Pesti Srácok

Forró drót

Troll: Göncz Árpád a rendszerváltás árulója, az egyik legkártékonyabb magyar politikus volt (Videóval!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 3.
Az elmúlt évek legkártékonyabb politikusa volt Göncz Árpád – jelentette ki az Echo TV Troll című műsorában Boros Bánk Levente. A Médianéző ügyvezetője arra reagált, hogy a baloldali médiumok hogyan forgatták ki kollégánk, Ambrózy Áron szavait, aki előzőleg a tévé Keménymag című műsorában értékelte lesújtóan Göncz rendszerváltás utáni produkcióját.

A lengyel miniszterelnök után a kormánypárt elnöke is megvédte a „lengyel haláltáborok” kifejezést tiltó törvényt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 3.
Lengyelországot eddig megfosztották attól a jogától, hogy megvédje a méltóságát, annak a nemzetnek a méltóságát, amelyet „bűnösnek kiáltanak ki olyan bűntettekért, amelyeket egy másik nemzet követett el” – jelentette ki szombaton Jarosław Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke a lengyel állami rádióban a holokauszttal kapcsolatos, vitatott új törvényről nyilatkozva. Tegnap Mateusz Morawiecki kormányfő is kiállt a törvény mellett.

1500 milliárdot hagy a munkaadóknál az állam béremelésre a következő években

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 3.
Azért, hogy a magyar munkavállalók fizetése minél nagyobb mértékben növekedjen, hat év alatt 1500 milliárdos adócsökkentést hajt végre az állam – nyilatkozta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A lap szombati számában a politikus kiemelte: az illegális migráció támogatása helyett versenyképessé kell tenni a magyar fizetéseket és a kisebb hazai vállalkozásokat.

Gigatüntetéssel fenyeget a Független Diákparlament

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 2.
Nagyszabású giga tüntetést helyezett kilátásba a Független Diákparlament, amennyiben Orbán Viktor miniszterelnök nem vitázik. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter már a kormányinfón tudatta, hogy a kormányfő nem vesz részt azon a viták, amire kvázi kihívta a Diákparlament vezetője. A 444 arról ír, hogy a diákok február 23-án fognak utcára vonulni, Budapesten.

Az MSZP elnöke Kolozsvárról üzent haza (a DK-nak?): a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 2.
Akár választási szövetségesének a Demokratikus Koalíciónak is üzenhetett nyilatkozatával Molnár Gyula, aki pénteken Kolozsvárra látogatott. Az MSZP elnöke az M1-nek nyilatkozott. Azt mondta, "ellentétben néhány ellenzéki párttal", a szocialisták úgy gondolják, hogy szerzett jogot nem szabad elvenni. A határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány, azt meg kell tartani.

Több száz munkavállaló léphet ki a Tescótól

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 2.
Több százra tehető azoknak a munkavállalóknak a száma, akik várhatóan nem fogadják el a Tescóban zajló szervezeti átalakítások okán számukra felajánlott új munkakört, részben a munkabér változása miatt, részben pedig azért, mert az új pozíciójukban nem tudnak a szakmájukban dolgozni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken az MTI-nek.

Elutasítja az illetékes uniós biztos, hogy kevesebb családi pótlékot kapjanak a magyarok Ausztriában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 2.
Ahol a járulékot fizeti valaki, ott jogosult az ellátásra - ezzel utasította el a foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztos a hvg.hu-nak nyilatkozva az osztrák kormánynak azt a javaslatát, hogy csökkentsék az Ausztriában munkát vállaló külföldi állampolgárok nem Ausztriában élő gyermekei után járó családi pótlékot az adott országban szokásos szintre.

Megszólalt Vác polgármestere: Nettó hazugság a Momentum lejáratókampánya!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 február 2.
Mint azt már korábban megírtuk, a Momentum ötlet híján Gyurcsány Ferenchez hasonló módszerrel próbál kampányolni a napokban feltöltött váci lejáratóvideójukban. A két és fél perces videóban Juhász Béla Róbert (igazmondó Juhász), a párt váci országgyűlési képviselő-jelöltje ugyanis azt állítja, azért romosak Vác épületei, mert a kormány ezek felújítása helyett a határon túliaknak adja a pénzt. Az üggyel kapcsolatban a PestiSrácok.hu megkereste Vác polgármesterét, Fördős Attilát, aki nettó hazugságnak nevezte a Momentum videójában elhangzottakat, és egyúttal feltárta az igazságot arról, valójában súlyos milliárdokkal támogatja a kormány Vác város fejlődését.

Történelmi fejlesztés és fejlődés a Magyar Honvédségnél

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 2.
Bemutatták azt a két Airbus A-319 repülőgépet pénteken Kecskeméten, amelyet a Magyar Honvédség hadrendjébe állítanak. Ez a honvédség történelmi fejlesztésének és fejlődésének fontos állomása - jelentette ki a honvédelmi miniszter. Simicskó István az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartott sajtótájékoztatón elmondta: a légi szállítás képessége hazánk biztonsága érdekében és a honvédség szempontjából is stratégiai fontosságú. Ennek megújítása, a két szállítógép megérkezése a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik kiemelt eleme.

"Minden fán van rohadt alma" "Elvtelen kompromisszumokat nem fogunk kötni" - A széllel változó politikájáról érvelt az LMP

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 2.
Érdekes helyzet állt elő az LMP-ben, amely a kongresszusi határozatában kimondta, az összes választókerületben saját jelölttel indulnak a tavaszi választáson. Azt is lefektették, hogy együttműködést csak olyan párttal, szervezettel tudnak elképzelni, amelyiknek nem volt szerepe az elmúlt 28 év politikájában. Aztán kiderült, hogy mégsem eszik olyan forrón a kását. Érdekes, hogy pont a Simicska Lajoshoz köthető Index értekezik az LMP hintapolitikájáról és az izgalmas lebegtetésekről, visszalépésekről. Emlékezetes, hogy egy hete a Ripost fotósának sikerült lencsevégre kapni, ahogy az LMP politikusai, köztük Hadházy Ákos, valamint a jobbik elnöke Simicska jobbkezével vett részt találkozón. Azóta az a hír járja, hogy az oligarha a Jobbik után az LMP-t is megvette.

Nők mozgalma a migránserőszakkal szemben – ismerje meg a 120 decibelt! (Videóval!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 2.
Fiatal, öntudatos, modern nők új mozgalmat hoztak létre Németországban 120 decibel (#120db) néven - szúrta ki a PolgárPortál. A 120 decibeles hangerő azt a kézi riasztó készüléket idézi, amellyel egyre több nő kénytelen magát felszerelni, ha kilép az utcára. A néhány perces bemutatkozó filmben szívbemarkoló mondatok hangzanak el, felhívva azokra a mindennapos erőszakra a figyelmet, amelyeket a német sajtó a mai napig igyekszik elbagatellizálni, vagy egyenesen eltussolni.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.