Forró drót
Brüsszeli parancsra készül majdanozni a Tisza
Eddig is tudtuk, de most már bizonyított, hogy erőszakos támadássorozatokra készül Magyar Péter pártja ma este. A kijevi Majdan mintája alapján akarják káoszba borítani a várost, középületeket megtámadni, mindezt Brüsszel jóváhagyásával, sőt, kifejezett utasítására.Erdogan októberre már vízummentességet remél a törököknek
„A játék végéhez ért" Törökország 53 éve húzódó európai uniós csatlakozási folyamata, nyílt beszédre várunk, nem szükséges köntörfalazni - mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton Ankarában a parlamenti ülésszak kezdetén tartott beszédében. Hozzátette, nincs és nem is lesz gondjuk az unió normáival.Gyucsány: A kormány is érzi, hogy el fogja bukni a népszavazást
Az elmúlt napok, hetek dacára a kormány is érti és érzi, hogy a kampány eredménytelen lesz, a népszavazás el fog bukni, a jóhiszemű, demokratikus Magyarország pedig győzni fog - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke szombati, a Parlament előtt tartott kampányzáró sajtótájékoztatóján, miközben a párt szimpatizánsai élőláncot vontak az épület köré.Orbán és Pintér meglátogatta a Teréz körúti robbantás sérült rendőreit
Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter társaságában látogatást tett a múlt szombati Teréz körúti robbantás sérültjeinél. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közölte, a kórházi látogatásra szombat délután került sor.Egyszerű a kérdés, egyszerű a válasz - Szavazásra buzdít az MSZP-s polgármester
Közös szórólappal kampányol az MSZP és a Fidesz Újszászon a kötelező betelepítésről szóló népszavazás kapcsán. A helyi szocialista polgármester ugyanúgy fontosnak a tartja a kérdést, ahogyan a térség kormánypárti képviselője is. Molnár Péter polgármester szerint erkölcsi kötelesség egy népszavazáson való részvétel, ráadásul egyszerű a kérdés is, egyszerű a válasz is rá.Máris elfogták a robbantással fenyegetőző férfit (VIDEÓ)
A 2. Magyar Klipszemle díjátadója kezdődött volna el tegnap este a Toldi moziban, mikor rendőrök és tűzszerészek érkeztek a helyszínre egy bejelentés nyomán, miszerint egy férfi bombákat helyezett el az épületben. A gyanúsítottat délelőtt elfogta a rendőrség.Magyarország abba a kézbe harap, amely eteti - Külföldi sajtószemle a népszavazásról
Magyarország abba a kézbe harap, amely eteti – állítja a Frankfurter Allgemeine Zeitung a népszavazással kapcsolatos cikkében, megjegyezve, hogy a magyarok eléggé mobilis migránsok. Más portálok szerint a népszavazás Merkelnek szóló üzenet, vagy egyenesen egy hadüzenet Brüsszelnek. Egyes sajtóvélemények szerint a "magyar lázadás" lehet a dominó-effektust elindító kavics, amely Európa széthasadásához vezet, ha az egyes tagállamok nem hajlandóak tudomást venni a közösségi döntésekről.A Jobbik szóvivője szerint Kósa trükközik
„A maga vidéki észjárásával egy ravasz trükköt próbált bedobni"- így kommentálta Apáti István a Fidesz frakcióvezetőjének nyilatkozatát, miszerint az igenek győzelme esetén lemondana a kormány. A Jobbik és a többi párt vidéki szavazóira csöppet sem hízelgő „vidékies észjárás” emlegetése után Apáti még a kormányt is megvádolta, miszerint az illegális bevándorlás aranyfokozatú támogatója.Kósa szerint belpolitikai tekintetben is perdöntő lesz a népszavazás
