Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Biden már hivatalosan is elnökjelölt, és azt ígéri, hogy kivezeti Amerikát a sötétségből
Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében csütörtök este elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét, és azt ígérte, hogy kivezeti Amerikát "a sötétségből". A demokraták jelöltje hosszasan kritizálta Trump politikáját, aki szerinte elmélyítette az ellentéteket, megosztottságot a társadalomban. Ezen kívül nem úgy viselkedik, mint egy ország vezetője, diktátorokkal barátkozik, és nem tett eleget kötelességének, hogy megvédje Amerikát, ami megbocsáthatatlan. De ha ő lesz az elnök – mármint Biden –, rendbe teszi Amerika lelkét, és azokért is dolgozni fog, akik nem támogatják.Pedofília és emberkereskedelem miatt feljelentették a volt bolíviai elnököt
Büntetőfeljelentést tett az ügyészségen a bolíviai kormány, mert azzal vádolják Evo Morales korábbi elnököt, hogy szexuális kapcsolata volt egy kiskorúval – jelentette be Guido Melgar bolíviai igazságügyiminiszter-helyettes helyi idő szerint csütörtökön.Nagy Tímea: Olimpiai bajnoknak lenni csak annyit jelent, hogy akkor és ott én voltam a legjobb
Jelenlegi feladatai foglalkoztatják, sportsikerei kevésbé Nagy Tímea kétszeres olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrözőt, aki szombaton ünnepli 50. születésnapját.Hillary Clinton, Obama és Kamala Harris beszéde után 4 százalékot nőtt Trump támogatottsága
Erősödik Donald Trump amerikai elnök támogatottsága a Rasmussen amerikai közvélemény-kutató csütörtöki adatai szerint. Az intézet naponta méri az elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden népszerűségét, és azt állapította meg, hogy egyetlen nap alatt 4 százalékpontot emelkedett Trump támogatottsága. Az elnököt szerdán reggel a megkérdezettek 47 százaléka támogatta, csütörtökön pedig már 51 százaléka.Magyar nemzeti színű fényfestést kapott egy kínai felhőkarcoló
Az államalapítás tiszteletére magyar nemzeti színű fényfestést kapott Csungking egyik legmagasabb felhőkarcolója. A kínai metropolisz ezer szállal kötődik Magyarországhoz, a barátságos gesztusnak pedig már három éves hagyománya van a városban.Kövér: Kinek a szivárványos, kinek a székely zászló
A nagyhatalmi érdekek ütközőzónájában található Magyarország érdeke, hogy egyfajta békés, nyugodt, építő egyensúly alakuljon ki a világban – mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.Az EMMI nem akarja szabályozni, mikor kezdődjön reggelente az oktatás a fővárosban
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tervezi, hogy központilag szabályozza a reggeli iskolakezdés időpontját – ezt az ATV Híradó kérdésére közölte a tárca annak kapcsán, hogy a főpolgármester írásban kérte a budapesti iskolafenntartókat: támogassák, hogy 8 óra helyett fél 9-kor vagy 9-kor kezdődjön a tanítás a középiskolákban.Lampedusa polgármestere nyílt levélben kért segítséget
Biztonsági és járványügyi vészhelyzet alakult ki a továbbra is migránsokkal teli Lampedusa szigetén a polgármester szerint, aki nyílt levélben sürgetett ismételt megoldást a kormánytól csütörtökön. Salvatore Martello a sajtóban közölt felhívásában kijelentette, hogy a Giuseppe Conte vezette kormány "nem képes garantálni a rendet és az egészségügyi biztonságot a szigeten".Befejeződött a Nemzeti Vágta orosházi előfutama
Tizenöt lovas részvételével zajlott az első Orosházi Nemzeti Vágta futama; az egésznapos, ingyenes rendezvényre mintegy ötezren látogattak ki – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a főszervező Orosházi Szabadidőpark és Lovassport Egyesület elnöke.A lengyel egészségügyi és a külügyi tárca új vezetőinek kinevezését jelentette be Mateusz Morawiecki
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtöki, rendkívüli sajtóértekezletén bejelentette az egészségügyi és a külügyi tárca új vezetőit Adam Niedzielski, illetve Zbigniew Rau személyében.NNK: Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtök délután a koronavirus.gov.hu oldalon.Keresztény hite miatt nem térdelt le egy rögbisztár az angol bajnokság mérkőzése előtt
Keresztény hitére hivatkozva nem térdelt le az angol rögbibajnokság hétvégi mérkőzése előtt Billy Vunipola. Az angol válogatott játékos – akinek a családja Tongából származik – cselekedete olyan nagy visszhangot váltott ki, hogy arról többek között a BBC is beszámolt.Erdő Péter: Szent István király sziklára építette országát és életét
