Forró drót
Átkerülhet a Cseh nagykövetség Jeruzsálembe
Milos Zeman cseh elnök bejelentette, továbbra is támogatja a cseh nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezését. Migrációs katasztrófát jósol az ENSZ világélelmezési felelőse
Az Iszlám Állam afrikai szélsőséges csoportokkal karöltve azon mesterkedik, hogy egy új migrációs hullámot indítson el Európa felé. Ezt David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője mondta a Guardiannak a Szíria megsegítésére szervezett brüsszeli donorkonferencián. Semjén Zsolt marad, a Figyelő pontosított
Ugyanakkor van még egy miniszter, akinek a sorsa bizonytalan. A Figyelő már szerdán közölte, hogy ismeri a negyedik Orbán-kormány végső hadrendjét. A névsor azonban nem volt teljes. A hetilap most kiegészítette listáját Semjén Zsolttal. Vona cimborájának zugportálja durván beleszállt Toroczkaiba
Saját alelnökét is kikezdte a Jobbik és a párthoz köthető, Zsúrpubi nevű internetes szennyoldal. A Vona Gábor cimborája és rajongója, Béres Ferenc Attila által főszerkesztett zugportál most az elnöki posztra egyre esélyesebb Toroczkai Lászlónak ment neki, amit az ásotthalmi polgármester keményen visszautasított. Úgy tűnik, a pártban valóban tartanak attól, hogy a kongresszus Toroczkait választja elnöknek a Vona Gáborhoz hű Sneider Tamással és Gyöngyösi Mártonnal szemben – írta a Magyar Idők. Boros Bánk Levente: "Az ellenzék papás-mamást játszik a homokozóban"
Boros Bánk Levente az M1-nek adott interjújában elmondta, hogy jelenleg senki sem hiszi el az ellenzéki pártoknak, hogy bármire alkalmasak lennének. A szakértő úgy fogalmazott, a legutóbbi két tüntetésen is láthatóvá vált, hogy a résztvevők megkérdőjelezik a tevékenységüket. Trump és Macron ésszerűbb keretek közé helyezheti az iráni atomalkut
Ésszerűbb keretek közé helyezheti az iráni atomalkut Donald Trump amerikai elnök és Emmanuel Macron francia államfő - mondta el Kaló Máté Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Incze Nikoletta: Ma is konfliktust teremthet az iszlám és a zsidó-keresztény kultúra találkozása
Az iszlám és a zsidó-keresztény kultúra, értékrend találkozása ma is konfliktushelyzetek forrása lehet - jelentette ki a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Magukra robbantottak egy komplett hegyet az észak-koreaiak
A legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep, a Mantap-hegy gyomrába vájt alagútrendszer nem biztonságos többé, s nem használható további tesztekhez, mert összeomlott az atomrobbantások következtében a felette húzódó hegy, ami miatt figyelni kell az esetleg kiszivárgó radioaktivitást is. Több hangfelvételt is készített Portik a Gyárfással folytatott titkos megbeszélésekről
Nem egy, hanem több kompromittáló hangfelvételt készített Portik Tamás a Gyárfás Tamással folytatott beszélgetéseiről 2000 és 2004 között, és ezek a felvételek a rendőrség birtokában vannak - ezt állítja belügyi forrásra hivatkozva a Heti Válasz legfrissebb számában. Kósa Lajos: Nem maradhatok miniszter
Kósa Lajos nem lesz miniszter a következő Orbán-kormányban. Ezt maga Kósa jelentette be, amikor elárulta, hogy Orbán Viktor javaslatára inkább a Fidesz 2019-es kampányát irányítja majd. "A tárca nélküli miniszteri pozíciómban a Modern Városok Programért feleltem. Amire felkért a miniszterelnök, azt elvégeztem" - mondta Kósa Lajos az Origónak adott interjúban. Később teljesen egyértelműen kimondta: távozik a miniszteri posztról. Karácsony Gergely a "semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek" szellemében adott interjút a HVG-nek
Önkritikusnak nem nevezhető interjút adott Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a HVG-nek. Még mindig azt emlegeti, támogatottságban az elmúlt 10 évben ő volt a legközelebb Orbánhoz. Az interjú a kétkedők számára is bebizonyítja: Karácsony Gergely nem más, mint Medgyessy Péter avatárja, Horn Gyula nehéz, savas szájszagával, Gyurcsány Ferenc hiperaktivitásával. De Gergőtől nem kell megretteni, mert csak egy ártatlanul visszajáró kóbórlélek, akire a sikeres őrdögűzés után további négy év napközi vár. Sertéspestis miatt Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea is kitiltotta a magyar húst
A Heves megyében egy vaddisznó tetemében kimutatott afrikai sertéspestis (AFP) miatt Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket - írta csütörtöki lapszámában a Világgazdaság.