A vasárnapi kvótanépszavazáson az eredmény lesz a perdöntő Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint. A nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok arra kötelezik a parlamentet és a kormányt, ne engedje át Brüsszelnek a nem magyar állampolgárok beengedéséről szóló döntés jogát. Ha viszont az igenek győznének, a kormánynak vissza kellene adnia mandátumát, majd előrehozott választás következne - fejtette ki Kósa Lajos.Az európai szocialisták felszólítják a magyar választókat
A kötelező betelepítési kvótákról kiírt magyarországi népszavazás bojkottjára szólított fel szombaton az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója, mondván, hogy a voksolás "értelmetlen komédia". „Orbán (Viktor miniszterelnök) nem hagy fel a migránsok inváziójáról szóló hazugság terjesztésével (...) Nincs invázió, és szégyen, hogy a magyar kormány pusztán belpolitikai propagandacélokból akadályozza az Európai Bizottság által felállított áttelepítési rendszert" - írták az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót is tagjai között tudó, az uniós parlament második legnagyobb frakciójának számító Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoport közleményében.Ugyanolyan hátizsákban volt a Teréz körúti bomba, mint amit egy hajléktalantól elloptak
„Három hónapja ellopták innen a hátitáskámat, ezt a rendőrök is tudják. Azt mondták, a robbantó pont ugyanolyat használt. Túl sok a véletlen egybeesés” – nyilatkozta a Borsonline.hu-nak az a hajléktalan, aki a robbantás napján tűnt el addigi alvóhelyéről, a robbantás helyszínéről.Véget ért a Malév felszámolása
Véget ért a Malév felszámolása, az egykori nemzeti légitársaságot várhatóan februárban törtölhetik a cégjegyzékből - írta a Népszabadság szombaton. A lap szerint a felszámolás kezdetekor kétszázmilliárd forintot is meghaladó hitelezői igényt becsültek a Malév ügyeit ismerők, ám a hitelezők egyetlen fillért sem látnak.Négymillió szavazat kell az érvényességhez
A vasárnapi népszavazáson 4 136 313 választópolgárnak kell érvényesen szavaznia ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen - jelentette be Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.Orbán: Most mindenkire szükség van, aki úgy szereti Magyarországot, ahogy van
„Most mindenkire szükség van, aki szereti Magyarországot, és úgy szereti, ahogy van, erényeivel és hibáival együtt, és nem akarja, hogy mások erőszakkal megváltoztassák - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában. A kormányfő szerint az Európai Unió a megújulás vagy a szétesés keresztútja előtt áll, „az álszent moralizálás, a kettős mérce, a liberális elit növekvő gőgje és a cselekvést megbénító ideológiai viták lejtőre terelhetik az uniót".Megkóstolható - Elárverezné borait a fagyállós gazda
Bár megúszta a börtönt a fagyállós gazda, most amiatt háborog, hogy ki kell fizetnie a bűnügyi per tetemes költségeit. Támogatói külön csoportot is létrehoztak a közösségi oldalon megsegítésére, de a gazda minden saját forrását is igyekszik bevetni, így többek közt elárverezné borait.Hibás mikrofonnal szívatták meg Trumpot?
