Pesti Srácok

Forró drót

Schiffer András az "Elkúrtuk-botrányra" emlékezik

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 szeptember 17.
Kérjenek bocsánatot a 2006 augusztus 20-a és az azt követő ősszel történtek felelősei – jelentette ki Schiffer András. A Lehet Más a Politika (LMP) egyik alapítója erről „az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről" szóló határozati javaslat vitájában 2010. május 21-n beszélt. A politikus azt is mondta, az állam nem teljesítette a kötelességét!

Közös európai haderő létrehozását tervezi a V4

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 szeptember 17.
Európának egy olyan hadseregre van szüksége, amely képes megfelelni a kor kihívásainak és megállítani a migrációt, felvenni a harcot a nemzetközi terrorizmus ellen – nyilatkozta a Magyar Időknek Simicskó István. A honvédelmi miniszter kifejtette, komoly tervek vannak a Magyar Honvédség megújulására, melynek része egy 10 éves honvédelmi és haderőfejlesztési program.

Tíz éve szivárgott ki az őszödi beszéd

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 szeptember 17.
Ma tíz éve, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök őszödi beszéd néven elhíresült szónoklata. A felvétel egy hónappal azután készült, hogy az MSZP megnyerte a 2006-os parlament választást. Gyurcsány Ferenc záróbeszédében elhangzott frázisok ma már a történelemkönyvek részei, ahogyan az utána kirobbant tüntetéssorozat. A rendőri túlkapások felelőse nincs, az akkor vezetők többségét a bíróság felmentette.

Egy éve ostromolták meg a magyar határt a migránsok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 szeptember 16.
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a magyar rendőröknek nagyon nehéz dolguk volt, amikor egy évvel ezelőtt a röszkei határnál zavargás tört ki, de alapvetően jól kezelték a váratlan helyzetet. A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy egy évvel ezelőtt ezen a napon migránsok agresszív tömege bedöntötte az átkelőkaput a Röszke 2 határátkelőnél és megpróbált bejutni Magyarországra. A kövekkel, fadarabokkal, palackokkal dobáló bevándorlókat a rendőrség könnygáz és vízágyú alkalmazásával visszaszorította és visszaállította a kerítést.

Megszüntetné a Liget autóforgalmát az új miniszteri biztos

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 szeptember 16.
Több mint száz civil és szakmai szervezet részvételével Liget park fórumot hirdetett szeptember 21-re a Liget Budapest projekt kert- és tájépítészeti feladatokért felelős miniszteri biztosa. Persányi Miklós közölte, nemrég kinevezett biztosként három fő célt tűzött ki: kellemesebb és többeknek tetsző Ligetet; kevesebb autót, több természetet, valamint zöldebb Ligetet, még több fát szeretne.

Szerdán kezdődik Simon Gábor volt szocialista alelnök büntetőpere

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 szeptember 16.
Szerdára tűzte ki az első tárgyalást a Fővárosi Törvényszék a százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolt Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő, államtitkár, az MSZP egykori elnökhelyettese, illetve választmányi elnöke elleni büntetőperben. A vád szerint Simon különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készített, amelynek felhasználásával különböző bankfiókokban számlákat nyitott és azokon jelentősebb pénzösszegeket helyezett el.
Ajánljuk még