"Első szent királyunk sziklára építette országát és életét, ez a szikla pedig maga Krisztus" – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén, csütörtökön, a budapesti Szent István-bazilikában.Letartóztatták Trump volt tanácsadóját, Steve Bannont, csalás miatt vádat emeltek ellene
Letartóztatták Donald Trump amerikai elnök egykori belpolitikai tanácsadóját, Steve Bannont; csalás megalapozott gyanúja miatt vádat is emeltek ellene – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR).A hétvégén marad a nyári meleg
A hosszú hétvége további részében is marad a 30 Celsius-fokos nyári meleg, vasárnap viszont várhatóan egy hidegfront érkezik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.A bukaresti kormány alkotmánybírósági normakontrollt kér a bizalmatlansági indítvány ügyében
A román kormány az alkotmánybíróságon fogja megtámadni az ellenzéki szociáldemokraták által beterjesztett bizalmatlansági indítványt – jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök.Aláírták a szándéknyilatkozatot az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról
Szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői Révkomáromban, csütörtökön. Az új, egyesített magyar párt létrehozásáról két héttel korábban született meg a megegyezés a három politikai csoportosulás között.Mi majd visszaadjuk a népnek Magyarországot – Ennyire tellett Gyurcsánynak István király ünnepén
Az állam a népé, nem a kormányé. Ezért visszaadjuk a népnek Magyarországot – ezzel az isiászos szöveggel jelentkezett Gyurcsány Ferenc a Facebookon augusztus 20-a alkalmával. Bár persze emlékszünk azokra az időkre, amikor a DK szektavezérének még az volt a jelmondata: az állam én vagyok.Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma
Horvátországban ismét második egymást követő napon döntött rekordot az új fertőzöttek száma – derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovéniában is nőtt a napi új esetek száma.A hatóságok büntetőjogi eljárást indítottak a fehérorosz ellenzéki koordinációs tanács ellen
A fehérorosz hatóságok csütörtökön büntetőjogi eljárást indítottak egy új ellenzéki testület, a koordinációs tanács ellen a hatalom megszerzésére tett illegális kísérlet vádjával.Ennyi munkával többet is kereshettek volna... – A falat is kibontották, hogy ellophassák a perselypénzt
Két keréken érkeztek a tolvajok, akik augusztus 6-ára virradó éjjel egy templom mellett található adománygyűjtő helyhez mentek, ahová, mint kiderült, nem az áhítat vezette őket, sokkal inkább a könnyű pénzszerzés lehetősége – írja a Police.hu.Szent István országlásának ünnepén bemutatkozott az ereklyeszállító vonat (FOTÓGALÉRIA)
A Vasúttörténeti Emlékparkban mutatkozott be az újjáépített Szent Jobb-ereklyeszállító kocsi, amelynek eredetije Szent István halálának 900. évfordulóján, 1938-ban indult országjárásra, és később a visszacsatolt területek nagyvárosaiba is eljutott. A kocsi a II. világháborút követően elpusztult, ugyanakkor a Szent Jobb országlását kísérő koronaőrök a rendszerváltásig őrizték az ereklyehordozással összefüggő ünnepségsorozat emlékét. Egyesületük évtizedig kereste a támogatókat, mire ügyüket 2010 után végül felkarolta a kormány, és megkezdődhetett a kocsi rekonstrukciója.Magyarország egykorvolt nagysága – A történelmi Magyar Királyság több, mint 12 ezer településneve az Összetartozás emlékhelyén
Több, mint 12 ezer településnév olvasható a csütörtökön Budapesten átadott Összetartozás emlékhelyén. Az öröklángot körülölelő gránittömb hasadékai is szimbolikus üzenetet hordoznak, a hét szegmens bevallottan a szomszédos államokat – utódállamokat –, a középső, a lángot hordozó tömb pedig a "megmaradt" Magyarországot szimbolizálja.Lackfi János megmagyarázta, szerinte hogyan is kell olvasni a Szent Jobbról szóló, nagy felháborodást kiváltó versét (FRISSÍTVE!)
A valóságtól való elszakadás, a saját tévedhetetlenségébe vetett hit, illetve az "ezt én megtehetem" pszichózisa is vezethette Lackfi Jánost, amikor valamilyen, még nem analizált indíttatástól hajtva épp augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén gyalázta meg újabb versével a Szent Jobbot. A József Attila-, illetve Janikovszky Éva-díjjal elismert költő, író a legendás folyóirat, a Nyugat kutatója, műfordító, tanár, a Nagyvilág és a Dokk.hu egyik alapító szerkesztője, a Magyar Írószövetség és a József Attila Kör tagja, valamint a Magyar PEN Club titkára. Lackfi mindegyik, a rendszerváltozást követő kormányzat alatt ünnepelt, kistafírozott sztárnak számított; tettére esetleges magyarázat lehet, hogy valamilyen szerepjátékba keveredett, amelyben Tóta W. Árpádot kell alakítania.Ajánljuk még

































