Forró drót
A berlini rendőrök fele nem tud németül
Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül. Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
A szerződés pedig a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába. Orbán Viktor: Brüsszel vagy Magyarország, melyik utat választjuk?
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Harcosok Klubjában jelentkezett, ahol a kormányfő közölte, hogy megírta a levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének. Orbán Viktor a levélben követelte az EB elnökétől, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Kussol a MÚOSZ, ha jobboldali újságírókat fenyegetnek
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Két góllal is vezettünk, a közel egy félidőnyi emberelőnyt azonban kihasználták az írek és egyenlítettek. Akár hogy forgatjuk, ezek csak kommunisták. Furcsa módon valahányszor tűnik fel egy új arc Magyar Péterék körül, arról azonnal kiderül, hogy mindenkit meg akar sarcolni. Most például az édesanyákat. Az olasz jobboldal együttérzéséről biztosította a magyar népet és a Szicíliában megerőszakolt magyar lányokat. A Liga politikusai ígéretet tettek rá, hogy a lehető legszigorúbb büntetésben részesüljenek az elkövetők. Bütyök még mindig lóg melóból, ami igazból nem baj, hiszen addig legalább nem lobbizik Magyarország ellen Brüsszelben, de az is látszik, hogy egy kavicsot nem mozdít meg a mi érdekünkben. Magyar Péter haverjai ugyanis éppen a magyar gazdák ellen szavaztak, mikor ő éppen lébecolt. Lebuktak és most már hiába hazudoznak. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása alapján bármennyire is tagadják adóemelési terveiket, a Tisza politikusai mr nem tudnak menekülni a valóság elől. Székelyudvarhely polgármesterét is megbírságolták a március 15-én kitűzött magyar zászlók miatt
Székelyudvarhely polgármesterét, Gálfi Árpádot is megbírságolta Hargita megye prefektusa a március 15-én kitűzött magyar zászlók miatt. A bírságról maga a polgármester számolt be közösségi oldalán pénteken, ahol a bírságolási jegyzőkönyv egyes részleteit is megmutatta. Mint kiderül, a zászlótörvény megsértéséért a prefektus hivatala ötezer lejes (375 ezer forint) bírságot rótt ki a polgármesterre. Hollik István: a Keresztapa bevédi a bandatagot, így megy ez a baloldalon!
Hollik István közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferenc egyik legújabb Facebook-posztjára, amelyben védelmébe veszi Szaniszló Sándort, Pestszentlőrinc polgármesterét. Ahogy arról korábban már portálunk is beszámolt, Szaniszló Sándor volt az a DK-s polgármester, aki csütörtökön hivatalos oldalán közölte: mivel több száz adag kínai vakcinára nem volt jelentkező a kerületben, így a kormány a felhasználatlan adagokat elszállítja. A bejelentés közfelháborodást váltott ki a kerület lakóinak körében, már csak azért is, mert a baloldali városvezetés nem is ajánlotta fel nekik a kínai oltást. Megtámadták a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom honlapját
Több mint húsz IP-címről, összehangoltan támadták meg pénteken ismeretlenek a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom honlapját, ennek következtében több órára elérhetetlenné vált a héten indított nyilatkozat, illetve annak aláírásgyűjtő íve. Emellett elérhetetlenné vált az aláírók nevét, foglalkozását feltüntető lista is. Börtönt kap a kanadai férfi, mert lányként utalt a lányára
Robert Hoogland egy elvált, kanadai férfi, aki azért küzd, hogy tizennégy éves gyermeke ne kaphasson hormonkezelést. Március elején azért került börtönbe, mert a bíróság felszólítása ellenére a lányának nevezte biológiailag nőnemű kiskorú gyermekét. Súlyos fenyegetést kapott a TV2, kiürítették az épületet
Bombariadó zavarta meg a TV2 munkatársainak munkáját ma délután. A csatorna Róna utcai épületét természetesen azonnal kiürítették, és a csatorna vezetősége és a biztonsági személyzete kihívta a rendőröket, míg a kollégák az utcán várakoztak, hogy átvizsgálják az irodákat és az egyéb helyiségeket. Elhúzódó covid-beteg gyermekek számára nyit ambulanciát a Semmelweis Egyetem
Az elhúzódó koronavírus-betegség, másik nevén post-covid akár hónapokon keresztül kellemetlen panaszokkal járhat, kezelése pedig a tünetek változatossága miatt rendkívül körülményes. Egyre több gyermeket érint a koronavírus-fertőzés, valamint a felgyógyulás utáni post-covid szindróma, ami hat-nyolc héttel, vagy akár hosszú hónapokkal is kitolhatja a végső felépülés időtartamát. A Semmelweis Egyetem honlapján azt írták, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika covid-ambulanciáján ezentúl azokat a gyerekeket várják, akiknél fennmaradtak a jelentősen romló, makacs tünetek.
