Pesti Srácok

Forró drót

Nem töri még a fejét az újrainduláson Tarlós István

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 3.
Több mint 30 milliárd forintba kerülne a fővárosnál dolgozó több mint 20 ezer ember bérének átlagosan 15 százalékos emelése a főpolgármester közlése szerint. Tarlós István szerdán az ATV Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy összességében a fővároshoz – a cégeket is beleértve – több mint 20 ezer ember tartozik, és ezeknek a dolgozóknak a BKV-nál megszületett bérmegállapodáshoz hasonló béremelése összességében meghaladná a 30 milliárd forintot.

„Ha az emberek azt érzik, hogy van okuk félni, akkor biztos, van okuk félni” – véli Fekete-Győr András

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 3.
Komoly bizonyítéka van rá Fekete-Győr Andrásnak, hogy őt és az általa vezetett Momentum Mozgalmat lehallgatja az orbáni önkény titkosszolgálata. A bizonyíték pedig az, hogy beszéltek „nemzetbiztonsági szakemberekkel”, akik azt mondták nekik, hogy „ti biztosan le vagytok hallgatva”. Ha pedig ezt mondták nekik, akkor ez nyilván így is van, hiszen megmondták nekik. A pártelnök portálunk állítólagos hitlerezésére is reagált az ATV keddi műsorában.

Föloszlott a brit parlament

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 3.
Feloszlott szerdán a brit parlament választott kamarája, az alsóház, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a június 8-ára kiírt előrehozott parlamenti választások valójában már hetek óta folyó kampánya. A brit választási törvény értelmében az alsóház a parlamenti választások előtt 25 munkanappal befejezi tevékenységét és feloszlik. Theresa May miniszterelnök, aki korábban határozottan elvetette az idő előtti választásokat, április 18-án jelentette be teljesen váratlanul, hogy június 8-án előrehozott választásokat tartanak Nagy-Britanniában.

Trump Jeruzsálembe tetetné át az amerikai nagykövetséget

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 3.
Mike Pence alelnök szerint Donald Trump amerikai elnök komolyan fontolóra vette az amerikai nagykövetség áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az alelnök azon az ünnepségen mondott beszédében szólt erről, amelyet az izraeli függetlenségi nap alkalmából tartottak a Fehér Házban kedden. Mike Pence hangsúlyozta, hogy Donald Trump már a választási kampányában is megígérte az Egyesült Államok nagykövetségének áthelyezését, s ehhez az ígéretéhez tartja is magát.

Nacsa üzent Fekete-Győrnek: Te Orbán és sok bátor ember miatt hazudhattál szabadon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 2.
„A magyar miniszterelnöknek valóban volt vesztenivalója 1989-ben, mert félő volt, hogy bezárják, kirúgják, megverik, meghurcolják. Te hazamentél és egy rozéfröccsel enyhítetted a nagy izgalmakat” – kommentálta Nacsa Lőrinc a Momentum elnökének hétfői beszédét. Az IKSZ vezetője hozzátette, Fekete-Győr „sunyi módon” megfosztotta az országot az olimpiarendezés álmától, elég kárt okozott már, és előléphetne valami építő jellegű ötlettel is.

Fiatal magyar történészektől ijedt be a román intelligencia

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 2.
A magyar kormány "románellenes" propaganda-főosztályaként állították be a bukaresti médiában a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület nevű, fiatal kutatók számára kiírt pályázatán nyert harmincmillió forintos támogatást a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek kiegészítését, összegzését és közzétételét célzó ötéves projektre.

Bérnővérekkel kell pótolni a nővérhiányt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 2.
Olyan mértékűvé vált az ápolóhiány számos budapesti és vidéki kórházi osztályon, hogy azt már krízishelyzetként kell kezelni – nyilatkozta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a MagyarIdők.hu-nak. Az egészségügyi államtitkár elismerte a helyzet súlyosságát hozzátéve, a probléma ellensúlyozása érdekében emelik meg ezekben az években az egészségügyi szakdolgozók fizetését.

Terrorveszély-figyelmeztetést adott ki az amerikai külügy egész Európára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 2.
Az amerikai külügyminisztérium terrorveszély miatt utazási figyelmeztetést adott ki Európára helyi idő szerint hétfőn. A franciaországi, oroszországi, svédországi és nagy-britanniai terrortámadások azt mutatják, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez hasonló csoportok továbbra is képesek merényletek tervezésére és kivitelezésére - áll a washingtoni közleményben.

Szijjártó: Ideje, hogy a tények Brüsszelben is fontosabbak legyenek a véleményeknél!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint itt az ideje, hogy Brüsszelben a tények fontosabbak legyenek a véleményeknél, és az illegális bevándorlást végre az EU is a legfontosabb kihívásnak tekintse, és úgy is kezelje. Hangsúlyozta, míg a bürokraták „hazánkkal vannak elfoglalva, addig Magyarország védi az illegális bevándorlással szemben az Európai Unió határát”.

Olaszország: Élesen támad az ellenzék a tömeges bevándorlás miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 május 1.
Az olasz állam "hajóztatja" a migránsokat Matteo Salvini, az Északi Liga olasz ellenzéki párt vezetője szerint, aki a szicíliai Mineo migránstáborában alszik hétfőn, hogy rámutasson a római kormány szerinte elhibázott migrációs politikájára. Matteo Salvini "Európa legnagyobb hentes-központjának" nevezte az ötezer lakosú szicíliai kisvárosban működő tábort (C.A.R.A), ahol mintegy négyezer ember tartózkodik. 2011 óta itt helyezik el az Olaszországban menedéket kérőket.
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.