Pesti Srácok

Forró drót

Újabb szakaszába lépett a Magyarország elleni kvótaper

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 4.
Hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt indított, hazánkat is érintő kötelezettségszegési eljárás. A luxemburgi székhelyű bírói testület csütörtökön közölte, hogy beérkezett a bíróságra az Európai Bizottság keresete, amelyet Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen indítottak a menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt – írja az MTI.

Tarlós: Az ütőkártyák kiestek az ellenzék kezéből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 4.
Szándékosan szabotálták a metrószerelvények működését nemcsak fakockával, de fémdarabokkal, plombákkal is – jelentette ki Tarlós István a Demokrata csütörtöki számában megjelent interjúban. Mint hozzátette, ezt azonban igyekszik elhallgatni vagy viccként feltüntetni a balliberális sajtó, mert az efféle akciók már baloldali körökben is visszatetszést keltenek. A főpolgármester arról is beszélt, bár vannak előremutató súrlódások, a legfontosabb kérdésekben egyetértenek, így továbbra is leteszi a voksát a Fidesz mellett.

Eltiltották három évre a romániai fellépésektől a Kárpátia énekesét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 4.
A marosvásárhelyi bíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét - írja az MTI a Csíki Hírlap alapján. Az énekes az "emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztését" tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el.

Az oroszok "Pearl Harborja" Szíriában? – Lapértesülés szerint a földön bombáztak szét több orosz harci gépet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 4.
Két orosz katona életét vesztette, amikor december 31-én a szíriai lázadók aknavető-támadást intéztek a hmejmími légi támaszpont ellen – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium. A Kommerszant szerda éjjel az állította, hogy a "radikális iszlamisták" által elkövetett támadásban több mint tíz orosz katona sebesült meg.

Havas szociopata jegyeket mutató viselkedésére tényszerű a magyarázat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 4.
Havas Henrik botrányosan viselkedett Simicska Lajos televíziójában, ahol Kálmán Olga kérdezte őt a szexuális zaklatási ügyeiről. A történtekről két pszichológus is elmondta a véleményét, akik szerint a bukott Jobbik-propagandista Havas a legjobb védekezés a támadás taktikát alkalmazta – írja az Origo. Közben a 168 Óra és a Blikk újabb részleteket szellőztetett meg a Kálmán-Havas csörte hátteréről. Többek között kiderült, hogy Kálmán Olga férje már adásrendező a "Simicska TV-nél".

12 százalékos béremelés várható a BKV-nál

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 4.
Mégis elfogadják a BKV szakszervezetei a 2018-ra javasolt 12 százalékos béremelést, írta a Világgazdaság. Korábban az EKSZ nevű szervezet megalázónak nevezte a javaslatot és ragaszkodott a 15 százalékos emeléshez, a lap szerint azonban ők is készek a bérmegállapodás aláírására. Cafeteriával együtt így akár bruttó 400 ezer forintra is növekedhet a villamos- vagy buszvezetők fizetése a fővárosban.

Növekedett a migránsokhoz köthető erőszakos bűncselekmények száma Németországban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 4.
Egy szerdán bemutatott kutatás eredménye szerint 10 százalékkal nőtt az erőszakos bűncselekmények száma 2015-ben és 2016-ban Németországban, és a növekedés több mint 90 százaléka a fiatal menekült férfiakhoz köthető.- írja a 444.hu a Reuters beszámolója alapján. A kutatás kitért arra is, hogy a háború elől, például Szíriából érkező menekültek kevésbé követnek el bűncselekményeket, mint azok, akik tudhatják, hogy aligha fognak menedékjogot kapni.

Ellopták a maharadzsák ékszereit a velencei Dózse-palotából

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 3.
A kiállítás látogatói közé vegyült tolvajok több millió euró értékű ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában. A rendőrség közlése szerint legkevesebb két tolvaj vegyült a látogatók közé, miközben az egyik őrködött, a másik kinyitotta a tárlót és kiemelt egy arany brosst és egy pár fülbevalót.

Milliárdos lökést kap a lombikbébi-program a Debreceni Egyetemen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 3.
Milliárdos beruházással korszerűsítik a lombikprogramot a Debreceni Egyetemen (DE), miután a klinikai központ szerdán visszavette a 2003-ban a Kaáli Intézetnek átadott meddőségi kezeléseket. Az Asszisztált Reprodukciós Centrum az eddigieknél nagyobb területen és korszerűbb környezetben, megerősödött műszerparkkal fogja a gyermekre várók igényeit kielégíteni.

LMP: A Jobbik nem tudja, micsoda és mit akar

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 3.
Az LMP szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, az LMP továbbra is nyitott együttműködni minden olyan párttal, amely "korszakváltásban, a 21. század eljövetelében" érdekelt. Kanász-Nagy Máté ugyanakkor hozzátette, a Jobbikot jelenleg nem tartják ilyen pártnak, és mindaddig nem is fogják, amíg nem tisztázza "súlyos identitásválságát", vagyis azt, hogy "kik is ők valójában és mit akarnak".

Béremelés és fejlesztések a Honvédségnél

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 3.
Történelmi jelentőségű fejlesztés kezdődött a Magyar Honvédség életében, amiben nagy lépés az idei évre tervezett 428 milliárd forintos költségvetés - mondta a Kossuth Rádiónak szerdán a honvédelmi miniszter. Simicskó István kifejtette, az összeg 30 százalékát - a NATO által előírtak szerint - fejlesztésekre, modernizációra, csaknem 40 százalékát bérfejlesztésre, a fennmaradó mintegy 30 százalékát pedig működésre, fenntartásra fordítják.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.