ördög ügyvédje”, de kiderült, hogy inkább egy vásári komédiás
Szerdai bejegyzésében írta Dániel Péter, szökésben lévő botrányceleb, hogy ő „Az ördög ügyvédje”, és nem a DK-s kötődésű Czeglédy Csaba. Dánielnek sajnálatosan az újabb öt másodperc kétes hírnév sem adatott meg, „Az ördög ügyvédje” ugyanis Facebook-kommentben cáfolta az állításait, egyenesen vásári komédiásnak nevezve Dánielt. Az ATV arra is felhívja a figyelmet, hogy a hatóság félrevezetése miatt Dániel Péter megütheti a bokáját. Ötszáz afgánt fogad be Lengyelország ideiglenesen
Lengyelország menedéket nyújt ötszáz kimenekített afgán állampolgárnak, akik korábban a NATO-erőkkel együttműködtek, közülük ötvenen Lengyelországban maradnak, a többiek három hónapon belül más célországokba mennek tovább – jelentette be pénteken Michał Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője.
A sértődött MSZP szerint már megint Hadházy bomlasztja az összefogást – Eljárást is kezdeményeztek
Pénteki közleményében állt ki zuglói képviselője, Tóth Csaba mellett az MSZP, azok után, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái Hadházy Ákost támogatandó lónak öltözve gúnyolódtak rajta. A szocialisták szerint Hadházy a Fidesz szekerét tolja azzal, hogy Tóth Csaba fedhetetlen jellemét akarja nemtelen eszközökkel besározni. Sőt, eljárást is kezdeményeznek amiatt, hogy Hadházy támogatói egy lóval hozták összefüggésbe a szocialista jelöltet. Kabuli bombamerényletben meghalt katona édesanyját tiltotta a Facebook, mert kritizálni merte Bident
Letiltotta az Instagram a fiát Kabulban elvesztő édesanyát, amiért Bident merte kritizálni – írja a Then24-re hivatkozva a neokohn.hu. A nő a közösségi oldalon többek közt arról számolt be, hogy amikor személyesen találkozott Bidennel, és ki akarta fejezni a fia elvesztése felett érzett gyászát, az elnök csak a szemét forgatta, mintha mérges lenne. Az olasz kormányfő kötelezővé tenné a koronavírus elleni vakcina felvételét a migránsoknak is
Olaszországban az egészségügyben és az oktatásban dolgozók után a közigazgatásban dolgozók esetében is kötelezővé kívánják venni a védettségi igazolást, továbbá minden Olaszországba érkező bevándorlót – legyen illegális migráns vagy menedékkérő – szintén be akarnak oltani a koronavírus ellen – erről Mario Draghi olasz miniszterelnök pénteken beszélt az olasz lapok szerint. A kormányfő úgy vélekedett, hogy amint az Európai Gyógyszerügynökség és az Olasz Gyógyszerügynökség engedélyezi az oltóanyagokat, kötelezővé lehet tenni a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség és a Covid-19 elleni védőoltást, mint bármely más, már kötelező védőoltást. Szijjártó visszaüzent Boris Johnsonnak – Mindenki emlékszik, hogyan inzultálták az angol szurkolók az olaszokat
A kettős mérce alkalmazása ellen hívott fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, arra reagálva, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon. Fenyő-ügy: kiderült, Ihász Sándor írta alá a Gyárfás lehallgatását elrendelő határozatot
Korábbi, írásbeli vallomásának felolvasásával folytatódott a hivatali visszaéléssel vádolt egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész, Ihász Sándor elleni büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt rója Ihász terhére, hogy 2017 októberében barátjától, Gyárfás Tamástól egy, a Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, ezzel pedig szerintük hivatali visszaélést követett el. Ihász – aki amúgy a Demokratikus Koalíció igazságügyi szakértője – egy korábbi tárgyaláson boszorkányüldözésnek tartotta az ellene indított eljárást. Iszlamista terrortámadás Új-Zélandon: hat embert sebesített meg egy késes támadó
Egy iszlamista merénylő késsel több embert megsebesített egy bevásárlóközpontban Új-Zélandon. A merénylőt lelőtték a rendőrök. Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök tájékoztatása szerint a terrorista az Iszlám Állam híve volt. A történteket a kormányfő terrortámadásnak minősítette. Budai Gyula Cseh Katalinnak: A nyomozóhatóságnak magyarázkodjon, én csak azt kérdezem, hol a lé?
