Pesti Srácok

Forró drót

Halál Amerikára - Muszlim országok reagálásai Trump döntésére

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 7.
Iszmáil Haníje, a radikális iszlamista Hamász szervezet Gázában élő politikai vezetője hadüzenetnek nevezte csütörtökön Donald Trump amerikai elnök döntését, miszerint az Egyesült Államok immár Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, ezért Haníje bejelentette, hogy péntektől újabb intifádát, vagyis palesztin felkelést hirdetett. Közben Izrael megerősítette hadseregének Ciszjordániában állomásozó egységeit. Eközben Halál Amerikára felirattal jelent meg csütörtökön az Izraellel szemben ellenséges Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez közelálló al-Akbár című hírlap.

DK: Kizárt az együttműködés a Jobbikkal

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 7.
A Demokratikus Koalíció (DK) kizár mindenfajta, így a választási együttműködést is a Jobbikkal - jelentette ki a DK szóvivője csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Gréczy Zsolt közölte, a Jobbik nem néppártosodási folyamaton esik át, hanem csupán átmaszkírozza magát. Számukra a Jobbik ma is ugyanaz a kirekesztő, szélsőjobbos szervezet, amelyik európai uniós zászlókat égetett, vagyis "még nagyon sok spenótot meg kell ennie a Jobbiknak, hogy az ország elhiggye ezt az átalakulást" - fogalmazott.

Az Együtt a Fidesz plakátvásárlásait támadja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 7.
Csalás gyanújával tesz eljelentést tesz a Fidesz hét évvel ezelőtti plakátvásárlásai miatt Szigetvári Viktor – tudta meg az MNO.hu. Az Együtt választmányi elnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Állami Számvevőszék szerdán 330 milliós tiltott támogatás elfogadásával vádolta meg a Jobbikot, amelynek Simicska Lajos pénzember biztosított kvázi ingyen reklámfelületet.

Az EP-ben Soros politikusai hallgatják meg Soros szervezeteit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 7.
Az Európai Parlament (EP) szakbizottságának ülésén Soros György partnerei hallgatják meg a milliárdos által finanszírozott szervezetek képviselőit - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. Bakondi György azért beszélt erről, mert csütörtökön meghallgatást tart az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről.

Már 155 bevándorlót kitoloncolt Németország 2016 decembere óta

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 7.
A német hatóságok által elutasított menedékkérők újabb csoportja érkezett meg az afgán fővárosba, Kabulba csütörtökön - mondta el a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) egyik helyi illetékese, Sah Szaman. A repülőn első alkalommal voltak olyan menedékkérők, akiknek a hatóságok feltételezései szerint terrorcselekményekhez lehetett közük. A frankfurti repülőtéren mintegy ötszáz aktivista tüntetett a német hatóságok lépése ellen előző este.

Polt leváltotta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 6.
Polt Péter legfőbb ügyész indoklás nélkül vonta vissza Ihász Sándor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjének kinevezését – tudta meg a Zoom.hu. A döntést csak az Ügyészségi Közlönyben tették közzé, Ihász leváltásának okáról senki nem akart nyilatkozni. Csak annyit közöltek, hogy a későbbiekben beosztott ügyészként dolgozik majd.

Most a vidéki fiatalokat hálóznák be Soros álciviljei

Dezse Balázs Forró drót 2017 december 6.
A sajtóban megjelentek olyan hírek, melyek szerint Soros György álciviljei olyan hálózatot szeretnének létrehozni Magyarországon, ami érinti a vidéki fiatalokat is. A hírek szerint irodákat fognak nyitni vidéken, ezeknek pedig olyan pénzeket juttatnak majd, amelyeket Soros György terveit támogatják. A témában a Fidelitas tartott sajtótájékoztatót szerdán délután. Falusi Vajk a szervezet alelnöke elmondta, Magyarország jövőjéről csak a magyar emberek dönthetnek.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármestert jelölik Hódmezővásárhely polgármesterének

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 6.
Hegedűs Zoltánt (Fidesz-KDNP), Hódmezővásárhely jelenlegi alpolgármesterét jelöli a Fidesz és a KDNP helyi szervezete az elhunyt Almási István városvezetői posztjára a február 25-i időközi önkormányzati választásra - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán sajtótájékoztatón a csongrádi városban.

Magyarország Soros vérpadján: holnap tartanak meghallgatást Brüsszelben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 6.
Holnap tartják az újabb meghallgatást hazánkról, amit az Európai Parlament állampolgári jogok, igazságügyi és belügyi bizottsága (LIBE) szervez. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni, a másik oldalon ezúttal is a Soros által pénzelt Magyar Helsinki Bizottság fog állni, Pardavi Márta képviseletében. Rajta kívül Polyák Gábor neve áll a meghívóban, aki a szintén Soros-kötődésű Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Az eredeti terv szerint a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Kapronczay Stefánia személyében is jelen lett volna, de ő végül lekerült a meghívottak listájáról. Ennek fényében a Magyarországról szóló jelentés tartalma előre borítékolható, tervezetének bemutatására pedig éppen a magyar a választások előtt, márciusban kerül sor- írta meg az Origo.hu. Nézzük, kik azok a szervezetek, személyek, akik hazánk ellen lépnek fel, Soros György érdekeit képviselve.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.