Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Erdő Péter: ma az egyháznak a legnagyobb kihívást az intézményes feladatok ellátása jelenti
Míg tizenöt évvel ezelőtt az egyház legfontosabb feladata a helyének újra megtalálása volt a szabaddá vált világban, ma intézményes feladatainak ellátása jelenti a legnagyobb kihívást számára - mondta Erdő Péter bíboros, prímás az MTI-nek. Az esztergom-budapesti érsek abból az alkalomból nyilatkozott a távirati irodának, hogy tizenöt évvel ezelőtt, 2003. január 11-en iktatták be hivatalába.Bakondi: további vonzerőt jelentene az európai menekültügyi rendszer megváltoztatása
További vonzerőt jelentene az illegális migránsok számára, amennyiben az Európai Parlament (EP) határozatának megfelelően megváltozna az európai menekültügyi rendszer - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en.Egy kutatás szerint sokan elvennék a határon túliak jogait
A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.Orbán Viktor ismét nagypapa lesz
A Story magazin szerint várandós Orbán Viktor második lánya. A 23 éves Sára nyáron ment férjhez Szokira Tamáshoz, most a negyedik hónapban van. A házaspár még nem tudja a gyermek nemét.Falvakat és neoromán templomot rombolnak Németországban a barnakőszénért
A Heti Válasz online figyelt fel az immerathi Sankt Lambertus-templom utolsó óráira. A megdöbbentő képen az látható, ahogyan a műemléki védettségű, székesegyház-méretű neoromán templomot lerombolják. Az indoklás profán: az atomerőművek bezárása miatt Németországban minden energiahordozóra – nem csak a megújulókra – szükség van, így a föld, és a települések alatt lévő, egyébként rendkívül környezetszennyező barnakőszénre is.Hamarosan Borisz Nyemcovnak hívják majd az egyik washingtoni teret
Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról nevezik el a washingtoni orosz nagykövetség épületével szembeni kis teret az amerikai főváros önkormányzatának döntése alapján.Teljes útzár az M1-esen, két baleset is történt
Tatabánya térségében egy kamion átszakította a szalagkorlátot, később hat autó rohant egymásba.Tíz körzetben méri meg az ellenzéki erőviszonyokat a Közös Ország Mozgalom
A Közös Ország Mozgalom legalább tíz választókerületben tart februárban képviselőjelölti vitákat és ezzel párhuzamosan közvélemény-kutatásokat indít az adott körzetekben, közölte Gulyás Márton mozgalma.Több millió euró értékű ékszert raboltak el a párizsi Ritz hotelből
Több millió euró értékű ékszert rabolt el szerda este öt fegyveres a párizsi Ritz luxusszállóból, miután fejszével betörték a hotel kirakatait.Értelmezhetetlenek a Helsinkinek az LMBTI közösségre vonatkozó kérdései
A karitatív segélyszervezetek értelmezhetetlennek és fölöslegesnek tartják a Soros által pénzelt Helsinki Bizottságnak a meleg menekültek ellátására vonatkozó kérdéseit. Az Alapjogokért Központ vezetője szerint a jogvédők vélhetően annak akarnak megágyazni, hogy a homoszexualitás a migránsok esetében üldözésre okot adó körülménynek minősüljön, így bárki bárhol jogosult legyen a menekültstátusra - írja a Magyar Idők.ÁSZ: az Együtt is tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán közleményben az MTI-vel. Az Együtt tiltakozik a döntés ellen.Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Varsóban
Kényszerleszállást hajtott végre szerda este egy belföldi járat a varsói repülőtéren, tart a mentőakció, halálos áldozatok nincsenek - számolt be róla a varsói Chopin repülőtér hivatalos közleményére hivatkozva a lengyel média. Nem hivatalos sajtóértesülések szerint a gép nem tudta kiengedni futóművét.Az USA és Dél-Korea is kész tárgyalni Kim Dzsong Unnal
Donald Trump amerikai elnök szerdán telefonon beszélt a dél-koreai államfővel és közölte, hogy az Egyesült Államok kész a párbeszédre Észak-Koreával „a megfelelő időben, a megfelelő körülmények között”. Mun Dzse In egy sajtótájékoztatón szintén jelezte, nem zárkózik el egy csúcstalálkozó elől a phenjani vezetéssel.Amerikai balos szenátorok megint kitiltásokkal tanítanák móresre a magyar kormányt
