Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Bangladesi fertőzőket keresnek az olasz egészségügyi hatóságok
Bangladesből érkezett koronavírus-fertőzöttek százainak felkutatását rendelték el az olasz egészségügyi hatóságok, akik még a két ország közötti légi járatok felfüggesztése előtt érkeztek Rómába – jelentette a helyi sajtó szerdán.Megszólalt a Legfőbb Ügyészség: a Kaleta-ügyben tett ügyészi indítvány megfelel a bírósági gyakorlatnak
Gyermekpornográfia miatt az ügyészség büntetési indítványa a volt diplomata, Kaleta Gábor ügyében is megfelel a bírósági gyakorlatnak – írta a Legfőbb Ügyészség szerdai, portálunknak is megküldött közleményében. Szerintük a volt diplomata ügyében kiszabott ítélet beleillik az eddigi ítélkezési gyakorlatba, attól nem tér el. Hangsúlyozták: az európai országok közül ezt a bűncselekményt Litvániában és Hollandiában négy évig, Németországban három évig, míg Portugáliában két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.Agykárosító hatása is lehet a koronavírusnak egy kutatás szerint
Egy kutatócsoport az új koronavírus okozta Covid-19-betegség lehetséges agykárosító hatására figyelmeztetett szerdán. A University College London (UCL) tudósainak bizonyítékai arra utalnak, hogy a Covid-19 súlyos idegrendszeri szövődményekhez – gyulladás, pszichózis, delírium – vezethet.Tusnádfürdő önkormányzata Bukaresthez fordul segítségért a medveprobléma miatt
Tusnádfürdő polgármesteri hivatala és önkormányzata nyílt levelet intézett Klaus Iohannis román elnökhöz, Ludovic Orban miniszterelnökhöz és a bukaresti parlament két házához, amelyben azt kérik, oldják meg a medvék okozta problémát, ugyanis egyre több vadállat bejár a város területére, veszélyeztetve a lakosságot és a turistákat.Migránsokat szállító furgon balesetezett Észak-Macedóniában
Illegális bevándorlókat szállító furgon ütközött neki több járműnek Észak-Macedónia déli részén, a görög és a bolgár határ közelében, nyolcan megsérültek – közölte a helyi rendőrség szerdán.Merkel meg akar állapodni az uniós keretköltségvetésről
A koronavírus okozta világjárvány következményeinek kezelésére és a gazdasági visszaesésre adható helyes válaszok megtalálására megállapodásra van szükség a hétéves európai uniós keretköltségvetésbe foglalt fenntartható eszközökről – jelentette ki Angela Merkel, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kancellárja az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületébe érkezve szerdán.Az MTA új elnöke szerint a tudomány és a politika együttműködése nemzeti érdek
Nemzeti érdek a tudomány és a politika együttműködése, ezért a két terület között kétirányú kommunikációra van szükség – mondta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdai, online sajtótájékoztatóján a köztestület frissen megválasztott elnöke. Freund Tamás célja az MTA elnökeként a kutatóhálózat visszatérése lesz, mielőtt azonban ezt kezdeményezné, működőképes kapcsolatot és kölcsönös bizalmat szeretne kiépíteni a kormánnyal – közölte.Ferenc pápa a koncentrációs táborokhoz hasonlította a líbiai migránstáborokat
Ferenc pápa szerint pokoli körülmények uralkodnak a líbiai migránstáborokban, elmondhatatlan kínzásokat szenvednek el az ott élők. A katolikus egyházfő koncentrációs táborokhoz hasonlította az ottani állapotokat.Kövér László szerint indokolatlanok a felhatalmazási törvényt ért kritikák
Indokolatlanok a felhatalmazási törvényt ért kritikák, mert az elsők között adta vissza a magyar kormány a felhatalmazást a parlamentnek – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az InfoRádió keddi, Aréna című műsorában.Koronavírus – Félmillió felett a fertőzöttek száma Afrikában
Meghaladta a félmilliót a koronavírussal fertőzöttek száma Afrikában – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pretoriai regionális irodája.Durvul a koronavírus-helyzet Romániában
Romániában meghaladta szerdán a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött.Francia miniszterelnök: Nem lesz újabb karantén
Az új francia miniszterelnök, Jean Castex kizárta annak a lehetőségét, hogy ismét általános karantént vezet be a kormány, ha újból erőre kap a koronavírus-járvány Franciaországban. Jelezte azt is, hogy a járvány második hulláma esetén a gazdaság megóvása érdekében inkább célzott intézkedéseket tervez a kabinet.Kormánytisztviselőket gyanúsít korrupcióval az ügyészség
