Forró drót
Németh Szilárd: Az ország biztonságát szolgálja a jövő évi költségvetés
A jövő évi költségvetés a magyar családok és az ország biztonságának költségvetése - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Szilárd hozzátette: jövőre minden idők legnagyobb költségvetéséből, 616 milliárd forintból gazdálkodhat a Magyar Honvédség. A keret 103 milliárd forinttal nagyobb, mint amit az idei honvédelmi költségvetés tartalmazott.A legtöbb megyeszékhelyen nincs elég rendőrjárőr
A megyeszékhelyek háromnegyedében, tizennégy városban kevesebb járőr, járőrvezető és járőrparancsnok dolgozik, mint kellene – derül ki a 24.hu cikkéből, amelyet azokra a válaszokra alapoznak, amiket közérdekű adatigénylésükre adtak a megyei rendőrkapitányok. A lap nemcsak a rendszeresített és betöltött álláshelyek számára kérdezett rá, de arra is, hogy öt éve hány hasonló státusz volt.Kövér: Nem a Fidesznek fontos a néppárt, hanem a néppártnak a Fidesz
A kormányoldal csak átmenetileg, a jogállamiságról szóló viták lezárásáig vette le a napirendről a közigazgatási bíróságok megalakításának tervét - mondta az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatáról is beszélt a politikus.A kormány létrehozza a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanácsot
A kormány létrehozza a Pénzmosás Elleni Koordinációs Tanácsot az európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem koordinálása jegyében. Az erről szóló kormányhatározat szerint a tanács javaslattevő, véleményező vagy tanácsadói tevékenységet végző testületként működik majd.Három évet is kaphat Demeter Márta
Amennyiben a T. Ház pénteken felfüggeszti a mentelmi jogát, Demeter Mártát már a jövő héten meggyanúsíthatják, és ha beigazolódik a hivatali visszaélés bűntette, úgy az LMP-s képviselőt akár hároméves szabadságvesztéssel is sújthatják. Demeter politikai leszámolást emleget – írja a Magyar Nemzet.Keménymag: A melegek a kirekesztők (videó)
Az ellopott szivárvány nyomába ered a Keménymag; a Pride havában egy emberként túlmennek a barátságon. A műsorban kielemzik Bangóné újrainduló színitanodáját és Cseh Katalin első napját az Európai Parlamentben. És a legújabb cicaharcról is szó lesz: a legnagyobb magyar pártváltó, Hadházy Ákos ezúttal Márki-Zay Péter mozgalmának intett búcsút.Teljes a fejetlenség a Zugló által ellenőrzött parkolás ügyében
Mától Zugló önkormányzatának kellene működtetnie az eddig napi egymillió forint veszteséget okozó, kerületi fizetős parkolási rendszert, de semmiféle tájékoztatást nem adott ki ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely polgármester hivatala – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a Fidesz visszaadná a zuglóiaknak a június 13. óta, a kerületi politikának hátat fordító Karácsony Gergely felelőtlensége miatt kiszabott parkolási bírságokat és beszedett díjakat. A baloldal főpolgármester-jelöltjeként kampányoló zuglói polgármester még városházi kollégái számára is elérhetetlen.Tarlós István: Karácsony Gergely valódi főnöke Gyurcsány Ferenc
A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Tarlós István, Budapest főpolgármestere volt a vendég, akit Földi-Kovács Andrea műsorvezető többek között arról kérdezett, hogy vajon Karácsony Gergely kampánya a fővárosról szól-e. Terítéken volt, hogy négy éven belül az összes fővárosi földutat leaszfaltozzák, miközben Karácsony Gergely gerillaharcról álmodik; továbbá klimatizáltak lesznek a 3-as metró szerelvényei. Téma volt még, hogy a budapestiek ellenzik a főpolgármester-váltást, és hogy ingatag az ellenzéki egység Budapesten.Több, mint hetven migránst mentett ki a tunéziai partiőrség a Földközi-tengeren
