Forró drót
Megverték G. Fodor Gábort, a Századvég igazgatóját
A hvg.hu úgy értesült, hogy egy III. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában megverték G. Fodor Gábort, a Századvég igazgatóját, a 888.hu főszerkesztőjét. Az érintett a hírt egyelőre nem erősítette meg.Hat éremmel tért haza a magyar csapat a Nomád Világjátékokról
Az Issyk Kul folyó partján, Kirgizisztánban szeptember 3. és 8. között zajlott Ázsia egyik legrangosabb sporteseménye a Nomád Világjátékok, ahol magyar hagyományőrzők is felléptek. A Játékokat Steven Segal nyitotta meg. A rendezvényen többek között lóverseny, vadászat madárral, kutyával, íjászat, bírkózás versenyszámban tették próbára tudásukat a résztvevők. A Játékok különlegessége a buzkasi, ahol két lovascsapatnak kell egy döglött kecskét eljuttatni a célba. A magyar csapat összesen 6 érmet szereztek (1 aranyérem, 5 bronzérem).Eddig minden népszavazásnak volt következménye az unióban
A kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás ügydöntő lesz, ami azt jelenti, hogy valamilyen jogalkotási aktusra kötelezi a kormányt – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Civil Összefogás Fórum szóvivője a 888.hu-nak adott interjújában arról is beszélt: egy érvényes és eredményes népszavazásnak morális következménye is lesz azokra nézve, akik a szavazás megtagadására, illetve a szavazólapok „megszentségtelenítésére” szólítottak föl. Ha a nemek győznek egy érvényes referendumon, az arra kötelezi a parlamentet, hogy jogalkotási lépéseket tegyen az ügyben – nyilatkozta ifj. Lomnici Zoltán a portálnak.Ismét korrupció miatt emeltek vádat a polgármesterrel szemben
Újabb ügyben emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ellen - közölte pénteken a vádhatóság. Ezúttal azért vádolja az ügyészség korrupcióval Floreát, mert 2008-ban az ő kezdeményezésére adott jogtalanul ingyenes használatba egy több mint 20 ezer négyzetméteres telket egy sportegyesületnek, és ezáltal megkárosította az önkormányzatot.A románellenesség miatt nem adnák ki a gyilkos orvost
Etnikai érvekre hivatkozva próbálta meggyőzni a román legfelső bíróságot Magyarország kiadatási kérelmének elutasításáról pénteken a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román férfi ügyvédje.Újabb segítségkérés Együtt-módra
Ismét segítséget kér Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi képviselője: ezúttal a Tiszából vett minták mérésének költségeihez van szüksége anyagi segítségre Juhász Péterék pártjának. Kérdés, hogy ezt is visszautasítja-e majd később a képviselő, mint az általa kérelmezett, majd visszamondott önkormányzati bérlakást. Miközben Baranyi visszautasított egy jóval a piaci ár alatt számára kiutalt piaci alapú bérlakást, a kerületben közel 1500 rászoruló kérelmét tartja nyilván az önkormányzat.Vallott a halálosztag egyik tagja
Rodrigo Duterte még polgármesterként Uzival lőtt agyon egy minisztériumi alkalmazottat – mondta a Fülöp-szigeteki elnök egykori állítólagos halálosztagának egy tagja egy vizsgálóbizottság előtt. Családi konfliktusok és kritikus újságcikkek miatt is gyilkoltak, de olyan is előfordult, hogy muszlimokra kellett vadászniuk -írja az Origo.Több tiszteletet kért Martin Schulztól Orbán
Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszéléseit megelőzően az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.Adózik-e Juhász Péter az ajándékok után?
