Forró drót
Orbán Viktor: Európa jövője is részben ma dől el
Orbán Viktor kijelentette: az ország nagyon sokat veszítene, ha a nemzeti kormány nem kapna felhatalmazást újabb négy évre, mert "ha belevisznek bennünket a háborúba, elviszik a pénzünket Ukrajnába, a családok megélhetésének a költségei többszörösére fognak ugrani.Távozik az országos katasztrófavédelem főigazgatója
Orvostanhallgatók szerezhetnek gyakorlatot Amerikában
Mindenkit kihallgatnak az ORÖ körül
Fegyelmit kapott az MSZP-s képviselőnő, mert mást gondol a kvótanépszavazásról
Odacsapott az MSZP elnöksége annak a szocialistának, aki szembement a párt központi irányvonalával, és a hétvégén nyilvánosan a nemmel szavazás mellett buzdított – írja az Index.Vádat emeltek a New York-i robbantó ellen
Eljárást kezdeményeztek a skandináv országok Magyarország ellen
A pozsonyi uniós csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet keddi számában.Itthagyja Budapestet az amerikai nagykövet
Mindenképpen távozik a novemberi amerikai elnökválasztás után Budapestről Colleen Bell amerikai nagykövet – értesült a Magyar Nemzet.Magyarország támogatja az Iszlám Állam felelősségre vonását
Nógrádi: Már a német közmédia sem mer hazudni a migránskérdésről
A sorozatos választási vereségekből a CDU-nál még nem vonták le azt a következtetést, hogy a pártot vezető Angela Merkel kancellárnak félre kellene állnia vagy új politikai stratégiát kellene letennie az asztalra – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Az elemző szerint a néppártok jövőre elveszthetik abszolút többségüket az országos választáson, ahol nem a német gazdasági siker lesz a kulcstéma, hanem a migránskérdés.Seehofer: A magyarázkodás kevés
A magyarázkodás nem elég a választók bizalmának visszaszerzéséhez - mondta hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, jelezve elégedetlenségét Angela Merkel kancellárral, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjével. Mint fogalmazott, „nem lesz elég azt mondani az embereknek, hogy mindent jól csináltunk, csak jobban el kell magyaráznunk”.Gyurcsány állítja, a Fidesz le akarta fizetni, hogy az igen mellett kampányoljon
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a magyarok szabadságát nem az európai együttműködés, hanem Orbán Viktor fenyegeti, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország orosz érdekszférába kerüljön. Gyurcsány Ferenc egy lakossági fórumon azt állította, a Fidesz pénzt ajánlott azért, hogy a DK az igen mellett kampányoljon, majd kijelentette, „júdáspénzt nem fogadunk el".Meglőtték a feltételezett New York-i robbantót
New Jersey-ben fogták el a rendőrök Ahmad Khan Rahamit, a New York-i robbantás feltételezett elkövetőjét – írja a CNN.com. A portál információi szerint tűzpárbaj alakult ki a rendőrök és a feltételezett merénylő közt, melynek során Rahami a vállán sérült meg. A helyszínről mentővel szállították el.Parlament: a Jobbik a baloldallal egy platformon?