Cseh Katalin a nyomozóhatóságnak magyarázza, miért adtak be olyan térségben pályázatot fővárosi vállalkozókként, és igényeltek hozzá állami támogatást, amely többszörösen hátrányos térségnek számít – mondta a PestiSrácok.hu-nak Budai Gyula. Hozzátette: a momentumos EP-képviselő figyelmét szeretné külön felhívni a szécsényi pályázataikra. Cseh Katalin arról is a nyomozóknak adjon majd számot, miért nem történt egyetlen kapavágás sem a Nógrád megyei kisvárosban, annál a ma már önkormányzati tulajdonú épületnél, ahol telephelyet létesítve, 1,6 milliárd forintot nyertek el a haverokkal és üzlettársakkal – emlékeztetett. Budai Gyula arra reagált, hogy Cseh Katalin szerint Budai azért jelentette fel őt, mert egykori elszámoltatási biztosként szeretne végre valami eredményt elérni. "De csalódni fog" – írta közleményében a politikus. A PestiSrácok.hu egyébként pénteken közölte, hogy a NAV Bűnügyi Igazgatósága néhány napja elrendelte a nyomozást különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával. Az Angol Labdarúgó Szövetség szerint a magyar szurkolók rasszisták – Szijjártó emlékeztette őket, hogyan fütyülték ki az angolok az olasz himnuszt
Az Angol Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy a FIFA-hoz fordul, amiért a csütörtöki magyar–angol mérkőzés alkalmával a magyar szurkolók rasszista megjegyzéseket tettek, rasszista rigmusokat énekeltek és műanyag poharakat dobáltak a pályára. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint "elfogadhatatlan, hogy angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon", és közölte, hogy határozott lépést vár el a nemzetközi labdarúgó szövetségtől. Érdekes, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitány és Harry Kane csapatkapitány is azt nyilatkozta, hogy nem volt tanúja ilyen rasszista incidensnek. A hazatérő angol játékosok viszont panaszkodtak... Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán egy videóval reagált, amelyen az látható, amikor az angol szurkolók kifütyülték az olasz himnuszt a Londonban rendezett júliusi Európa-bajnoki döntő előtt. Bréking!! – Költségvetési csalás miatt nyomoz a Cseh Katalin-ügyben a NAV
Költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Cseh Katalinhoz köthető botránnyal összefüggésben a NAV – tudta meg a PestiSrácok.hu. Korábban Budai Gyula és Tényi István tett feljelentést az ügyben, utóbbi a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF). Nacsa Lőrinc szerint Jakab kitanulta Korózstól a kamuvideó-gyártást
Nacsa Lőrinc szerint már hasznos volt az ellenzéki összefogás, mert így Jakab Péter megtanulhatta Korózs Lajostól a kamuvideó-készítés alapjait. A KDNP országgyűlési képviselője a receptet is megosztotta követőivel: kell egy szomorúnak tűnő sztori, egy ordas nagy hazugság és egy statiszta, aki eljátssza a szerepet. Az egészet drámaian össze kell vágni, és máris kész a hatásvadász fake news. Fizetős elitgimnáziumban kezdhette meg a tanévet Karácsony fia
Karácsony Gergely – miután eljátssza az "átlagembert", aki biciklivel és tömegközlekedéssel jár még dolgozni is, és miután ellehetetlenítette a fővárosi közlekedést, hogy az átlagember ne érjen be időbe a gyerekkel az iskolába, majd a munkahelyére – a saját csemetéjét az egyik legdrágább, baloldali elit magán gimnáziumba íratta be. A baloldali elitképzőbe főként politikusok és művészek járatják a gyerekeiket. Itt végezte középiskolai tanulmányait Gyurcsány lánya is. A tandíj nem olcsó, havi 110 ezer forint, vagyis egy tanévre 1,3 millió forint körüli összeget kell letenni a szülőknek – és ez még csak a tandíj! Lettország határkerítést épít
37 kilométer hosszan szögesdrótkerítést épít Lettország az erősödő illegális migráció visszaszorítására a fehérorosz–lett határon – jelentette be Marija Golubeva belügyminiszter. Még 2015-ben Magyarország volt az első, amely felismerte a veszélyt és fizikai határzárat épített ki. Akkor a hazai baloldali politikusok a migrációt álproblémának nevezték és lépten-nyomon azt ígérgették, hogy ha hatalomra kerülnek, le fogják bontani a kerítést. Sikerrel uszították hazánk ellen az Európai Uniót is. Ma már ott tartunk, hogy egymás után követik a migrációval sújtott országok a magyar példát. A V4NA minap kiadott híre szerint mára meghatszorozódott a kerítések száma Európában.