Legkevesebb hetvenegy menedékkérőt mentett ki a tunéziai partiőrség a Kerkenna-szigetek térségben a Földközi-tengeren - közölte kedden este a TAP tunéziai hírügynökség a tunéziai nemzeti gárda egyik ezredesére hivatkozva. Husszem Eddín Dzsebabli szerint a menedékkérők összebarkácsolt hajójukon Líbiából, a Tripolitól nyugatra található Zuvara városának térségéből indultak Olaszországba.Orbán Viktor: Magyarország és az Egyesült Államok ma ugyanazokat az értékeket támogatja és védi
Magyarország és az Egyesült Államok ma ugyanazokat az értékeket támogatja és védi - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedd este a Budapest Kongresszusi Központban, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének fogadásán, amelyet az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napja 243. évfordulójának tiszteletére rendeztek.Elképesztő magyarellenesség: A momentumos Donáth Anna a fideszes magyar bizottsági jelöltek elleni vétóra beszélte rá liberális frakciótársait az EP-ben
A momentumosok nem tartanak szünetet; ahelyett, hogy mélységesen szégyellnék magukat, még rátesznek egy lapáttal a magyarellenes tevékenységükre. Korábban Cseh Katalin büszkén pózolt a magyarellenes román politikussal, Donáth Anna pedig a Facebookon osztotta meg gondolatait, melyben az európai politikusokat hordta le azért, mert a fideszes Járóka Líviát megválasztották az Európai Parlament egyik alelnökének; az esetet portálunk meg is írta. Amellett, hogy mindez szembemegy a szokásjoggal, különösen undorító annak fényében is, hogy saját nemzetbeli politikustársa ellen kelt ki. Ilyen agresszív és minden tisztelet nélkülöző hozzáállást ritkán lehet látni; a zsigeri gyűlölet vezérelte momentumos hazaáruló akciók láttán még a régi SZDSZ is örömmel csettintene. Donáth Annának mindez nem volt elég: most liberális frakciójának vétóját könyörögte ki Cseh Katalinnal az oldalán, hogy ne szavazzák meg a fideszes bizottsági jelölteket.Fenyegetés miatt kiürítették és lezárták a kölni központi mecsetet, de nem találtak robbanószert
Kiürítette és több órára lezárta kedden a rendőrség a németországi török iszlám közösség, a Ditib központi mecsetjét és környékét Kölnben egy fenyegető levél miatt.Kiakadt a brit külügyminiszter, aki szerint Trump tiszteletlenül beszélt a brit miniszterelnökről
Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint Donald Trump amerikai elnök tiszteletlen kifejezéseket használt Theresa May brit miniszterelnökkel szemben a washingtoni brit nagykövet kiszivárgott diplomáciai táviratait kommentáló keddi Twitter-bejegyzéseiben.Franciaország ökoadót vezet be a repülőtereiről induló járatokra
Franciaország 2020-tól ökoadót vezet be a repülőtereiről induló járatokra a környezetvédelem támogatásának céljából, valamint csökkenti a közúti fuvarozóknak a dízel üzemanyag vásárlásához nyújtott adókedvezményét.Rekordmagasra emelkedett az olasz Liga támogatottsága
Kapóra jöttek az olasz kormánypártnak a migránsválságot kísérő viták az olasz kormány és egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) között: rekordmagasra, 37,5 százalékra emelkedett a radikális jobboldali kormánypárt, a Liga támogatottsága - derült ki az Il Sole 24 Ore című olasz gazdasági napilap által frissen ismertetett közvélemény-kutatásból.Egymásnak estek az ellenzéki pártok Debrecenben
Debrecenben tovább egyeztet az önkormányzati választásokról a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás - közölte a DK helyi elnöke kedden az MTI-vel.A Párbeszéd válasza a Karácsonyt nevetségessé tevő Puzsérnak: Hisztis gyerek vagy!
A Párbeszéd szerint Tarlós István kilenc év alatt nem tudta bebizonyítani, hogy alkalmas Budapest vezetésére - mondta egy keddi, fővárosi sajtótájékoztatón Barabás Richárd, a párt szóvivője, ahogy azt is, hogy szerinte Puzsér Róbert pedig egy örök hisztis gyerek.Több műsorsávban is verte a többi csatornát hétfő este a Hír TV nézettsége
A Nielsen Közönségmérés Kft. által közölt adatok szerint a Hír TV Főhős című műsorára 100 ezren kapcsoltak (a teljes műsor átlaga 70 ezer), a Sajtóklubra 155 ezren (125 ezres átlag), valamint kiemelkedő teljesítmény az is, hogy a 22 órás Híradónak 100 ezres átlaga volt, ezzel a Hír TV megelőzte nézettségben 21:00 és 22:30 között az ATV-t.Dömötör Csaba a Momentumról: A magyargyűlölő román politikust megszavazzák frakcióvezetőnek, de a magyar jelölt ellen nyíltan kampányolnak
Először a PestiSrácok.hu szúrta ki Cseh Katalin magyarellenes ámokfutását, most pedig Dömötör Csaba államtitkár Facebook-oldalán jelent meg a Momentum tevékenységét bíráló parlamenti felszólalása, mely tűpontos jellemzéssel tiporta sárba az SZDSZ magyarellenes babérjaira törő Momentumot. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Momentum frissen megszerzett EP-képviselői helyeit magyarellenes kampányra használja, ezen kívül egy nyíltan magyarellenes román politikussal szelfizgettek, majd megszavazták frakcióvezetőnek az Európai Parlamentben. Ezzel szemben Járóka Líviát, a magyar jelöltet nem szavazták meg. Dömötör így fejezte be felszólalását: "Mekkora érzéketlenség ez már? Mekkora SZDSZ?"Letette az esküt az új jobboldali görög kormány
Felesküdött az új görög kormány kedden, mindössze két nappal az országos parlamenti választásokat követően, amelyeken a legtöbb szavazatot a Kiriákosz Micotákisz által vezetett jobboldali-konzervatív párt, az Új Demokrácia (ND) szerezte meg.Puzsér Róbert: "Karácsony Gergely nem tart szünetet a hazudozásban" - Össztűz az alkalmatlan zuglói polgármesterre
Puzsér Róbert Facebook-posztjában támadta rendkívül élesen Karácsony Gergelyt, akit folyamatos hazugsággal, valamint teljes alkalmatlansággal vádol. Puzsér felrója a parkolási botrányban dagonyázó zuglói polgármesternek, hogy már korábban sem mondott igazat, minden kicsúszik a kezei közül, és túlzó, hamis ígéreteivel is szembesíti. A zuglói állapotokról és Karácsony alkalmatlanságáról ír a Magyar Nemzet is: cikkükben felhívják a figyelmet arra, hogy a zuglói önkormányzat bruttó háromszázezer forintos fizetésért toboroz parkolóőröket, pánikszerűen próbálja oltani a tüzet, miközben alig jelentkeznek az állásra.Szijjártó Péter: Véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának
Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának - jelentette ki Szijjártó Péter kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem hivatalos külügyminiszteri értekezletén a szlovákiai Csorbató városkában.Kormánypártok: Brüsszel nem áll le, még áterőltetné a migránsok elosztását
A mostani bevándorláspárti brüsszeli vezetés nem áll le, és még áterőltetné a migránsok elosztását - mondta Nacsa Lőrinc a kormánypártok véleményét ismertetve kedden, Budapesten.Az úzvölgyi katonai temetőről tárgyalt a magyar és a román külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden tárgyalásokat folytatott Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri találkozójának alkalmával a szlovákiai Csorba-tó mellett.Ajánljuk még

































