Forró drót
A Kutypártnak is vissza kell fizetnie egy rakás pénzt
Kovács Gergely pártja, az asszonyverő Juhásszal ellentétben elérte az egy százalékot, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párt több egyéni jelöltje nem ugrotta meg a 2 százalékos küszöböt, így összesen 25 milliós kampánytámogatást kell visszafizetniük – írja a 888.hu. Dízelbotrány: vádat emeltek az egykori Volkswagen-vezér ellen
Amerikai szövetségi nyomozók bejelentették csütörtökön Detroitban, hogy egy nagyesküdtszék vádat emelt Martin Winterkorn, a Volkswagen volt vezetője ellen a német autógyár környezetvédelmi csalása ügyében. Közel száz ember halálát és százezrek otthonának elvesztését okozták az áradások Kenyában
Mintegy száz ember halálát és csaknem 260 ezer otthonának elvesztését okozták a több mint egy hónapig tartó esők, áradások és földcsuszamlások Kenyában - közölte pénteken a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és Vörös Félhold Társaságok. Komoly gazdasági fejlődést ígér a kormány hivatalos konvergenciaprogramja
A 2018-2022-es konvergenciaprogramban a magyar kormány azzal számol, hogy a GDP a 2017-es 4 százalékos bővülés után a most következő kormányzási ciklus minden évében legalább 4 százalékkal növekedik majd. Az Európai Bizottsághoz benyújtott dokumentum az államadósság jelentős csökkenését, valamint a jövedelmek, a lakossági fogyasztás és a beruházások erőteljes növekedését jelzi előre a következő négy évre. Tűzoltókocsi borult rá egy kisbuszra Budapesten, meghalt egy ember
Ráborult egy emelőkosaras tűzoltó jármű egy kisbuszra Budapest XI. kerületében csütörtök délután, a kisbuszban egy ember meghalt – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Óriási torlódások vannak a főváros budai oldalán. Fidesz: A Kúria elvett egy mandátumot a párttól az érvénytelenné nyilvánított levélszavazatokkal
A Fideszt érte a legnagyobb sérelem a szavazatok összesítése során, a Kúria döntésével elvettek a párttól feltételezhetően több ezer szavazatot és egy parlamenti mandátumot – mondta Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek. Hidvéghi Balázs szerint az Alkotmánybíróság csütörtökön kimondta, hogy a Kúria döntése „jogsértő és törvénytelen” volt.
Szijjártó Péter: Az uniós támogatás nem jófejségből, hanem a piacnyitásért cserébe jár a közép-európaiaknak
Egyelőre fikciónak kell tekinteni az uniós támogatások jogállamisághoz kötését, a szubjektív kritériumok bevezetése ellentétes lenne az uniós szerződésekkel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A hatályos jogszabályok és szerződések világosan rögzítik a tagállamok jogait és kötelességeit, mindenki számára ugyanazokat – mondta, és megerősítette, hogy Magyarország semmilyen olyan javaslattal nem ért egyet, ami zsarolási potenciált adna bárkinek a kezébe a szerződés szerint járó kifizetésekre vonatkozóan. A zaklatott migránsgyerekekért aggódik az EP, a zaklatók viszont nem zavarják
Szerencsére minden igazán fontos dologgal volt idejük foglalkozni az Európai Parlament képviselőinek a csütörtökön zárult, kétnapos plenáris ülésen. Az „európai” „értékeket” megsértő tagállamokkal szembeni támogatás-megvonás mellett a migráns gyerekekért is aggódtak egy kiadósat. Az EP szeretné elérni, hogy a kísérő nélkül érkező bevándorló gyerekek mielőbb gyámság alá kerüljenek, illetve átessenek a családegyesítéseken, nehogy kizsákmányolás, erőszak vagy szexuális zaklatás áldozataivá váljanak. Az azonban valamiért nem aggasztja az EP-képviselőket, hogy gyerekekkel szembeni erőszakra és szexuális zaklatásra hajlamos felnőtt migránsok tömegei vannak jelen a földrészünkön. Szélsőbaloldali aktivisták oktatják populizmusra az amerikai Demokrata párti jelölteket
