Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Herczeg Zoltán a Karikó-ügyről: ma is egy utolsó, szar házmester ország vagyunk, fényévekre Európától!
Herczeg Zoltán ismert divattervező a Facebookon gyalázta a magyarokat azzal a kijelentésével, amellyel egyébként kiállt Karikó Katalin mellett. A Fidesz szimpatizánsait csicskahadnak nevezi, és minősíthetetlen jelzőket használ.Meghaladta a 60 milliót a beadott oltások száma Nagy-Britanniában
Meghaladta a 60 milliót a koronavírus elleni oltásból beadott első és második dózisok együttes száma Nagy-Britanniában.Orbán Viktor: Maszk előttem, maszk mögöttem!
Orbán Viktor kormányfő közösségi oldalán osztott meg képeket arról, milyen, amikor már nem kell maszkot viselni a köztereken.Bencsik Gábor szerint Salgó kényszerítette Karikó Katalint, hogy mondjon igent a beszervezésre
Bencsik Gábor, a Demokrata munkatársa közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy mi a Momentum igazi arca. Bencsik arról is írt, hogy Salgó László az az ember, aki 43 évvel ezelőtt zsarolással rákényszerítette Karikó Katalint, a kutatói kitartás hősét a kádári titkosszolgálatokkal való együttműködés aláírására – írta.Az Idea Intézet felmérése szerint a Fidesz és az ellenzék között egyre kisebb a különbség
Az Idea Intézet 2021. április 27. és május 4. között készített közvélemény-kutatása különálló kérdéssel vizsgálta az ellenzéki pártok közös listájának és a Fidesz–KDNP listájának támogatottságát – írja az Index.Jamie Lee Curtis nálunk forgat – a színésznő ellátogatott a Dohány utcai zsinagógához
Vasárnap a budapesti Dohány utcai zsinagógában tett látogatást a magyar zsidó felmenőkkel rendelkező Jamie Lee Curtis. Tony Curtis lánya Eli Roth új filmjében forgat Budapesten – írja a Mazsihisz.Sok napsütés, de eső is várható a jövő héten
Sok napsütés, de eső is várható a jövő héten. Míg kedden északnyugaton alig 15 fok feletti, délkeleten, keleten 30 fok közeli csúcsok is lehetnek, a hét további részében már inkább 15 és 20 fok körüli maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.A járványhelyzet és az EU-orosz kapcsolatok állnak a hétfőn kezdődő uniós csúcs középpontjában
A koronavírus-járvány okozta helyzet áttekintése, a járvány idején az unión belüli szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetése, valamint az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok állnak a hétfőn kezdődő uniós csúcstalálkozó középpontjában.Lavrov: Moszkva pozitívan viszonyul az orosz–amerikai csúcs gondolatához
Oroszország pozitívan viszonyul Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök találkozójának gondolatához – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.Ferenc pápa: az embereknek joguk van a békés tiltakozáshoz Kolumbiában
Az embereknek joguk van a békés tiltakozáshoz – jelentette ki Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában pünkösdvasárnap alkalmából tartott ünnepi szentmisén.A koronavírus mellett itt az új kihívás? – A feketegomba-fertőzés szedi halálos áldozatait Indiában
A koronavírus tombolásával egyidejűleg tovább terjed egy másik, sok esetben halálos lefolyású kór Indiában, az egyébként ritka "feketegomba"-fertőzés.Orbán Viktor és felesége pünkösdvasárnapi istentiszteleten vett részt
Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.Orosz tankokat és páncélozott járműveket kapott Szerbia
Oroszország katonai-műszaki segítségnyújtás keretében korszerűsített T-72MS harckocsikat és BRDM-2MS páncélozott felderítő és járőröző járműveket szállított le Szerbiának – közölték vasárnap orosz hírügynökségek.Karácsony second handben vásárolt virágmintás ingére büszke – Jaj, elnézést! Tudja egyáltalán, mi az?
Karácsony Gergely főpolgármester pünkösdvasárnap is feltűnési hóbortjának adott hangot: újabb bejegyzésében megmutatta,milyen inget kapott feleségétől, amit a turkálóban – egy second hand boltban – vásárolt a főpolgármesternek.Brit vizsgálat: az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina nagyon hatékony az indiai variáns okozta betegséggel szemben
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss vizsgálati eredményei szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinái egyaránt nagyon hatékonyak a koronavírus indiai variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában. A PHE vasárnap ismertetett adatai szerint a két vakcinaféle majdnem olyan magas hatékonysággal akadályozza meg a hivatalosan B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, közkeletűen indiai variánsként emlegetett változat okozta Covid-19-betegség szimptomatikus kifejlődését, mint a Délkelet-Angliában korábban feltűnt, Nagy-Britanniában dominánssá vált kenti variáns esetében.Egy év kihagyás után ismét zarándokok tömege lepte el a Csíksomlyói hegynyerget (Galéria!)
