Pesti Srácok

Forró drót

Századvég: még a baloldaliak is lemondatnák Czeglédy Csabát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 27.
A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint a felnőtt magyar lakosság többsége értesült Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának ügyéről, és még a baloldali szavazók többsége is úgy gondolja, hogy a szocialista politikusnak le kellene mondania az MSZP-ben betöltött tisztségéről. A felmérés eredményét el az M1 aktuális csatornán ismertették csütörtökön.

Nem csak leváltaná, fel is számolná a Fideszt Botka László

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 27.
Szövetségkötésre hívja Botka László az ellenzéki pártokat. Erről az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjújában beszélt. Botka elárulta, hogy árnyékkormányának néhány tagjával már megállapodott, és arról is beszélt, hogy nem tűri el pártján belül az árulást és a Fidesszel való kollaborációt. Botka kijelentette, nem mond le a szegedi polgármesterségről, az ezzel kapcsolatos híreszteléseket pedig karaktergyilkosságnak nevezte.

Hadat üzent Magyarországnak az Európai Unió

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 27.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Európában azokat akarják büntetni, akik nem akarják az illegális bevándorlókat befogadni. Szijjártó Péter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Christian Kern osztrák kancellár nyilatkozatára reagálva közölte, Európában hadviselés zajlik azokkal szemben, akik nem hajlandóak illegális bevándorlókat befogadni, ennek a hadviselésnek két eszköze van: a jogi és a pénzügyi fenyegetőzés.

Soros-pénz miatt estek egymásnak az Index és a 24.hu újságírói

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 27.
Soros György alapítványától kap pénzt a jobbikos Simicska Lajos újságjának, az Indexnek az egyik riportere, hogy emberi történeteket szállítson a közel-keleti állapotok kapcsán - erről maga az érintett írt a Facebookon egy nem nyilvános szakmai csoportban. Az Index munkatársát azok után kereste meg az OSIFE nevű szervezet, hogy helyszíni anyagokat írt a bevándorlók Európába érkezéséről, de arra is volt példa, hogy együtt szökött át a migránsokkal a magyar kerítésen.

Botka: "Orbán leváltása az életem"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 27.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem tűri a pártjában az árulást és a Fidesszel való kollaborációt, az ellen - szavai szerint - tűzzel-vassal harcolni fog. Botka László a 168 óra című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy ősszel programot hirdet, amelynek része, hogy kormányra kerülésük esetén hatszázezer forintos bérig mindenkinek csökkenni fog az adóterhe.

Szlovák lapok: "Orbán ma már több, mint Magyarország kormányfője"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 27.
"Orbán ma már több, mint Magyarország kormányfője, aki a legláthatóbb politikus Kelet-Európában, az első, aki látványosan szembeszállt Angela Merkellel. És amikor a bajor CSU is Orbán oldalára állt, egyszeriben az is kiderült, mekkora súlya van" - mindezt a havi szinten negyedmillió olvasóval rendelkező véleményformáló, jobboldali konzervatív Postoj.sk közölte terjedelmes cikkében.

Bakondi: az Európai Bíróság főtanácsnoka politikai döntést hozott

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 27.
Az Európai Bíróság (EB) főtanácsnoka nem jogi, hanem sokkal inkább politikai döntést hozott, amikor Magyarország és Szlovákia keresetének elutasítását javasolta a kvótaperben az EB-nek - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában. Bakondi György szerint a főtanácsnok álláspontja nem jogi érvelés.

Jó tudni! - A Che Guevara-polós hülyegyerekek a jövőnkért aggódnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 26.
"Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerint, a 2010-es kormányváltás egyértelmű vesztese a generációnk, a fiatalok. Világosan látszik ez, ha az oktatás mai helyzetére, az évről évre növekvő kivándorlásra vagy csak pusztán arra a tényre gondolunk, hogy 0 Forinttal emelkedtek a hallgatói ösztöndíjak a Fidesz kormány hét éve alatt. Alig van olyan mutató, mely ne azt jelezné,hogy romlottak a fiatalok lehetőségei Orbán regnálása alatt" - szerepel a Societas Mozgalom hivatalos közleményekben. A léggitározó srácoknak az agyára mehetett a nőnélküli tábortüzezés, mert váratlanul fontoskodni kezdtek. Tényleg gyerekek, ti nem Hamburgban bontjátok a globális kapitalizmust?

Saját bevallása szerint a 90'-es évek tenyérbemászó médialidérce Juszt László olyan fontos ember, hogy Orbán Viktor napi jelentést kér róla

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 július 26.
„A Magyar Nemzet értesülései szerint Orbán Viktor hétvégi tusványosi beszéde egy újabb, médiaellenes kampány felvezetője volt; a lap úgy tudja, a kormány tevékenységét bíráló lapok, tévék, rádiók, hírportálok után maguk az újságírók kerülhetnek a lejárató kampány célkeresztjébe" - írja a facebook oldalán Juszt László az egykori, a muskátliszagú közéleti műsorok túlreprezentált fénydublőre, kérdezőbiztosa. Bejegyzését változtatás nélkül közöljük. Bolyongjon velünk a paranoia, a gyűlölet, a megalománia és tehetségtelenség útvesztőjében! Kellemes szórakozást!
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.