Forró drót
Amit Rutte mond, iszonyatos! - Évzáró Polbeat Bayer Zsolttal és a PS arcaival
Rendhagyó Polbeattel búcsúztattuk az óévet és kívántunk olvasóinknak szép, meghitt karácsonyt. Összegyűjtöttük ugyanis a csapat betlehemi báránylelkeit: Bayer Zsolt főbárány mellett ott voltak Ambrózy Áron, Huth Gergely, Kertész Dávid, Szabó Gergő, Szalai Szilárd, Georg Spöttle és Stefka István PS-bárányok is az R56 Gasztrosörözőben. Az év legdrámaibb és legkreténebb pillanatai a terítéken!Háromszáz milliárd forintos ferdítés - hazudott az uniós forrásokról Karácsony
Karácsony Gergely óriásit hazudott egy televíziós interjúban – szúrta ki az Origo. A főpolgármester azt állította: Brüsszelben ő érte el, hogy a főváros mintegy háromszáz milliárd forintnyi fejlesztési forrást kapjon az Európai Uniótól. Csakhogy az említett összeget valójában Orbán Viktor harcolta ki, ez ugyanis része a Magyarországnak járó forrásoknak, a tízmilliárd eurónak, amit decemberben hagytak jóvá Brüsszelben.Ismét megvillant Pressman – szerinte Orbán Viktor „képzeletbeli külpolitikát” folytat
Korábban David Pressman arról beszélt, hogy szerinte „romboló hatással van a demokráciára” a szuverenitásvédelmi törvény. Az amerikai nagykövet arra is emlékeztetett, hogy Washington szerint a törvény „drákói eszközöket ad a kormánynak a másként gondolkodók megfélemlítésére” – írja a Mandiner.A svéd miniszterelnök közölte, hogy szívesen látogat Budapestre
A svéd miniszterelnök azt mondta pénteken a svéd TV4 televízióban, hogy szívesen látogat Budapestre, hogy különböző ügyekről tárgyaljon, de előbb Brüsszelben lesz egy találkozója Orbán Viktorral, "ahol elkezdhetjük a megbeszéléseket". Esetleges budapesti látogatásáról azt mondta, hogy "kell találni egy időpontot, az ilyen dolgokat általában nem sietve intézzük".Tarlós: Nem volt egyetlen önállóan indított nagy projektje sem a jelenlegi városvezetésnek
Tarlós István a hirado.hu-nak adott interjúban többek között kifejtette: általában érthetetlen késedelmek jellemzik a jelenlegi városvezetést. Máig nincs sem szakmai, sem pénzügyi indoka például annak, hogy a Lánchíd vagy a Blaha Lujza tér felújításával miért csúsztak az időben olyan sokat.Csőtörések sorozata éri Érdet, közben a polgámester a propagandába tolja a pénzt
Hónapok óta egymást érik a csőtörések Érden, rendszeresen családok százai maradnak folyó víz nélkül, előfordul, hogy napokra is. Legutóbb szerdán omlott össze a szolgáltatás. A Gárdonyi iskolából a gyerekeket, a polgármesteri irodából a dolgozókat kellett hazaküldeni – mondta el Facebook-videójában az érdi Fidesz elnöke. Mindeközben Csőzik Lászlónak úgy tűnik, fontosabb a polgármesteri kommunikáció, ugyanis egymilliárd forintot költött propagandára, a lakókat meg arra kérte, hogy takarékoskodjanak a vízzel.Egy helyi erős „csávó” rövid története: részegen vezetett, elkapták – rendőrt akart ölni, revolvere is volt hozzá, elkapták (videó)
Részegen vezetett január 10-én Borsodban egy helyi erős „csávó”, ám egy rendőrzászlós igazoltatta. A lebukott már a helyszínen meggyilkolással fenyegette a rendőrt, majd amikor szabadon kellett engedni, napokon, heteken át fennen hangoztatta: rendőrvérre szomjazik, megöli a zászlóst, a családját, mindenkit. Kalasnyikovot is tud venni két teli tárral – fűzte rá a fenyegetésére. Ami érthetetlen, lévén a fenyegetőzőnek engedéllyel tartott revolvere volt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megvédi a rendőröket, így feljelentést tettek, aztán a TEK kommandósai elfogták a fenyegetőzőt. Az illetékes nyomozási bíró ma dönt a rendőrgyilkosságra készülő férfi letartóztatásáról.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szerbia kiemelt stratégiai partnere Magyarországnak