Hazánk és az USA között jelenleg az a közös, hogy a hangos kisebbség egyik helyen sem tudta elfogadni a demokratikus választások eredményét – írja legújabb cikkében a Tűzfalcsoport. Ebben a Progressive Change Campaign Committee (Haladó Változás Kampánybizottság) nevű, a Soros család által finanszírozott, szélsőbaloldali csoportról számol be, amely kiképzést tart több száz Demokrata párti jelöltnek az Egyesült Államokban. Putyin, Erdogan és Duterte mellé került Orbán a Time magazinban
A politikai "erős emberekről" szóló cikkben Putyin, Erdogan, Duterte és más vezetők között sorolták fel Orbán Viktort is a Time magazin új számában. Az amerikai politikai elemző Ian Bremmer a Time legújabb számában azt próbálja megfejteni, vajon miért élik reneszánszukat az erőskezű, karizmatikus vezetők a nagyvilágban, Putyin Oroszországától kezdve Duterte rendőrállamán keresztül Erdogan Törökországáig, akiket elsősorban az köt össze, hogy "biztonságot" kínálnak népüknek egy rájuk leselkedő külső vagy belső veszéllyel szemben. Az elemzés halványan, de rávilágít arra a tényre, hogy Nyugat-Európával, a liberális elitet a pajzsára emelő, önmagával, a társadalmi válsággal szemben közönyös lakossággal ellentétben vannak népek, akik felébredtek, látják mezítelenségüket és sebezhetőségüket, ezért határozott, erős értékrendű, cselekvőképes vezetőkbe helyezik bizalmukat. Verhofstadt megint epét hányt Magyarországra és Lengyelországra, elvenné a kohéziós támogatást
Az uniónak fel kell hagynia a szabálysértő kormányok finanszírozásával, itt az ideje megmutatni, hogy az EU sztenderdjeinek lenézéséért fizetni kell – írta Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) vezetője, egykori belga miniszterelnök a pozsonyi liberális Sme napilapban csütörtökön megjelentetett véleménycikkében. Charles Michel jelenlegi belga miniszterelnök szintén arról beszélt ma, az EP plenáris ülésén, hogy a jogállamiság védelme érdekében új uniós mechanizmus bevezetését támogatja. A sajtószabadságért aggódik és médiamegfigyelő központot is létrehozna a LIBE-s EP-képviselő
Állásfoglalást fogalmazott meg és terjesztett az Európai Parlament (EP) elé Barbara Spinelli olasz EP képviselő, akinek neve a Magyarországot folyamatosan támadó LIBE bizottságból vált ismertté itthon. A baloldali politikus ezúttal arra tett javaslatot, hogy hozzanak létre egy uniós médiamegfigyelő központot, amelynek az lenne a feladata, hogy folyamatosan figyelje a tagállamok médiaviszonyait és közbeavatkozzon, ha úgy ítéli meg, hogy veszélybe kerül a sajtószabadság.
Ha véletlenül sikerül jogilag kitoloncolni egy migránst, akkor a többiek zavargással akadályozzák meg
Több száz rendőr részvételével tartottak razziát csütörtökön egy menedékkérőket befogadó németországi szálláson, miután lakói a héten megakadályozták egy társuk hazatoloncolását. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter a jogkövető lakosság arcul csapásának nevezte az érintett menedékkérők magatartását. Nem adják fel Simicska elárult újságírói
Magyar Hang néven hetilapként jelenik meg a korábban tartós finanszírozási problémák miatt megszüntetett Magyar Nemzet. Az új, huszonnégy oldalas újságot készítő csapat a Nemzet egykori munkatársaiból áll majd, de külsősökkel is számolnak. - írta a Zoom.hu Kocsis Máté: változatlanok a kormánypártok célkitűzései
A célok változatlanok: a keresztény kultúra megőrzése, a külső határok védelme, a teljes foglalkoztatottság és a családok támogatása - mondta Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt megválasztott frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Megalakult a Fidesz új országgyűlési frakciója (PS-galéria!)
