Pesti Srácok

Forró drót

A világ legbiztonságosabb (és legszebb) országai közé sorolta hazánkat egy brit lap

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 21.
Magyarországot is a turisták számára legbiztonságosabb úti célok közé sorolta egy brit lap a közelmúlt terrorista cselekményei, különösen a múlt heti barcelonai és a cambrilsi merénylet nyomán közölt összeállításában. A Daily Star című tömeglap a brit külügyminisztérium által arról közölt információk alapján válogatott a lehetséges úti célok közül, hogy a tárca mely országokat tartja nagy mértékben kockázatosnak és melyeket a legkevésbé.

Hoppá! A Simicska-lap rovatvezetője elismerte, Magyarország „szeretetre méltó”, és „jobb hely lett”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 21.
A nyugati kultúra megfeledkezett a gyermekvállalásról, az élet reprodukálásáról. Ha a felelősségvállalás és az élet élvezete nem összeegyeztethető, akkor az európai kultúra meg fog szűnni – nyilatkozta a 888.hu-nak adott interjújában Gazda Albert, a Magyar Nemzet publicisztikai rovatának vezetője. Mint fogalmazott: „Akkor kezét csókolom, szevasz európai kultúra, szép voltál. Más kultúrák is szűntek már meg. De ezen múlik tényleg. Nem a migráción, nem az iszlám fenyegetésen, hiszen a fegyverek továbbra is a nyugati kultúránál vannak, és ez így is marad sokáig. De ha kihalunk, akkor kész.”

Felfüggeszti tevékenységét az amerikai haditengerészet a súlyos tengeri baleset miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 21.
Az amerikai haditengerészet a hétfői szingapúri hajóbaleset miatt – amelyben tíz tengerész eltűnt – átmenetileg felfüggeszti tevékenységét világszerte. A súlyos baleset nyomán John Richardson admirális, a haditengerészet műveleti főparancsnoka hétfőn délelőtt a hivatalos Facebook-oldalán felhívást tett közzé, amelyben „műveleti szünetet” kért. A tengernagy egyúttal a Japánban és Japán körül tevékenykedő flotta tanúsítványainak és egész kiképzésének felülvizsgálatára is felszólított.

Tájékoztatják a nyugdíjasokat, hogyan sértette őket vérig Vona Gábor

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 21.
Telefonos és e-mailes tájékoztató kampányt indít hétfőn a Fidesz, hogy tájékoztassa a nyugdíjasokat arról, milyen megengedhetetlen kifejezéseket, sértő jelzőket használt a magyar nyugdíjasokra Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója bejelentette, Vonát már többször felszólították, kérjen bocsánatot azoktól, akiknek az önbecsülésébe gázolt a szavaival, de erre a Jobbik elnöke nem volt hajlandó annak ellenére sem, hogy nyugdíjas szervezetek is ezt kérték tőle.

Rendkívül aljas trükközéssel verte át a diákokat Botka és Gyurcsány ügyvédje

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 21.
Úgy kívánt jogellenesen piaci előnyt szerezni a Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt., hogy az iskolaszövetkezeti diák tagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta. Így a szinte teljes köztehermentesség miatt a teljes közteherrel számítandó munkaerő-kölcsönzési díjnál sokkal alacsonyabb áron tudott felnőtteket kölcsönözni a megbízóknak. A szombathelyi baloldal előzetesben ülő vezetője azt is bebiztosította, hogy lebukás esetén ne őt, hanem a szövetkezeti vezetőket vegyék elő a hatóságok – írta az Origo.hu.

A kezük könyékig véres – Köztünk élő ’56-os vérbírók, ügyészek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 21.
A kezük könyékig véres volt – mondta Békés Márton történész az Origo.hu-nak adott interjújában arról az öt személyről, akik az 1956-os forradalmat követő megtorlás kapcsán összesen 25 ember haláláért voltak felelősek, és még mindig közöttünk élnek. A Terror Háza kutatási igazgatója, aki cikksorozatban dolgozta fel életútjukat arról is beszélt, a Kádár-rendszer nem feledkezett meg a legvéresebb idők hű kiszolgálóiról, helyet talált nekik más területen, ahol nagyon jól éltek. Mint hozzátette, a kommunizmusnak nem volt Nürnbergje, és a két embertelen diktatúra megítélésével kapcsolatban talán a bíróságokon is jellemző még mindig egyfajta kettős mérce érvényesülése.

