Pesti Srácok

Forró drót

Rétvári: Szent István nem akart senkinek sem a vazallusa, sem ellensége lenni, de elvárta, hogy tiszteljék Magyarországot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 20.
Szent István a keresztény magyar állam és egyház megalapítója, aki egyenrangú félként akart kapcsolatot építeni a környező országokkal – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön, Kemencén, a római katolikus Kisboldogasszony-templomban tartott mise után.

A Párbeszédnek sikerült megértenie, miről szól az államalapítás ünnepe – ja, nem

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 20.
Úgy tűnik, az ellenzéki pártok közül nem mindegyiknek sikerült még megértenie, miről is szól augusztus 20-a, még annak ellenére sem, hogy a magyar emberek többségének nem is kérdés, hogy nemzetünk számára milyen fontos jelentőséggel bír ez a nap. A szocialisták után most éppen a manópártocska próbált meg néhány magvas gondolatot megfogalmazni arról, hogy miről is kell(ene) szólnia, a Párbeszéd ugyanis a Föld megmentéséért (is) aggódik Magyaroroszág születésnapján. A Szabó Tímea-pártnak – elnézést, a Párbeszédnek – ezúttal sem sikerült úgy leírnia néhány sort, hogy abban Orbán Viktor neve ne szerepeljen.

Karácsony Gergely majdnem gondolt valamire a nemzeti ünnepen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 20.
Terjedelmes, de kevés valódi gondolatot tartalmazó Facebook-bejegyzéssel köszöntötte nemzeti ünnepünket Karácsony Gergely, aki már a poszt elején leszögezte: ő bizony nem követi a konzervatív álláspontot, mivel számára augusztus 20-a Magyarország születésnapja. Vélhetőleg az őt körülvevő marketing-guruk tanácsára nem lett a születésnapból szülcsinapcsi, az azonban mindenképpen az agytröszt javára írandó, hogy a közösségi oldalán fellelhető poszt történelmi utalásokat is tartalmaz, így az augusztus végül mégsem lett kizárólag az LMBTQ-aktivizmus és a bicikli-fetisiszták hónapja. Budapest főpolgármestere mindezek mellett azt is sejtette, valójában mi is az ő igazi küldetése. Ha eddig ez valakinek nem tűnt volna fel, a magasztos misszió nem más, mint a kormánnyal szemben vívott ádáz küzdelem, mert az természetesen nem is lehet kérdés, hogy csakis azért képtelen felelős vezetőként viselkedni, mert Magyarországnak van egy olyan kormánya, ami a hierarchiában nem tartozik a főpolgármester alá.

Több, mint tizenkétezer településnév került fel az Összetartozás emlékhelyére

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 20.
Több, mint tizenkétezer településnév olvasható a csütörtökön, Budapesten átadott Összetartozás emlékhelyén. Az ünnepélyes megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. Az alkotás az Országgyűlés sajtóirodájának a parlament honlapjára feltett, Wachsler Tamás építészmérnök, a Steindl Imre-program vezetője által jegyzett közleménye szerint a trianoni békediktátum századik évfordulójára készült el az Országházzal szemben, az Alkotmány utca torkolatában.

Védelmébe vette Szijjártó Pétert Vona Gábor

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 20.
Megvédte szerdai Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszert Vona Gábor. A Jobbik volt elnöke szerint aljasság, hogy a Szijjártó Péter ellen irányuló lejáratási kísérletet terjesztői az emberek irigységére alapozzák. Vona azt ajánlotta a kampányt gründoló Átlátszónak, hogy amennyiben ők szervezték meg az akciót, akkor jobb, ha a későbbiekben nem kunyerálnak a támogatóiktól pénzt a saját horvátországi nyaralásaikra.

Németh S. Szilárd: Ha az ATV-nél csicskasors várna ránk, akkor inkább felállnánk

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 20.
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Hetek podcastjában beszélt arról, hogyan próbált a Magyar Hang kompromittáló információkat szerezni a kollégáiról, miért nem látja megalapozottnak az Index szerkesztőségének mostani felállását és mennyire abszurdnak tartja, hogy többen úgy beszélnek a csatornáról, mintha az a Fidesz zsebtévéje volna. Úgy véli, az amerikai egészségügyi rendszer kudarca, hogy Bartus László még szabadon jár-kel.

A német Axel Springer sztálinista propagandát használva vádolja a varsói csata hőseit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 20.
Az Európát a bolsevizmustól megmentő varsói csata 100. évfordulója alkalmából a német Axel Springer lapkiadó mogul tulajdonában lévő, ellenzéki Onet.pl nevű hírportál azzal vádolta meg a lengyel fővárost védő hősöket, hogy kegyetlenkedtek az egyébként rájuk támadó szovjet Vörös Hadsereg katonáival. Mateusz Morawiecki miniszterelnök az óriási botrányt kiváltó téma kapcsán levelet írt az Axel Springer vezérigazgatójának, Mark Dekannak, felszólítva őt, hogy fejezze be a német lapkiadó a lengyel történelem bolsevik stílusú meghamisítását – írja az Origo.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.