Szerbia szomszédunk és kiemelt partnerünk, stratégiai jelentőségű szövetség és komoly barátság köt minket össze – mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott szerb kollégájával pénteken, Budapesten.Találtak egy fotót a Csádban tárgyaló Orbán Gáspárról
A miniszterelnök fia, Orbán Gáspár a magyar csádi misszió előkészítésében vesz részt – erről a honvédelmi miniszter beszélt az Indexnek adott exkluzív interjújában. Ma egy külföldi lapban felfedezett az Index egy, a Csádban a magyar delegáció tagjaként tárgyaló Orbán Gáspárról készült fotót.Politico: megfenyegette Magyarországot az Európai Unió
Döbbenetes állítást fogalmazott meg pénteki cikkében a Politico. A lap szerint Magyarország pórul fog járni, ha megakadályozza azt, hogy az európai vezetők jövő heti találkozóján jóváhagyjanak egy 50 milliárd eurós létfontosságú segélyt Ukrajna számára.A hamisított hívások és mobil-zsarolóvírusok veszélye is fenyeget minket ebben az évben
Az informatikai biztonság területén az idei évben sem dőlhetünk hátra, ugyanis 2024-es évben megjelennek az agresszív mobilos zsarolóvírusok, több formában sor kerül a mesterséges intelligencia rosszindulatú használatára, és a sportolók mellett már a hackerek is készülnek a nyári olimpiai játékokra –hívja fel a figyelmet Eddy Willems, a G DATA biztonsági szakembere, aki hat pontban szedte össze, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk ebben az évben.Bár levágandó pulykákhoz hasonlította az utasokat a BKK-vezér, Karácsony Gergely nem fogadta el a lemondását
Karácsony Gergely nem fogadta el a „pulykázó” BKK-vezér lemondását. Mint írta a Facebook-oldalán, „Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a tegnapi sajtóbeszélgetésen egy rendkívül szerencsétlen mondatot mondott, amiért tisztességgel elnézést kért és felajánlotta nekem a lemondását”.Hollik István: a magyarok nem kérnek az illegális bevándorlásból és a migránsgettókból (VIDEÓ!)
A magyarok a nemzeti konzultációval egyértelműen megüzenték Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak, hogy nem kérünk az illegális bevándorlásból és a migránsgettókból – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videonyilatkozatában.Rejtély, hogyan kerülhetett 1,5 milliárd forint hídépítős pénz Vig Mór cégének számlájára
A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a rendőrséghez fordult az úgynevezett Lánchíd-pénzekkel kapcsolatban. Tényi akkor sikkasztás miatt tett feljelentést azt követően, hogy a sajtóban megjelent: 900 millió forint került a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-től az Amnesty-vezető, Vig Dávid számlagyár működtetésével is gyanúsított testvérének magán- és ügyvédi letéti számlájára.Alapjogokért Központ: a magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen
A magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében, amelynek részleteit pénteken közölték az MTI-vel. Az elemzésben az áll, hogy a nemzeti konzultáció ismét bizonyította: Brüsszel, a kontinentális, valamint a hazai balliberális oldal nem a magyar kormánnyal áll konfliktusban, hanem az emberekkel.Kétszázmillió forint értékű támogatásra lehet jelentkezni a High-Tech Suli program keretében
Újra pályázhatnak az általános iskolák a High-Tech Suli programban elérhető, 200 millió forint értékű támogatásra – közölte a programot létrehozó Mészáros Csoport csütörtökön az MTI-vel. Azt írták: idén újabb 5 intézmény csatlakozhat a programhoz, és ezzel együtt 39 iskola diákjai élvezhetik már a minden igényt kielégítő, digitális tanterem adta lehetőségeket.Ismét sztrájkolni fognak a Volánbusz dolgozói