Húsbárddal támadt a rendőrökre New Yorkban egy férfi
Tizennyolc lövést adtak le a rendőrök, mire sikerült megfékezniük a rendőröknek fényes nappal New York szívében egy férfit, aki előzőleg húsbárddal támadt egy szolgálaton kívüli nyomozóra. Az eset helyi idő szerint csütörtökön, a délutáni csúcsidő kezdetén történt, a Manhattanben található Penn Station pályaudvar közelében - mondta James O'Neill, a New York-i rendőrség egyik vezetője.Amerikai állampolgársággal kecsegteti az illegális bevándorlókat Clinton
Bevándorlási reformot és az illegálisan az országban élőknek mielőbbi amerikai állampolgárságot ígért egy kampányrendezvényen Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje. Felszólalt Barack Obama elnök is, aki nagyobb arányú bevándorlást sürgetett. Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje mielőbbi amerikai állampolgárságot ígért az illegálisan az országban élőknek egy washingtoni kampányrendezvényen. A mellette felszólaló Barack Obama amerikai elnök nagyobb arányú bevándorlást sürgetett, mondván: Amerikában - az őslakosokat leszámítva - mindenki bevándorló.Tasnádit kiengedték a börtönből, itt vannak az első fotók
Pénteken hajnalban engedték ki a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézetből Tasnádi Pétert, akit vesztegetéssel vádolt az ügyészség. A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében kisebb pontosításokkal helyben hagyta és jogerőre emelte az elsőfokú, felmentő ítéletet, így a vállalkozót szabadlábra helyezték.Egy francia településen is referendumot tartanak a menekültek befogadásáról
Referendumot írt ki október 2-ra a délkelet-franciaországi Allex polgármestere, miután az állam a helyiek megkérdezése nélkül ötven menedékkérőt tervez áttelepíteni a calais-i migránstáborból a 2500 lakosú településre - adta hírül csütörtökön a France2 francia közszolgálati televízió.170 milliárdot költöttünk eddig határvédelemre, menekültügyre
Ma már nem vitatott a határvédelem fontossága, pedig korábban még nemzetközi felháborodást keltett a kerítés - mondta Szántó Miklós, az Alapjogokért Központ munkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Juncker: Nem vagyok alkoholista
Jean-Claude Juncker alkoholproblémájáról már hosszú ideje keringenek különböző hírek, a politikus viszont tagadja, hogy gondjai lennének az itallal. Ez még akkor is nehezen lenne hihető, ha nem ivott volna meg 4 pohár pezsgőt a Liberation nevű francia lapnak adott interjúja közben, ahol részben éppen erről faggatták.14 taxis verte meg a két külföldi utast Zuglóban, akik túlszámlázás miatt reklamáltak
Tizennégy embert gyanúsítanak azzal, hogy hétfő hajnalban Zuglóban, két külföldi állampolgárt több fővárosi taxis megvert, miután a brit férfi, és amerikai párja szóvá tették a jelentős túlszámlázást - tudta meg a Magyar Hírlap."Mi sem szeretünk kerítést építeni, de ma nincs ennél hatékonyabb eszköz"
Nem okafogyott a népszavazás; célja, hogy megakadályozza egy olyan állandó uniós mechanizmus kialakulását, amely ismeretlen számú migráns szétosztásához vezet - hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Orbán Viktor: "Cselekedni kell, nem megadni magunkat"
A magyar álláspont szerint az illegális bevándorlás ügyében cselekedni kell, nem megadni magunkat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken sugárzott - a pozsonyi európai uniós csúcstalálkozó miatt csütörtök este rögzített - interjúban.Októberben érkezik az alapszámla
Egy nemrég megjelent kormányrendelet értelmében a pénzintézeteknek október közepétől alapszámlát kell biztosítaniuk azoknak, akik – például – szerény anyagi lehetőségeik miatt eddig nem nyithattak bankszámlát. Az állampolgárok számára, egyes hírekkel ellentétben nem lesz kötelező a számlanyitás.Határozott nem a válasz a török vízummentességre
A Törökország és az EU közötti szerződésről azt mondta a magyar külügyminiszter: nagyot hibázott Európa, mert elhitette Törökországgal, hogy vízummentességet kaphat a szerződés betartásáért cserébe, miközben még a "legmigránsbarátabb" kormányai is határozott nemet mondanak a török vízummentességre. Nyugat-Európa a naivitás állapotában van, folyton közös megoldást akar, miközben egy év alatt ezt nem sikerült elérni, Európába beköltözött a terrorizmus - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Hírlapnak.Antal Árpád: a székelyzászlós fotó felszínre hozta a román társadalom intoleranciáját
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a Hans Klemm bukaresti amerikai nagykövet székelyzászlós képe kapcsán kialakult hisztéria felszínre hozta azt az intoleranciát, amely a román társadalomban a magyarsággal szemben létezik, és igazolta, hogy valósak a közösség jogsérelmei.Orbán: fel kell ismerni, hol kell több Európa, és hol több nemzetállam
Olyan nemzedékre van szükség, amely pontosan tudja, hogy vannak olyan kérdések, ahol több Európára, és vannak olyanok, ahol több nemzetállamra van szükség - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy Egyetem Budapest megalakulásának tizenötödik évfordulóján rendezett ünnepségen.Ezt írták az európai lapok Magyarországról
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán foglalkoztak a magyar politikával a szerdai európai lapok.Gyurcsány szerint a Fidesz szervezte a 2006-os zavargásokat
Ezen a héten van a 2006-os zavargások, illetve az őszödi beszéd kiszivárgásának 10. évfordulója, melynek apropóján Gyurcsány Ferenc a HVG-ben, egy publicisztikai írásban emlékezik vissza a politikai botrányra, csak éppen rosszul. A volt miniszterelnök szerint a véres, őszi zavargásokban súlyos szerepük volt a fideszeseknek, a Magyar Narancsnak adott interjújában pedig kifejti, hogy “van a magyar államigazgatásban olyan államtitokká minősített papír, ami erről tényszerűen ír”.Ajánljuk még

































