Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Karácsonyék átveszik az Iványi-féle Oltalom Egyesület és a MET hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit
A fővárosi önkormányzat átveszi az Iványi Gábor vezetésével működő Oltalom Karitatív Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit. A városvezetés szerint a valós megoldást az jelentené, ha a kormány megállapodna az egyházzal, de amíg ez nem történik meg, a fővárosnak kell lépnie az ügyben. Az Oltalom és a MET ugyanis a 260 főt befogadó Dankó utcai éjjeli menedékhely mellett ápolási osztályt, átmeneti szállót, nappali melegedőt, női szállót, és egy családokat fogadó intézményt működtet. Ennyi ember nem kerülhet az utcára, nem maradhat ellátatlanul – írja a Népszava.A georgiai hatóságok már tervet dolgoztak ki atomháború esetére
A georgiai kormány az illetékes intézményekkel közösen részletes tervet dolgozott ki, amelyet egy térségbeli nukleáris háború esetén alkalmaznának – közölte Grigol Liluasvili, a Georgiai Állambiztonsági Szolgálat vezetője pénteken, újságírókkal.A Hamász és az EU között nem nehéz megtalálni a pénz útját, például az Erasmus-programban
Egy, a Le Figarónak adott interjúban Florence Bergeaud-Blackler francia antropológus-kutató és szociológus arról beszélt, hogy az Európai Unió gyanús módon támogatásokat juttathatott el a Hamász terrorszervezetnek olyan civil szervezeteken keresztül, amelyeket az Erasmus-program keretében finanszíroztak. Az EU azonban nyíltan is támogatja a Palesztin Hatóságot, amely a helyi élet szervezője, így az is lehet, hogy a Hamásznak ebből a pénzből is jutott. Mindeközben az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy megháromszorozzák a Palesztinának nyújtott támogatások összegét.Ez a Nyugat ellen indított civilizációs háború
Miként gyűrűzhet át Európára az izraeli–palesztin konfliktus, és vajon maradt-e még annyi immunitás bennünk, európaiakban, hogy megvédjük magunkat – többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában az M1 aktuális csatornán.Le Penék pártja a legnépszerűbb Franciaországban
A legújabb közvélemény-kutatások Le Penék jelentős előnyét mérik. Az IFOP Le Figarónak készült felmérése azt mutatja: a Nemzeti Tömörülés a szavazatok 28 százalékát nyerné el, míg a most Rénaissance néven futó Macron-mozgalom 20 százalékot érne el – írja a Mandiner.Rakéták és drónok csapódtak be egy iraki és egy szíriai légi támaszpontra
Drónokkal és Grad rakétákkal lőtték csütörtök este az iraki Ain el-Aszad légi támaszpontot, ahol a Nyugat-Irakba felvonultatott amerikai és külföldi biztonsági erők állomásoznak.Berlin 50 millió euró azonnali segélyt nyújt a Gázai övezet lakóinak
Németország 50 millió euró (19 milliárd forint) azonnali humanitárius segélyt nyújt a Gázai övezet lakóinak – jelentette be csütörtökön Annalena Baerbock német külügyminiszter Ammánban.Rétvári Bence: a nagyobb illegális migráció nagyobb terrorfenyegetettséget jelent
Magyarország és több közép-európai ország egyértelműen ki meri azt mondani, amit egyes nyugat-európai országok még nem: a nagyobb illegális migráció nagyobb terrorfenyegetettséget jelent Európa számára – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Luxembourgban, magyar újságíróknak nyilatkozva, csütörtökön.Kovács Zoltán a fizikai Nobel-díjjal elismert Krausz Ferenccel beszélgetett podcastjában
Az idei fizikai Nobel-díj magyar kitüntetettjével, Krausz Ferenccel beszélgetett A merész igazság Magyarországról (The Bold Truth About Hungary) című podcastjának legújabb, szerdán közzétett epizódjában Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára.Hatalmas a balhé Berlinben – A bevándorlók a rendőröket dobálják és azt üvöltik: Csináljunk Gázát Neuköllnből! (Videó)
Hiába a tiltás, a bevándorlókat továbbra sem érdeklik a szabályok, eufórikus hangulatban ünneplik Izrael megtámadását. Az integráció bukását jól mutatja, hogy a migránsok petárdával, üvegekkel dobálják a rendőröket és közben azt üvöltözik: Csináljunk Gázát Neuköllnből!Olaszországban egy napra leáll az élet
Olaszországban a vasutasok csütörtök este kilenc órakor kezdődő munkabeszüntetésével elindult a szakszervezetek által meghirdetett huszonnégy órás, országos sztrájk, amely a tömegközlekedés mellett az egészségügyet és az oktatást is érinti.Navracsics Tibor: bízunk abban, hogy mindkét félnek megfelelő megállapodást tudunk kidolgozni az Európai Bizottsággal
Abban bízunk, hogy az Európai Bizottsággal olyan megállapodást tudunk kidolgozni, amely mind a két fél számára megfelelő – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden, Brüsszelben az MTI-nek.Láng Zsoltot újra a Fidesz budapesti elnökének választották