Autókereskedők által korrumpált kormánytisztviselők és műszaki vizsgabiztosok ellen indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint a kereskedők a soron kívüli vizsgáztatásokért, illetve az esetleges hiányosságok figyelmen kívül hagyásáért fogadtak el különböző összegeket. A kutatások során a nyomozók több, mint negyedmilliárd forint értékben foglaltak le ingatlanokat és értéktárgyakat – közölte portálunkkal az ügyészség.A járvány újabb felbukkanásától tartanak Hongkongban
A koronavírus-járvány újabb felbukkanásától tartanak Hongkongban, miután szerdán 19 belföldi fertőzéses esetet regisztráltak a városban – számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.Több, mint 22 milliárd forintért zajlanak ökoturisztikai fejlesztések
Több, mint 22 milliárd forintért zajlanak állami, ökoturisztikai fejlesztések az erdőgazdaságoknál – mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szerdán, a Baranya megyei Orfűn.Peking vízumkorlátozást vezet be amerikai tisztségviselőkkel szemben
Peking vízumkorlátozást vezet be a Tibettel kapcsolatban "helytelen magatartást tanúsító" amerikai tisztségviselőkkel szemben – közölte a kínai külügyminisztérium szerdán.Freund Tamás: A tudomány és a politika együttműködése nemzeti érdek
Nemzeti érdek a tudomány és a politika együttműködése, ezért a két terület között kétirányú kommunikációra van szükség – mondta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdai, online sajtótájékoztatóján a köztestület frissen megválasztott elnöke.Cipruson már nincs nézőtéri létszámkorlátozás
Cipruson megszüntették a nézők sportversenyeken való részvételének tilalmát, így – az egészségügyi és távolságtartási normák fenntartásával – ismét szabadon látogathatók a futballmérkőzések is.Vona és Karácsony egy étteremben egyeztettek
Portálunk egyik olvasója küldött képet szerkesztőségünknek, amelyen a Jobbik bukott elnöke, a napjait jelenleg vloggerkedéssel töltő Vona Gábor és Karácsony Gergely főpolgármester látható, amint egy asztalnál beszélgetnek. A képnek az ad különös aktualitást, hogy az elmúlt időszakban élénkült fel az egységes ellenzéki miniszterelnök-jelölt személye körüli vita, amelyben Vona nyíltan állást foglalt Karácsony személye mellett. Ki tudja, talán a részvételiség és a tömegdemokrácia lánglelkű lovagjai lehet, hogy jobban bíznak a kis asztal mellett történő háttéregyeztetésekben, mint a választókban...Az adott kihívásra legjobb választ adó megoldásokat támogatják az energetikai innovációs pályázaton
Várakozáson felüli érdeklődés, több, mint 40 milliárd forintnyi támogatás igénylése mellett zárult a kormány által meghirdetett energetikai innovációs mintaprojekteket támogató pályázati kiírás – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.Oroszországban meghaladta a 700 ezret az igazolt fertőzések száma
Meghaladta a 700 ezret az igazolt Covid-19-fertőzések száma Oroszországban, Moszkvában pedig a halálozások száma 4 ezer fölé emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint.A költségvetés továbbra is biztosítja a járványügyi készültség és a gazdaságvédelmi intézkedések kiadásait
A költségvetés – ahogyan a veszélyhelyzet alatt, úgy a járványügyi készültség idején is – maradéktalanul biztosítja a koronavírus-járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat. A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium szerdán.Megint elhalasztották az ítélethozatalt a Szeviép-ügyben
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Szeviép-ügy elsőrendű vádlottja röviddel a tárgyalása előtt elhunyt. A mai, harmadfokú tárgyaláson azonban a bírói tanács vezetője bejelentette, hogy elhalasztja a tárgyalást, tekintettel arra, hogy az ítélőtáblához semmilyen hivatalos irat nem érkezett be arra vonatkozóan, hogy az elsőrendű vádlott életét vesztette. Az ülésen nem jelent meg az elhunyt védője sem, így az érintettek magatartásukkal újra időt nyertek a vádlottak számára. (Stábunk a helyszínen van, hamarosan videós tudósítással jelentkezünk!)Németh Szilárd: Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a honvédség
Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Magyar Honvédség – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még

