Megalakult a Fidesz új országgyűlési frakciója, amelyet az új felállásban Kocsis Máté vezet, aki emiatt le fog mondani józsefvárosi polgármesteri tisztségéről. Ködösítenek és titkolóznak a tüntetések költségeiről Gulyás Balázsék
A közel hetente ismétlődő "Mi vagyunk a többség" elnevezésű tüntetéssorozat költségeiről, finanszírozásáról érdeklődött a Figyelő, többek között a demonstrálókat képviselő szervezőnél, Gulyás Balázsnál, aki az MSZP-s Gurmai Zita fia. Választ azonban azóta sem kapott a lap, helyette a tüntetőktől már megszokott, ködösített sablonválasszal intézték el a kényes kérdést: mikro/ magánadományokból gyűjtötték össze a szükséges összeget. Orbán: Magyarországnak senki semmilyen ügyben nem szabhat előfeltételt
Orbán Viktor miniszterelnök készen áll megtárgyalni az európai uniós pénzek folyósításáról szóló, szerdán ismertetett brüsszeli javaslatot. A kormányfő ezt csütörtökön Budapesten mondta, a Fidesz-frakció alakuló ülésére érkezőben, újságírói kérdésre válaszolva. Nobel-békedíjat kértek Trumpnak az amerikai republikánusok
Amerikai republikánus törvényhozók egy csoportja azt kezdeményezte szerdán, hogy ebben az évben Donald Trump amerikai elnöknek ítéljék oda a Nobel-békedíjat az észak-koreai nukleáris válság megoldása érdekében tett fáradozásai elismeréséül. Jövő héten búcsúztatják Magyari Bélát
Jövő pénteken délben a Fiumei úti sírkert ravatalozójában katonai tiszteletadással búcsúztatják Magyari Béla nyugállományú ezredest – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-t. Bakondi: erősödik a migrációs nyomás Európa határain
Az utóbbi időszakban felerősödött a migrációs aktivitás az Európai Unió (EU) külső határain, a balkáni útvonalon, Líbia, Tunézia, illetve Marokkó felől – jelentette ki a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója az M1 tévécsatorna csütörtöki műsorában. Megalakul ma az új Fidesz-frakció
Megalakul ma a Fidesz új országgyűlési frakciója, amelyet várhatóan Kocsis Máté vezet majd, aki emiatt le fog mondani józsefvárosi polgármesteri tisztségéről – írta csütörtöki számában a Magyar Idők. A lap értesülései szerint Biró Marcell államtitkár vezeti majd a miniszterelnök közvetlen felügyelete alá tartozó Miniszterelnöki Kormányirodát, Tuzson Bence pedig államtitkárként a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Miniszterelnökséghez igazol. Orbán Viktor két nappal az új parlament megalakulása, május 8-a után teheti le miniszterelnöki esküjét. Hadházy nem veszi fel a mandátumát. Vagyis de. Nem, mégsem. Vagy mégis? Még gondolkodik
Egy ellenzéki politikus számára ma dilemmának kell lennie, hogy egy illegitim parlamentben milyen szerepet vállal – mondta Hadházy Ákos, az LMP listáról az országgyűlésbe jutott képviselője a Hír Tv-ben, ahol magánál Kálmán Olgánál vendégeskedett. NAV: érdemes átnézni az adóbevallási tervezetet
Az adóhivatal által elkészített személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet érdemes átnézni, hogy abból ne maradjon ki semmi lényeges, előfordulhat ugyanis, hogy a dokumentumot ki kell egészíteni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ajánljuk még
Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.