Újra Láng Zsoltot választották a Fidesz budapesti elnökének – közölte a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja a Fidesz Budapest Facebook-oldalon csütörtök este.Koncz Zsófia: a kormány célja, hogy 2030-ig megduplázza a települési hulladékok újrafeldolgozási arányát
A kormány célja, hogy 2030-ig megduplázza a települési hulladékok újrafeldolgozási arányát – mondta Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tiszalúcon, ahol egy új hulladékudvart adott át.Védelemre kell, vagy a háborúra? – Brüsszel felgyorsítaná a lőszerek és rakéták európai gyártását
Az Európai Bizottság első alkalommal tett közzé pályázati felhívást az európai lőszer- és rakétagyártás felgyorsításának támogatására – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.Mobilapp lesz a személyi? – Rogán Antal bejelentése szerint jövőre jön a Digitális állampolgárság program
Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön, Budapesten.Megint szabálytalanul parkolt Kern András
Kern András magyar színész megint vétkezett és most is a II. kerületben parkolt szabálytalanul. Bár a kerület szocialista polgármestere már egyszer "tahóparkolónak" nevezte ezért Kernt, úgy tűnik, nem hatotta meg a jelző a színészt, aki most egy túrós pite miatt szabálytalankodott.Gulyás Gergely: három évtizeddel a forradalom után érték el a magyarok a céljaikat
Három évtizeddel a forradalom után a magyarok elérték végre azokat a célokat, amelyek 1956-ban vezették a felkelőket: szabadon, békében élni, és biztonságban gyarapodni egy független államon belül – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, Bécsben, a magyar nagykövetségen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére tartott eseményen. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: 1956 mérföldkövet jelentett a magyar nemzet fejlődésében, és erősen meghatározta a magyarok felfogását a fontos értékekről.NATO-kupaktanács ült össze az Orbán–Putyin-találkozó miatt
Úgy tűnik, nem tetszik a NATO-tagországoknak és főként David Pressman amerikai nagykövetnek, hogy a magyar kormányfő és a külügyminiszter is a keleti nyitás politikájának részeként találkozott Vlagyimir Putyinnal. Emiatt összeültek a NATO-tagországok nagykövetei, a svéd nagykövettel bővítve az elégedetlenkedők csapatát.MTÜ: a legjobb nemzetközi úti célok közé választotta Tokajt a Turisztikai Világszervezet
Tokajt választotta a világ legjobb kiemelt települései közé az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO), most először nyert magyar település ilyen rangos turisztikai díjat – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).Közel nyolc liter vizet itatott meg zárkatársával egy férfi, aki emiatt majdnem meghalt
Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki fogva tartása során arra kényszerítette egy zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után vizet igyon; a sértettet mintegy nyolc liter megivása után életveszélyes állapotban szállították kórházba. A jelenleg 26 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett zsarolás és kényszerítés bűntettében mondták ki bűnösnek.A Momentum egy igazi "nagyágyút" küld csatába a belvárosért
A Momentum ma bejelentette, hogy Kerpel-Fronius Gábor indítják Budapest V. kerületében a 2024-es önkormányzati választáson.Szijjártó Péter: az illegális migráció hatalmas veszélyt jelent Európa számára
Az illegális migráció hatalmas veszélyt jelent Európa számára, ezt sokáig próbálták tagadni Európa liberális politikusai, mára azonban mindenki számára világossá vált, hogy Brüsszelben lekicsinyelték az illegális migrációval járó veszélyeket – írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalán.Böjte atya, Gaudi-Nagy Tamás, 56-os forradalmárok és a PestiSrácok munkatársai a Polgári Mulatóban
Béke, igazság és szabadság. Három olyan létfontosságú dolog, ami nélkül élni hosszútávon az embernek lehetetlen. Kiváltképp, ha magyar. Ez a három gondolat a Polgári Mulató következő három olyan estjének fő témája, amelyekben a PestiSrácok.hu munkatársai vállaltak szerepet. Október 19-én csütörtökön este 19 órától Böjte Csabával, a nemrégiben Becsületrenddel kitüntetett gyermekmentő ferences rendi szerzetessel beszélget kollégánk, Füssy Angéla. Október 20-án Jeszeszky Zsolt moderálásával az Ellenzéki Kerekasztal két tagja, Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere és Fodor Gábor liberális politikus vitázik Igazsághajsza címen. Október 23-án a forradalom és szabadságharc eszméiről és aktualitásairól beszélget főszerkesztőnk, Huth Gergely Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédővel, valamint Murányi Levente és Bándi Kund 56-os forradalmárokkal.Ajánljuk még

