Véget ért az uborkaszezon az Országgyűlésben! A jobbikos Z. Kárpát Dániel közröhejnek nevezte, hogy a V4-ek a pozsonyi csúcson migránsokat befogadó dokumentumot írtak alá. Az LMP-s Schmuck Erzsébet szerint a Standard and Poor's felminősítése semmire sem bizonyíték, az MSZP a szuperkórházakat kérte számon a kormányon, míg a Fidesz arról érdeklődött, mi folyik a szélsőséges érpataki polgármester háza táján. Szóba került, hogy az OECD jelentés szerint hazánk áldoz legkevesebbet az oktatásra GDP-arányosan, és hogy előfordulhat, hogy valaki akár a halála után tíz évvel is leadhatja levélszavazatát. Parlamenti összefoglaló a PS-en.Több mint 800, kitoloncolási eljárás alatt álló bevándorló kapott állampolgárságot Amerikában
Az amerikai kormány legalább 858 olyan bevándorlónak adott tévedésből állampolgárságot, akik kitoloncolási eljárás alatt álltak - derült ki a belbiztonsági minisztérium hétfőn közzétett belső vizsgálatából.Szijjártó a migrációs csúcstalálkozón: hat magyar javaslat Európának
Merkel visszaforgatná az idő kerekét
Nem ismételné meg újra, hogy „sikerülni fog, megoldjuk”, mert ez a kijelentés tartalom nélküli, „üres szólammá” vált, és „sokakat sért” - mondta Angela Merkel a vasárnapi berlini tartományi választás eredményeit értékelő sajtótájékoztatón. A német kancellár kijelentette: legszívesebben „visszaforgatnám az idő kerekét”, mert Németországot felkészületlenül érte a menekültválság, és „nem az integráció világbajnoka”.Cáfolja az osztrák rendőrség a kerítésépítést
Előkészületi munkálatok zajlanak az osztrák-magyar határon - mondta Helmut Greiner burgenlandi rendőrségi szóvivő az MTI-nek hétfőn, miután a híradások szerint az osztrák hatóságok elkezdték kijelölni az osztrák-magyar határszakaszon építendő kerítés nyomvonalát Hegyeshalomnál.Afgán származású lehet a New York-i merénylő
Elfogató parancsot adott ki a New York-i rendőrség hétfőn egy 28 éves férfi, Ahmad Khan Rahami ellen, akinek a gyanú szerint köze lehet az amerikai metropoliszban hét végén történt, 29 embert megsebesítő robbantáshoz.Machetével támadt élettársára a borsodi férfi
Bozótvágó késsel csapta homlokon élettársát egy arlói férfi, az asszony kis híján belehalt a bántalmazásba. Emberölési kísérlet miatt felelhet a 40 éves arlói férfi, aki a rendőrség szerint csütörtök este bozótvágó késsel sebesítette meg a feleségét.Nem lehetetlen az ötven százalékos GDP-arányos államadósság elérése
Rendkívül nehéz, ám korántsem lehetetlen vállalás Bod Péter Ákos szerint az ötvenszázalékos GDP-arányos államadósság elérése. A volt jegybankelnök a Magyar Időknek elmondta: ehhez a gazdasági növekedés gyorsítása mellett a hiányt is lejjebb kell szorítani.Ne lehessen a Kárpát-medence és Magyarország etnikai arculatát erőszakosan megváltoztatni!
Közel harmadával nőtt az előző voksoláshoz képest az október 2-i népszavazásra regisztráló külhoni magyarok száma - mondta a nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn.Lázár: Migránsok százezrei jöhetnek Magyarországra, ha „gyönge lesz a népszavazás”
Eddig 370 ezer menekültet regisztráltak Magyarországon, őket a nemzetközi jog alapján visszaküldhetik a nyugat-európai országok - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek. Lázár János kampánykörútján exkluzív interjút adott a lapnak, azt azonban teljes terjedelemben csak a keddi lapszám közli majd. Csak idén 28 ezren jöttek a határainkhoz, ám mindössze 5 százalékuk vallotta magát menekültnek - olvasható a Magyar Nemzetben. A miniszter kijelentette: Magyarország nem lép ki az unióból akkor sem, ha a "nem" győz az októberi népszavazáson, és Brüsszel ennek ellenére is kvótát akar az országra kényszeríteni.Magyar földön marad Munkácsy Golgotája
Elutasította a Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánítása miatt benyújtott keresetet hétfőn a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.Czibere: a bevándorlás nem része a nemzetstratégiának
Lenne olyan egészségügyi, szociális vonzata a bevándorlásnak, amely kedvezőtlenül hatna a gazdaságra. Le kell szögezni, hogy a bevándorlás nem része a nemzetstratégiának - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Magyar Időknek. A lap hétfői számában közölt interjúban az államtitkár kitért arra is, hogy hosszabb távon a romák és a megváltozott munkaképességű emberek mostaninál jelentősebb foglalkoztatását szeretnék elérni.Ajánljuk még

