Ismét kétnapos munkabeszüntetést hirdetett január 28-ára és 29-ére az adventi sztrájk után a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Volánbusznál. A közlekedési vállalat indokolatlannak tartja az akciót, hiszen a MÁV–Volán-csoport továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyalások folyamatosak – közölte a munkáltató pénteki közleményében az MTI-vel.Új bírókat nevezett ki Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök kinevezett négy bírót, és kettőt felmentett a Magyar Közlönyben megjelent határozatok szerint. Orbán Viktor miniszterelnök egy helyettes államtitkárt nevezett ki – írta meg az Index.Végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban
Az Alabama államban található atmore-i börtönben csütörtökön végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban.Donald Trump is tanúskodott a rágalmazás miatt ellene indított perben
Donald Trump is tanúskodott abban a perben csütörtökön New Yorkban, amelyet E. Jean Carroll újságíró indított ellene rágalmazás miatt. Trump a bíróság előtt tett rövid nyilatkozatban felidézte a 2019-ben tett kijelentését, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy E. Jean Carroll "mondott valamit, amit én hamis vádaskodásnak tartottam". Hozzátette, hogy a hivatalban lévő elnökként tett kijelentéssel az volt a célja, hogy saját magát, családját, és az elnöki pozíciót vegye védelmébe.Novák Katalin: több újdonságot tartogatott a békési vármegyejárás (Videó)
Több újdonságot tartogatott a békési vármegyejárás – emelte ki az elnöki díszvacsorán mondott beszédében a köztársasági elnök, amelyet csütörtök este a gyulai Almásy-kastélyban adott. Novák Katalin elmondta: Békésben került sor először arra, hogy vármegye-látogatás keretében külföldi állami vezetőt fogadjon Budapesten kívül, ugyanis a gyulai várban fogadta a magyarországi látogatásra érkező Dorin Recean moldáv kormányfőt.Rekordszámú tartózkodási engedélyt adtak ki tavaly Franciaországban
Franciaország tavaly rekordszámú, 323 260 első tartózkodási engedélyt adott ki, ami 1,4 százalékos növekedést jelent 2022-hez képest, miközben a kiutasítások száma is jelentősen, 10 százalékkal emelkedett – közölte csütörtökön a párizsi belügyminisztérium.A Coldiretti olasz agrár-érdekképviselettel tárgyalt a Magosz és a NAK
A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselet, a Coldiretti vezetőségével tárgyalt Budapesten Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke - tájékoztatta a két magyar szervezet csütörtökön az MTI-t.Németországban csaknem 54 ezer bevándorló kapott ideiglenes tartózkodási engedélyt tavaly
Németországban egy tavalyi migrációs reformintézkedésnek köszönhetően csaknem 54 ezer bevándorló kapott 18 hónapra szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt, akár úgy is, hogy nem rendelkezett hivatalosan elismert dokumentumokkal - derül ki egy csütörtökön ismertetett felmérésből, amelyet a kormány megbízásából készítettek.A fő lengyel ellenzéki párt az ET kínzás elleni bizottságához fordul Mariusz Kaminski ügyében
Az Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen bánásmód elleni bizottságához (CPT) fordul a lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt amiatt, hogy az éhségsztrájkoló Mariusz Kaminski képviselőt a börtönben kényszertáplálásban részesítették - jelentették be csütörtöki varsói sajtóértekezletükön a PiS politikusai.Ajánljuk még

