Gyalog, biciklivel vagy autóval érkezhettek az emberek a pünkösdszombati zarándoklatra Csíksomlyóra, busszal idén nem mehettek csoportok. A több tízezer embernek a szokásosnál nagyobb távolságot kellett hagyniuk a Hármashalom-oltár körül. A zarándokút elején a rendőrök maszkot osztottak, a csíksomlyói kórház udvarán pedig oltópontot alakítottak ki. Egy év kihagyás után az idei búcsú a találkozásokról és az újbóli egyesülésről szólt. A hithez, a Szűz Máriához, a Csíksomlyóhoz való ragaszkodást hirdette prédikációjában a pünkösdszombati búcsú szónoka, a moldvai származású Salamon József gyimesbükki plébános.Karácsonyt építgeti a Telex – A miniszterelnök-jelölt-jelölt szerint ő már kinőtte a diszlexiáját (amiről nem is tudott)
A Telex a napokban hozta le legújabb videóját, a Telex magyarázót, amelynek legújabb részében maga Karácsony Gergely vallotta be, hogy komoly gondjai voltak a gyermekkori diszlexiája miatt felnőttként, ugyanakkor mindezért rutinosan a nem megfelelő nyelvoktatást tette felelőssé. Mellékesen az is kiderül a videóból, hogy Karácsony szerint Orbán Viktor egy gonosz ember, ő pedig igyekszik nem azzá válni. És egyébként is, ő már minden tökéletlenségét kinőtte. Karácsony Gergely nagyon jó véleménnyel van magáról. És egészen elképesztően gyorsan tud olvasni (most már). Ezen képességével egyébként egykor "sokkolta" a diákjait és most kollégáit is ezzel ijesztegeti.Iráni atomprogram – Elsötétülhetnek a nukleáris létesítményekbe kihelyezett kamerák
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem kaphatja meg vasárnaptól az iráni atomipari létesítményekbe kihelyezett kamerák képeit, amelyek segítségével a szervezet valós időben tudta ellenőrizni Irán atomprogramját. Május 22-én, szombaton lejárt az ellenőrzés feltételeit rögzítő háromhónapos megállapodás, amelyet Irán kötött a NAÜ-vel, ezért mostantól a NAÜ-nek nincs joga hozzáférni a felvételekhez – közölte Mohammed Bager Kalibaf, az iráni parlament elnöke vasárnap az iráni állami tévében. A NAÜ bejelentette, hogy a szervezet főigazgatója, Rafael Grossi vasárnap délután rendkívüli sajtótájékoztatót tart a kialakult helyzetről a szervezet székhelyén, Bécsben.Merkely: ha bárki is megpróbálja ezt a járványt védőoltás nélkül megúszni, az lehetetlen feladatra vállalkozik
Merkely Béla arra számít, hogy Magyarországon már nem lesz negyedik hulláma a koronavírus-fertőzésnek: sem most, sem pedig szeptemberben – erről ír az Index.Varga Mihály: ritka toronydarukat szerzett be a Bayer Construct
Hárommilliárd forintért szerzett be tíz, nagy teljesítményű toronydarut a Bayer Construct, a beszerzésből egymilliárd forintot a Nagyvállalati Beruházási Támogatás biztosított – közölte a pénzügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.Karácsony nem tud angolul – Mi történne, ha felhívná telefonon Joe Biden?
Karácsony Gergely durva hazugságspirálba kerülése és az elmúlt hetekben tapasztalt veszőfutása lerántotta a leplet arról az esetlen, botladozó, de egyébként szerethető, őszinte képről, amelyet külföldi, főként amerikai demokrata körökből érkező kampánytanácsadók gondosan, évek alatt építettek fel az ellenzéki miniszterelnök-jelöltről – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.Balog Zoltán pünkösdi köszöntőjében beszél a lélekről (videó!)
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke közösségi oldalán osztotta meg pünkösdi gondolatait.Simicskó István: Pünkösd nemcsak a hívő embereknek hordoz üzenetet
A pünkösd a húsvét beteljesedésének ünnepe. A keresztény világ ekkor ünnepli a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását, valamint az Egyház születésnapját. A keresztény vallás túllépett egy adott közösség hitvilágán, az ünnep a szakrális jelentőségen túl hangsúlyozza: a Megváltó kegyelme a világ összes emberére kiárad – írta vasárnapi közleményében Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője.Koronavírus – Hónapok óta először nem volt halálos áldozat Montenegróban és Koszovóban
Nem volt halálos áldozata a Covid-19 betegségnek Koszovóban és Montenegróban az utóbbi 24 órában, amire hónapok óta nem volt példa.Ajánljuk még

