Ismét robbanásszerűen emelkedik az új fertőződések száma Németországban
Ismét robbanásszerűen emelkedik az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Németországban, és nincs elég oltóanyag a járvány újabb hullámának feltartóztatásához – mondták egészségügyi vezetők pénteken, Berlinben. Lars Schaade, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet elnökhelyettese (RKI) elmondta, hogy a harmadik járványhullám megindulása főleg a brit vírusváltozat előretörésének tulajdonítható. Ez a mutáció okozza a fertőzések háromnegyedét. Romániában rekordot döntött az intenzív osztályokon ápolt súlyos esetek száma
Romániában minden korábbinál több súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápolnak a Covid-kórházakban, az intenzív terápiás osztályokon beteltek a helyek, a média pedig olyan esetekről is beszámolt, amikor a craiovai kórház betegfelvételi osztályának elkülönítőjében haltak meg koronavírusos betegek, akik arra vártak, hogy helyek szabaduljanak fel az intenzív terápián. Már másfélmillió a beoltottak száma Magyarországon
Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalán osztotta meg a már oltáson átesett embereket számláló, úgynevezett vakcinométer jelenlegi állását. A mutató szerint a mai napon átléptük a másfélmilliót, amellyel a lakosságarányos átoltottság tekintetében továbbra is magabiztosan állunk Málta mögött a második helyen az Európai Unióban. A miniszterelnök szintén a mai napon jelentette be, hogy amikor az oltások száma eléri a két és fél milliót, el lehet kezdeni az újraindítást. Fidesz-közlemény: Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról!
Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról! – reagált közleményében a nagyobbik kormányzó párt Arató Gergely DK-s politikus nyilatkozatára. A Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese pénteki, online sajtótájékoztatóján többek között olyan állításokat fogalmazott meg, miszerint egyetlen országban sem haltak meg többen a koronavírus következtében, mint Magyarországon, így oda jutottunk, hogy világelsők lettünk halálozásban. Hadházy és Vágó újabb álhíre fuccsolt be
Cáfolta a külügy Hadházy Ákos álhír-morzsákból összerakott újabb összeesküvés-elméletét. A dubaji Burdzs Kalifa (Burj Khalifa) felhőkarcoló nemzeti ünnepi megvilágítását az abu-dzabi magyar külképviselet hivatalos jegyzék útján kérte az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériumától, és az nem került pénzbe – közölte a Telex kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium. De ennek ellenére az ellenzéki fakenews-médiákban és kommentekben hatalmasat futott természetesen ez az álhír is. Szijjártó: nyolc százalékkal nőtt az élelmiszeripar termelési értéke tavaly
A koronavírus-járvány okozta különleges megpróbáltatások ellenére is erős maradt a hazai élelmiszeripar, amelynek termelési értéke nyolc százalékkal nőtt tavaly – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mosonmagyaróváron, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át az Óvártej Zrt.-nek.
3D-nyomtatás a gyógyításban: óriási előrelépés az innovációban (videó!)