Az orosz befolyásról írt egy hosszú, kétszáz oldalas jelentést az amerikai szenátus külügyi bizottságának 10 fős ellenzéki, demokrata szárnya. Az összefoglaló szerint a nemzetközi közösségeknek agresszívan kell utánajárniuk, leleplezniük és nyilvánosságra hozniuk az orosz befolyás mértékét Magyarországon. Ez a harc – mivel szerintük Orbán Viktor Moszkva oldalára állt – kormányzati partner nélkül nehéz lesz, de hatékony eszköz hozzá az egyszer már bevált kitiltás.Karácsony: Nem megváltó vagyok, hanem szolgáló
„Budapesti évadnyitó rendezvényt” tartott az MSZP és a pártnak kormányfőjelöltet kölcsönző Párbeszéd. Az egyórás eseményen Tóth Bertalan, Kunhalmi Ágnes, Karácsony Gergely, Horváth Csaba, Gajda Péter és Tüttő Kata mondott beszédet. A jelszó természetesen az összefogás volt.Idén is segítenek Szerbiában és Macedóniában a magyar rendőrök
Idén is segítik a szerb és a macedón határrendészeti munkát a magyar rendőrök - közölte a rendőrség. A most kiutazó kontingens tagjai közül Szerbiában 15-en, Macedóniában 30-an vesznek részt a közös műveletekben.Grezsa: ami Trianonban átok volt, az a 21. században előnnyé szervezhető
Grezsa István kormánybiztos szerint „ami Trianonban átok volt”, hogy szétválasztották a magyarságot, „az a 21. században gazdasági, politikai, kulturális és társadalmi előnnyé szervezhető”.Orbán Viktor: 2018 sorsdöntő év Európa számára
Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at Orbán Viktor szerdán Berlinben, a legnagyobb német cégek vezetői előtt tartott előadásában. A kormányfő hangsúlyozta, hogy most kell megvédeni a schengeni rendszert, „ha meg akarjuk őrizni, sőt növelni akarjuk versenyképességünket”.Szijjártó: Európa megerősítéséhez együtt kell működnie a V4-eknek és Németországnak
Európát újra erőssé és versenyképessé kell tenni, és ennek egyik legfőbb kulcsa a visegrádi országok és Németország gazdasági együttműködése - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Berlinben Sigmar Gabriel német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése előtt. A külgazdasági és külügyminiszter azt is mondta, képmutatás helyett kulturált párbeszédre van szükség az Európa jövőjét érintő legnehezebb kérdésekben is.Megint füllentésen kapták a térfigyelő kameráktól cidriző „független” polgármester-jelöltet
Még tavaly októberben, jóval az időközi választás kiírása előtt döntöttek a Hódmezővásárhelyen „független” jelöltként induló Márki-Zay Péter kirúgásáról – derül ki a férfi egykori munkáltatójának, a Legrand Magyarország Zrt.-nek a közleményéből. Ezek szerint tehát az MSZP-től a Jobbikig tartó szivárványkoalíció által támogatott „független” jelölt kamuzott, amikor azt állította: a jelöltként való indulása miatt bocsátották el állásából. A térfigyelő kamerás hazugsága egyébként már vasárnap lelepleződött.A második körben is Babisnak adna kormányalakítási megbízatást a cseh államfő
A cseh államfő szerint az Andrej Babis miniszterelnök által szerdán a képviselőház elé beterjesztett programnyilatkozat jó kiindulási alap a kormány jövőbeni programjához, ezért személyesen támogatja. Milos Zeman ugyanakkor a parlament alsóházban mondott beszédében elismerte: a jelenlegi belpolitikai helyzetben nagy a valószínűsége annak, hogy a képviselőház nem szavaz bizalmat a kisebbségi kormánynak.Gyurcsányék leprostizták a határon túli magyarokat (Frissítve!)
Tovább folytatja a külhoni magyarok gyalázását, sértegetését Gyurcsány szektapártja. A Demokratikus Koalíció szerdán ismét elővette slágertémáját, amely szerint ne szavazhasson magyarországi választásokon az, aki soha nem élt itt. Gyurcsányék bizonyára sok külhoni magyar szívét megdobogtatták azzal, hogy lekurvázták őket.Ötven esztendős Repka Attila, Barcelona olimpiai bajnoka (videóval)
Barcelonára jó szívvel emlékszik minden magyar szurkoló, hiszen 1992-ben sok fantasztikus eredményt elértek legjobbjaink. Közéjük tartozott Repka Attila, aki ekkor ért fel pályafutása csúcsára: aranyérmes lett kötöttfogású birkózásban. Ma már edzőként dolgozik, január tizedikén töltötte be 50. esztendejét.A magyar-fóbiás Verhofstadt szerint Orbán retorikája ellentétes az EU alapértékeivel
A Magyarországot legalább heti egyszer szapuló Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök muszlimokkal szembeni gyűlöletkeltő retorikája ellentétben áll az Európai Unió értékeivel és alapvető emberi jogi elveivel.Ajánljuk még

