Kim Dzsong Un és a dél-koreai elnök minden idők egyik legkényelmetlenebb randijára készül
A két vezető az országaikat elválasztó beton akadályoknál találkozik, majd a dél-koreai díszőrség kíséri őket a tárgyalások helyszíneként szolgáló Panmindzson határfaluba a fogadási ceremóniára. Bakondi: valótlanságokra alapozva készül elítélni Magyarországot az Európai Bizottság
Az egységes uniós menekültügyi eljárás bevezetése lehetetlenné tenné a jelenlegi magyar eljárást, a hatékony magyar határőrizeti rendszer jogellenessé válna – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 televíziós csatorna szerda esti műsorában. Macron: Párizs nem mondja fel az iráni atomszerződést
Párizs nem mondja fel az iráni atomszerződést – hangsúlyozta Emmanuel Macron francia államfő az amerikai kongresszus két háza előtt elmondott beszédében szerdán. Macron hitet tett a liberális világrend megőrzése mellett, és támogatásáról biztosította a tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót. Öt százalékos volt a magyar gazdasági növekedés az idei első negyedévben
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg továbbra is kiemelkedően gyors volt, de egyben tetőzhetett is a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedési üteme az idei első negyedévben. A magyar gazdaság éves összevetésű növekedése a legfrissebb citybeli előrejelzés szerint elérhette az öt százalékot. A londoni elemzői közösség ugyanakkor eltérően ítéli meg a magyar monetáris politika várható reakcióját. Szijjártó: segítenünk kell a szíriaiakat, hogy hazájukban maradhassanak
Egyházi szervezetekkel együttműködve a közel-keleti keresztény közösségeket helyben megerősítő közös program megvalósítása mellett döntött Lengyelországgal közösen Magyarország, mivel a két állam döntéshozói úgy vélik, segíteni kell a szíriai emberek helyben maradását, illetve visszaköltözését – közölte Szijjártó Péter szerdán, az Európai Unió és az ENSZ által Szíria megsegítésére szervezett brüsszeli donorkonferencia szünetében. A Figyelő szerint így fog kinézni a negyedik Orbán-kormány
A Figyelő szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora. Vannak nagy távozók és teljesen új nevek is a hamarosan felálló kormány miniszterei között. A Fidesz frakcióvezetője Kocsis Máté lesz. A közölt nevek egybeesnek a PestiSrácok.hu információival. Gál Kinga: az EP menekültügyi eljárásra vonatkozó rendelettervezete veszélyezteti a déli határzár működését
Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) szerdán bemutatott jogszabálytervezete egységesítené és kötelezővé tenné a menekültügyi eljárás lefolytatását az unió valamennyi tagállamában, amivel lehetetlenné tenné a menekültügyi eljárás tranzitzónákban történő lefolytatását, ezáltal jogilag veszélyeztetné a déli határzár működését - jelentette ki Gál Kinga fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán. Brit médiaértesülés szerint júliusban Londonba látogat Donald Trump
Szerdai brit médiaértesülés szerint július közepén Nagy-Britanniába látogat Donald Trump amerikai elnök. Lovas a Sajtóklubban beszélt a Fenyő-ügyhöz fűződő döbbenetes élményéről
Másfél évtizedes emlékét osztotta meg a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban Lovas István újságíró, a Sajtóklub rendszeres vendége. A publicista a műsorban felidézte, hogy valamikor a 2000-es évek elején-közepén találkozott a rendőrségen Marjai Judittal, Tasnádi Péter egykori feleségével, aki elárulta neki, hogy súlyos titkot őriz Fenyő János kivégzéséről. Letartóztatta a világ egyik legkeresettebb hackerét a horvát rendőrség
Nemzetközi akció keretében letartóztatták a világ egyik legkeresettebb hackerét, egy 19 éves horvát állampolgárt - közölte szerdán a horvát belügyminisztérium. Bíróság elé állt a rendőrgyilkossággal vádolt szélsőséges hungarista, Győrkös István
Nem ismeri el Győrkös István, hogy rendőrt ölt másfél éve Bőnyben, a szélsőséges hungarista büntetőpere szerdán kezdődött el a Szombathelyi Törvényszéken. A hosszas, részletes nyomozás adatai szerint kizárható, hogy az elhunyt rendőrtiszttel a tűzharcban résztvevő nyomozók végeztek, Győrkös pedig továbbra is azt állítja, hogy ő nem lőtt az áldozatra. A Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója maga is súlyosan megsérült a lövöldözésben, a történtekhez a rendőrség mulasztásai is hozzájárulhattak. Több mint tizenötezer embert várnak Brenner János boldoggá avatására Szombathelyre
Több mint tizenötezren regisztráltak résztvevőként Brenner János vértanú pap május elsejei szombathelyi boldoggá avatására, ezért nem az eredetileg meghirdetett helyszínen, a székesegyház előtti téren, hanem az úgynevezett emlékműdombon tartják meg a boldoggá avatási szertartást is magában foglaló szentmisét – jelentette be Székely János katolikus megyéspüspök szerdán sajtótájékoztatón.