Hatalmas előrelépés a hazai betegellátásban: innovatív egészségügyi fejlesztés keretében a Szegedi Tudományegyetem 3D Központjában lehetővé vált a háromdimenziós térbeli nyomtatás, ami nem csupán műtétek pontos megtervezésére és implantátumok kinyomtatására ad lehetőséget, hanem egyedi szerveket és biológiai szöveteket, a fül apró szerveit, protézist, koponya- vagy állcsont-pótlást, illetve ízületi porcfelszínt is tudnak vele „építeni” az orvosok és a kutatók. Karácsony megint sírt egyet – most épp a vakcinákat visszaküldő Szaniszló Sándort mosdatja
A Facebook szakértője, és nem mellékesen Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely ismét megosztottamagvas gondolatait a nagyérdeművel. Karigeri szerint nincs kormánypárti oltás és nincs ellenzéki oltás. Karácsony szerint Szaniszló Sándornak, a DK-s polgármesternek annyi a bűne, hogy azért emelt szót, hogy a visszarendelt vakcinákat mielőbb pótolják, mert a kerület átoltottsága még mindig alacsony szintű. A műtüdő-kezelésben részesülő képviselő családja üzeni: "Szeretünk Apa! Meg fogsz gyógyulni!"
Pénteken Bányai Gábor országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) családja a Facebookon közölte, hogy a képviselő állapota március 13-án annyira leromlott a koronavírus-fertőzés következtében, hogy azonnali beavatkozást követően egy légzést és keringetést támogató eszközre tették, azaz műtüdő-kezelést kap, amely az első napok válságos állapota után „elkezdte a pozitív hatását gyakorolni”, így megmentve a képviselő életét. A család köszöni mindenkinek, legyen az ismerős vagy ismeretlen, hívő vagy nem hívő, jobboldali vagy baloldali, aki jókívánságait, imáit ajánlotta Édesapjuk gyógyulásáért! Német miniszter: nemzeti szinten kell megoldani a Szputnyik V beszerzését, ha az EU nem lép
Nemzeti szinten kell gondoskodni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzéséről, ha az Európai Unió nem lép – mondta a német egészségügyi miniszter pénteken, Berlinben. Peszkov azt javasolta a Fehér Háznak, hogy hagyjon fel a megafondiplomáciával
Nyílt párbeszédet, nem pedig vitát javasol amerikai hivatali partnerének, Joe Bidennek Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken, Moszkvában. Szijjártó: beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország
A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek. Oktatási Hivatal: elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések
Elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések március 22. és 25. között, a koronavírus-járványra tekintettel a módosító adatlapokat idén nem kell postázni – közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel. Egy CSU-s képviselő lemondott mandátumáról a korábban a macedón kormánypártnak végzett munkája miatt
Ismét távozásra kényszerült egy képviselő a legnagyobb német kormányzó erő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének parlamenti (Bundestag-) frakciójából, amely így tíz nap alatt négy tagját veszítette el – jelentették pénteken német hírportálok. Vejkey: minden keresztény egyháznak össze kell fognia, ugyanis nyílt támadás kereszttüzében vagyunk (videóval)
Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője borzasztónak nevezte a vandál akciókat, amelyek a gödöllői görögkatolikus templomot és a XVIII. kerületi Szent József-kápolna harangtornyát érték. A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a politikus elmondta: minden keresztény egyháznak össze kell fognia, ugyanis nyílt támadás kereszttüzében vagyunk – írja a hirado.hu összefoglalójában. Operatív törzs: rendőrségi figyelmeztetés a gyűléseket szervezőknek
Meghalt 213, többségében idős krónikus beteg, és újabb 10 759 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 1 477 554 embert oltottak be Magyarországon, közülük 444 451-en már a második adagot is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 549 839-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 17 841-re emelkedett, a gyógyultak száma 364 808. Az aktív fertőzöttek száma 167 190-re nőtt. Kórházban 10 264 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1174-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 50 701-en vannak, a mintavételek száma 4 202 286-ra nőtt. A tovább oltási menetrenddel és a napi adatokkal kapcsolatban az operatív törzs ad információt. Kásler: hazánkban az ismétlődik meg, ami Angliában is történt (videó!)
Előrelátható volt a járvány dinamikájának növekedése, hiszen Magyarországon is ismétlődik az, ami Angliában történt – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában. Kásler Miklós a beszélgetés során kitért a brit vírusmutánsra és a hazai vakcinációs helyzetre is – számol be róla a Világgazdaság. Novák: ingyenes tervrajzokkal segítik az építkező családokat (videó!)
Ingyenesen letölthető tervrajzokkal segítik az építkező családokat, jelenleg negyven mintaterv közül lehet választani – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán.