Forró drót
Elmérgesedett a Merkel-Seehofer menekültügyi vita
Elmérgesedett csütörtökön Angela Merkel német kancellár és belügyminisztere, Horst Seehofer vitája a menekültügyi szabályozásról, az egyre súlyosabb konfliktus miatt megszakították a szövetségi parlament (Bundestag) ülését, és sajtóértesülések szerint a belügyminiszter kilátásba helyezte, hogy a kormányfő hozzájárulása nélkül valósítja meg terveit. Huszonöt évet kapott a 71 migránst halálba küldő afgán bandavezér
Első fokon 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt csütörtökön, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében - írja az origo.hu. Gulyás: az Európai Bizottság hivatalos javaslata továbbra is tartalmazza a felső határ nélküli kötelező mechanizmust
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint jók Magyarország esélyei a kötelező kvóta elleni küzdelemben. Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Európai Tanács június 28-29-i ülésének kiemelt témája lesz a migráció, és e téren fontos dolog történt az előző héten, amikor a belügyminiszterek tanácsában tárgyalták a bolgár elnökség javaslatát. Pillanatnyilag úgy áll a küzdelem, hogy 16 tagállam nem támogatja ezt a tervezetet és 5 tagállam jelezte feltétel nélküli támogatását - jelezte a miniszter. Az EU élmezőnyében van a magyar közbeszerzések átláthatósága
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága az EU élmezőnyében van, a tagállamok jelentős részével ellentétben teljes a nyilvánosság az Európai Bizottság felmérése szerint is - mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett közbeszerzési konferencián. Az elmúlt három évben 15 ezren haltak meg a Földközi-tengeren
Sophie Beau, az Aquarius mentőhajót működtető SOS Méditerranée igazgatója szerint biztos halálesetekre lehet számítani a Földközi-tengeren azzal, hogy az Aquariusnak el kellett hagynia a mentőövezetet, és a spanyolországi Valencia kikötőig kell elvinnie a fedélzetén tartózkodó 629 migránst, miután Olaszország nem fogadja be őket. Orbán: Csak azok az országok maradnak talpon, amelyekben van hazaszeretet
A Tokaji Vízitúra Központ egy olyan program része, amely természetes módon teszi megélhetővé a hazaszeretetet, és azokat az embereket is a nemzeti közösség részévé teszi, akik nem érezték magukat oda tartozónak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a sport- és szabadidős létesítmény ünnepélyes átadásán.
Matolcsy: Ázsiába helyeződött át a világ pénzügyi központja
Az innovációk, köztük a pénzügyi innovációk kiteljesedésének korát éljük, de válság kopogtat a világban, napjainkban azonban az országnak jobbak az alapjai, mint tíz éve, erősebb a szövetségi háló, ami segítséget jelenthet a válság tüneteinek leküzdésében - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön Budapesten, a jegybank konferenciáján. Kunhalmi kiszállt a ringből - Kétszereplőssé vált az MSZP elnöki posztjáért zajló iszapbirkózás
Mégsem indul az MSZP elnöki posztjáért Kunhalmi Ágnes, csak a választmány vezetéséért jelölteti magát vasárnap – írta a politikus az Indexnek küldött nyilatkozatában. A célja nem változott, baloldali egységet akar, de ehhez több időre és erőre van szüksége. Nem áll be sem Tóth, sem Mesterházy mögé. Merkel kompromisszumot ajánl Seehofernek a menekültügy körüli vitában
Kompromisszumot ajánlott Angela Merkel német kancellár belügyminiszterének, Horst Seehofernek a menekültügyi szabályozás körüli vitában - jelentették csütörtökön német hírportálok. Kövér László: nekünk kommunistából is a legpocsékabb jutott
A társadalom lelki és erkölcsi teherbíró képességét a rendszer nagyon megpróbálta – mondta az Országgyűlés házelnöke egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen szerdán. Arról is beszélt: az 1981-es lengyelországi puccs után jutottak arra a következtetésre, hogy a rendszer gazdasági, társadalmi és morális tartalékai is kimerültek, csak abban nem voltak biztosak, hogy a bukását megérik-e. Az egészségügyi államtitkár határozott és gyors fellépést ígér
Öt nagy nemzeti egészségprogram készül a népegészségügyi cselekvési tervhez kapcsolódva annak érdekében, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota - mondta a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó határozott célnak nevezte, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a kórházi fertőzések megelőzését, és arról is beszélt, hogy folytatni kell a béremeléseket. Drogkartellt semmisített meg a rendőrség Budapesten (Videóval!)
Egy drogkereskedő-hálózat tizenkét tagját fogták el a rendőrök a fővárosban kedden és szerdán - tették közzé a rendőrség honlapján csütörtökön.
A szocializmus dicsősége: több mint egymillióan menekültek el Venezuelából Kolumbiába az elmúlt egy év alatt
Több mint egymillióan érkeztek Venezuelából Kolumbiába az elmúlt 16 hónapban, többségük a gazdasági és politikai válság elől menekült a bogotái kormány által helyi idő szerint szerdán közölt adatok szerint. Vallásmentes alaptörvényt követel Fodor Gábor és Bősz Anett mikropártja
A Magyar Liberális Párt szerint elfogadhatatlan a kormány legújabb terve, amely szerint az Alaptörvénybe emelnék a keresztény kultúra védelmét. A Liberálisok szerint minden ember magánügye, hogy milyen felekezethez tartozik, és egyáltalán gyakorolja-e vallását. A törvénymódosítás szembemegy a modern demokráciák alapértékével, az egyház és az állam szétválasztásának elvével, az ideológiailag semleges állam követelményével. Rokker Zsóti egyesítheti a Jobbikot és a Párbeszédet
Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi: közös interjút adott a Magyar Narancsnak Jakab Péter, a Jobbik, illetve Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője. Két olyan politikusról van szó, akik a parlamentben tanúsított taploid viselkedésükkel hívták fel magukra a figyelmet. Jobb híján. Tordai Bence azzal, hogy letegezte a miniszterelnököt, Jakab Péter pedig lebűnözőzte képviselőtársait. Az interjú témája az esetleges együttműködés és az elvi azonosságok körül kulminálódott, de szóba került az is, hogy Rokker Zsóti támogatása felmelegítheti az ellenzéki pártok közötti szaunahangulatot, valamiféle végső megbékélést, ideológiai nyugvópontot adva a választási pártpankrációban szétzilált pártoknak. De kitértek arra is, hogy a Jobbik renitenseit, a Dúró-Toroczkai "párost" a Fidesz kesztűbábozza a háttérből. Trump külügyminisztere: nincs szankciókönnyítés, amíg Phenjan le nem szereli atomfegyvereit
Addig nem enyhítik az Észak-Korea elleni büntetőintézkedéseket, amíg Phenjan teljesen le nem szereli atomfegyvereit - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön Szöulban, dél-koreai és japán kollégáját tájékoztatva az amerikai elnök és az észak-koreai vezető minapi szingapúri csúcstalálkozójáról. Tommy Robinsont börtönbe zárják, de a Hezbollah terrorszervezet zászlaja alatt százak tüntethettek Londonban
Idén is megrendezték az antiszemita büszkeség napját Londonban - írja a The Times of Israel. Az Al-Quds Day (Jeruzsálem nap) névre hallgató rendezvényt a szaúd-arábiai nagykövetség előtt rendezték meg múlt hét vasárnap. Az eseménynek már korábban is olyan támogatói voltak, mint az Izrael-ellenességéről, szélsőbaloldai demagógiájáról és utópisztikus muszlim-barátságáról közismert munkáspártiJeremy Corbyn. A libanoni Hezbollah zászlója már korábbi demonstrációkon is feltűnt, és panasz is érkezett miatta a rendőrséghez. A hivatalos szervek azonban úgy ítélik meg, hogy a terrorszervezet szimbólumának nyilvános megjelenése a szabad politikai véleménynyilvánítás részét képezi, így megengedett. Fákat döntött ki, pincéket árasztott el a vihar Győrben és környékén
A Győrre és környékére szerda este lecsapó vihar fákat döntött ki, az esővíz utcákat és pincéket árasztott el, senki nem sérült meg - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. "Pista egy nagy maci volt" - Lovas Istvánra emlékeztek az ECHO TV-ben
Lovas István újságíróra emlékezett az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Bayer Zsolt és Gajdics Ottó. Egyre több ország ismeri fel a külső határ fontosságát
Egyre több ország ismeri fel, hogy a schengeni külső határ előtt kell megállítani az illegális migránsok tömegét - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában. Egymilliárd euróra bírságolták a Volkswagen csoportot Németországban
Egymilliárd euró (320 milliárd forint) bírság megfizetésére kötelezte a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen csoportot dízelüzemű motorokkal összefüggő szabálytalanságok miatt, a járműgyártó társaság szerdán közölte, hogy elfogadja a döntést. A VW közleménye szerint a bírságot azért vetették ki, mert a társaság megsértette felügyeleti kötelezettségeit a motorfejlesztő részleg tevékenységével kapcsolatban. Eddig százan léptek ki a Jobbikból és még az is lehet, hogy Vona visszatér
Mirkóczki Ádám az ATV-ben beszélt arról, hogy az ő becslései szerint eddig százan léptek ki a Jobbikból. Bár szerinte ugyanannyian be is léptek. A Jobbik parlamenti képviselője egyáltalán nem tart szakadástól és cáfolta, hogy válságban lenne a pártjuk. Közben lassan az is körvonalazódni látszik, hogy Vona Gábor háttérbe vonulása valóban színjáték lehetett. Immár két meghatározó Jobbikos politikus is elejtette, hogy a volt pártelnök akár vissza is térhet a Jobbik élére. Szanyi Tibor a lengyeleket és hazánkat ostorozta Strasbourgban
A lengyel jogállamiság helyzetéről tartott európai parlamenti vitában felszólalt a szocialista magyar Szanyi Tibor is. A szocialista EP képviselő hozta a formáját és tiszteletreméltónak nevezte az EP következetes kiállását a demokratikus jogok mellett, még a hetes cikkely szerinti kötelezettségszegési eljárást is emlegette. Azt mondta, fontos most az EU további kiállása, ami üzenet értékű, miszerint az unió nem tűri el polgárai alapjogainak megsértését. Felszólalásában egyébként Lengyelországot hazánkkal hozta párhuzamba, persze nem pozitív értelemben, hanem úgy beszélt Magyarországról mint valami rossz, bűnös mintáról, amit most a lengyel kormány is próbál követni. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy nem lehet Európába illegálisan belépni
Az Európai Unió folyamatosan az embercsempészek által kikényszerített helyzeteket és azok súlyos következményeit kezeli ahelyett, hogy érvényt szerezne akaratának, hiszen így az embercsempészek döntik el, ki jöhet Európába. Állítsuk meg az embercsempészetet a külső határok megerősítésével!” - nyilatkozta Gál Kinga fideszes EP-képviselő a humanitárius vészhelyzetekről és szolidaritásról szóló mai plenáris vita kapcsán. Ajánljuk még
Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni. Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.