Donald Trumpnak, a republikánusok elnökjelöltjének igaza volt, amikor a hétfői elnökjelölti vita után panaszkodott, hogy valami baj volt a mikrofonjával. A Trump-kampány néhány munkatársa korábban arra panaszkodott, hogy a mikrofon szokatlanul felerősítette Trump lélegzetvételeit, s úgy hangzott, mintha lihegne, fújtatna. Howard Dean demokrata párti politikus erre még azt is felvetette, hogy Trump "kokainnal él", azért liheg ennyire.Novemberben dőlhet el Portik bűntársának sorsa
November 8-án tárgyalja a Kúria Kónya István vezette tanácsa a Prisztás-gyilkosság harmadrendű vádlottjának, Fazekas Ferencnek a büntetőügyét – értesült a PestiSrácok.hu.Megfőzi a terroristák levágott fejét egy nő, aki az ISIS egyik legnagyobb ellenségévé vált
Brutálisan végez a terroristákkal, akiknek levágott fejét megfőzi, a testüket pedig elégeti Wahida Mohamed Al-Jumaily, egy 39 éves nő. Az Iszlám Állam egyik legnagyobb ellenségévé vált tetteivel és már fel is került az IÁ halállistájára.Megtagadta a vallomástételt a bécsi ámokfutó, eddig csak annyit mondott: "Allah Akbar"
Megtagadta a vallomástételt a Bécsben száguldozó, ámokfutó férfi, aki autójával előző nap szándékosan gyalogosok közé hajtott - közölte a bécsi rendőrségi szóvivő pénteken. A Bécsben született, török származású 21 éves férfi édesapja autójával az osztrák főváros Favoriten negyedében követte el tettét csütörtökön. Az eset során senki nem sérült meg.Balog: a félelem jogos, a gyűlölet ellen küzdeni kell
A félelem jogos, a gyűlölet ellen küzdeni kell saját magunkban és a közösségeinkben is - nyilatkozta a menekültkérdésről Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárcavezetője, református lelkész az evangelikus.hu-nak adott, pénteken megjelent interjúban.A Roma Sajtóközpont cigány-ellenes, náci szövegként azonosította a "menekültellenes dumát"
A Roma Sajtóközpont a romákat megszólítva írt a kampányról. Állásfoglalásukban azt írják, a menekültkérdés rendezése nyilvánvalóan nem egyszerű, de "amit a magyar kormány tesz, az a probléma kezelését szemernyire sem segíti, viszont óriási károkat okoz a félelemkeltés, az emberek összeugrasztása, a gyűlölet terjesztése".Nem tudják a horvátok, hol szállásolják el a többezer visszatoloncolt migránst
Nem lehet tudni, hol szállásolják el azt a közel négyezer migránst, akiket a nyugat-európai országok a dublini egyezmény alapján visszatoloncolnak Horvátországba - írta Glas Slavonije című regionális napilap pénteken. Az újság arról cikkezett, hogy a belügyminisztériumtól nem kaptak választ kérdéseikre, mi lesz azokkal az illegális bevándorlókkal, akiknek valamelyik nyugat-európai országban visszautasították menedékkérelmüket és visszaküldik őket Horvátországba, ahol először léptek be az Európai Unió területére.Rétvári: a humanitárius mellett a biztonsági szempont nagyon fontos
A humanitárius és a biztonsági szempont egyaránt fontos a bevándorlási válság kezelésében - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy, a kormany.hu oldalon pénteken megjelent videóban. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy Magyarország több karitatív szervezettel szorosan együttműködve segített azokon az embereken, akik már úton voltak és Magyarország határához értek.A cseh államfő szerint az Iszlám Állam kannibálokból áll, igazi "anticivilizáció"
Anticivilizációnak nevezte Milos Zeman cseh államfő pénteken az Iszlám Állam terrorszervezetet, amely szerinte olyan mint a kannibálok, akikkel nem lehet tárgyalni. Zeman a görögországi Rodosz szigetén a Civilizációk Párbeszéde című kétnapos nemzetközi biztonsági konferencia megnyitóján szólalt fel.Kuriózum a Lakiteleki Népfőiskola most induló képzése
Nemzeti italuk a zöld tea, az étkezések – ahogy az elmúlt évszázadokban – úgy ma is a földön törökülésben zajlanak, az étlapon pedig a közismert csirke és kacsa mellett a galamb is megtalálható. Ez csak egy töredéke a többezer éves Üzbegisztán hagyományainak, amellyel ma már az „iskolapadban” ismerkedhetünk meg. Nem elírás az előbbi mondat. A Lakitelek Népfőiskola kihelyezett tagozataként, valamint a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány támogatásával indult tanfolyamokon nem csak a keleti nyelvek elsajátítására van lehetőség, a „diákok” betekintést nyerhetnek az adott ország kultúrájába, megismerkedhetnek szokásaikkal és hagyományaikkal is.Ajánljuk még

