Ez a jó a Soros-hálózatban: egymás könyveiből tanulgatnak, bárki bárhová átejtőernyőzhet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 21.
A Soros Györgyhöz köthető szervezetek „hálózatosodása” tükröződik vissza a nemzetközi tőzsdespekuláns által alapított Central European University és az olyan társaságok, mint a Transparency International vagy a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület viszonyában. Az említett szervezetek több vezetője, tisztségviselője dolgozik egyúttal a Soros-egyetemnek is, vagy éppen az egykori hallgatók közül kerültek ki – írja a hétfői Magyar Idők.

A Függetlenség Napján sem volt kormányváltás (PS-videó!)

Jurák Kata Forró drót 2017 augusztus 20.
Juhász Péter betegségre hivatkozva nem vett részt azon a tüntetésen, amit az Együtt szervezett az "Orbán-rezsim" ellen és a sajtószabadságért az államalapítás ünnepén. Ott volt viszont Táblás Józsi, Lendvai Ildikó, sőt egy tizenkét éves pártelnök is, aki állítása szerint Macron francia elnök jó barátja. A demonstráción beszédet mondott Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és Vágó Gábor mellett az Együtt alelnöke is, akiről eddig nem is tudtuk, hogy létezik.

Csak a testükön keresztül fordíthatja Orbán kelet felé az országot - ígéri Fekete-Győr András

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 20.
Putyin budapesti látogatása miatt augusztus 28-ára Európamenet néven újabb demonstrációt szervez a Momentum.“Sajnos kormányunk mintha itt is semmibe venné a Szent István-i örökséget: Európa helyett kelet felé fordít minket. Csak a testünkön át! Gyertek el és üzenjük együtt: Magyarország helye Európában volt, van és lesz." - jelentette ki Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke az A38 hajón tartott ünnepi összejövetelükön. Bejelentette azt is, hogy az egész országban megalakítják a Cselekvés köreit, amelynek célja a közösségteremtés, de Orbán polgári köreitől eltérően nem ideológiai alapon, hanem a tenni akarás alapján.

Európa a teljes önfeladás küszöbéhez érkezett - mondta ki a bazilikánál a püspöki konferencia elnöke

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 20.
A keresztény értékrend elhagyásával Európa a teljes kulturális és politikai önfeladás küszöbéhez érkezett - mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a budapesti Szent Jobb-körmenetet megelőző ünnepi szentmisén, hozzátéve: "Langyos keresztények nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról és másokat Krisztus követésére hívni." Erdő Péter bíboros-prímás ugyanott kiemelte: "Keresztény hitünk ma ihletőnk lehet, hogy megtaláljuk helyünket a változó világban, amelyet ma is kísér Isten gondviselő szeretete".

Idő előtt robbant fel a pokolgép - Sokkal durvább merényletekre készültek a marokkói terroristák

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 20.
A spanyolországi merényletek elkövetéséért felelős terrorsejt számos pokolgépes merényletet készített elő, 120 butángázpalackot a rendőrség megtalált egy alcanari házban, amelyek egy része idő előtt felrobbant. Ezután döntöttek úgy a terroristák, hogy a kibérelt autóikkal gázolni fognak Barcelonában - jelentette be Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnök. Arról is beszélt, hogy az elkövetők marokkói migránsok, akik jó körülmények között éltek Spanyolországban.

Vona kezében "faltörő kossal" száll harcba, hogy Magyarország új Svájc legyen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 20.
Vona Gábor elkerülhetetlennek nevezte a bérek rendezését a Jobbik augusztus 20-i rendezvényén a Városligetben, ahol útnak indította a párt által kezdeményezett európai bérunióról szóló aláírásgyűjtést, aminek a lényege, hogy az egész unióban az egyenlő munkáért egyenlő bért elve érvényesüljön. Az ellenzéki pártelnök pozitív példaként említette az NDK-t, mert ott az újraegyesülés után felzárkóztak a nyugati bérekhez. Vona azt is közölte: csak a Fidesz nevében hajlandó bocsánatot kérni az általa megsértett nyugdíjasoktól, akik szerinte a kormánypropaganda áldozatai. Az MSZP-vel több ponton is összeérő párt vezetője furcsa módon arról is beszélt, hogy a Fidesz és az MSZP összefogott, hogy megakadályozza Magyarországon a szebb jövőt.

Gulyás Gergely szerint nem kérdés, hogy Szent István Európához csatolta Magyarországot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 20.
Augusztus 20-a, államalapító szent királyunk napja ezer éve minden magyar szívében közös ünnep, és ahogy sokasodnak a magyar államiság mögöttünk hagyott évei, úgy látszik egyre tisztábban az alapító király alkotásának maradandósága - jelentette ki az Országgyűlés törvényhozásért felelős alelnöke vasárnap Ópusztaszeren.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.